Főmenü megnyitása

Táblázat sablonokSzerkesztés

  Függőben

Hali!

Borzasztó fontos lenne, hogy bevezessük őket. Én sajnos nem értek a Wikipédia technikai ügyeihez, nem találtam soha sehol olyan leírást, amiből megtanulhatnám. Annyi szabadidőm nincs, hogy próbálkozva tanuljam. Amúgy is, én még az autómon a kerékcserét is könyvből csináltam. (Viszont hiba nélkül és gyorsan. Csak legyen normális leírás.)

Amikor a települések népességsablonját bevezettük, kezdettől félmegoldásnak tűnt, és bebizonyosodott hogy ez így van. Nálam hatalmas táblázatokban elképesztő mennyiségű adat van a magyar településekről, de amióta a KSH Excel táblát is közzétesz minden évben, azóta ez mindenkinek meglehet. A külön-külön sablon-allapos megoldás viszont, amit használunk, az gyakorlatilag semmilyen előnnyel nem jár: tömeges adatfeltöltést nem tudok rajta elvégezni, az pedig, hogy figyeljem, hogy ki mikor matat bele és ront el esteleg adatokat szintén lehetetlen, mert az összes allapot külön-külön kellene vizsgálni.

Ha tehát a francia megoldás tudja ezt a kettőt (1: tömeges adatfeltöltés egyszerűen, 2: egyetlen lapot kell figyelni a változások nyomonkövetéséhez), akkor ez pont az ami ide is kell.

Jól értem, erről van szó?

De a link, amit Villy vitalapján adtál, az nem vezet sehova. Hol lehet megtalálni a francia megoldást?

--Peyerk vita 2012. szeptember 4., 21:21 (CEST)

Sablon:Infobox/Adat allapról vagy semSzerkesztés

Szia! Olvastam a kocsmafalon amit írtál és hasznosnak tűnik, de én a településes dolgokhoz nem sokat értek. A Szoftver infobox esetében én egyértelműnek látom a jelenlegi megoldás előnyét, ugyanis a szoftverek verziószámai egymástól függetlenül változnak. Most képzeld el, hogy valaki látja, hogy kedvenc programjából van új verzió, rákattint a szerkesztésre és egy párezer soros switch-el találkozik szembe. Szerintem sírva fut hazáig. Egy népességnyilvántartás esetében viszont jó használható az adatbázissablonos megoldás, mert ezek az adatok jellemzően egyszerre frissülnek. Viszont bottal mindkét megoldás könnyen karbantartható. A többi szempont szerintem már szakmai kell legyen. --BáthoryPéter vita 2012. szeptember 12., 11:30 (CEST)

Re:Adatbázisok Magyar település infobox-raSzerkesztés

Szia!
A polgármesterek adatait manuálisan vittem be az infoboxokba, már nagyon régen.   A botokkal még nem nagyon volt időm foglalkozni (pedig valamelyest érdekelne  ), de ha időm engedi, akkor átnézem a témát és azt a témát is amit felvetettél. --Nyar94 vita 2012. szeptember 19., 22:09 (CEST)

SzámlálóSzerkesztés

  Függőben

A cikkeken végzett szerkesztéseket én úgy szoktam összeszámolni, hogy a böngésző kisablakába bemásolom ezt: http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Speciális:Szerkesztő_közreműködései&tagfilter=&contribs=user&namespace=0&limit=100&offset=20120823223501&target= az offsetet beállítom a szavazás kezdetére, és a targethez hozzáírom a szerkesztő nevét a space helyett _ jelekkel.

A lap alján mutatja, hogy meddig kellene visszamenni, hogy meglegyen a 100 szerkesztés. Ahány szerkesztés van május 23 előtt, annyi hiányzik a 100-hoz.
--Karmela posta 2012. szeptember 6., 19:00 (CEST)
Neki egyedül az megtekintésekből is kijön a 100. Így lehet megnézni: http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Speciális:Rendszernaplók&offset=201208232235011&type=review&user=
Csak vigyázni kell vele, mert ez a saját szerkesztéseit eleve tartalmazza.
--Karmela posta 2012. szeptember 6., 22:17 (CEST)

Most döbbentettél rá, hogy a javaslatkiírástól kell visszafelé számolni, és nem a szavazás kezdetétől. Javítsd ki a linkbeli időpontot, nem jó a 201208232235011, hanem 201208201654011.

  • Tehát XY megtekintései a saját automatikusan megtekintett szerkesztéseivel együtt:

http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Speciális:Rendszernaplók&offset=201208232235011&type=review&user=XY

  • XY cikkbeli szerkesztései:

http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Speciális:Szerkesztő_közreműködései&tagfilter=&contribs=user&limit=100&offset=201208201654011&target=XY&namespace=0

Sablonszerkesztések: namespace=10

MediaWiki-szerkesztések: namespace=8

Portálszerkesztések: namespace=100

Kategóriaszerkesztések: namespace=14

Fájlszerkesztések: namespace=6

  • A botra egyelőre nincs ötletem.
  • Adminszerkesztések, blokkolási napló:

http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Speci%C3%A1lis%3ARendszernapl%C3%B3k&page=&year=&month=-1&tagfilter=&offset=201208201654011&user=XY&type=block

és utána a legördülő listából még szóba jöhet például törlési napló (type=delete)
vagy pedig minden nyilvános napló, akkor csak „type=” van, érték nélkül.
  • A számozást így tudod megkönnyíteni magadnak:
Beállításaim » Segédeszközök » Egyedi kinézet » Számozott listák a speciális lapokra
--Karmela posta 2012. szeptember 7., 00:31 (CEST)

A kérdésedet átvittem ide: Wikipédia:Kocsmafal (műszaki)#Szavazatszámlálás, mert ezt mi ketten nem tudjuk eldönteni. Burrowst is megszámoltad? --Karmela posta 2012. szeptember 7., 09:07 (CEST)

Válasz nálam: Szerkesztővita:Karmela#Számláló

Számláló 2Szerkesztés

Nézd meg ezt kérlek: Szerkesztő:Karmela/Szavazóképesség 2012. augusztus 20. 16:54 --Karmela posta 2012. szeptember 9., 00:07 (CEST)

francia fordítás + FordítóműhelySzerkesztés

  Függőben

Szia Oliv!

Ha valamikor lesz időd, le tudnád nekem fordítani franciáról ezt a wikis oldalt: [1] ?

Köszönöm előre is, és Boldog Ünnepeket kívánok neked és a családodnak! -- OrsolyaVirág HardCandy 2012. december 24., 18:37 (CET)

Szia! Köszönöm a fordítást, hasznát fogjuk venni! Egyelőre a Fordítási műhely linkjét kicseréltem a Kocsma egyébre. A Műhellyel kapcsolatban azt tudom javasolni, hogy lépj kapcsolatba a Sablonműhellyel, ők tudnak neked szerintem segíteni a sablonokkal és a dizájnnal kapcsolatban. Sajnos én ehhez nem értek. Annyit tudok még tenni , hogy ha akarod, akkor a régi műhelyt helyre állítanom, de nem tudom, hogy az segítene-e neked. Anno nem volt túl sikeres projekt. -- OrsolyaVirág HardCandy 2013. január 2., 20:06 (CET)

Párhuzamos bibliaSzerkesztés

  Függőben

Ha jól emlékszem, még 2009-ben szólt Grin hogy a biblia nem jogvédett, de a fordítások nagy valószínüséggel igen. Ekkor kezdték el törölni, de a rengeteg lap egyszerre nagyon sok volt, így a megmaradtakat csak 2011-ben törölte. - Üdv. » KeFe «   Társalgó 2013. április 14., 15:17 (CEST)

u.i.: Kösz a tippet! - Leszedtem! - Üdv. » KeFe «   Társalgó 2013. április 14., 16:05 (CEST)
A Párhuzamos bibliát úgy emlékszem hogy user: Csörföly D tette fel, még sok-sok más lappal együtt. Ennek következtében a lapok keveredtek egy részük megfelelően, másrészük a vitalapokon kaptak helyet. Volt olyan is hogy a szerk.allapján találtam meg néhány idevágólapot. Magyarúl ez annyit jelent hogy a sebtében feltöltött anyagokból én állítottam össze egy könyvet.
Sokat dölgoztam rajta, bár a vallás nem érdekel, csak rendet szerettem volna tenni. Aztán következett Grin beszólása és közvetlenül a törlése. Nem volt megbeszélés, szavazás - csak egyszerűen törölték egy részét, majd később én kértem a maradékok törlését.
Ha téged érdekel a téma, érdemes lehet engedélyt kérni és visszaállítatni a lapokat. Én már erre nem vállalkozom, sok sikert hozzá. - Üdv. » KeFe «   Társalgó 2013. április 15., 05:27 (CEST)

Wikidata adatok infoboxokbanSzerkesztés

  Függőben

Koordináta sablonSzerkesztés

Szia! Köszönöm a segítséget! :) Most már majdnem minden jó, egyedül csak annyi a baj, hogy megjelent a cikkekben egy felesleges if szöveg a térképek alatt. De amúgy minden más működik!

Olyan kérdésem lenne még, hogy észrevettem, hogy minden sablonban ugyanazt a szakaszt kell lecserélni az általad kibővítettre. Mivel elképzelhető, hogy még további ötletek is felmerülnek, szerinted érdemes lenne az egész koordináta sablonos részt egy sablonba csomagolni, és csak egy-egy sort beírni minden meglévő sablonba a több km-es szöveg helyett?

A másik kérésem meg az lenne, hogy van egy tesztalany cikkem, a DB 101 sorozat. Ebben a kép már a Wikidatáról jön, de a szócikk hívja be, nem a sablon. Próbáltam módosítani a Vasúti jármű sablont, de nem lett jó. Azt szeretném, hogyha a szócikkben nincs kép, de a Wikidatán van, akkor hozza be onnan. Ha ellesem tőled, hogy hogy csináltad, akkor több sablont is ellátok ezzel, majd jöhetnek a további tulajdonságok is, de azokat már önállóan! :)

További jó munkát! --B.Zsolt vita 2013. szeptember 11., 22:20 (CEST)

újabb gondokSzerkesztés

Úgy látszik, nekem ez nem megy, magamtól nem bírok semmire se rájönni... Amiket megcsináltál, azokat be tudom másolni a helyükre, de ettől több nem megy... Van most már url paraméter is, beraktam a Rio de Janeiro-Galeão Nemzetközi Repülőtér szócikkbe, de sehogy sem akar jó lenni. Megnéznéd majd azt is? A tesztelést meg vállalom! :) (Az összes múzeum, vasúti baleset és repülőtér megkapta a maga kis pozíciós térképét). --B.Zsolt vita 2013. szeptember 12., 23:31 (CEST)

Szia! Ma teszteltem az infoboxok és a wikidata együttműködését, mondhatni teljes a siker! :) Egyedül ott a baj, hogy ellenőrizni kell, hogy jó pozíciós térkép van-e megadva. A reptereket és a stadionokat már átnéztem, azok jók. Az olyan sablonoknál, mint brit település infobox, orosz település infobox... meg ezzel nem lesz gond.

Csak azért nem kezdtem még el a tömeges infobox átalakítást, mert nem akarok 2x dolgozni, és még lenne pár apróság:

  • egyes sablonok kategorizálnak, pl ha nincs kép bennük, viszont nem veszik észre, ha a kép a wikidatából jön. Most vagy ne kategorizáljanak egyáltalán, vagy ne húzzunk be képeket a wikidatából, vagy próbáljuk ezt is feltételhez kötni.
  • sok wikidata elem tartalmaz ország értéket, ezt fel lehetne használni a pozíciós sablon megadásánál, pl tavaknál (vagy a stadionoknál),

+1: a wikidatát használó sablonokat bepakolhatnánk egy kategóriába, később megkönnyítené a karbantartást --B.Zsolt vita 2013. szeptember 13., 20:06 (CEST)

  • +1: Hiába egységesek az infobox sablonok, mégis mindegyik más és más.... Most pl az alagút infobox romlott el, pedig ránézésre olyan, mint a több. Ha van időd, nézz már rá, hogy mit rontottam el benne! --B.Zsolt vita 2013. szeptember 16., 00:24 (CEST)

Koordináta a Wikidatából formázást igényelSzerkesztés

Szia!

B.Zsolt-nak is megírtam ezt, nem tudom melyikőtök az illetékesebb:

Elborzadva látom a Golden Gate híd szócikkben (úgy látom a repülőteres szócikkekben is), hogy tizenvalahány tizedesjeggyel van kiírva a koordináta. Erre semmi szükség és zavaró. Ha meg tudod tenni, a kiírt számjegyek száma 6 jegy legyen, ha pedig a koordináta egész értéke 3-jegyű (pl. 120,xyz fok), akkor összesen 7 jegy. Felmerült az az igény is, hogy választható legyen a tizedesjegyes kiírás és a "fok, perc, másodperc" formátum. Köszönöm, ha tudsz vele foglalkozni. misibacsi*üzenet 2013. szeptember 13., 20:16 (CEST)

Francia igerendszerSzerkesztés

  Függőben

Kedves Olivier!

Megírtam ezt a szócikket. Belekukkantanál, kérlek?

Minden jót.

Amator linguarum vita 2013. szeptember 29., 13:47 (CEST)

Késve bár, de köszönöm az észrevételeidet. Pontról pontra válaszoltam rájuk az én vitalapomon. Amator linguarum vita 2013. október 11., 15:43 (CEST)

Francia helyesírásSzerkesztés

  Függőben

Szia, Olivier!

„Elkövettem” ezt az újabb szócikket. Lenne-e időd átnézni?

Minden jót!

Amator linguarum vita 2013. december 15., 10:33 (CET)

Francia infoboxSzerkesztés

  Függőben Bencemac A Holtak Szószólója 2018. január 19., 20:32 (CET)

Szia! A minap észrevettem, hogy Kun András francia párjának a infoboxa a Wikidatából tölti be a politikai pártot. A kérdésem az lenne, hogy ez képes kezelni és megjeleníteni azokat az eseteket, ha mondjuk egy személy pártagsága időszakos volt, például 2000–2010 és 2014–2018 között volt tag (tehát van két-két kezdet/befejezés)? Meg tudnád ezt nézni? Előre is köszönöm! Bencemac A Holtak Szószólója 2018. január 19., 20:32 (CET)

minősítőkkel meg lehet jeleníteni. – B.Zsolt vita 2018. január 22., 12:46 (CET)

Visszatérés Oliv0 felhasználói lapjához.