Szerkesztővita:LaSza/Archívum04

Legutóbb hozzászólt Hungarikusz Firkász 2 évvel ezelőtt a(z) Damu Roland témában

A kiadó helyét nem jelöljük meg (belső hivatkozásként)

Szia, szeretném ennek az állításodnak a forrását megtudni, mivel ezrével látok ilyet a WP-n, és hiába keresem. Köszönöm. Voxfax vita 2019. január 18., 13:34 (CET)

@Voxfax: Wikipédia:Hivatkozások#Milyen szavakhoz helyezz hivatkozást, milyenekhez ne? negyedik pont. Ne linkelj mindent, amit csak tudsz. Ha valaki belhivatkozásokat keres mondjuk Zalaegerszegnél, akkor így fel fog tűnni Mercury cikke is, holott semmi köze hozzá. Nem csak a kiadókra vonatkozik ez, csak speciel most onnan kellett kitörölnöm a belhiveket, mert felesleges és a másik oldalról (Debrcen és Zalaegerszeg szócikk felől) megtévesztő. – LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2019. január 18., 13:40 (CET)

Köszönöm szépen, ezt megjegyzem. Üdv. Voxfax vita 2019. január 18., 14:41 (CET)

„Az év szócikke 2018” verseny

Szia, LaSza!
A 2018-as év folyamán jelentősen bővítetted a Budapest trolibuszvonal-hálózata szócikket.
Ezt egyfelől köszönjük, másfelől értesítünk arról, hogy ezt a szócikket a Wikipédia közössége jelölte a 2018-as „Az év szócikke” versenyen.
A szavazás hétfőn, január 21-én 0:00 órakor indul és a Wikipédia szerkesztői 2019. március 3-án éjfélig adhatják le voksukat az általuk legjobbnak ítélt szócikkekre több kategóriában is. Arra kérünk, vegyél te is részt a szavazásban, ismerd meg a 2018-as Wikipédia-termés legjavát, szavazatoddal erősítsd meg szerkesztőtársaid munkáját, megjelenéseddel buzdíts másokat is a közös munka értékelésében való részvételre, így végső soron mások is jobban megismerhetik a te hozzájárulásodat. (Arra felhívjuk azonban a figyelmedet, hogy a kiírás szellemében az általad indított vagy jelentősen bővített szócikkekre szavazni nem etikus.)
Hétfőtől várunk a lapon!
Pasztilla 2019. január 18., 20:42 (CET)

Szia, LaSza! Van a Wikipédiának egy szeglete, ahol tizenkét kategóriányi szócikk néz szomorúan maga elé és sír bánatosan. Alig várják, hogy a versenyből hátra lévő tíz napban szavazz rájuk. Vigyor Pasztilla 2019. február 21., 20:45 (CET)

Jó szócikk

Szia! Visszavontam az utolsó szerkesztésed a Javaslatok jó szócikkekre c. lapon, a szerkesztési összefoglalóban lévő indokkal. Mivel most majd úgyis egy csomó mindent át kell beszélni és megszavazni a jó cikkekkel kapcsolatban (főleg a felülvizsgálatok módjának finomításával kapcsolatban, mert egy csomó hiányosság kibukott az Apáczai cikk kapcsán), majd ott ezt is felvetjük. - Tündi vita 2019. január 21., 23:12 (CET)

@Hujber Tünde: „az archívumba helyezés valahogy mindig elmarad” – ez nem igaz. Ha ~7+ van már az oldal alján, mindig átpakoljuk, sosem volt ezzel gond. Nézd meg a laptörténetet. Bencemac A Holtak Szószólója 2019. január 22., 08:56 (CET)
@Hujber Tünde: sosem marad el az archívumba mozgatás, többek között én is aktívan szoktam követni az eljárásokat és ha úgy adódik le is zárom; jó és kiemelési eljárásra egyaránt vonatkozik ez. - LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2019. január 22., 09:05 (CET)
Igen, és én is megszámolhatnám, hányat tettem át hónapokkal, évekkel később, és bogarászni kellett, hogy mi volt akkor lezárva. Szóval, lehet, hogy 1-1 lezáró átpakolja, de néhány meg egyáltalán nem. Pedig már a lezárási útmutatóban is kiemeltem, mint fontos lépést az archívumba helyezést. De a lap aljára mindig bekerült, legalább ott megvolt. - Tündi vita 2019. január 22., 09:11 (CET)

Feltehetőleg régebben lezártakra gondolsz, én csak 2015/16 óta veszek részt a lezárásokban, azóta nem találkoztam ilyennel. - LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2019. január 22., 09:13 (CET)

Lényeg, ami lényeg: korántsem egyformán zajlanak a lezárások, ezt is fel akarom majd vetni azon a bizonyos megbeszélésen. - Tündi vita 2019. január 22., 09:31 (CET)

Budapest trolibuszvonal-hálózata

Szia LaSza!

Egy anon járt a Budapest trolibuszvonal-hálózata című szócikkben. Nézd meg ha jó vagy rossz. Üdv. DenesFeri vita 2019. február 5., 12:51 (CET)

Monszun csoport

Szia! Ismét megindítottam a Monszun csoport kiemelési eljárását. Első alkalommal támogattad a cikkemet, kérlek, járj el most is így, ha időd engedi. Lehetőségeimhez mérten tárgyilagosan, minden elérhető forrást felkutatva írtam meg, szerintem érdemes a csillagra. Nagy-nagy köszönettel, Dudva vitalap 2019. február 8., 8:05 (CET)

WD-sablon allapon

Szia! Nagyon ellenedre lenne, ha a Szerkesztő:LaSza/Moszkvai metró allapodról kitörölnék két WD-hivatkozást? A kapcsolódó szócikkek már elkészültek, és szeretném lehetőség szerint a már-már történelmi és okafogyott WD-ket kiüríteni a Kategória:Lapok láthatatlanná vált wd sablonnal (kézi) lapról. A két Wd: {{Wd|Q1190921}} és {{Wd|Q1365632}} Pasztilla 2019. február 24., 16:23 (CET)

Budapest autóbuszvonal-hálózata

Szia! Nagyon szép gondolat tőled, hogy szerénységből nem kéred az év szócikke versenyen kapott díjat, azonban mi, a szervezők a laptörténet szerkesztési statisztikáját vesszük alapul, és a 10% fölötti szerkesztőket tekintjük főbb közreműködőknek. Így "estél bele" te is azzal, hogy 10,1% a szöveges szerkesztéseid aránya. A saját szerkesztési lapodon nem vonom vissza a banner törlését, a te belátásodra hagyom, hogy az előzőek ismeretében visszaállítod-e vagy nem. Bizonyára te is dolgoztál a szócikken, különben nem adná ki a statisztika a neved a legtöbbet szerkesztők között. Valamivel te is hozzájárultál a minőségéhez. Üdvözlettel, és további jó és sikeres szerkesztést kívánok! – Dodi123 vita 2019. március 4., 13:09 (CET)

@Dodi123: Amikor Fordprefect és én a cikken dolgoztunk (két eltérő időben persze), akkor még nem volt a nulláról újjáírva, és ha a tavalyi év legjobb szócikkét díjazzuk, miért kaphatná meg egy olyan szerkesztő a díjat, aki 2010 óta nem nyúlt bele?! Tisztességtelen/etikátlan bánásmód egy olyan szerkesztővel szemben, aki minden munkáját beleölte egy ilyen cikkbe, hogy aztán mással kötelező legyen megosztania a díjat, holott nem járultak hozzá semennyiben sem. Ajánlom figyelmedbe, hogy hogyan nézett ki a szócikk azelőtt, hogy Kemenymate újraírta (LINK) és utána. A díj egyértelműen őt illeti. – LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2019. március 4., 13:16 (CET)
Nem értek veled egyet. Kétségtelen, hogy Kemenymate hatalmas munkát végzett és elsősorban valóban az ő érdeme ez a díj, de az általad mutatott linkben is sok olyan elem szerepel, ami benne maradt a szócikkben, és azokkal együtt lett teljes, és olyan, amely valóban megérdemelte az első díjat. Nem akarom kicsinyíteni Kemenymate munkáját, de ő semmivel sem lett megrövidítve azzal, hogy többen is megkaptátok a bannert az első díjról. Az már a te döntésed, hogy megtartod-e vagy sem. Arra viszont megkérlek, hogy más vitalapjáról ne törölj bejegyzést. Ha vitatod a szervezők döntését, akkor azt megteheted azzal, hogy odaírod a véleményed, de neked nincs jogod a törléshez. Ne haragudj, hogy ezt kell mondanom, de vannak bizonyos Wikipédiás szabályok. – Dodi123 vita 2019. március 4., 13:33 (CET)
@Dodi123: Nem tudom, nekem úgy tűnik, mintha Pasztilla le is szedett volna engem és Fordprefectet is a főbb közreműködők sorai közül... Szóval ha szükséges, innentől kezdve bevonom őt is a vitába. – LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2019. március 4., 13:36 (CET)
Nem szükséges. Elfogadva a javaslatod, ahogyan a verseny vitalapjára is írtam.– Dodi123 vita 2019. március 4., 13:39 (CET)
@Dodi123: Rendben, köszönöm megértésed! További jó szerkesztést! – LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2019. március 4., 13:40 (CET)

Jó szócikkek

Szia! Köszi, hogy az első helyezettekre feltetted a jószócikk-státust, a kérdésem csak annyi, hogy erről nem kell egy bejegyzést készíteni a jószócikk-jelölések archívumába rögtön, mint itt a tavalyi verseny után? Pasztilla 2019. március 4., 18:04 (CET)

@Pasztilla: Intézkedem, köszi az észrevételt! – LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2019. március 4., 18:06 (CET)
Köszi, megcsináltam volna én is, csak nem igazán tudtam, hogy tényleg kell-e. Pasztilla 2019. március 4., 18:40 (CET)

Kérés

Sziaǃ Köszönöm, hogy a monszun csoportban megcsináltad a táblázatok elválasztását. Szerettem volna más táblázataimban megcsinálni ugyanezt, de akárhogy másoltam, alakítgattam a kódot, nem sikerült. Ha lesz időd, kérlek, nézz be ide, és csináld meg az elválasztást az első egységben, aztán majd befejezem én a többit. Előre is köszönömǃ Dudva vitalap 2019. március 4., 19:00 (CET)

@Dudva: Szia! Nem piskóta, de persze megoldom rövid időn belül. ;) – LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2019. március 4., 19:12 (CET)

Köszönömǃǃǃ Dudva vitalap 2019. március 4., 19:30 (CET)

Pompás lettǃ Kösziǃ Dudva vitalap 2019. március 4., 20:10 (CET)

@Dudva: Ha legközelebb is hasonló problémád van, szívesen segítek! ;) – LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2019. március 4., 20:35 (CET)

Jó szócikkek és az Év szócikke verseny győztesei

Sziaǃ Te is nagyon gyors voltál, láttam már adminisztráltad és a szócikkek is megkapták a plecsnit. Az van most a Wikipédia:Jó szócikkek listája oldalon, hogy 336 jó szócikkünk van. Ebbe még nincs benne ez a nyolc, nem? – Gerry89 vita 2019. március 4., 19:50 (CET)

@Gerry89: Szia! Nincs, majd valamikor frissülni fog előbb-utóbb. – LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2019. március 4., 20:34 (CET)

A gratulációdat az Eszperantó cikkhez köszönöm szépen. Dankon! Szalakóta vita 2019. március 5., 18:50 (CET)

Narancssárga trolibusz

Szia! Ma életemben először láttam egy narancssárga Ikarus trolit a Podmaniczkyn, az elejére T5000 volt írva, és tanulójáratnak tűnt. Kétoldalt furán megmagasított tetőperemmel. Hol találok erről valami közelebbit, hogy mi ez? A Gugli olyan szócikkekre visz, amikben nem lelek semmit. Pasztilla 2019. március 7., 08:40 (CET)

@Pasztilla: Szia! A Budapest trolibuszvonal-hálózata cikk legvégén van róla pár sor. Korábban Ikarus 263 típusú autóbusz volt, majd oktatójárműnek alakították át az utóbbi 2 évben, utasforgalomban nem fog részt venni. – LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2019. március 7., 08:57 (CET)

@Pasztilla: [1] ez a legrészletesebb leírás idáig, amivel találkoztam én is. – LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2019. március 7., 09:16 (CET)
Köszönöm, érdekes. A tetőperem miatt valami nagyon retró dolognak tűnt, de eszerint nem az. Pasztilla 2019. március 7., 10:41 (CET)

Magic Tour - a teljeskörű szekcióból 1 tanú hiányzik

Szia! A "teljes körű" részt nem akartad tanúzni. Egyedül az maradt ki. – Ary vita 2019. július 31., 14:10 (CEST)

@Ary: Szia! Véletlen kimaradt, de nem oszt, nem szoroz, mert megvolt a kellő számú tanúsítás. – LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2019. augusztus 2., 07:01 (CEST)

Sztálin születésnapja és egyebek

„A vonalat 1949. december 21-én, Sztálin 70. születésnapján adta át Bebrits Lajos közlekedésügyi miniszter.” Van utána egy '3-as' szám. Odakattintva a szócikk alján ez látható: „Átadták a forgalomnak a trolibuszokat (mti.hu), 1949. december 21. [2008. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva].” Odakattanva felül egy reklám olvasható: „Olimpiai hírek jogtisztán az Ön olvasóinak, hallgatóinak is!” Lejjebb néhány 2008.júliusi hír (B. Obama amerikai elnökjelölt-jelölt nyilatkozata, N. Sarkozy francia elnök, vizsgálat a várólistákról, meg ilyesmi).
... az EREDETIBŐL archiválvára kattnál pedig: A Munkáspárt 2006 közleménye; Az Itt–Ott találkozó; meg a zuglói parkolás-maffiáról; meg Farkas Erika aranykeresztjéről. Se trolibusz se Sztálin se 70-es se születésnap......– Holdkóros vita 2019. augusztus 17., 18:19 (CEST) @Holdkóros: a kiírás a bellinkre vonatkozik, nem küllinkre. - LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2019. augusztus 17., 18:21 (CEST)

Akkor sem jó. A küllinkek közül az egyik aktuális hírekre vezet, a másik 2008-asokra. 1949-re egyik sem. Mi szükség van akkor rájuk, ha egészen más információt tartalmaznak? Egyébként ha nem is a folyószövegben, de a lap alján mindenképpen meg kellene említeni, hogy Sz. elvtárs a színésznőkhöz hasonlóan negyven után letagadott egy évet az életkorából. A Sztálin szócikkben is csak a jegyzetből derül ki az ellentmondás. A három nap + egy esztendő eltérés.– Holdkóros vita 2019. augusztus 17., 18:37 (CEST)

Klinikák

Szia! Tudsz valami forrást arra, hogy szeptember 6-tól megváltozott a Klinikák metróállomás neve? Tehát nem a sajtóhír kellene, hanem a közgyűlési határozat, vagy bármely más hivatalos irat (pl. BKKS- utasítás, BKV-s szolgálati utasítás stb.), ami nem a szándékról, hanem a tényleges átnevezés megtörténtéről szól (egyébként a cikk már át lett egyszer nevezve, és visszanevezték a forráshiányra hivatkozva, emiatt érdemes lett volna kicsit bővebben megindokolni/forrásolni az újbóli átnevezést, de még most sem késő! :-)) Kösz, szia Palotabarát vita 2019. szeptember 7., 12:47 (CEST)

@Palotabarát: Ahogy a vitalapon is leírtam, szeptember 6-án lefrissítették az összes Klinkák állomást érintő járat menetrendjét (M3 + pótló + éjszakaik). Mivel a BKK lusta az ilyeneket bejelenteni (lásd a vitalapon említett Szent Gellért tér esetében is), így a sajtón és ezeken kívül jobb forrást nem fogunk találni. Ui: mindemellett a cikk elsőnek helytelenül lett átnevezve, mert kötőjel nélküli az állomás új neve. – LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2019. szeptember 7., 12:58 (CEST)

A nappaliak, éjszakaiak egyelőre a Klinikák M nevű megállóban állnak meg, lásd: https://futar.bkk.hu/ , ill. https://bkk.hu/menetrendek/ . A változás bejelentése nem a BKK lustaságán múlik, az ilyen (és még ennél piszlicsárébb) változásokról is forgalmi szolgálati utasításnak kell születnie. Abban határozzák meg az érintett megállók FORTE kódját, a változás bevezetésének dátumát, érintett járatokat stb. Ha majd ez meglesz, akkor lép életbe a változás. (Ahogy az történt a 3-s metró északi szakasza állomásneveinek átnevezése esetén is). Ezt követően lehet/érdemes a szócikket átnevezni. Palotabarát vita 2019. szeptember 7., 13:05 (CEST)

@Palotabarát: ha magára a megálló menetrendjére kattintasz, akkor a friss PDF-fájl töltődik be mindegyiknél. - LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2019. szeptember 7., 13:11 (CEST)

Sajnos a forgalmi utasításra, illetve a forrás hiányára vonatkozóan nem reagáltál. Ellenben valamennyi sajtóhír azt írja:

hogy az átnvezésre a 'jövőben kerül sor a felújítási munkálatok befejezésével. Ezt természetesen a Klinikák szócikkben meg lehet említeni, de az átnevezést elkapkodottnak és alátámasztatlannak látom. Palotabarát vita 2019. szeptember 7., 13:41 (CEST)

@Palotabarát: gondolom nem publikus az FSZU. Mindenesetre szerintem az újat kéne használni, mivel a menetrendekben (és a metró utastájékoztatójában is) már az új szerepel és ezt is mondják be. - LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2019. szeptember 7., 13:44 (CEST)

De nem is titkos, a vállalat összes dolgozója megismeri, köztük azok a wikipédisták is, akik ott dolgoznak. Továbbra is azt vallom, hogy nekünk még a régi nevet kell használni és forrással alátámasztva jelezni a cikkben, hogy a felújítás végeztével ez és ez lesz a neve, továbbá akár azt is (bár ezt ugye nehéz forrásolni), hogy már használják az új nevet az utastájékoztatásban. Palotabarát vita 2019. szeptember 7., 13:59 (CEST)

Szerkesztési ütközésben elveszett az üzenetem, de már nem akarom újrafogalmazni. Az jó, hogy lesz/van forgalmi utasítás, de mi azt nem kapjuk meg (én se adnám ki). Valamint nem Klinikák (buszmegálló)/Semmelweis klinikák (buszmegálló) átnevezésről van szó, szóval a metrót nézzük, ami a GTFS szerint már megkapta a Semmelweis klinikák nevet (F01232 és F01233). – balint36 🚌 buszmegálló 2019. szeptember 7., 14:05 (CEST)

Az FSZU-ra szerintem is felesleges várni, az eredetijét eleve nem tudjuk forrásként betenni, a "valaki úgy hallotta" típusú forrásmegjelölést meg úgy tudom nem szoktunk elfogadni. Sokkal jobb, ha a menetrendet és a bemondást nézzük, azt bárki ellenőrizheti. Kemenymate vita 2019. szeptember 9., 07:58 (CEST)

Wikiszülinap

Szia, boldog 6. wikiszülinapot!🎂 NJH7779🚋villamos 2019. október 9., 11:20 (CEST)

Szia! Köszönöm! – LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2019. október 9., 11:30 (CEST)

Szívesen! NJH7779🚋villamos 2019. október 9., 11:33 (CEST)

Roblox (userbox)

Ezt akartam betenni, csak nekem nem ment. Köszönöm szépen. Lájkoltam! Ati10🚍busz 2019. október 31., 14:48 (CET)

🙂 Ati10🚍busz 2019. október 31., 14:48 (CET)

Történelem hamisítás

Szia

Csak ugratlak kicsit, nehogy komolyan vegyél! :P De elkövettél egy aprócska történelem-hamisítást, mikor átszerkesztetted a statisztikámat. Mint ahogy a szakaszcím is írja, ez a 2019. október 30.-ai állapot. Nem kell minden nap frissíteni a listát az aktuális eredmények alapján! :P – B.Zsolt vita 2019. november 1., 22:58 (CET)

Hupsz, azt nem figyeltem, azt hittem mai. :P Ezesetben visszaírtam. – LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2019. november 1., 23:00 (CET)

„Az év szócikke” újra vár!

Szia, LaSza! Már 3 éve, hogy utoljára részt vettél „Az év szócikke” szavazásán. Egy hete zajlik a 2019-es versengés, jó lenne ismét a voksaidat látni a szavazólapon! :-) Pasztilla 2020. január 27., 20:13 (CET)

Szia! Köszönjük, hogy szavaztál már a 2019-es év szócikkére. Még van egy hét a versengés lezárulásáig, és arra, hogy a hátrelévő 14 kategóriában is leadd a voksodat. :-) Pasztilla 2020. február 23., 11:24 (CET)

City-troli

Szia! A City-troli hétvégi megszűnésére hol találtál rá? – balint36 utaspanasz 2020. június 4., 21:00 (CEST)

Van egy sejtésem, hogy az index fórumon. :D Viszont elég árulkodó az is, hogy leszedték a menetrendjét a BKK oldaláról. Ha tényleg igaz a hír, akkor ez lehet az első járat, amit megszűnése után terelnek el építkezés miatt. Vigyor Kemenymate vita 2020. június 4., 21:19 (CEST)

Ja, az lehet, oda nem néztem be. Csak azért kérdeztem, mert 1-2 hete nekem is mondták, és csak kíváncsi voltam, hogy az aktualitás előtt 2 nappal hol osztották meg, ha nem a BKK oldalán. – balint36 utaspanasz 2020. június 4., 21:31 (CEST)

Amilyen felhajtás volt a bevezetésekor, olyannyira el is titkolják most. A végén a winmenetrendet kell belinkelni a megszűnéséhez forrásként. :D Kemenymate vita 2020. június 4., 21:34 (CEST)

@Balint36: @Kemenymate: Valahol FB-n futottam bele, aztán láttam, hogy a BKK honlapján sincs kint a menetrendje. Index-fórumon meg se néztem. :'D – LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2020. június 5., 20:50 (CEST)

@LaSza, Balint36, Kemenymate: A CITY-járat nem közlekedik a továbbiakban, más vonalakat szolgálnak ki a trolibuszok. Tulajdonképpen csak hozták a formájukat az utolsó utáni pillanatban tájékoztatással… – Tacsipacsi vita 2020. június 6., 02:20 (CEST)

Luhanszki Népköztársaság

Szia. A Luhanszkival az a gond, hogy ukránból van átírva. A hivatalos nyelv ott az orosz, az ukránok nem ismerik el az államot, így ukrán névről nem beszélhetünk, oroszul pedig Luganszki. Ezért furcsa ukránból átírni. – 𝕾𝖊𝖕𝖚𝖑𝖙𝖚𝖗𝖆𝕻'𝖘.𝖇𝖔𝖝 2020. június 22., 01:41 (CEST)

@Sepultura: Mindenhol ukrán átírás szerint szerepel, nem az orosz szerint. Én ehhez igazítottam a maradék szócikkeket. – LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2020. június 23., 11:33 (CEST)
Én is látom és ezt hibának tartom. – 𝕾𝖊𝖕𝖚𝖑𝖙𝖚𝖗𝖆𝕻'𝖘.𝖇𝖔𝖝 2020. június 23., 16:25 (CEST)

Szubcsonk figyelmeztetés

Nem tetted ki a sablon:Szubcsonk-figy Mkalman, mint a Csáky Ferenc (szerzetes) szócikk létrehozójának vitalapjára. Illene... – Shakes 2020. június 23., 13:25 (CEST)

@Sh nassau: Igaz, kimaradt. Köszi, hogy szóltál! – LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2020. június 23., 13:27 (CEST)
Köszi a törődést, de kicsit sztereotip a hozzáállás: eszembe sem lett volna szubcsonkot létrehozni, de ez az adat be volt építve Csáky Ferenc életrajzába (kérem ellenőrizni az ottani laptörténetet), ahonnan törölni kellett. Akkor jártam el körültekintően, ha nem kidobtam, hanem megmentettem, illetve átmentettem egy sajnos "szubcsonknak" minősülő szócikkbe. Nincs mit tenni az ilyen esetben, el kéne inkább gondolkodni, hogy mikor jogos a szubcsonk minősítés. Ha ezt a cikket valaki feltuningolja legalább annyira, hogy ne kelljen törölni, akkor az csak bűvész lehet, esetleg a 18. századi könyvészet búvára. Bűvész alatt azt értem, hogy szócsépléssel lehet mondatokat belebűvészkedni, de annak valós tartalma nem lesz. Bocsánat, nem akarok nyegle vagy sértő lenni, de amit ideírtam, az szakmailag teljesen korrekt (érzékenyebb lelkek személyes támadásnak vehetik, ezért szabadkozom), és tényleg nagy kérdés, hogy mi a szubcsonk: adva van egy szerző, aki a Szinnyeiben szerepel (ő is lexikont csinált, de nem tudta, mi az, hogy szubcsonk), a wikin pedig mindeddig téves adatként lebegett egy korábban elhunyt azonos nevű személy szócikkében. Törölje bátran az, aki inkább töröl releváns adatot, minthogy elviselje azt, hogy nem tudunk az ipséről többet. Mkalman vita 2020. június 23., 14:10 (CEST)

Ha nem tudunk róla többet, akkor mitől is nevezetes? Kemenymate vita 2020. június 23., 14:17 (CEST)

Senki nem mondta, hogy nevezetes. Hanem mégis mondta valaki: Szinnyei József. Egyébként idézet a szubcsonk meghatározásából: „Többnyire egy kezdő, a Wikipédiában még járatlan (esetleg anonim) szerkesztő hoz létre szubcsonkot, amikor észreveszi, hogy egy számára kedves témában még nincs Wikipédia szócikk, de csak egy-két olyan mondatot ír bele, amelyek gyakorlatilag nem hordoznak információt.” Egyértelmű, hogy esetünkben nem erről van szó: az még hagyján, hogy itt most lehetek kivétel, és nem tartozom a "többnyire egy kezdő" kategóriába, de ki dönti el, hogy a szócikkben lévő adatok „gyakorlatilag nem hordoznak információt”? Elég sok információt hordoznak: megnevez egy szerzőt, akit a magyar írók között már egy régi salabakter is számon tart, 2. Forrásként utal erre a salabakterre, 3. figyelmeztet a névazonosság veszélyére (és 4., ami nem látszik azonnal: a wiki más helyén szereplő adatot megfelelő módon mentette ki a láthatatlanságból, illetve a hibás környezetből). Szóval bármennyire is rövid a szócikk, valójában nem szubcsonk.Mkalman vita 2020. június 23., 14:23 (CEST)

Ne legyen szubcsonk, de akkor nevezetesség hiányában is lehet törölni. Kemenymate vita 2020. június 23., 14:31 (CEST)

Lehet, csak nem érdemes és nem méltó. Aki 1769-ben írt egy könyvet, ami nyomtatásban megjelent, arról nagyon "kemény" azt mondani, hogy nem nevezetes. És aki/ami Szinnyeinek jó volt, az nekünk is megtehetné. Én nem vagyok nagyon finnyás e téren...Mkalman vita 2020. június 23., 14:59 (CEST)

@Mkalman: A szócikk keményen két mondatból áll, de a bevezetőt simán bele lehetne építeni a másodikba, így lényegében egy mondat a szócikk + a mű külön sorban. Ugyancsak kételkedni lehet a nevezetességében (hiszen ha írok én is egy könyvet, lehet 250 év múlva számítana valamit, de mostanában nem feltétlen), így még a Wikibe-valósága is megkérdőjelezhető. – LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2020. június 23., 14:56 (CEST)

Kereszteztük egymást a szerkesztésben (mármint az iménti hozzászólásomat értve), romboljon, aki építeni nem tud. Én is megtehettem volna, hogy oda nem valóként kitörlöm Csáky Ferenc szócikkéből. De nem tettem, mert tudom, hogy mi érték. Aki ma ír egy könyvet, annak helye van az írók lexikonában, aki 1769-ben írt, annak még több helye van ott. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Mkalman (vitalap | szerkesztései)
*pontosítás ezzel kapcsolatban: a nyúlfarknyi cikkeket azonnalizni is lehet, egymás mellett van a két gomb, mégsem azt nyomtam meg... – LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2020. június 23., 15:04 (CEST)
a szubcsonk vitalapján lehetne folytatni, de én nem folytatom, elmondtam, amit lehetett. Bátran lehet azonnalizni. Én rombolás helyett maradok az építésnél.Mkalman vita 2020. június 23., 15:10 (CEST)

Villamospótló kategória

Üdv! Elnézést, de magam se tudom, hogy került e kategóriába az allapom. Én nem tettem bele, de mindesetre ezer kösz, hogy kivetted onnan. – SZD vita 2020. december 8., 17:45 (CET)

@90David19: Semmi probléma, további jó szerkesztést! :) – LaSza 🚍 (VITA) 2020. december 8., 22:28 (CET)

Hiányzó villamosok, metrók és trolik

Szia

Összegyűjtöttem az európai metrókat, villamosokat és trolikat erre az allapra: Kategóriavita:Közlekedés. Ha van kedved, a piros linkeket átnézheted, lehet néhány már létezik, csak más néven. – B.Zsolt vita 2020. december 17., 15:22 (CET)

Karbantartóverseny 2021

A 2021. évi karbantartóversenyen való részvételért
Köszönjük a karbantartóversenyen való részvételedet! Xia Üzenő 2021. március 24., 13:36 (CET)

A Wikimédiás ajándék kiválasztása és átvétele egy későbbi időpontban fog megvalósulni, a járványhelyzetre való tekintettel. Mindenképp értesítünk! Xia Üzenő 2021. március 24., 13:36 (CET)

A díjátadóra a 31. szombati wikitalin kerül sor, a részvétel feltétele antigénteszt elvégzése a helyszínen, melyet az egyesület biztosít. Üdv Xia Üzenő 2021. július 23., 09:42 (CEST)

Az ABBA szócikk kiemelési eljárása

Szia! Az "Év szócikke 2019" szavazáson te is első helyre tetted az ABBA szócikket. Azóta én még igyekeztem tovább javítani rajta: kiegészítettem, átszerkesztettem, magyar forrásokkal láttam el, hogy kiemelt szócikk lehessen. Most folyik a kiemelési eljárása. Ha úgy érzed, hogy jelenlegi állapotában megérdemli, hogy kiemelt szócikk legyen, kérlek vegyél részt a minősítésében. – Dodi123 vita 2021. április 13., 13:46 (CEST)

80, 81, 80A trolik

Szia! Csak mondom, hogy írtam a BKK-nak, hogy semmilyen hírt nem jelentettek meg a vonalak drasztikus változtatásáról. Mégiscsak lehetetlen, hogy az összes infó csak a Futár egy lenyíló ablakából bogarászható ki, és még csak az sem teljes. (Mondjuk sok reményt nem fűzök hozzá, ha eddig nem adtak ki rendes hírt róla...) JSoos vita 2021. április 18., 11:10 (CEST)

És akkor ez micsoda? [2] Kemenymate vita 2021. április 18., 11:15 (CEST)

@Kemenymate: Köszi, sajnos ezt akkor nem vettem észre (ilyenkor érdemes pinget használni). De a BKK is ezt a linket küldte meg, beraktam (mondjuk Te is berakhattad volna...) JSoos vita 2021. május 2., 09:46 (CEST)
@JSoos: az általad megadott forrásváltozat még rosszabb is szerintem, mert a közlemény előbb vagy utóbb el fog tűnni onnan. – LaSza 🚍 (VITA) 2021. április 18., 11:18 (CEST)

Viszont a most megadott infoban semmilyen konkrétum nincs, ami az állítást igazolná, csak annyi, hogy valamilyen változás történt, az is csak angolul és még csak a acíme sem igaz a hivatkozásnak (bár lehet a nyelv csak nálam angol a rendszerbeállításaim miatt) (nb. más korrekcíómat is visszavontál) JSoos vita 2021. április 18., 11:24 (CEST)

Ujság, Újság

Szia! Ezek nem biztos, hogy jó szerkesztések voltak... A folyóiratok címét, nevét ha csak a két korszak helyesírási különbözősége miatt írták másként anno, mint most, akkor javítjuk a mai helyesírásnak megfelelően. Ha van valamilyen irodalmi, költészeti jelentősége az írásmódnak, akkor meghagyjuk a korabeli írásmódot. Az előbbire példa a 6 Órai Újság (ami Ujságként jelent meg akkoriban) a reformkori Magyar Hírlap és Budapesti Hírlap, melyek mindegyike rövid i-vel Hirlapként jelent meg, és erre volt példa a 8 Órai Újság is, amiket most átjavítottál. Az utóbbira példa a Magyar Museum, az Apollo stb. Ha nem tudjuk eldönteni, vagy vitatjuk, akkor a kocsmafalra érdemes kiírni, hm? Palotabarát vita 2021. április 19., 00:45 (CEST)

@Palotabarát: Szia! Mivel nem volt hozzá szócikk megírva, így egymagam nem tudtam volna kitalálni, hogy véletlenül vagy szándékosan írták-e mindenhova hosszú ú-val. Én igazából nem kötöm az ebet a karóhoz, de személy szerint ha mostani írásmód az akkorihoz képest eltér, akkor sem aggatnám rá az új írásmódot semmiképp. Amiatt se tanácsos, hiszen én is eleinte az eredeti név szerint kerestem, aztán hivatkozások alapján néztem (mert egyet se találtam és ez eléggé gyanús volt), hogy mindenhol hosszúval szerepel – ha azt vesszük helytelenül. Akár az a megoldás is születhetne, hogy amennyiben létezik a cikk, akkor használjuk az új írásmódot, ha nincs, akkor hagyjuk a régit átmenetileg. Ez eléggé kacifántos lenne, viszont a bellinkek legalább egységesen jelennének meg. Amennyiben kocsmafalra kerülne, és végül az új írásmód lenne megszavazva, természetesen elfogadnám és igazodnék hozzá, ezesetben viszont legyen róla egy végleges és teljes körű megállapodás az általam is jelzett probléma kapcsán. – LaSza 🚍 (VITA) 2021. április 19., 06:21 (CEST)
A vitalapi megkérdezést mondjuk a javítások előttre gondoltam, de természetesen ha a leírt szabály és a példák nem nyugtatnak meg, most is megkérdezheted, csak majd arra kérlek javítsd vissza ezeket a többi szócikkcímhez hasonlóan, hogy ne a rossz változat terjedjen el. Köszönöm! Palotabarát vita 2021. április 19., 12:44 (CEST)
[Tarnay Margit Visszajavítod] akkor légyszi? Kösz! Palotabarát vita 2021. május 10., 12:37 (CEST)

Karbantartóverseny 2021

Szia! Kérlek küldj nekem egy emailt a userlapomra kattintás után a bal oldali menüsáv email-küldés funkciójával, melyben leírod a neved és postacímed, hogy küldhessünk neked egy Wikimédiás ajándékcsomagot. A személyes adatokat természetesen bizalmasan kezeljük. A Wikimédia Magyarország Egyesület nevében is köszönöm. Xia Üzenő 2021. augusztus 12., 14:30 (CEST)

„EuroCity” mint "nagysebességű vonat"?

Szia!

Laikus vagyok a vasúti témához, de még nekem is feltűnt, hogy a cikkben helytelenül van használva a "nagysebességű vonat" fogalma. Ránézve arra a másik cikkre, ott '200-320 km/h sebességről olvastam. Az EuroCity kapcsán úgy tudom ekkora sebességről nincs szó. Tehát erről írni eléggé félrevezető. Mit gondolsz erről? misibacsi*üzenet 2021. október 18., 07:51 (CEST)

@Misibacsi: Szia, kitöröltem az adott részt, a nagysebességűt a 200km/h felettiekre használják a vasútnál, itthon napjainkig csak 160km/h a maximum. Köszi az észrevételt! LaSza 🚍 (VITA) 2021. október 18., 09:04 (CEST)

Én köszönöm a korrekciót a cikkben.
Technikai megjegyzés: a válaszodról nem kaptam értesítést, pedig látom, hogy ott van a "ping", de ha azt utólag szúrják be a válaszba, azt a rendszer nem veszi figyelembe. Ilyenkor (ha lemarad a "ping") törölni kell a korábbi aláírást és újból beszúrni, mert csak akkor reagál a rendszer. misibacsi*üzenet 2021. október 18., 11:03 (CEST)
@Misibacsi: Szia, pontosan így is cselekedtem, hullámozással történt a pingelés, nem manuálisan javítottam a dátumbélyeget. Speciális:Diff/24309126. Nem tudom miért nem kaphattál így sem értesítést. :/ – LaSza 🚍 (VITA) 2021. október 18., 11:04 (CEST)

Máskor is észrevettem, hogy mások üzennek nekem így, és nem kapok értesítést, úgyhogy nem a te hibád, csak tudjál róla, ha a másik fél nem reagál, akkor ilyen technikai oka is lehet. Én csak azért vettem észre a válaszodat, mivel az üzenőlapod rajta van a Figyelőlistámon. misibacsi*üzenet 2021. október 18., 12:51 (CEST)

Nem használt forma

Ezzel az indoklással töröltetted többek között legalább másfél tucat metróvonal átirányításait. Ártanak ezek bármit? Mert azt biztos nem tudod 100%-osan megállapítani, hogy tényleg sehol senki nem használja-e őket – sőt, lényegében garantált, hogy pl. az U1 (Bécs) alakra 13 év alatt valaki, valamilyen külső weboldalról hivatkozott, márpedig a külső weboldalakat semmi nem listázza. Tényleg jobb, hogy az ilyen linkekre kattintók egy piros hibaüzenetet kapnak a piros metró szócikke helyett? – Tacsipacsi vita 2021. november 1., 13:36 (CET)

@Tacsipacsi: Ha ezt vissza kellene forgatni, akkor annyi lenne az indoklás, hogy elég nagy probléma, hogy 13 évig nem volt egyértelműsítve a szócikk. Mindamellett a törlési naplóban látszódik a mostani link is, úgyhogy ezzel továbbra sincs semmi probléma. – LaSza 🚍 (VITA) 2021. november 1., 13:39 (CET)
De, az, hogy felesleges extra kattintás (kivéve a mobilalkalmazásban, ahol nem jelenik meg se törlési napló, se megnyitás böngészőben, se semmi más kiút – ezt szoftverhibának tekinteném, de ettől még együtt kell vele élnünk). És hadd forgassam vissza én is, amit te írtál: akkor nyilván azért pontosítottad az (egyébként eddig is meglévő – vö. „(Bécs)”) egyértelműsítést, mert most találtál egy új jelentést, még valamit Bécsben, amit U1-nek hívnak. Ezt feltüntetnéd az U1 (egyértelműsítő lap)on? Mert az egyértelműsítésnek nincs sok értelme, ha az olvasó úgyse talál semmilyen más jelentést. Miután elkészült az egyértelműsítő lap, arra lehet irányítani az „U1 (Bécs)” alakot. – Tacsipacsi vita 2021. november 1., 13:58 (CET)
Ha nem érted az egyértelműsítés lényegét az probléma! Az U1-es metróvonal (vagy előtte U1) volt egyértelműsítve más települések metróvonalával szemben, pl. a berlini vonal. Az, hogy meg lett nevezve, hogy az U1 pontosan micsoda, azzal semmi probléma nincs. Az U1 egyértelműsítés lehetséges, ámbár lehet elegendő a mostani 1-es metró (egyértelműsítő lap) is ehhez... – LaSza 🚍 (VITA) 2021. november 1., 14:05 (CET)
Azzal nekem sincs semmi problémám, hogy át lett nevezve a cikk – bár egyértelműsítés szempontjából szigorúan nézve nem szükséges (vagy legalábbis nem láttam még erre bizonyítékot, azaz más bécsi U1-et), de ettől még jobban megfelel a WP:NÉV#A leggyakrabban használt magyar elnevezést használd megállapodásnak. Azzal van problémám, hogy a megmaradó átirányítást töröltetted. Ha nincs más U1 Bécsben, mint a metróvonal, akkor egyértelműsítési szempontból semmi értelme nem volt törölni az átirányítást, hiszen ugyanolyan pontos, mint az új alak. – Tacsipacsi vita 2021. november 1., 14:21 (CET)
Ez érthető, viszont az új alak akkor is megjelenik, ha valaki csak annyit ír be, hogy U1 (Bécs), bár eléggé kételkednék abban, hogy valaki zárójelezik. Az U1 Bécs és az U1 (Bécs) kifejezésekre rákeresve egyaránt kidobja a kereső az U1-es metróvonal (Bécs) cikket, így az átirányítás továbbra is felesleges szvsz. – LaSza 🚍 (VITA) 2021. november 1., 14:31 (CET)
Én beírtam a jobb felső sarokban lévő keresőbe, hogy U1 (Bécs), és felkínálta Újbécset – és semmi mást. Az U1 Bécsre dettó. (Felteszem, azelőtt próbáltad ki ezeket a kereséseket, mielőtt töröltetted volna az átirányítást, és éppen az átirányítás megléte miatt kínálta fel a kereső az aktuális címet.) De én nem is a keresőről beszéltem, hanem a külső hivatkozásokról: ha a https://hampage.hu/trams/2erlinie/ oldalon az U1 vagy az U4 linkjére kattintasz, nincs semmiféle kereső, ami felkínálja a helyes alakot. Vagy van átirányítás, vagy egy nem éppen olvasóbarát hibaüzenet fogad. – Tacsipacsi vita 2021. november 1., 15:13 (CET)
Nem, alig egy órája próbáltam ki mindkettőt, a törléseket követően, és számomra mindkettőnél feldobta az átnevezett változatot. Azt viszont továbbra sem támogatom, így hogy példázva lett, hogy külsős hivatkozásokra építve tartsunk meg felesleges átirányításokat. Ugyanezt vice versa mi is elvárhatnánk, hogy a régi linkjeink ne évüljenek el. Ezen logika mentén megtartani a korábbi változatokat továbbra sem helyénvaló. – LaSza 🚍 (VITA) 2021. november 1., 15:17 (CET)
Akkor lehet, hogy valami beragadt neked a gyorsítótárba, és ezért működik nálad? Most kipróbáltam másik böngészővel, inkognitó módban, hogy nálam biztos ne játsszon szerepet a gyorsítótár, és úgy se dobja fel a cikket. De mindegy is, mint írtam, nem ez az elsődleges problémám. A hozzászólás szerzője Tacsipacsi (vitalap •  szerk) 2021. november 1., 15:54 (CET)
Én a Wiki és a Google keresőjét próbáltam ki ehhez, gépelésnél már a legelső találat a Wikin is az U1-es cikke volt, végig se kellett írnom. (inkognitóban és Chrome/Edge böngészőben is teszteltem) – LaSza 🚍 (VITA) 2021. november 1., 16:02 (CET)
A Google-ön nyilván nem számít az átirányítás, hiszen az nem tud csak címben keresni (vagy legalábbis csak extra kapcsolókkal, amit ha az ember bekapcsol, akkor magára vessen). A wikis kereső különbségeit nem értem, de nem is akarok túl sok energiát fektetni a hibakeresésbe. Neked feljön, nekem nem jön fel, ebből levonhatjuk azt a tanulságot, hogy van olyan, akinek feljön, van, akinek nem, nem tudjuk, melyik a jellemzőbb. – Tacsipacsi vita 2021. november 1., 17:00 (CET)
Szóval azt mondod, hogy szemet szemért, ha vannak olyan honlapok, amiken elhalnak linkek, akkor mi is szándékosan tegyünk magasról a linkjeink tartósságára? Azokéra is, amik egyébként olyan honlapokról vannak hivatkozva, ahol nem szoktak elhalni a linkek, mint a Hampage? Bocsánat, de erre egyetlen párhuzam jut eszembe: amikor a magyar ember azt mondja, hogy minek fizesse be az adót, ha mindenki más is elcsalja. Na ezért tart ott az ország, ahol. Nem lehetne inkább a „ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel” elvét alkalmazni, és jó példával elöl járni? Pláne, hogy még mindig nem fejtetted ki, hogy mi az előnye annak, hogy pár tucattal kevesebb átirányítás van a Wikipédián. – Tacsipacsi vita 2021. november 1., 15:54 (CET)
Nem szemet szemért, hanem nonszensz, hogy amiatt őrizzünk meg egy átirányítást, mert egy külsős linken hivatkoznak rá. Ezt az egyetlen érvet hozod fel egyfolytában. Ezen logika mentén továbbra is felesleges megtartani, ezt pedig ennél jobban nem lehet és nem is kell kifejtenem. Ezt örökké tudjuk csinálni... – LaSza 🚍 (VITA) 2021. november 1., 16:02 (CET)
Szerintem meg az a nonszensz, hogy „nem használt forma” felkiáltással töröltetsz egy átirányítást, majd mikor konkrét példát mutatok rá, hogy de igen, használt forma, akkor azt lesöpröd, hogy nem számít. És közben még mindig nem magyaráztad meg, hogy mi a fenéért jó, hogy törölve van a lap. Igen, egyetlen érvet hozok fel egyfolytában, de ez pontosan eggyel több annál, mint amennyit te. – Tacsipacsi vita 2021. november 1., 17:00 (CET)
Nem tudom elfogadni az álláspontod, miszerint külső linkekhez kellene igazodni, így nem kell véleményt formálnom azon kívül, hogy nem tudom az érvedet elfogadni, miszerint külső linkek végett kell megtartani egy régi cikkcímet. – LaSza 🚍 (VITA) 2021. november 1., 17:03 (CET)
Szóval neked közömbös, hogy elrontjuk-e a külső linkeket. Ezt véleményként el tudom fogadni (bár érvként nem). Viszont továbbra is ott állunk, hogy számodra nincs érv az átirányítások visszaállítása mellett, de még mindig nem voltál képes hozni egyetlen érvet sem a visszaállításuk ellen sem. Ha továbbra sem fejted ki, hogy miért károsak az átirányítások, újra létre fogom hozni őket, hiszen láthatóan bajod nincs velük. – Tacsipacsi vita 2021. november 1., 22:40 (CET)
Ha amellett kellene érvelnem, hogy mi értelme megtartani, akkor nem jelöltem volna mindegyiket azonnalira. Ha másnak is problémája lenne vele, akkor legfeljebb jelöli majd ő is, de szerintem rossz az az elgondolás, hogy azért jöjjenek létre (korábbi) átirányítások, hogy a külsős linkeknek meglegyen a hivatkozás az elkövetkezendőkben is. Két különböző nézőpontot nem lehet összeegyeztetni, hiszen ha te amellett foglalsz állást, hogy nekünk kell igazodni a külsős linkekhez, én pedig ettől elhatárolódom, abban nincs aranyközépút, csak egyfajta válaszlehetőség. Ennek kapcsán nem várhatod el, hogy felhozzak olyan érvet, opciót, ami az én álláspontommal szembe megy. A személyes véleményemből viszont nem kívánok engedni, de nem az én egyéni véleményem a mérvadó egy közösségi portálon. – LaSza 🚍 (VITA) 2021. november 1., 22:47 (CET)

WP:T takarítás

Szia! Ezzel és ezzel a szerkesztéssel kapcsolatban írok. Köszönöm, hogy hozzájárulsz a WP:T áttekinthetőségének fenntartásához, ugyanakkor kérlek, tartsd szem előtt a vonatkozó közösségi döntést. Ennek megfelelően a lezárt megbeszéléseket a lezárás után még 2-3 napig a WP:T-n beillesztve szoktuk hagyni, és csak utána távolítjuk őket el. Üdv, – FoBe üzenet 2021. november 11., 09:37 (CET)

Pozsonyi regionális éjjeli autóbuszok

Üdvözlöm. Miért visszaállította nekem az oldalt és miért nem csinálhatom meg egy oldalt minden Pozsonyi regionális éjjeli busszról? Szczecinnek van egy oldal minden villamosra és Pozsonynak nem lehet egy oldal minden vonalra, miért? Köszönöm. Gateshebe vita 2021. november 22., 12:02 (CET)

Damu Roland

Kérlek, ne írogass be forrás nélkül adatokat! A betett forrásban nem írják sem azt, hogy Budapesten hunyt el, sem azt, hogy 27-én. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. december 27., 09:24 (CET)

"+re HuFi: nem is én szúrtam be a forrást, de hagyjuk" -- Nem is mondtam, hogy te tetted be. De idéztél egy forrásból, amely nem szerepelt a szócikkben. De tényleg hagyjuk. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. december 27., 09:35 (CET)

Visszatérés LaSza/Archívum04 felhasználói lapjához.