Szerkesztővita:Regasterios/Archív 16

Aktív megbeszélések

Forgách Simon

Szia!

Arra szeretnélek kérni, hogy nevezz át egy képet a Commonson. Konkrétan erről a fájlról van szó: c:File:Forgách Simon kuruc kapitány.jpg A kép Forgách Simon főpohárnokot ábrázolja, aki a 16. században élt. A kép forrása itt van: [1], az ábrázolt személy életrajza a MÉL-ben itt található.

Sajnos a feltöltő (Dencey) összetévesztette a főpohárnokot a 17-18. században élt Forgách Simon kuruc tábornaggyal, akinek viszont itt olvasható az életrajza. A leírást már módosítottam, de jó lenne, ha a cím is tükrözné, hogy a kép nem a kurucvezért, hanem a főpohárnokot ábrázolja. Javasolt cím: Forgách Simon főpohárnok (16. század).jpg.

Előre is köszönöm!

--Malatinszky vita 2020. január 7., 18:07 (CET)[válasz]

@Malatinszky: az a probléma, és nem is örülök, hogy ily módon vetült rá a figyelmem, hogy ez a kép engedélyköteles, mivel háromdimenziós műalkotást ábrázol. Legalábbis számomra eléggé annak tűnik. Másfelől szerintem az először feltöltött kép szintén a 16. századi Forgách Simont ábrázolja, annak ellenére, hogy a forráshonlapon a kuruc kapitánnyal azonosítják a képen látható személyt. Ezt egyrészt a síremléken láthatóhoz nagyon hasonló ábrázolás miatt gondolom így, másrészt azért, mert szerintem a kurucok nem viseltek páncélruházatot. Erről mindenesetre megkérdezném mondjuk @Sepultura vagy @Hkoala szerktársakat, akiknek talán az érdeklődési körébe esik a téma. Mindezt nyilván azért forszírozom, mert ha az első kép is megfelel a célnak, akkor kevésbé fáj a második törlése. Ha ez így egyetértésre talál, én azt tenném, hogy a két képet különválasztanám két külön fájlba, és az elsőt mozgatnám át az általad javasolt név alá. Annyi bökkenő persze van a tervben, hogy a főpohárnokról jelenleg nincs szócikkünk, míg a kuruc tárbornagy cikke kép nélkül maradna. – Regasterios vita 2020. január 8., 08:57 (CET)[válasz]


Nem tudok érdemben hozzászólni, esetleg Akela? – Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2020. január 8., 12:22 (CET)[válasz]

Megcsináltam az fájl-átnevezést a Commons-on: c:File:Forgách Simon főpohárnok (16. század).jpg A huwikis szócikket, ahol fel van használva, nem bántottam. Akela vita 2020. január 8., 12:30 (CET)[válasz]

@Akela: átnevezés előtt szerettem volna az első képen látható személy kilétét tisztázni, és Hkoala azért pingelt meg téged, hogy ebben segítsél, amit megköszönnék. Két különböző tartalmú fájl lett egymásra töltve (Dencey rossz szokásainak egyike), és akárhova nevezgetjük a képet, a problémának ez a része nem lesz megoldva. – Regasterios vita 2020. január 8., 19:26 (CET)[válasz]

Ajwé. Azt hittem, a fájl-átnevezéssel megúszom. Akkor kezdjük egy egyértelműsítő lappal. Akela vita 2020. január 8., 23:18 (CET)[válasz]

Úgy látom, mindkét kép ugyanazt a (16. századi) síremléket ábrázolja, a főpohárnokét, egyik rajz, másik fénykép. Csak egy marad, a színes. Holnap összeütök egy kis szócikket a főpohárnokról is, Arcanum alapján, átteszem oda az egy képet. A kurucról nem lesz kép. (Hozzányúltam, már dől ki a következő csontváz a szekrényből: Forgách Zsigmondnál is lesz ilyen kettősség-probléma). Akela vita 2020. január 8., 23:54 (CET)[válasz]

@Akela: természetesen nem a színes kép marad. Megkerestem a fekete-fehér kép eredeti forrását, és mivel közkincs, feltöltöttem új fájlként: File:Forgách Simon báró síremléke (Myskovszky Viktor rajza, 1910).png. A rajzot Myskovszky Viktor készítette, amint az a megjelölt forrásból kiderül. A színes fotót törlésre jelöltem, mivel háromdimenziós alkotást ábrázol, ennél fogva a fényképész engedélyére volna szükség. – Regasterios vita 2020. január 9., 09:32 (CET)[válasz]

Egyébként ha van kedved plusz forrásként felhasználni Bártfait, bőségesen tárgyalja Forgách Simon életét a könyvében a 301–308. oldalak között (a PDF szerint ehhez adj hozzá 10-et). – Regasterios vita 2020. január 9., 09:41 (CET)[válasz]

@Akela, Regasterios: Köszönöm, hogy foglalkoztok ezzel. Esetleg meg lehetne kérdezni a Nemzeti Portrétárt, hogy tudnak-e/akarnak-e engedélyt adni a síremlékről készült képre. http://npg.hu/elerhetsegeink alatt van kontakt infó. --Malatinszky vita 2020. január 9., 18:49 (CET)[válasz]

@Malatinszky: bő egy éve nem engedélykérés ügyében, hanem csak érdeklődés céljából írtam nekik az egyik festményük kapcsán, hogy kiderítsem, mikori az alkotás. Akihez irányítottak, a kérdésemre válaszolt ugyan, de elég világossá tette, mi az álláspontja annak kapcsán, hogy mi leszedegetünk az oldalról ezt-azt, amiről őszerinte jogtalanul gondoljuk, hogy már közkincs. – Regasterios vita 2020. január 10., 21:08 (CET)[válasz]

Fájl:Erzsébet és Albert herceg mennyegzői szekere.JPG

Kedves Regasterios! A képet még 2007-ben töltöttem fel, Tarr: A kocsi története című munkája sajnos nincs meg nekem, hogy utána nézzek, de nagyon sajnálnám, ha törölni kellene, mivel nagyon fontos volt a településtörténet szempontjából, azonban Lakner Lászlótól azt hiszem nem tudok engedélyt kérni. Tegyetek vele, amit jónak láttok, ha törölni kell, sajnálom, mivel a bécsi múzeumba nem igen jutok el, hogy fotót készíthessek róla. Köszönöm az értesítést! Üdvözlettel: Zsuzsakossuth vita 2020. január 9., 22:52 (CET)[válasz]

Térkép – Második felmérés áttekintő.jpg

Megint egy értelmetlen törlés, de azért elmondhatnád, milyen qrva engedély kéne egy több mint másfél évszázados térkép felhasználásához? Egy ilyenre senki sem támaszthat semmiféle jogot. – LADis LA ék.jpgpankuš 2020. január 21., 11:17 (CET)[válasz]

@Laszlovszky András: ha a Fájl:Második felmérés áttekintő.jpg-re gondolsz, ez biztosan nem másfél évszázados térkép. – Regasterios vita 2020. január 21., 11:21 (CET)[válasz]

Nem emlékeztem már, hogy melyik áttekintő került fel. Mindenesetre az Arcanum a katonai felmérések anyagát minden tanintézménynek szabad felhasználásra ingyen biztosította, illetve aki megvásárolta, az is szabad felhasználást kap. Ez egy megvásárolt CD-ről származik, a tartalma szabadon használható, az Arcanum egyébként is csak a georeferálás felhasználását korlátozza, mivel csak az a saját termékük. Ez pusztán egy áttekintő térkép a másfél évszázados térképsorozatról. – LADis LA ék.jpgpankuš 2020. január 21., 11:40 (CET)[válasz]

@Laszlovszky András: ott a lényeg, hogy „aki megvásárolta, az is szabad felhasználást kap”. A mondat első és második fele sem felel meg az eddigi helyzetnek. Egyrészt a kép alatt most látható {{GFDL}}(?) licenc arról szól, hogy bárki használhatja a térképet, tehát nem csak az, aki megvásárolta. Másrészt a szabad felhasználás fogalma kizárja a jövedelemfokozás céljára való felhasználást. Azzal viszont, hogy kihelyezted a GFDL licencet, azt fejezted ki, hogy akár üzleti célra is felhasználható a térkép. Ilyesmire viszont nem kaptál felhatalmazást a vásárlással, így értelemszerűen te sem adhatsz erre engedélyt másoknak, hiába vásároltad meg a CD-t. Mindazonáltal jogvédettként, vagy félig jogvédettként sem használható a térkép a Wikipédián, mert szabad képpel bármikor pótolható. – Regasterios vita 2020. január 21., 13:55 (CET)[válasz]

Aztán hogyan lehet ezt szabad képpel pótolni? – LADis LA ék.jpgpankuš 2020. január 22., 00:54 (CET)[válasz]

@Laszlovszky András: Ha tudsz svg-ben rajzolni, véleményem szerint ezt a térképet is felhasználhatod kiindulópontként, ha teljesen újrarajzolod. Tehát nem ezt a térképet dolgozod át, és nem erre dolgozol rá, hanem egy teljesen újat készítesz. Ezt a térképet persze ez esetben is meg kell jelölni forrásként, vagy inkább felhasználási alapként, hiszen innen tudod elvileg, milyen ütemben haladtak a felmérések, és a szócikkben is ezt szeretnéd illusztrálni. Tévedés tehát azt gondolni, hogy csak úgy lehet eredeti térképet készíteni, ha valaki előtte geodéziai műszerekkel felmérte a terepet. Nyilván ez a térkép sem így készült, de ettől még jogvédett. – Regasterios vita 2020. január 22., 08:32 (CET)[válasz]

Bár éppen a földmérés a kenyérkereső foglalkozásom, svg-ben mégse tudok rajzolgatni. Meg most már annyira nem is érdekel, hogy ezzel küzdjek. Akkor ennyi volt, egy ábrával megint kevesebbek lettünk. – LADis LA ék.jpgpankuš 2020. január 22., 09:08 (CET)[válasz]

@Laszlovszky András: a .png is megfelelő. – Regasterios vita 2020. január 22., 09:09 (CET)[válasz]

Két dolog zavar a fenti beszélgetésben. Az egyik, hogy András milyen felütéssel kezdte problémája ismertetését. Nyugodtan ki lehetett volna hagyni a kurvát a mondatból, semmilyen hasznos többletet nem adott a mondanivalóhoz, azon kívül, hogy trágár volt, és megsértette a WP:CIV irányelvet. Kérlek, a jövőben mellőzd az ilyeneket! A másik, hogy nem derült ki, hogy a térképet végülis ki és mikor készítette, mert jogi szempontból ez a lényeges kérdés, nem az, hogy ki és mikor digitalizálta, vagy mit írt a CD-re. A térkép biztosan nem másfél évszázados, de az lehet, hogy már nem jogvédett. Samat üzenetrögzítő 2020. január 22., 09:58 (CET)[válasz]

@Samat: nem menteni akarom Andrást, de az előzményekhez tartozik, hogy én nem értesítettem őt a törlésre jelölésről, mert a sok konfliktus miatt korábban azt kérte tőlem, ne írogassak a vitalapjára. Ráadásul ő csak azután vette észre ezt az egészet, hogy már töröltem a képet, ezért nem láthatta pontosan, miről van szó (én állítottam helyre azt követően, hogy ide írt ennek kapcsán). Igaz, korábban egyszer már törlésre jelöltem a fájlt, amint az a kép vitalapjára nézve kiderül, arról pedig szóltam neki még 2014-ben. A térkép viszont nagy valószínűséggel a CD-hez készült, de legalábbis „kortárs” munka, és ennek megállapításához szerintem nem kell szakértőnek lenni. Elég tudni hozzá, mikor alakultak ki a térképen is látható mai országhatárok. – Regasterios vita 2020. január 22., 10:09 (CET)[válasz]

Hivatkozás nemlétező dokumentumra

Szeretnék kérdést intézni lehetőleg minél több szerkesztőtárshoz, de nem tudom hogyan. A kérdés a következő.

Az SI mértékegységrendszer számos változtatást megszenvedett. Az új változatban nincs utalás arra, hogy mi szűnt meg. A legfrissebb példám, hogy a BIPM 8-as SI-brosúrájában szerepel a nautical mile, a 2019-es SI brosúrából már kihagyták. Következésképp nem törvényes többé. No, most hogyan hivatkozhatok egy nemlétező (tehát időközben eltűnt) állításra? "Nincs forrás!" MZ/X vita 2020. január 21., 20:56 (CET)[válasz]

@Jzana: Szerintem a Wikipédia:Kocsmafal (források) lehetne illetékes hely, bár nem tudom, hányan nézik. Szaszicska vita 2020. január 21., 23:07 (CET)[válasz]

Hands-on.png (Szerkesztési ütközés után) @Jzana: szerintem attól, hogy egy mértékegység már nem számít szabványosnak, még létező és használható. – Regasterios vita 2020. január 21., 23:10 (CET)[válasz]

Átnevezés Commonsban

Kérlek, végezd el az átnevezést ezen: File:Molnár László gépészmérnök.JPG, mert elrontottam: Márton kell Molnár helyett. Kértem a képen az átnevezést. Wikizoli vita 2020. január 23., 17:20 (CET)[válasz]

@Wikizoli, kész van: File:Márton László gépészmérnök.jpg. – Regasterios vita 2020. január 23., 17:25 (CET)[válasz]

Köszönöm. Wikizoli vita 2020. január 23., 17:27 (CET)[válasz]

Apród

Láttam. Köszönöm a blokkolását. Apród vita 2020. január 23., 17:24 (CET)[válasz]

Biztos, hogy nem vagyok a zoknid? Még kiderülhet? – Regasterios vita 2020. január 23., 17:26 (CET)[válasz]

:-) Apród vita 2020. január 23., 17:29 (CET)[válasz]

Nekem régóta gyanúsak vagytok. Leginkább az egyező szerkesztési szokások tűnnek fel: például egyformán nem írtok matematikai cikkeket és -- Apród kivételével -- mind a ketten folyton képeket töröltök. --Malatinszky vita 2020. január 23., 17:35 (CET)[válasz]

„Az év szócikke” újra vár!

Szia, Regasterios! Már 8 éve, hogy utoljára részt vettél „Az év szócikke” szavazásán. Egy hete zajlik a 2019-es versengés szavazása, jó lenne ismét a voksaidat látni a szavazólapon! :-) Pasztilla 2020. január 27., 20:17 (CET)[válasz]


Méltánytalanságról beszélsz...

Megkérlek, hogy Kiss Eszter emlékét ne gyalázd tovább. ELég volt. - Csurla vita 2020. február 6., 18:46 (CET)[válasz]

Látom, itt mindenki hülye és érzéketlen, aki nem ért egyet veled. – Regasterios vita 2020. február 6., 19:02 (CET)[válasz]

Megint nagy szavakat használsz: mindenki. Pedig nem is így van. Csak azt kérem, amit máskor te szoktunk. Szóval a szokványt. De valami eszeveszett düh van bennetek Kiss Eszter újságíró után. - Csurla vita 2020. február 6., 19:05 (CET)[válasz]

Ne vetítsd rám a saját érzéseidet, kérlek. Te vagy az, aki mindenkinek nekiesik az utóbbi napokban, ha valami neked nem tetszőt cselekszik, ne csodálkozz az általánosításon. Nem nyúlok a laphoz többet, de ha nem írsz ide, akkor sem tettem volna. Egyébként meg nem tudhatod előre, ki lesz később nevezetes, aki most nem az, szóval nem sok értelme van az Apród vitalapján írt indoklásodnak. – Regasterios vita 2020. február 6., 19:21 (CET)[válasz]

OTRS-engedélyes Commonsba másolandó képek

Szia! Ezeket a képeket át tudnád rakni a Commonsba? Nekem hol sikerül nagy szenvedések árán átvinnem a Commonsba egy-egy {{PermissionOTRS}} sablonnal ellátott képet, hol sehogy sem tudom megkerülni az ottani vandálszűrőt, ami azt mondja, hogy ha biztos vagyok az igazamban, akkor nyomjam meg még egyszer a mentés gombot – csakhogy azon az oldalon nincs mentés gomb… A Fájl:174394 Éva jpg.jpg esetében például valamelyik régebbi lapváltozaton akadt ki, amit ugye nem tudok módosítani, nem is én vagyok a szerzője, de minthogy én nem vagyok OTRS-kezelő, nem engedte. Ott némileg elforrt az agyvizem, de remélhetőleg azóta újra folyékony halmazállapotú. :-) – Tacsipacsi vita 2020. február 7., 02:28 (CET)[válasz]

@Tacsipacsi: elnézést, erről elfelejtkeztem. Ez az oldal, amit belinkeltél, micsoda? Még nem találkoztam vele, képet nem látok rajta. – Regasterios vita 2020. február 15., 20:48 (CET)[válasz]
A PetScan (leánykori nevén CatScan) egy rendkívül hatékony eszköz, eredetileg kategóriákhoz kapcsolódó feladatokra (kategóriák metszete, uniója, különbsége, adott kategóriában szereplő, adott sablont tartalmazó/nem tartalmazó lapok stb.), de azóta már a Wikidatára is lehet vele támaszkodni – persze ez utóbbi funkció képeknél nem kifejezetten hasznos… Ha megnyomod a „Do it!” gombot, alatta listázza Kategória:Commonsba másolandó képek és a {{OTRS-licenc}}-et használó lapok metszetét. – Tacsipacsi vita 2020. február 16., 00:15 (CET)[válasz]

Ilyen egyszerű?

A Fájl:Karácsony Benő.jpg miatt kérdezem: Ha valaki feltölt egy képet a flickre, ráírja, hogy 1930-as évek, akkor már jó a Commonsba? – Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2020. február 15., 19:16 (CET)[válasz]

@Hkoala: nyilván nem. Másik forrással helyettesítettem az eddigit (valószínűleg onnan vette a feltöltő), de ez sem igazi. Az eredeti, első megjelenést kellene megtalálni. Talán Karácsony valamelyik könyvében jelent meg először. – Regasterios vita 2020. február 15., 20:44 (CET)[válasz]

Catalhülyük freskórészlethez

Kedves Registerios és Tacsipacsi ! Örülök, hogy még vannak, akiknek jelentenek valamit a hajdani szócikkeim, sőt egyszer-másszor még tovább is fejlesztik. Tacsipacsi észrevétele is ilyesmi. Kösz. Magáról a fotóról: A felvételt az ankarai múzeumban készítettem, egy vitrinben kiállított falfestmény-darabról (freskórészletnek nem igen teinthető, inkább valamilyen sár(vályog) falfelületi ábra. Maga a kiállítási tárgy meglehetősen foszladozó szélű darab, én a fotódokumentum készítésekor az eredeti felvételt szabályosra megvágtam, esztétikai megfontolásból. Most, hogy látom, milyen jelentőségű, megpróbálom felkutatni az eredeti (formátlan szélű) fájlt. Kis türelmet, éppen lakásfestés folyik, a szobámból ki vagyok tiltva. De még egészségileg oké vagyok. Legnagyobb gondom most az, hogy külföldre költözés miatt meg kell válnom a kedvenceimtől, s nem tudom, ki fogadja be őket (kb. 3.500 könyv, kb 13-14 ezer dia. 56 videokazetta (60-90-esek), 37 nagy-Persiles-doboznyi, ideiglenesen a VemLev-ben elhelyezett iromány és apróság, néhány még megmaradt városterv-makett. Ezek úgy együttesen valamikor lehetnek korszakmutogatók, de ha széthordják az utódjaim, úgy nem sokat érnek. Azon gondolkodom, ha az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottság tudna egy közepes méretű szobát biztosítani egy urbanisztikai szakbizottsági kutatószobához, akkor a bútorzattal és fotó-video-tv eszközökkel együtt jó kis (továbbfejleszthető) kutatóbázis magja lehetne. Én meg lelkileg nyugodtaban tudnék megválni tőlük. Gyermekeim és unokáim szétfröccsentek a nagyvilágban, Szaudi- Ausztrál, norvég, spanyol és más európai vidéken élnek, meglehetősen mozgékonyan, ezért valami kellemes klimájú helyen próbálunk családi Tref-Punkt-ot kialakítani (mi csak a még megélhető néhány hónap, vagy év idejéig). Köszönöm gondoskodástokat, szeretettel gondolok visza Rátok (ezért is engedtem el magam ilyen hosszú lé-re). Még most is Kit36a – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Kit36a (vitalap | szerkesztései) 2020. február 16., 17:57‎

Csak egy kislány van a világon (film)

Szia, honnan tudható, hogy egy film képeinek szerzői joga a rendezőé, az operatőré vagy a forgatókönyvíróé-e? Akela vita 2020. február 17., 12:05 (CET)[válasz]

Szerzői jogi törvény 31. § (6). – Regasterios vita 2020. február 17., 13:15 (CET)[válasz]

@Akela: pingelése. – Regasterios vita 2020. február 17., 13:18 (CET)[válasz]

köszönöm. Akela vita 2020. február 17., 13:20 (CET)[válasz]

A világítótorony

Szia, megtennéd, hogy a jogsértő kép helyébe tolakodott borzalmat eltávolítod valahogy? Egy angol regénynek csak az angol vagy a magyar borítója lehet releváns nálunk. – Pagony foxhole 2020. február 18., 16:31 (CET)[válasz]

@Pagony: Kész van. Elég egy vonalat húzni. – Regasterios vita 2020. február 18., 16:33 (CET)[válasz]

Most már ezt is tudom. :) Köszönöm! – Pagony foxhole 2020. február 18., 16:34 (CET)[válasz]

Linhart György (1844-1925).jpg

Kedves Regasterios! Kérlek, segíts valamilyen elfogadható licencet találni a fenti képre (ha van). Írtam neked a Commonson is. Köszönöm szépen!– Bizottmány vita 2020. február 21., 07:46 (CET)[válasz]

Hálásan köszönöm a segítségedet!!! :-)) – Bizottmány vita 2020. február 21., 12:06 (CET)[válasz]

Fájl:Református templom Balkány.jpg

A Fájl:Református templom Balkány.jpg kép törölhető a wikiről, ugyanis nem lesz időm engedélyeztetni a fájlt, inkább lefotózom majd magam a templomot újból. Köszönöm. –[MrSilesian]VK 2020. február 21., 12:43 (CET)[válasz]

Falcsik Mari portréja

Szia! Megkértem a fotóst, aki megkérte a költőnőt, aki elküldte a permissions-hu@wikimedia.org címre a fotós által aláírva beszkennelt engedély. Ez, remélem, elegendő lesz. Baráti üdv: Misty – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Mistymountaintop (vitalap | szerkesztései)

Commons-Wd kapcsolatok

Szia! Segíts légyszi: a mai napig nem tudom, hogy kell összekötni egy Commons-kategóriát egy Wd-elemmel. Most konkrétan a

elemeket akarom összekötni. Tegnap beírtam a Wd-be a Commons kategória nevét, a kategóriába pedig betettem a Wikidata Infobox sablont, és láthatóan nem kapcsolódtak össze. Mit kell tennem még, hoyg létrejöjjön a kapcsolat? Köszönöm, szia! Palotabarát vita 2020. február 22., 11:16 (CET)[válasz]

@Palotabarát: legalul a Más wikiken kapcsolatot kell szerkeszteni. Először beírod, hogy Commons-kapcsolatot akarsz hozzáadni, aztán az oldalhoz be kell írni a Commons-kategória nevét, de fontos, hogy a Category: előtaggal együtt másold be. – Regasterios vita 2020. február 22., 11:30 (CET)[válasz]

Egyébként itt a kapcsolat már megvan. – Regasterios vita 2020. február 22., 11:32 (CET)[válasz]

Jó köszi. Egyébként kb. az üzenetem beírása után vettem észre, hogy a Wd-n legalul a commonsos kapcsolatnál még a régi kategória volt megadva, gyorsan javítottam, de nekem még nem jelent meg a Commonson a nullszerkesztés ellenére sem, így itt feladtam. Pár perc kellett valszeg, hogy befrissüljön. Mindegy, most, hogy ráerősítettél, hogy ez a gond, már tudom - eddig az adatlapoknak ez a legalsó területe valahogy elkerülte a figyelmem. Kösz szépen! Palotabarát vita 2020. február 22., 11:37 (CET)[válasz]

@Palotabarát: állítsd be a Commonsban, hogy a jobb felső sarokban legyen futó órád. Arra kattintva azonnal frissül a cache, minden megjelenik, aminek kell. – Regasterios vita 2020. február 22., 11:40 (CET)[válasz]

Ez az UTCLiveClock / LocalLiveClock? Palotabarát vita 2020. február 22., 11:42 (CET)[válasz]
Már meglett, kösz szépen! Palotabarát vita 2020. február 22., 11:47 (CET)[válasz]

GidaiErzsébet.jpg fotójának engedélyezése

File: GidaiErzsébet.jpg

GidaiErzsébet fényképét a fia készítette, Selyem Zsombor e-mailben digitalizált változatban elküldte, igy lett feltöltve a Commons-ba. Kérdésem mit kell tennem, hogy ne töröljék ki ezt a fájlt. Köszönettel – SiposBéla1945 – SiposBéla1945 vita 2020. február 24., 17:27 (CET)[válasz]

@SiposBéla1945: a kép szerzőjeként bizonyos Tóth Évát jelölted meg a kép alatti összefoglalóban. Akkor ő kicsoda, ha Gidai Erzsébet fia készítette a fotót? – Regasterios vita 2020. február 25., 15:22 (CET)[válasz]

Gidai Erzsébet fotóját Tóth Éva küldte el, aki kolléga nője volt Gidai Erzsébetnek, ezért jelöltem meg a kép tulajdonosának, miután kiderült, hogy Gidai Erzsébet fiától, Selyem Zsombortól kapta meg a képet, Tóth Évától elkértem Selyem Zsombor e-mail címét és megkértem küldje el az engedélykérő levelet. Ez okozta a zavart. File: GidaiErzsébet.jpg

– SiposBéla1945 vita 2020. február 25., 15:46 (CET)[válasz]

Catalhüyükre

Válaszoltam Tacsipacsinak.Kit36a vita 2020. március 1., 01:24 (CET)[válasz]

Kép törlés

Minek kell letörölni a JimJam logóját?! A logót amit visszaraktál, az elavult. Zsomi2007 vita 2020. március 6., 18:12 (CET)[válasz]

De hogy kell igazából letörölni? Zsomi2007 vita 2020. március 6., 18:28 (CET)[válasz]

@Zsomi2007: azért, mert valószínűleg csak a szerzői jogtulajdonos engedélyével használható a kép. Te nem tudod törölni, majd egy admin megteszi, hogy úgy dönt. – Regasterios vita 2020. március 6., 18:29 (CET)[válasz]

Ja Zsomi2007 vita 2020. március 6., 18:29 (CET)[válasz]

Beosztás

Szerintem ezt a most betett képet nem érdemes a Beosztás (felsőoktatás) szócikkben meghagyni. Benne maradjon vagy sem? Szép estét kívánok! Apród vita 2020. március 6., 21:11 (CET)[válasz]

@Apród: különösebben szerintem sem való a cikkbe a kép, de rád bízom. – Regasterios vita 2020. március 7., 20:14 (CET)[válasz]

Pecz Samu

Kedves Regasterios! Köszönöm az ellenőrzötté tételt!– Bizottmány vita 2020. március 14., 11:10 (CET)[válasz]

Loasa vulcanica kép

Írtam és segítséget kértem tőled a Commonson. Köszönöm, ha odanézel és segítesz.– Bizottmány vita 2020. március 17., 13:35 (CET)[válasz]

Köszönöm!– Bizottmány vita 2020. március 17., 15:44 (CET)[válasz]

Áttöltés Commonsba

Szervusz! a) Az „Olvasd, el mielőtt“-re semmi nem jött elő. b) Nem lehetne a Commonsba áttölteni a Fájl:Pártos István.jpg képet, hogy a WD-n át más nyelven is megjelenjen, mert a héberben „köröznek“ egy képet hozzá? (És a hollandok és oroszok még fel se ébredtek. Az oroszban [+ németben] sokkal több magyar zenész van (jobban ki is dolgozva), mint itt. Köszönet, ha megoldható!! – Sir Morosus vita 2020. március 18., 20:06 (CET)[válasz]

@Sir Morosus: nem biztos, hogy közkincs a kép. Feltöltöttem egy másikat a Commonsba: c:File:Pártos István (Székely Aladár, 1916).jpg. – Regasterios vita 2020. március 18., 21:00 (CET)[válasz]

Nagy-nagy köszönet! – Sir Morosus vita 2020. március 18., 21:08 (CET)[válasz]

Ferencz I. Szabolcs szócikk

Feltöltöttem a képet és kérésed szerint szólok, hogy kész. https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Ferencz_I.Szabolcs.jpg – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Kisscsi (vitalap | szerkesztései)

Bakay Szilárd vezérezredes

Kérnék szépen egy korrekciót! Bakay Szilárdot golyó általi halálra ítélték nem akasztásra! Lásd a forrás dokumentumot egyenesen a moszkvai archívumból. A teljes dokumentum nem elérhető a neten és nem is lesz az!A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége ítéletének kivonata 67-ik oldalon olvasható. Link: https://drive.google.com/file/d/0B9JWFZjhQGrMRkFlYWluTUljUE0/view Ez nagyon fontos, hogy rendben legyen!! Akasztásra a köztörvényes bűnözőket ítélték! Igaz, hogy köztörvényesekkel együtt őrízték Sopronkőhidán, de még a Szovjet Csapatok képviselői is vártak egy teljes évet a kivégzéssel (1947). A lefordított jegyzőkönyvben egyértelműen golyó általi halál szerepel. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Koltir (vitalap | szerkesztései) 2020. március 23., 20:27‎ (CEST)[válasz]

Gaszner Péter fényképe

Kedves Regasterios!

Gaszner Péter fényképét törölték, mert letelt a 2 hét. Gaszner Péter fia Gaszner Gábor kétszer is elküldte az engedélyt, de valamiért nem fogadják el. Kérdésem mi a probléma az engedéllyel. – SiposBéla1945 vita 2020. március 30., 13:26 (CEST)[válasz]

Képprobléma prevenció

Szervusz! Az „Olvasd el...“ még mindig halott. Ha lesz időd, megnéznéd, hogy ezen az oldalon a levelek és az a 1908-as képeslap(???) a nagy épületről („Joseph Eneelhardt“ név van rajta [szerző?, kiadó?, mert Halle is van] apróbetűkkel) letölthetők-e? Alfred Roller Jugenstil plakátja benne van a Commonsban. Előre is köszönöm! – Sir Morosus vita 2020. március 30., 13:58 (CEST)[válasz]

@Sir Morosus: Mahler leveleit feltöltheted. A képeslapban nem vagyok biztos, ki kellene deríteni, mikor halt meg Joseph Engelhardt (gondolom, ő a szerző). – Regasterios vita 2020. március 30., 14:17 (CEST)[válasz]

Köszönöm a gyors választ! Erős nagyításban sem tudom eldönteni, hogy Engel- v. Eneel- (utóbbira tényleg semmit nem ad ki a Google. Ez az Engelhart valószínűleg ő: de:Josef Engelhart, de a commonscatjában alkalmazott grafika (plakát stb.) nincs. – Sir Morosus vita 2020. március 30., 14:36 (CEST) Itt már vannak plakátok, képeslapok, a neve is, de nem lehet kideríteni, hogy valamelyik hozzátartozik-e? – Sir Morosus vita 2020. március 30., 14:54 (CEST)[válasz]
@Sir Morosus: Biztos, hogy Engelhardt. – Regasterios vita 2020. március 30., 14:57 (CEST)[válasz]

Diósgyőri Papírgyár

Kedves Regasterios! Most vettem észre, hogy törlésre került a Fájl:DIPAbejarat.jpg fotó. A képet én készítettem, amikor napokon keresztül jártam a Papírgyárba adatgyűjtésre. Az a kérdésem, hogy mi volt a törlés oka?  … szalax üzenő 2020. április 7., 17:51 (CEST)[válasz]

@Szalax: nem te töltötted fel a képet, hanem egy bizonyos Dipa.Zrt nevű szerkesztő. A vitalapján éppen te figyelmeztetted őt a kép miatt 8 évvel ezelőtt, ami szintén arra utal, hogy a fotót nem te készítetted. – Regasterios vita 2020. április 7., 18:02 (CEST)[válasz]

@Regasterios: Bocs, igen, így volt, ebben a pillanatban jutott eszembe. Az általam készített fotón egy fekete gyász-zászló volt, ezért cserélte ki az illető. Talán egyszer majd pótolom.  … szalax üzenő 2020. április 7., 18:25 (CEST)[válasz]

Tomori Viola-kép

Kedves Regasterios!

Itt azt állította valaki, hogy ez a kép nem Tomori Violát ábrázolja. A cáfolatot mindenesetre kivettem a képből. Szép estét kívánok! Apród vita 2020. április 9., 16:14 (CEST)[válasz]

Kedves Apród és Regasterios!

Szociológusként Tomori Viola munkásságával foglalkozom. Tavaly megvédett PhD disszertációm egyik fejezete róla szól. Személyes kapcsolatban állok Tomori Viola menyével és unokájával, valamint Lengyel András irodalomtörténésszel. Mindannyian egybehangzóan állítják, hogy kép nem Tomori Violát ábrázolja, hanem (feltehetően) Erdei Ferenc egy makói rokonát. Tomori Viola EGYÁLTALÁN NEM ÍGY NÉZETT KI FIATALKORÁBAN. Több valóban őt ábrázoló fotó áll a rendelkezésemre abból az időszakból, ezek közül egy hamarosan meg is jelenik a Szegediség változásai c. kötetben szereplő tanulmányomban, a szegedi Móra Ferenc Múzeum kiadásában. De itt is láthattok róla két képet: http://tiszataj.bibl.u-szeged.hu/18641/1/tiszataj_2004_001_105-108.pdf (106. old. alsó két kép). Mi kell még ahhoz, hogy hitelesnek fogadjatok még el egy régóta közkézen forgó hibás attribúció cáfolatát??? lencses@socio.u-szeged.hu – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Zenebona.szeged (vitalap | szerkesztései)

@Zenebona.szeged, Apród: a képet a Debreceni Egyetemtől kapta a képet feltöltő Pataki Márta. A fotó megjelent a HVG egyik cikkében is 2011-ben, s ott is Tomori Violaként azonosítják az illető személyt, forrásként pedig szintén a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karát adták meg (és nem a Wikipédiát). Ebből én arra következtetek, hogy az Egyetem azonosította a képen látható nőt Tomori Violaként, nem Pataki Márta vagy a HVG. Elsősorban tehát az Egyetem figyelmét kellene felhívni erre a vélt hibára. Amíg pedig nincs írott, megbízható forrás arra, hogy a képen nem Tomori Viola látható, addig el kell fogadnunk, hogy ő van a fotón. A fentebb belinkelt PDF ugyan megbízható írásnak számít, de egyértelmű cáfolatnak önmagában kevésnek tűnik. – Regasterios vita 2020. április 9., 20:28 (CEST)[válasz]

Pataki Márta egyébként néhány éve elhunyt, neki azért nem írtam. Az hogy az egyetem figyelmét erre felhívja, az pedig jobb ha Zenebona.szeged teszi meg, mert szavaiból és linkjeiből azt veszem ki, hogy neki megvannak az azt alátámasztó anyagok a cáfolathoz. Apród vita 2020. április 9., 20:38 (CEST)[válasz]

Kedves Regasterios! A jelek szerint tehát az Debreceni Egyetem Állam és Jogtudományi Karán van egy kollekció Bibó István fényképhagyatékából (utána fogok nézni), amelyből a HVG egyszer szemezgetett. Ebben a hagyatékban valaki (aki már feltehetően rég nem él) egyszer tévesen beazonosította az 1940-ben készült makói fotón a szóban forgó személyt (Tomori Viola egyébként 1939-től már Érsekújváron, majd 1940-től Székelyudvarhelyen élt). Nem a Debreceni Egyetem Állam és Jogtudományi Karának a dolga, hogy ezt a téves attribúciót megcáfolja. Ebben nem is kompetensek, ők csak őriznek - remélhetőleg gondosan - egy nagyon fontos dokumentum-együttest Bibó Istvántól. A téves attribúció viszont makacsul öröklődik. Miért nem elég, ha a közvetlen családtagok, még egyszer mondom: Tomori Viola menye és unokája állítják, hogy a képen NEM Tomori Viola látható. (Csak zárójelben jegyzem meg: Tomori Viola egy "dögös" fiatal nő volt huszonéves korában, a képen látható személyről viszont sok mindent el lehet mondani, de ezt biztosan nem.) – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Zenebona.szeged (vitalap | szerkesztései) 2020. április 9., 22:08‎ (CEST)[válasz]

Kedves @Regasterios! Utánajártam, a következőkre jutottam. A képek jogtulajdonosa Dénes Iván Zoltán történész, Bibó-kutató, a Debreceni Egyetem Jogtudományi Karának professor emeritusa. Egyetért azzal, hogy a szóban fogó kép nem Tomori Violát ábrázolja, és hozzájárul ezen téves információ korrekciójához. Elegendő-e ennyi ahhoz, hogy végre levegyétek a megtévesztő képet Tomori Viola oldaláról? Hamarosan tudok szolgálni az örökösök által közlésre engedélyezett, már publikált hiteles fotóval is.– Aláíratlan hozzászólás, szerzője Zenebona.szeged (vitalap | szerkesztései) 2020. április 21., 18:08‎ (CEST)[válasz]

@Zenebona.szeged: rendben, kivettem a képet. Ezt azonban kizárólag a jóhiszeműségedet feltételezve tettem meg, mivel forrást továbbra sem tudtál mutatni. Az is az eltávolítás mellett szól ugyanakkor, hogy inkább ne legyen kép a cikkben, minthogy egy rosszul beazonosított személyről állítsuk, ő Tomori Viola. Ezzel a magamét megtettem, ám ha esetleg valaki visszateszi a képet a cikkbe, nem szólhatok ellene, és akkor már ne hozzám fordulj, kérlek. Köszönöm. – Regasterios vita 2020. április 21., 18:35 (CEST)[válasz]

@Zenebona.szeged: van Arcanum-előfizetésed? Ő lenne az a Tomori Viola?. – Regasterios vita 2020. április 21., 18:44 (CEST)[válasz]

Igen, PONTOSAN EZT A KÉPET tudom küldeni jó minőségben (eredetiről befotózva). Még egyetlen hozzájárulást várok, szerintem holnapra az is meglesz.– Aláíratlan hozzászólás, szerzője Zenebona.szeged (vitalap | szerkesztései) 2020. április 21., 19:01‎ (CEST)[válasz]

@Zenebona.szeged: honnan van a kép és lehet-e tudni, ki volt a fotós? Egy kérés: írd alá a hozzászólásaidat négy tildével. – Regasterios vita 2020. április 21., 19:05 (CEST)[válasz]

"Vitkay nővérek, Szeged Kárász utca 15." Ez a cégjelzés van a fotón, a kép kb. 1933-34-ben készült. Eredetije az örökösök tulajdonában. Zenebona.szeged vita 2020. április 21., 19:14 (CEST)[válasz]

@Zenebona.szeged: Hát akkor sajnos nem lehet feltölteni a képet! A kép szerzői Vitkay Felícia (1912–1996) és Vitkay Ilona (1913–1992) voltak. Ez alapján a fotó 2067-ig jogvédett. – Regasterios vita 2020. április 21., 19:26 (CEST)[válasz]

Zenebona.szeged vita 2020. április 21., 20:27 (CEST) Akkor ezt még tisztázom...[válasz]

Levél

Szia. Levél ment. CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2020. április 10., 17:10 (CEST)[válasz]

Káwésokk

Ezt se értem. Káwésokk néven egyszer már örökblokkot kapott Dencey, miért volt szükség még egyszer ugyanerre a szerkesztői névre? Apród vita 2020. április 10., 19:17 (CEST)[válasz]

@Apród: amint a blokknaplóban is láthatod, nem újra blokkoltam őt, hanem módosítottam a korábbi blokk beállításain. A múltkori alkalommal elmulasztottam bepipálni a bepipálandókat, most ezt pótoltam. – Regasterios vita 2020. április 10., 19:21 (CEST)[válasz]

Köszönöm az infót. Szép estét kívánok! Apród vita 2020. április 10., 19:26 (CEST)[válasz]

Képek licence

Szia! Meg tudnád nekem mutatni vagy elmagyarázni, például ennek a képnek az apropóján, hol látohatom én azt, milyen licenc alatt van feltöltve egy kép? Köszönöm! Pasztilla 2020. április 13., 20:38 (CEST)[válasz]

Utólagos megjegyzés, mert látom, hogy nem a képet linkeltem be. A fejlécben van egy 1930-ban készült kép, nemzeti viseletes figurák közt egy cilinderes-frakkos kormányfő, arra gondolok. Pasztilla 2020. április 13., 20:39 (CEST)[válasz]

@Pasztilla: ahogy én látom, ez egy régi kép, amelynek nem ez a weboldal a jogtulajdonosa. Nincs tehát jelentősége, hogy ők amúgy a saját oldalukon milyen licenc alatt teszik közzé a tartalmat. Ha jól értem a gépi fordítást, a kép 1933-ban készült. Nem kizárt, hogy már közkincs, de önmagában a készítés dátuma semmire nem garancia egy 1933-as képnél. Nem tudjuk, mikor publikálták először a képet, nem tudjuk, amúgy ismert-e a szerző személye (az hogy nem tüntették fel a weboldalon, semmit nem jelent), és úgy látom, a kép forrását sem tüntették fel, ami esetleg segítene a kép eredete utáni keresésben. Ha a kérdésed végső soron arra vonatkozik, hogy feltölthető-e a kép, akkor azt mondom, ilyen kevés információ alapján szerintem nem, én legalábbis nem tölteném fel. – Regasterios vita 2020. április 14., 19:30 (CEST)[válasz]

Oké, köszönöm, próbálom kinyomozni az eredetét. Sejtésem szerint Kel Marubi készíthette, aki 1940-ben meghalt, és tele a képeivel a Commons, de ez csak sejtés. Pasztilla 2020. április 14., 19:36 (CEST)[válasz]

Globális képátnevezések ellenőrzése

Szia!

Most tévedtem oda az Okavango-delta lapra, ami ellenőrizetlen egy képátnevezés miatt. A kép maga ok, de én az utóbbi időben még óvatosabb vagyok, mint régen, ezért ráklikkeltem az illető szerkesztéseire, és ott azt látom, hogy e kép mellett másokat is átnevezett, de ellenőrizetlenek. Te mint képszakértő mit szólsz ehhez? – Porrimaeszmecsere 2020. április 16., 15:18 (CEST)[válasz]

@Porrima: az ilyen változtatásokat nyugodtan ellenőrzötté teheted külön utánajárás nélkül is, ha formailag ugyanilyen szerkesztési összefoglalót látsz, és ez nemcsak erre a szerkesztőre vonatkozik. Amikor a Commonsban átneveznek egy képet, egy bot az átnevezést elvégző szerkesztő nevében módosítja a fájl nevét elvileg minden érintett szócikkben. Képátnevezésre a Commonsban a magyar wikihez hasonlóan csak adminisztrátorok jogosultak, illetve rajtuk kívül azok a szerkesztők, akik erre külön jogosultságot kaptak: ők a fájlátnevezők (file movers). Remélem, megnyugtató választ adtam. – Regasterios vita 2020. április 16., 20:09 (CEST)[válasz]

Köszönöm a választ; most már csak azt nem értem, ha ilyen szigorú a fájlátnevezés, akkor a három átnevezett kép miért ellenőrizetlen globális képátnevezés? – Porrimaeszmecsere 2020. április 16., 20:21 (CEST)[válasz]

@Porrima: azért, mert a Commonsban adott jogosultságok csak a Commonsban érvényesek, a különböző nyelvű Wikipédiákon nem, tehát nálunk sem. Ha mondjuk én elvégzek egy ilyen átnevezést, az én szerkesztéseim itt automatikusan ellenőrzöttek lesznek, míg pl. az orosz Wikipédián nem. Nyilván azért, mert itt külön eljárás keretében megkaptam a jogot, ott meg nem. – Regasterios vita 2020. április 16., 20:25 (CEST)[válasz]

Szemléltetésképpen a ruwikin tett szerkesztéseim: https://ru.wikipedia.org/wiki/Служебная:Вклад/Regasterios – Regasterios vita 2020. április 16., 20:29 (CEST)[válasz]

Sajnos nem értem én ezt! A cikkben eddig is volt kép (most is ott van Commonson), most is van ránézésre ugyanolyan. A mostani kép történetében nem látok semmilyen átnevezést senki részéről. Ha gondolod, ne fáradj a magyarázattal, nincs jelentősége. – Porrimaeszmecsere 2020. április 16., 20:44 (CEST)[válasz]

@Porrima: nem értelek teljesen. Ekkor történt a kép átnevezése a Commonsban. – Regasterios vita 2020. április 16., 20:50 (CEST)[válasz]

No, kezd már derengeni... Amikor én rákattintok a mostani képre, és utána a történetre, akkor sokáig nem látok semmilyen átnevezést, csak ha tüzetesen átolvasok mindent, akkor veszem észre, hogy van egy átirányítás a korábbi névről a mostanira. Mentségemre legyen mondva, hogy nem foglalkozom képekkel. – Porrimaeszmecsere 2020. április 16., 21:26 (CEST)[válasz]

Lipthay Béla

Szia! Nem tudom tudsz-e segíteni, de a Lipthay Béla szócikkben megint benne van egy olyan Lipthay Béla, akiről nem szól a szócikk. Már egyszer kivettem, de valószínűleg most központilag van hozzákapcsolva, mert fizikailag nem látszik a laptörténetben, hogy valaki beletette volna. Akiről én írtam, 1892-ben született. A kép 1899-ben készült és egy idős férfit ábrázol, tehát akiről én írtam, az ekkor még csak 7 éves volt. Egyszer már beletették, ekkor 2016.06.15 14:15-kor a szerkesztési összefoglalóban írtam: "Ez a kép nem azt a Lipthay Bélát ábrázolja akiről én írtam. Aki a képen szerepel (1827-1899) élt. Ha a képre rákattintasz a Források résznél ott a kép alatt a leírás: Ismertető szöveg: "Báró Lipthay Béla 1824-ben született Budapest". Akit a kép ábrázol: Lipthay Béla magyar császári és királyi kamarás, fölművelésügyi miniszteri osztálytanácsos, főrendiházi politikus. Akiről én írtam:"Lipthay Béla (teljes nevén: báró kisfaludi és lubellei Lipthay Béla; Béla Lipthay de Kisfalud et Lubelle) lepidopterológus, entomológus, muzeológus, ősbotanikus." Nem sürgős, régen benne van, de ha lenne majd időd valamikor és sikerülne, kérlek válasszátok külön a két személyt, mert nem ugyanaz. Köszönöm előre is! Gg. AnySymbole-faune.pngÜzenet 2020. április 21., 12:07 (CEST)[válasz]

@Gg. Any, létrehoztam egy egyértelműsítő lapot, nézz rá, kérlek: Lipthay Béla (egyértelműsítő lap). Mindketten többféle tevékenységet is folytattak, így nem vagyok benne biztos, hogy megfelelőek-e az egyértelműsítő tagok. Véleményeznéd, illetve ha nem jó, módosítanád? Aszerint kellene majd átnevezni a fiatalabb Liptay cikkét. A Wikidatában és a Commonsban már szétválasztottam a két személyt. A fiatalabbhoz jó volna valami kép is, körbenézek majd. – Regasterios vita 2020. április 21., 14:44 (CEST)[válasz]

Nagyon köszönöm (a befejezést is, gyorsabb voltál :D). Mindketten annyi féle dolgot csináltak életükben, hogy talán jó így mindkettő, ha esetleg valaki megírja a másik Bélát és fontosabbnak érez valamilyen más tevékenységét, legfeljebb módosítja, kiegészíti majd. Még egyszer köszi! Gg. AnySymbole-faune.pngÜzenet 2020. április 21., 15:38 (CEST)[válasz]

@Gg. Any: Szívesen. Keresgéltem kép után, profilképet nem találtam, csak egy csoportképet, de igazából ott sem vagyok biztos benne, hogy az a bizonyos Lipthay Béla látható a kép bal szélén, bár valószínűnek tartom. Ide töltöttem fel: File:Násznép a lovrini kastély előtt (1938).jpg. Az igazsághoz tartozik, hogy legalább kettő, de inkább három másik Lipthay Bélát is találtam még, akik nevezetesek lehetnek:

  1. Lipthay Béla, aki a Pesti Hírlap 1928-ban megjelent jubileumi albuma szerint 73 éves, fiatalon világrekorder futó volt, idősebb korára lótenyésztéssel foglalkozik.
  2. Báró Lipthay Béla cs. és kir. kamarás, nyug. földművelésügyi államtitkár, 1928 elején a haláláról számol be az újság.
  3. Liptay Béla, amint egy képen éppen a parlament felsőházában ücsörög 1932-ben.

Update: mégis találtam e hozzászólás írása közben egy jó képet Lipthayról, csak az a baj vele, hogy 2017-ben jelent meg a Szabad Földben. A cikk Lipthay unokájáról, Lipthay Antalról szól, és az legalább kiderül belőle, hogy a fenti képen tényleg az ő nagyapja látható, mivel a cikkben szóba kerül Lipthay Mária is, aki „egy régi holland arisztokrata família leszármazottjához ment feleségül”. – Regasterios vita 2020. április 21., 16:47 (CEST)[válasz]

Nem semmi kutatómunka! Nem akartam ekkora munkát generálni neked, a képekkel így is brutál sok a meló. Lelkiismeret furdalásom van, hogy szóltam, de már annyira idegesítő volt, hogy folyton bekerül ez a nem az alanyt ábrázoló kép. Gg. AnySymbole-faune.pngÜzenet 2020. április 21., 17:01 (CEST)[válasz]

@Gg. Any: ne legyen lelkiismeret-furdalásod. Ha nem lett volna kedvem, nem foglalkoztam volna vele ennyit. A képek pedig megvárnak, nem határidőre dolgozom. – Regasterios vita 2020. április 21., 17:45 (CEST)[válasz]

És megihletted Gyurikát is: Lipthay Béla (főispán). – Regasterios vita 2020. április 21., 17:51 (CEST)[válasz]

Gyurikát pont láttam! Rögtön repült is neki a köszönöm küldés. Megjegyzem egy "lyukas garast" nem adtam volna arra, hogy valaki egyszer megírja a másik Bélát is és tessék még egy meglepi ma! :D Gg. AnySymbole-faune.pngÜzenet 2020. április 21., 22:42 (CEST)[válasz]

Fénykép engedélyezése Benedek Ferenc (jogász)

Kedves Regasterios!

Benedek Ferenc (jogász) fényképének az engedélyezését kérem.
6.BenedekFerenc 1926-2007..tif
A fénykép elérhetősége

https://pte.hu/hu/benedek-ferenc-1926-2007

Engedélyt adta
Mánfai György, aki a PTE fotósa volt

gyuriart@gamma.ttk.pte.hu A fényképet feltöltöttem, a Wikidata-ban is, de nem jelenik meg a fénykép Benedek Ferenc (jogász) Wikipédia cikkében. Ebben is kérem segítségedet.

Jelzem, hogy még a következő fényképek engedélyezése nem történt meg:
Gaszner Péter, fia Gaszner Gábor aki a képet készítette elküldte ez ügyben a levelezéseteket.
Nováky Erzsébet Forrás Corvinus Egyetem Kommunikációs Igazgatóság birtokában van a fénykép. Szerző Kisiván Bernadette. Elküldte az engedélyező levelet.

Krekó Béla (matematikus) fia Krekó István elküldte az engedélyező levet. Krekó Béla (közgazdász) fia Krekó Péter elküldte az engedélyező levet. Üdvözlettel

– SiposBéla1945 vita 2020. április 23., 08:54 (CEST)[válasz]

@SiposBéla1945: Benedek Ferenc fotójának engedélye már intézés alatt van, de egy kolléga intézi, nem én. Úgy látom, kell még egy kört futni, mert a szerző csak annyit írt, hogy ő készítette a fotót, de arról nem ejtett szót, hogy engedélyezni is szeretné a használatát. – Regasterios vita 2020. április 23., 09:05 (CEST)[válasz]

Kedves Regasterios! Köszönöm a fénykép Benedek Ferencé most már felkerült, a fényképész Mánfai Györgynek megküldtem az üzenetedet, biztos írni fog. A kérésem, hogy segítsél a többi fénykép engedélyezése ügyében, amit előbb megírtam. Üdvözlettel – SiposBéla1945 vita 2020. április 23., 09:20 (CEST)[válasz]

Gyémánthajsza (Siberia)

Szia!

Amikor volt az az eseted az azonos című, azonos évben kiadott filmcímekkel, akkor végül is mi lett a megoldása? Csak mert most futottam bele ebbe a filmcím-egyértelműsítésbe, és nem ártana egységesíteni ha lehet. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. április 24., 23:11 (CEST)[válasz]

@Hungarikusz Firkász, az Egy éj Velencében (film, 1934, Cziffra Géza) című cikkre gondolsz? Ha igen, itt volt a megbeszélés: Wikipédia:Kocsmafal_(egyéb)/Archív249#Egyértelműsítés:_két_különböző_film_ugyanazzal_a_címmel,_ugyanabból_az_évből. – Regasterios vita 2020. április 25., 19:46 (CEST)[válasz]

Igen, igen, ezt kerestem. Köszönet! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. április 26., 08:47 (CEST)[válasz]

Korán Imre Fényképe nem sikerült feltölteni

Kedves Regasterios! Korán Imre fényképét megpróbáltam feltölteni, ahogy írtad. Nem engedte meg, hogy tovább lépjek. Újra kezdtem a feltöltést, de azt üzente a fénykép fel van töltve, de nem találom. Segítségedet kérem. Üdvözlettel Béla

– SiposBéla1945 vita 2020. április 26., 08:58 (CEST)[válasz]

Kedves Regasterios ! Megnéztem Korán Imre fényképét, ott azt olvastam, hogy a fényképet felraktad a Magyar Wikipédiára. Köszönöm. De van még egy üzenet Ez egy igazolványkép, amelynek magyar szerzői jogi helyzete tisztázatlan. Amennyiben kimondják az igazolványképek szerzői jogi védelmét, a képeket töröljük! Kérdésem, akkor ezt már tudjátok engedélyezni. Üdvözlettel – SiposBéla1945 vita 2020. április 26., 10:31 (CEST)[válasz]

fénykép engedély kérése

Tisztelt Regasterios! Írásos engedélyt kértem a Dunántúli Naplótól, hogy a Wikipédiában szerepeltethessem zeneszerző édesapámról írt összeállításomban a róla készült újságképet. Ez a kép az akkori Dunántúli Naplóban jelent meg 1989.07.17-én. A riportot Wallinger Endre készítette, feltehetően a fényképet is. (Hacsak nem vitt magával fotóst Mohácsra). Megállapítottam, hogy Wallinger Endre 1998-ban meghalt. Ezért kértem az újságot, engedélyével járuljon hozzá, hogy ezzel a képpel méltóképpen emlékezhessek szócikkemmel apámról. Levelemre a válasz: „Tisztelt Bojtár Imre, használja bátran a képünket - de kérjük, tüntesse fel, hogy a forrás a Dunántúli Napló. Üdvözlettel Fülöp Zoltán”

A képet Christian Ferrer törölte. Kérem, fogadjátok el hozzájárulásnak az újság mostani főszerkesztőjének válaszát, hogy használhatom képüket. És egyben segítséget kérek, hogy képaláírással együtt visszakerüljön Bojtár László neve alá a jobboldali életrajzi blokkban. Köszönettel: Bojtár Imre Győr, 2020.04.27.

@Bojtár Imre: már önmagában azzal probléma volt, hogy a képet úgy tüntetted fel, mintha te készítetted volna, egyáltalán nem írtad oda, hogy a Dunántúli Naplóból való. Egyébként szerintem nem Wallinger Endre volt a fényképész, mert a kép készítésének pillanatában láthatóan legalább két ember volt jelen az édesapádon kívül, az egyik a fotós, a másik pedig az a személy, akire édesapád éppen néz, akinek magyaráz. Feltehetően ez utóbbi volt Wallinger. Ez persze csak spekuláció, de jelentősége nincsen. Sajnos magával az engedéllyel is probléma van: az egyik az, hogy Fülöp Zoltán, a lap jelenlegei főszerkesztője nem a permissions-hu@wikimedia.org címre küldte az engedélyt, hanem neked; a másik az, hogy az ilyen használja bátran a képünket típusú semmitmondó engedély nem elfogadható, ehelyett az {{Engedélyszöveg kép}} oldalon található szöveget kell elküldetni, értelemszerűen kitöltve. Egy kérdésem hadd legyen még: olyan kép nincs édesapádról, amelyet te magad készítettél? Annak feltöltése volna a legegyszerűbb. – Regasterios vita 2020. április 27., 19:11 (CEST)[válasz]

Tisztelt Regasterios! Ezt a szemcsés, gyenge felbontású újságképet szeretném szerepeltetni, mert jelentős alkalommal készült, és mert Bojtár László édesapám hitelesen ilyen, mint a képen látszik. Én kevés képet készítettem, és az előbbinél rosszabbak. Ezért vállalom a herce-hurcát. Kérdésem, hogy a Dunántúli Napló a jogtulajdonos vagy Fülöp Zoltán főszerkesztő. Az aláírásnál melyik szerepeljen. Most csak a kitöltenivaló részeket másolom ide a hivatalos szövegből. • <<Riport a zeneszerző lakásán az életműdíj átadása után 1989-ben.jpg>> Kérem, hogy engem mint szerzőt az alábbi módon jelöljenek meg: • <<Dunántúli Napló>> [Dátum] [Dunántúli Napló] vagy [Fülöp Zoltán] Üdvözlettel: Bojtár Imre 2020.04.27. Bojtár Imre 2020. április 27., 22:28 (CEST)

@Bojtár Imre: a címben szerepelnie kell, hogy kit ábrázol, a fentihez hasonlót tehát inkább ne adjál a képnek, amelyet azonban egyelőre ne tölts fel újra, amíg nincs rá valóban engedély. Hivatkozz a Hungaricanában hozzáférhető változatra az engedély beszerzése folyamán. A jogtulajdonos vélhetően a Dunántúli Napló, de mivel Fülöp Zoltán a lap főszerkesztője, nyilván ő jogosult nyilatkozni a lap nevében. – Regasterios vita 2020. április 27., 22:39 (CEST)[válasz]

A Bojtár László-képhez ez a Hungaricana-adat: https://library.hungaricana.hu/hu/view/DunantuliNaplo_1989_07/?pg=164&layout=s A mostani főszerkesztőt kértem a hivatalos engedélyszöveg kitöltésére. Erre nem reagált felém. Kérdésem, elküldte-e az engedélyt a Wikipédiának? – Bojtár Imre 2020. május 10., 17:05 (CEST)

@Bojtár Imre: eddig nem küldte el, sajnos. – Regasterios vita 2020. május 10., 21:14 (CEST)[válasz]

Köszönöm– Bojtár Imre 2020. május 11., 10:21 (CEST)

Kénytelen vagyok lemondani az eredeti képről, melyet levettek. A főszerkesztő úgy látszik, nem vállalja a hivatalos hozzájárulást, a laza „használd csak” meg nem elég. Így saját képet töltöttem fel Wikipédia Cammonsba. Ezt viszont nem tudom a „zenész infoboxba” exportálni. Ehhez szeretnék segítséget kérni Tőled. https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Bojt%C3%A1r_L%C3%A1szl%C3%B3.jpeg – Bojtár Imre 2020. május 12., 16:57 (CEST)

Tamás Barnabás szócikkének a képei

Szia! Tamás Barnabás szócikkét néztem és a képek gyanúsak lettek nekem. Ez a kép biztos, hogy nem a feltöltő munkája. A Commonson lévő többi képe is gyanús. Nem tudom, hogy ott hogyan kell eljárni ilyen esetben. Üdv, Csurla vita 2020. április 28., 13:49 (CEST)[válasz]

@Csurla: törlésre jelöltem mindet. – Regasterios vita 2020. április 28., 14:30 (CEST)[válasz]

Ok. Köszönöm. Megnéztem. Mostmár tudom, hogy fogjak majd hozzá hasonlóhoz. - Csurla vita 2020. április 28., 14:49 (CEST)[válasz]

Kérdés egy képről

Feltöltöttem egy képet a PRAE személyi számítógépről. Vajon rendben van-e ez? Vagy engedélyt kell kérnem a tervezőjétől (könnyen megtehetem, ha kell). (Majd készítek egy jobb minőségű képet.) Wikizoli vita 2020. április 28., 17:23 (CEST)[válasz]

@Wikizoli: persze, rendben van, nem kell ehhez semmilyen engedély. – Regasterios vita 2020. április 28., 17:28 (CEST)[válasz]

Köszönöm. Wikizoli vita 2020. április 28., 17:32 (CEST)[válasz]

Nagykötő

Szia! Ha már annyira szeretsz kardoskodni a szabályosság mellett, kérdezem, hogy kivitelezhetetlen volna, hogy az ilyen képek: Fájl:Fodor Károly 1856-1927.png Commonsba történő átemelésekor a helyesírási szabályoknak megfelelő nagykötőjellel lásd el őket? – Burumbátor Súgd ide! 2020. április 30., 17:56 (CEST)[válasz]

@Burumbátor: a Wikipédián található sok képre hivatkoznak Wikipédián kívüli oldalak linkkel együtt, itt egy példa. Ha a képnevet megváltoztatjuk, hibás lesz az adott oldalon a hivatkozás linkje. Bevallom azonban, hogy az igazi válasz nem ez a kérdésedre ebben a konkrét ügyben, ezt inkább csak azért írom, hogy tudd, ez is egy lehetséges indok lehetne. Az igazi ok az, hogy csak akkor változtatok a kép elnevezésén, ha nagyon muszáj (kibogozhatatlan rövidítések, azonos nevű fájl a Commonsban, megtévesztő elnevezés stb.). Egy kötőjel nem indok arra, hogy változtassak az eredeti, évek óta meglévő, a feltöltő által adott elnevezésen. Az is a prózai okok közé tartozik, hogy az eltérő név alatti áttöltés plusz munkával jár, amit csak az említett feltétlenül muszáj esetekben vállalok. Ha használatban van a kép, az adott szócikkekben javítani kell a linket, és a törlés is több kattintással jár. – Regasterios vita 2020. április 30., 18:21 (CEST)[válasz]

A fenti lehetséges okokat az eltérő név alatti átnevezésekre kibővítem az értelemzavaró képcímekkel, amelyek gyakran összefüggésben vannak a helyesírással. Egy példa arra, hogy néha azért megteszem, ha nagyon kell. Én is szeretek helyesen írni, de másét javítgatni többnyire nincs nagy kedvem. Egy kötőjel esetén nem érzem a késztetést, az ékezetek hiánya viszont általában már megadja a lökést. – Regasterios vita 2020. április 30., 18:37 (CEST)[válasz]

Nos, effendi! Vagy szereted a szabályosságot, vagy nem. Ha a magad munkájában elfogadhatónak tartod azt, hogy szabályoknak nem megfelelő lapokat, címeket, tartalmakat hozzál létre, akkor nagyon nehéz nekem megemészteni azt, hogy a mások munkásságában viszont a szálkáig lemenő, tűélességű szabályosságot keresed és ha ez nincs meg, akkor belerondítasz. Ha magaddal szemben elnéző vagy, ilyen-olyan okok miatt, akkor mással szemben is legyél elnéző, ilyen-olyan okok miatt. Érted ezt vagy nem? – Burumbátor Súgd ide! 2020. április 30., 19:40 (CEST)[válasz]

Avass be, kérlek, mi az, amit én elvárok másoktól egy kötőjel szintjén. – Regasterios vita 2020. április 30., 19:45 (CEST)[válasz]

Rossz a kérdés. Az első bejegyzésemben említett kép áthelyezésénél nem rendezted a nagykötőjel kérdését a szabályok szerint. Másoktól viszont elvárod a tűpontos szabálykövetést. Szerintem ez nem korrekt. Ha magadtól nem várod el, és nem teljesíted a SZABÁLYOSSÁG elvárását, akkor mástól (Linkoman) se várd el, FŐLEG ne avatkozz bele olyasmiba, ami nem a te ügyed. További sikeres munkát kívánok, – Burumbátor Súgd ide! 2020. április 30., 19:56 (CEST)[válasz]

Nem az én ügyem? Egy közösségi falon felvetett kérdéshez hozzászólok, elmondom, mit gondolok az esetről, és az a reakciód rá, hogy ne avatkozzak bele, mert nem az én ügyem? Ha ezt gondolod, miért nem rögtön ezzel kezdted? Miért ilyen smafu párhuzamokat hozol ide? Összetéveszted a szezont a fazonnal. Nézd meg a valóban általam feltöltött képek elnevezését, és azután oktass képelnevezésről! Egészen más kérdés, hogy a mások által feltöltött képeket átnevezem-e, amikor áttöltöm őket. Ha valamiért szükséges, megteszem, de ha nem, akkor nem. Egyébként meg pont akkor lennék kákán is csomót kereső a képek elnevezése kapcsán, ha minden piszlicsáré okból változtatnék azon az elnevezésen, amit a feltöltő adott meg! – Regasterios vita 2020. április 30., 20:17 (CEST)[válasz]

Rendben. De mostantól nem lesz egyszerű neked az élet. További jó munkát, – Burumbátor Súgd ide! 2020. április 30., 20:23 (CEST)[válasz]

Még mindig nem árultad el, mi az igazi problémád velem. Mert nem az, amit írtál. – Regasterios vita 2020. április 30., 20:27 (CEST)[válasz]

Főleg azért mondom ezt, mert semmiféle szabályosságot nem vártam el Linkomantól abban a szakaszban, éppen ő várta el másoktól azt, ezért nyitotta a szakaszt. Szóval továbbra is várom a választ: mi az igazi problémád? – Regasterios vita 2020. április 30., 20:59 (CEST)[válasz]

Az igazi problémámat pont Te fogalmaztad meg itt fentebb: Te magad piszlicsáré dolognak tartod a szabályosságot egy átnevezés kapcsán, de beleszólsz egy futó beszélgetésbe és a szabályok be nem tartásával vádolsz más valakit. Ez nem elegáns tevékenység. Tudod, itt a "más szemében a szálkát is" csak mert Linkoman, "a magáéban meg a gerendát se" esetét érzem egy kicsit. az igazságérzetem berzenkedett. De már nem berzenkedik.

Úgy egyébként a munkádról pedig az a véleményem, hogy kevés szerkesztőt látok a wikin, aki ilyen rendszerezetten, ilyen kitartóan végez egy olyan monoton, sziszifuszi tevékenységet, amilyet Te csinálsz. – Burumbátor Súgd ide! 2020. május 3., 09:35 (CEST)[válasz]

Saját meglátásom szerint csak a WP:NEMSZABAD értelmezésében szoktam piszlicsáré lenni, jobban, mint általában véve a képek terén, de persze gyakran ott is. Minden más kapcsán csak alkalomszerűen nyilvánítok véleményt. Ez is egy ilyen eset volt. Sajnálom, ha esetleg azt gondolod, hogy szórakozok veled, de az az igazság, hogy továbbra sem értem, milyen szabály betartását vártam el Linkomantól szerinted, mely mondataimba láttad bele ezt. Erre gondoltál: „De szerintem az sem illendő, ha valaki akkor teszi ki a sablont, amikor öt perccel előtte még javában szerkesztette valaki a cikket”? Vagy erre: „Ha Linkoman egyszer már levette a sablont, akkor ne tegye vissza azért, mert nem tetszik neki, amit az utána jövő szerkesztett”? Melyik tételesen leírt szabály betartására hívtam fel Linkoman figyelmét? Valójában arról írtam le a véleményem, hogy a sablont – mondjuk úgy – szerencsétlen időzítéssel használta Linkoman az Ékszerész cikkben, és hogy az {{építés alatt}}(?) sablon sem mindenható, mert néha vagy felülírja valami más, vagy legalábbis szemben áll vele. Vádolhatsz azzal, hogy elfogult voltam, mert csak Linkomanra pirítottam rá, Balint36-ra nem, mert való igaz, hogy ő sem volt barátságos az ügy kezelése során, vádolhatsz azzal, hogy hozzád is kissé nyegle módon szóltam, de azzal – úgy gondolom – semmiképpen, hogy valamilyen szabályt dörgöltem volna Linkoman orra alá. Azt pedig végképp nem értem, hogy mi a bajod azzal, hogy „beleszólok egy futó beszélgetésbe”, ráadásul az egyik kocsmafalon. Ezen az alapon HuFi-nak is írhattál volna, mégsem tetted. – Regasterios vita 2020. május 3., 21:13 (CEST)[válasz]

File:Djuro Blazeka, Zagreb (2019).jpg

Szia! A Commonsban miért töröltél ki egy, Đuro Blažeka-ról szóló fájlt, ami a Djuro Blazeka, Zagreb (2019).jpg nevet viselte? Doncseczvita 2020. május 8., 14:01 (CEST)[válasz]

@Doncsecz: azért töröltem a fájlt, mert nem te készítetted a fotót, hanem Božica Brkan (legalábbis ezt írtad oda), és nincs írásos engedély a képhez az OTRS-ben. – Regasterios vita 2020. május 8., 15:02 (CEST)[válasz]

Nekem azt mondta szabadon használhatom és nem akarta semmilyen írásos engedélyhez kötni. Ha lehet azt mondani közvetlen munkatársuk vagyok. Ehhez hasonló képeken még in is rajta vagyok. Doncseczvita 2020. május 8., 17:15 (CEST)[válasz]
@Doncsecz: a szóbeli megállapodás nem érvényes, arra bárki hivatkozhat. A szó elszáll, az írás megmarad, ahogy a közmondás is mondja. Szóval írásban kell rögzíteni az engedélyt, de azt ne neked küldje el a szerző, hanem közvetlenül a permissions-hu@wikimedia.org címre, az alábbi sablonszöveg formájában, értelemszerűen kitöltve:

Címzett: permissions-hu@wikimedia.org


Kijelentem, hogy az alábbi kép(ek) szerzői jogainak tulajdonosaként jogosult vagyok a képek szerzői jogairól nyilatkozni:

  • <<a kép(ek) webcíme vagy a képek bármilyen, egyértelmű meghatározása>>

Beleegyezem, hogy a képek a Wikimédia-projektek oldalain a „Nevezd meg! – Így add tovább! 4.0” (CC-BY-SA 4.0) licenc alatt kerüljenek közzétételre.

A hozzájárulás nem korlátozódik a Wikipédiára, vagy az ahhoz kapcsolódó oldalakra. Elfogadom, hogy biztosítom a jogot a képek terjesztésére, kereskedelmi vagy nemkereskedelmi célból történő felhasználására, vagy igény szerinti módosítására, amennyiben betartják ezen licenc és a törvények szabta feltételeket.

Kérem, hogy engem mint szerzőt az alábbi módon jelöljenek meg:

  • <<a megjelölés formája>>

Jelen engedélyemmel szerzői jogaimról nem mondok le, de a mások által végzett módosítások nem lesznek nekem tulajdonítva.

Elfogadom, hogy ezt a beleegyezésemet nem vonhatom vissza. Tudomásul veszem, hogy a képeket a Wikimédia-projektek nem biztos, hogy örökké megőrzik.

[Dátum]
[A szerzői jog tulajdonosának neve]


– Regasterios vita 2020. május 8., 17:31 (CEST)[válasz]

Ne haragudj, de megint letöröltél képeket és olyanokat, amik már tényleg az én műveim voltak. Megkérdezhetem, hogy miért? Néhány Szombathelyen készített képet egy általam rögzített videófelvételről hoztam le. Doncseczvita 2020. május 9., 22:29 (CEST)[válasz]
Bocsi Regasterios, én alapjában véve türelmes ember vagyok, de nagyon nem szeretem, ha hamis, valótlan és bizonyíték nélküli állításokat hoznak fel ellenem. Több kép kapcsán is úgy indult törlési eljárás, hogy a Facebookról lett lemásolva. Ez nagyobb részt nem igaz. A másik, volt olyan kép, amit kölcsönkértek tőlem és úgy jelent meg. Az eredeti fotók az enyémek. Doncseczvita 2020. május 11., 09:30 (CEST)[válasz]

Lazányi Endre

Feltöltöttem a Commonsba két képet róla. A jogtulajdonos (a lánya) azt ígérte beküldi az engedélyt. Nem látom a képeknél. Vajon elmulasztotta volna? Akkor megsürgetném. Ezekről van szó: File:Lazányi Endre (András).jpg és File:Lazányi Endre önarcképe.jpg. Köszönöm. Wikizoli vita 2020. május 11., 18:26 (CEST)[válasz]

@Wikizoli: sajnos nem érkezett engedély egyelőre. – Regasterios vita 2020. május 11., 20:40 (CEST)[válasz]

Köszönöm, akkor szólok újra. 2020. május 11., 21:10 (CEST)

Csepeli György meglévő képből kivágott arcképe

Szia! Létezik (létezett) egy File:György Csepeli.jpg, amelyből kivágtam az arcképét, (az eredeti kép csak a fájltörténet szakaszban látszik) és feltöltöttem File:György Csepeli (cropped).jpg néven. Aztán gondoltam egyet, hogy jobb lenne, ha ez ugyanott lenne, ahol az eredeti kép, és feltöltöttem az eredeti néven is. Most a commons adatlapján látszik mindkét kép, de a File:György Csepeli.jpg néven is az általam készített kivágott arckép jön be. Próbáltam a laptörténetben visszavonni ezt a rátöltést, de nem engedte. Kérlek, segíts az általam elszúrt feltöltés rendbetételében! Köszönettel – Dodi123 vita 2020. május 11., 20:50 (CEST)[válasz]

@Dodi123: visszaállítottam az eredeti verziót az első képnél. Szerencsésebb ilyenkor új néven feltölteni a kivágott verziót, nem rátölteni a másikra. A visszavonást nem a laptörténetben kell végrehajtani, hanem a fájltörténetben. – Regasterios vita 2020. május 11., 21:02 (CEST)[válasz]

Köszönöm. Mindig tanul az ember. :-) – Dodi123 vita 2020. május 11., 21:13 (CEST)[válasz]

Egy díj neked!

Original Barnstar Hires.png Az eredeti barnstar
Köszönöm a türelmet és a megértést a bénázásaim miatt. Persze, azzal, hogy rám bíztad a Teleschola-logók beszerkesztését az ősz hajszálaim nekem is gyarapodnak... Persze, igazad van. Kezdem érzékelni, milyen rugalmas csapatmunka zajlik itt. De egyelőre azt sem tudom hogyan kezdjek hozzá a képek beillesztéséhez! Bekiáltó Bekiáltó vita 2020. május 17., 14:55 (CEST)[válasz]

Heuréka!

Trophy.png File:Full Star Blue.svg
Hálásan köszönöm a Telescholához a segítséget! Bekiáltó Bekiáltó vita 2020. május 17., 18:37 (CEST)[válasz]

wiki-norbi

Szia, eleg ha csak azt irom az emailben, hogy kijelentem, hogy en rajzoltam? – Eino81

Ján Andraščík

Szia! Innen feltölthető a szlovák író és katolikus pap képe? – Jávori István Itt a vita 2020. május 22., 17:47 (CEST)[válasz]

@Jávori István: ennyi alapján nem lehet eldönteni. Ki kell deríteni, mikori a festmény, esetleg, hogy ki festette. Nem evidens, hogy Andraščík életében készült. – Regasterios vita 2020. május 22., 17:56 (CEST)[válasz]

@Regasterios: Értem, akkor egyelőre nem töltöm fel, ha lesz rá időm, kutatok utána. Köszönöm a gyors választ. – Jávori István Itt a vita 2020. május 22., 18:03 (CEST)[válasz]

@Jávori István: bár a szlovák nyelvet egyáltalán nem művelem, de itt mintha azt írnák, hogy a festményt bizonyos J. Ňemčik készítette. Én ilyen névvel csak egy festőt találtam, Július Nemčíket, ő viszont 1909-től 1986-ig élt. Más nyomot nem találtam. Bár főleg tájképeket festett, de azért vannak portréképei is. – Regasterios vita 2020. május 23., 19:57 (CEST)[válasz]

Kiváló Wikipédista díj

Kiváló Wikipédista díj 53 szerkesztőtől, a közel 10 éve végzett áldozatos munkádért, a fájlok rendezésében végzett herkulesi teljesítményért, a szerzői jogok szisztematikus, precíz betartásáért és betartatásáért, adminisztrátori munkádért, a sok-sok javításért, visszaállításért, és még ki tudja mennyi hozzájárulásodért. További jó munkát kívánunk! – Burumbátor Súgd ide! 2020. május 23., 10:42 (CEST)[válasz]

Gratulálok! – Pagony foxhole 2020. május 23., 10:57 (CEST)[válasz]

Gratulálok! – Wikizoli vita 2020. május 23., 11:38 (CEST)[válasz]

Gratulálok! Szívesen támogattam is volna, ha megkérdeznek engemet is. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. május 23., 14:00 (CEST)[válasz]

Én is így vagyok pont. Na sebaj. Regasterios: köszönöm, amit eddig tettél a projektért, és további jó munkát! Malatinszky vita 2020. május 23., 14:33 (CEST)[válasz]

Gratulálok!

Nyárizápor vita 2020. május 23., 14:20 (CEST)[válasz]

Gratulálok, ez már régen járt volna! --PallertiLapin.svgthe cave of Caerbannog 2020. május 23., 14:36 (CEST)[válasz]

Nagyon szépen köszönöm mindannyiótoknak. Megleptetek. Burumnak külön köszönet. – Regasterios vita 2020. május 23., 16:02 (CEST)[válasz]

Gratulálok! :-) Cassandro OCR bow tie.svg Ħelyi vita 2020. június 2., 23:06 (CEST)[válasz]

Gratulálok. Nem kérdéses, hogy megérdemelted. CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2020. május 23., 16:04 (CEST)[válasz]

Gratulálok! Szép estét kívánok! Apród vita 2020. május 23., 18:41 (CEST)[válasz]

Gratulálok, nagyon jó helyen van nálad a díj :-) – CrimeaBodoni Ornaments £ 01.svgvita 2020. május 23., 18:47 (CEST)[válasz]

Gratulálok! – Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2020. május 23., 18:48 (CEST)[válasz]

Gratulálok! – Csurla vita 2020. május 23., 19:45 (CEST)[válasz]

Gratulálok! – OsvátA Palackposta 2020. május 23., 19:57 (CEST)[válasz]

Köszönöm szépen nektek is. – Regasterios vita 2020. május 23., 20:04 (CEST)[válasz]

Én a szerencsés megkérdezettek között lehettem, támogattam a felvetést és csatlakozom ehelyt a gratulálók méltán hosszabbodó sorához. Üdv: Solymári vita 2020. május 23., 21:13 (CEST)[válasz]

Gratulálok! - Viloris Üzenj! 2020. május 23., 21:27 (CEST)[válasz]

Gratulálok! Worrida sánc 2020. május 23., 21:42 (CEST)[válasz]

Gratulálok! Samat üzenetrögzítő 2020. május 24., 17:58 (CEST)[válasz]

Gratula! Taz vita 2020. május 25., 04:04 (CEST)[válasz]

Gratulálok! – Gerry89 vita 2020. május 25., 11:10 (CEST)[válasz]

Örömmel gratulálok! – Bizottmány vita 2020. május 25., 11:33 (CEST)[válasz]

Gratulálok! Én is a szerencsés megkérdezettek között voltam és teljes szívvel támogattam. Erőt, kitartást és jó egészséget kívánok a további szerkesztéseidhez is! Gg. AnySymbole-faune.pngÜzenet 2020. május 25., 11:50 (CEST)[válasz]

A megkérdezettek egyikeként én is gratulálok. – Dodi123 vita 2020. május 25., 12:01 (CEST)[válasz]

Gratulálok! Tudom én vagyok itt a legkissebb láncszemek egyike, DE Ha kérdezték volna én is támogattam volna. Ezt nem rosszallóan írtam. Attila1486 vita 2020. május 26., 11:56 (CEST)[válasz]

Csak most vettem észre, hogy kiosztásra került a díj… Gratulálok hozzá, megérdemelted! :) --Sphenodon vita 2020. június 5., 17:38 (CEST)[válasz]

Velközt

Ha megnézed a felrakás pillanatát, az akkor Jojo által hagyott szerköf a francia wiki térképének magyarításáról beszél. – Burumbátor Súgd ide! 2020. május 29., 16:17 (CEST)[válasz]

@Burumbátor: azt én is látom, de hol az a térkép? Azért nem elég ez a forrásmegadás, mert azóta már törölhették a térképet a francia wikiről, például mert jogsértő volt. – Regasterios vita 2020. május 29., 16:19 (CEST)[válasz]

Lazányi újra

Szia! Tőtős Norbert május 27-én elküldte az engedélyt ezekre a képekre. Remélem, jó lesz. Beszkennelte a jogtulajdonos által aláírt engedélyt. A türelmi idő 6 nap múlva lejár. Wikizoli vita 2020. május 31., 18:36 (CEST)[válasz]

@Wikizoli: kész van. – Regasterios vita 2020. május 31., 20:12 (CEST)[válasz]

Ó, köszönöm. Wikizoli vita 2020. május 31., 20:52 (CEST)[válasz]

Áder János - képaláírás

Kedves Regasterios!

Áder János szócikkének infoboxában feltétlenül szükséges a Brazília, 2018. március 19. képaláírás? Szép estét kívánok! Apród vita 2020. június 13., 23:34 (CEST)[válasz]

Köszönöm. Apród vita 2020. június 14., 00:23 (CEST)[válasz]

Újabb képek

Kérlek, töröld az alábbi kategóriába feltöltött képeket, mert a szerző nem ad rájuk engedélyt: c:Category:Nemes András Csaba's works. Ezek helyett a következőkre fog adni: c:Category:Statuettes by Nemes András Csaba. Remélem, hamarosan. Wikizoli vita 2020. június 22., 18:23 (CEST)[válasz]

@Wikizoli: megtennéd, hogy ezt a kérést – hasonló esetben legközelebb is – a Commons-vitalapomra írod? – Regasterios vita 2020. június 22., 19:56 (CEST)[válasz]

Rendben. Wikizoli vita 2020. június 22., 22:00 (CEST)[válasz]

Cikk-kivágatok

Szia! Cikk-kivágatok esetében mi a stájsz? Nagyon konkrétan van egy fényképes újságcikk-kivágatom egy 1959-es magyar lapból, amit el tudnék képzelni illusztrációnak, de nem tudom, szabad-e. Köszönöm! Pasztilla 2020. június 23., 21:31 (CEST)[válasz]

@Pasztilla: a fénykép biztosan nem tölthető fel. Ami a szöveget illeti, a WP:NSZT ezt írja „szöveg fájlként feltöltve” esetére: „Jogvédett szövegekből szabad idézni, amennyiben az idézés nem haladja meg az eredeti mű 1-5%-át. Jogvédett újságokból, magazinokból, könyvekből egy-egy oldalt csak abban az esetben lehet feltölteni, ha az indokolt a szócikk szövegének alátámasztásához, illetőleg a digitalizált oldal nem tartalmaz azonosítható jogvédett képet.” Jó kérdés, hogy az 1-5%-os limit egy újságcikknél mire vonatkozik: csak az adott cikkre, vagy az egész lapszámra. Talán @Teemeah tudná megmondani. Logikusan nézve a dolgot, szerintem többnyire nincs értelme jogvédett szöveget fájlként feltölteni, mert vagy kézzel beírva is idézhető a szöveg, vagy a szokásos módon forrásként kell megadni, amennyiben forrásként szeretnénk felhasználni. Amennyiben mégis mindenképpen fontos lenne látni az eredeti szöveget a cikkben, akkor – ahogy az irányelv is fogalmaz – csak abban az esetben használható a fájl, ha az feltétlenül szükséges a cikk szövegének alátámasztásához, könnyebb megértéséhez. – Regasterios vita 2020. június 24., 08:20 (CEST)[válasz]

Bestfm.jpg

Mezőőr Most mondta nekem hogy nem adtam az engedélyt a Tranzisztor Kft.-nek a Best FM logó-hoz. Zsomi2007 vita 2020. június 24., 20:01 (CEST)[válasz]

Hálás köszönet!

Kedves Regasterios! Nagy örömmel és meglepetéssel láttam, meglepődött hogy leellenőrizted a szerkesztett cikkeimet. Köszönöm a fáradozásodat!Face-smile.svg– Bizottmány vita 2020. július 1., 10:21 (CEST)[válasz]

@Bizottmány: szerintem elég tapasztalatod van már ahhoz, hogy megerősített szerkesztő legyél, ezért javasoltalak itt: Wikipédia:Bürokraták üzenőfala/Megerősített szerkesztő. – Regasterios vita 2020. július 1., 20:01 (CEST)[válasz]

Kedves Regasterios! Nagy-nagy örömöt szereztél, Face-smile.svg pláne, ha jóvá is hagyják a szerktársak! Azért ugye, megmaradsz segítőmnek, mert még sok olyan része van a wikipédiának, amit nem ismerek, illetve nem tudok használni? Kicsit te is, és Apród is, és persze kiemelten még Crimea (az aranyos), de még sorolhatnám (Palotabarát, Dodi, Sepultura, Sphenodon, akik eddig is észrevételeket tettek és segítettek), jó, ha rajtam tartjátok "vigyázó szemeteket"! ;-) Jaj, lám Wikizoli kimaradt, pedig ő is sokat és célszerűen, tömör, de világos tanácsokkal, jól segít – Bizottmány vita 2020. július 2., 10:28 (CEST)[válasz]

Elolvastam :-). Apród vita 2020. július 2., 22:13 (CEST)[válasz]

Engedély a párt logóhoz

Szia! Láttam hogy törölted a Momentum Mozgalom logóját a Wikipédián. Hogy kell engedélyt kérni hozzá, hogy újra logója legyen a párt cikkének ? A Mi Hazánk Mozgalomnak is van logója, de nem a Wikipédián. Csak úgy kérdezem, hogy hogyan kell engedélyt kérni a logóhoz, hogy ne legyen jogsértő, és azt is hogy ne legyen illegálisan kitéve. További szép napot, szia. – TomFZ67 vita 2020. július 3., 18:06 (CEST)[válasz]

@TomFZ67: a Momentum Mozgalom régi logóját nem azért vettem ki a cikkből, mert nem volt rá engedély, hanem a WP:NSZT oldalon olvasható irányelv alapján (semmilyen illusztrációs szerepe nem volt a szakaszban/cikkben). Ezen az oldalon találsz segítséget ahhoz, hogyan lehet engedélyt kérni a Mi Hazánk Mozgalom logójára: Wikipédia:Engedélykérés#Kísérőlevél_mintaszövegek_nem_szabad_tartalom_felhasználásának_kéréséhez. – Regasterios vita 2020. július 3., 18:11 (CEST)[válasz]

Köszönöm! Így már értem. – TomFZ67 vita 2020. július 3., 18:13 (CEST)[válasz]

Magyar gárda logó

Hali. Az információim alapján az oroszlán megrajzolója, tehát a logó készítője a Demokrata akkori művészeti vezetője, Baranyai Jenő volt. Netpartizán vita 2020. július 22., 20:39 (CEST)[válasz]

Alba Kör logó

Szia!

Ezen a címen [2] található egy logó. Ennek az eredeti változatát anno 1990-ben én készítettem (szerintem CorelDraw! programban) egy, a vietnámi háború idejéből származó közkincs graffiti alapján és illesztettem be az Alba Kör alapító okiratába, amit ugyancsak én készítettem. Ez egy későbbi pecséthez készült változat.
Kérdésem, hogy ha az eredeti, mára elveszett változatot részemről közkincsnek tekintem és nyilatkozok arról, hogy CC-BY-SA licenc alá helyezem, akkor elvileg minden derivatívája is ugyan ez alá a licenc alá kerül-e. Üdv: Shakes Ide recsegj 2020. július 22., 21:56 (CEST)[válasz]

@Sh nassau: szerintem ez így nem kivitelezhető. Az igaz, hogy ha egy saját művet cc-by-sa licenc alatt teszel közzé, akkor annak származékai ugyanilyen licenc alatt tehetők csak közzé, de ez így visszamenőleg nem működik, ráadásul bajos lenne olyasmiről nyilatkozni, ami nem is létezik, pontosabban már elveszett. @Teemeah? – Regasterios vita 2020. július 23., 19:42 (CEST)[válasz]

@Sh nassau:: Nehéz lenne a logót újrarajzolni (akár a pecsétváltozat alapján)? Ha az eredetinek te vagy az alkotója-jogtulajdonosa, akkor az újrarajzolt változat elkészítéséhez jogod van, és azt már minden további nélkül CC-BY-SA licenc alá helyezheted. --Malatinszky vita 2020. július 23., 20:11 (CEST)[válasz]

Hát igen, visszamenőleg azért nehéz bizonyítani azt, hogy ki rajzolta, ha elveszett. Elméletileg az alkotó többféle licenc alatt is közzéteheti a művét, de ha nincs meg az eredeti, nehéz bizonyítani azt, hogy ez a rajz annak a derivatívája. Nincs valahol dokumentálva? Vagy létezik még ez az Alba Kör? Xia Üzenő 2020. július 23., 21:13 (CEST)[válasz]

@Malatinszky, Teemeah: Természetesen semmiből sem áll a logó vektorizálása, de ez sosem létezett kézzel rajzolt verzióban. Mármint volt egy graffiti (a virág a sisakban), amit sok békemozgalomhoz köthető szervezet használt logónak a '80-as években. Egy ilyet másoltam le én is és elé/mögé írtam az "ALBA KÖR" feliratot. Később, valaki hozott egy kézi rajzot a feliratra, amit vektorizáltam. Maga a sisak a virággal public domain. Az én változatom egyedi, beleértve a betűket is, ami a vektorizáláskor alakult ki, de az alapja közkincs, ezért sosem volt (c) jele, amit más munkáimra mindig rátettem, már a '90-es években is. Ezt én is és az egyesület is közkincsnek tekintette. Még később, valaki tovább cicomázta a vonalakkal és a szöveg görbítésével. Így lett belőle ez a pecsét-kép. De a file, amit továbbrajzoltak, az az én coreles rajzom volt, ami ott volt az egyesület gépén az irodában. Nekem utoljára még valami floppyn volt meg, de ezeket húsz éve nem láttam. Nagyon régi történet. Az Alba Kör is feloszlott már sok éve. Egyébként egy közhiteles nyilatkozat bizonyító erejű az alkotót illetően. Shakes Ide recsegj 2020. július 24., 00:15 (CEST)[válasz]

Szerintem ha OTRS-re teljes felelősséged tudatában kijelented, hogy te rajzoltad az eredetit és azt a művedet CC alá teszed, talán okés a dolog. Mindenesetre meghívnám ide @Grin mestert, több szem többet lát alapon. Xia Üzenő 2020. július 24., 10:04 (CEST)[válasz]
Szerintem ilyen esetben én elfogadnám a nyilatkozatot, hogy ő az eredeti szerző, ami ránézésre teljesen életszerű, és a megszűnt Kör miatt nem is vélelmezhető hogy bárki érdekeit sértené. – grin 2020. július 28., 14:31 (CEST)[válasz]

Képek

Helloǃ A Pintér Tamás-univerzumból eltűnt egy csomó kép, amelynek az engedélyét elküldtem neked. nem tudod véletlenül, hogy mi történt velük?

̈̈Fájl:Tamas Pinter Hungarian writer (2).jpg
Fájl:Tamas Pinter and his wife, Ilona Hasszán.jpg
Tamas_Pinter_Hungarian_writer.jpg

Köszönettel, Dudva Skull and Crossbones.svg vitalap 2020. július 27., 14:14 (CET)[válasz]

@Dudva: nekem biztosan nem küldtél semmit, az OTRS-be (a permissions-hu@wikimedia.org címre) érkeztek engedélyek az érintett képek kapcsán Pintér Tamás hozzátartozója részéről. Több OTRS-kezelő van még rajtam kívül, aki jogosult lett volna a beérkező engedélyeket befogadni, de egyikünk sem tette meg. Mivel hetekig senki nem nyúlt hozzá, a ticketet végül én vettem kézbe, és még januárban válaszoltam az említett hozzátartozónak. Megkérdeztem tőle, van-e a képek között esetleg olyan, amelyet Ő maga készített saját kezűleg, de válasz nem érkezett azóta sem. Azért tettem fel ezt a kérdést neki, és azért nem fogadtam be az engedélyt a magam részéről, mert azt megelőzően olyan képekre is küldettél engedélyt az illető személlyel, amelyeknek a szerzői jogtulajdonosa ő nem lehet (például c:File:Zelk Zoltán versének gépirata.png, és még több másik). A korábban általad intézett engedélyeket – ha jól emlékszem – mind én kezeltem, és be is fogadtam őket minden kérdés nélkül, de miután találkoztam az ominózus esetekkel – és a többi OTRS-kezelő, mint említettem, valamiért nem kívánt foglalkozni a most törölt képekhez érkező engedélyekkel – úgy döntöttem, hogy ezen változtatok, és pár kérdést mindenképpen intézek az engedélyezőhöz, mielőtt befogadnám az engedélyeit, sőt, ezt csak akkor vagyok hajlandó megtenni, hogy ha a képeket valóban ő maga készítette, vagy esetleg más alapon lehet teljesen biztosan azt állítani, hogy jogosult engedélyt adni a képekre. Én ugyanis erről sajnos már egyáltalán nem vagyok meggyőződve. Ennyit tudok írni az ügy kapcsán, és a továbbiakban nem is szeretnék foglalkozni – legalábbis nem egyedül – semmilyen Pintér Tamás-képpel. Ha további kérdéseid vannak, javaslom, a Wikipédia:OTRS-üzenőfal oldalon tedd fel őket. Üdvözlettel, Regasterios vita 2020. július 27., 15:53 (CEST)[válasz]

Képes útinapló

Keresztapám szeretné feltöltetni az utazásai során készített fényképeket, viszont túl bonyolult számomra az engedélyeztetés leírása, így nem tudom neki elmagyarázni ennek a menetét. Lehetőleg szájbarágósan. Szalakóta vita 2020. július 28., 16:42 (CEST)[válasz]

@Szalakóta: a legegyszerűbb az volna, ha ő maga töltené fel a fotókat, mert akkor nem kell engedélyt küldeni. Igaz, előtte regisztrálnia kellene, és a feltöltés sem biztos, hogy olyan egyszerű egy tapasztalatlan szerkesztő számára. Ha te töltöd fel a képeket, akkor a következő lépéseket kell követni:

  1. keresztapádnak elküldöd, milyen név alatt töltötted fel a képeket;
  2. ő ezekre a nevekre hivatkozva elküldi az engedélyt a permissions-hu@wikimedia.org címre. A példa kedvéért tegyük fel, hogy keresztapád Szegeden járt nemrég, és feltöltesz öt szegedi képet a következő elnevezésekkel (ezeket most csak kitalálom):
  • Fájl:Szegedi Szabadtéri Színház nézőtere (2020).jpg
  • Fájl:Somogyi Könyvtár épülete este, Szeged (2020).jpg
  • Fájl:Dugonics tér, Szeged (2020).jpg
  • Fájl:Anna-kút, Szeged (2020).jpg
  • Fájl:Boldogasszony sugárút a Hősök kapujával, Szeged (2020).jpg

Ha tehát ezekkel a nevekkel töltöd fel a képeket, az alábbi szövegű engedélyt kell elküldenie keresztapádnak az említett e-mail címre:

Kijelentem, hogy az alábbi képek szerzői jogainak tulajdonosaként jogosult vagyok a képek szerzői jogairól nyilatkozni:

  • Fájl:Szegedi Szabadtéri Színház nézőtere (2020).jpg
  • Fájl:Somogyi Könyvtár épülete este, Szeged (2020).jpg
  • Fájl:Dugonics tér, Szeged (2020).jpg
  • Fájl:Anna-kút, Szeged (2020).jpg
  • Fájl:Boldogasszony sugárút a Hősök kapujával, Szeged (2020).jpg

Beleegyezem, hogy a képek a Wikimédia-projektek oldalain a „Nevezd meg! – Így add tovább! 4.0” (CC-BY-SA 4.0) licenc alatt kerüljenek közzétételre.

A hozzájárulás nem korlátozódik a Wikipédiára, vagy az ahhoz kapcsolódó oldalakra. Elfogadom, hogy biztosítom a jogot a képek terjesztésére, kereskedelmi vagy nemkereskedelmi célból történő felhasználására, vagy igény szerinti módosítására, amennyiben betartják ezen licenc és a törvények szabta feltételeket.

Kérem, hogy engem mint szerzőt az alábbi módon jelöljenek meg:

  • Szalakóta keresztapja

Jelen engedélyemmel szerzői jogaimról nem mondok le, de a mások által végzett módosítások nem lesznek nekem tulajdonítva.

Elfogadom, hogy ezt a beleegyezésemet nem vonhatom vissza. Tudomásul veszem, hogy a képeket a Wikimédia-projektek nem biztos, hogy örökké megőrzik.

Dátum
Név


Ahova azt írtam, hogy „Szalakóta keresztapja”, az megint csak példa volt természetesen. Értelemszerűen oda a keresztapád neve kerül, de ha nem akarja, nem kötelező, hogy szerepeljen a képek alatt a valódi neve, lehet ott más is, például a monogramja, vagy becenév. Az engedélyt egyébként elég egyszerűen elküldenie keresztapádnak a saját e-mail címéről, nem kell külön papírra írni a szöveget, meg a szkenneléssel babrálni.

Az engedélyezés nagyjából ennyiből áll; miután beérkezett az engedély az említett címre, egy OTRS-kezelő majd válaszolni fog keresztapádnak, a képek alá pedig kihelyezi az engedély meglétét jelző OTRS-sablont. Ha esetleg a képfeltöltés problémát jelent számodra, szívesen leírom annak is a menetét. Mindenesetre lehetőleg a Commonsba töltsd a fotókat, ezen az oldalon. – Regasterios vita 2020. július 28., 17:35 (CEST)[válasz]

Köszönöm szépen. Szalakóta vita 2020. július 28., 17:53 (CEST)[válasz]

OTRS-engedély

Szia! Tacsipacsi jelezte nekem, hogy a Barabés Lujza3.jpg fájl engedélykérésének határideje hamarosan lejár. Utánanéztem, és mivel én is kaptam másolatot, látom, hogy július 1-én 15:31-kor be lett küldve az OTRS-be. Mivel Tacsipacsinak nincs OTRS-hozzáférése, ezért téged kérlek, hogy nézz utána az engedélynek az OTRS-ben, mielőtt automatikusan letörlődik a kép. Lehet, hogy az okoz némi félreértést, hogy az e-mailben Barabás_Lujza3.jpg név van megadva (szóköz helyett aláhúzásjel). Köszönettel – Dodi123 vita 2020. július 30., 13:49 (CEST)[válasz]

@Dodi123: kész van. – Regasterios vita 2020. július 30., 20:07 (CEST)[válasz]

Köszönöm – Dodi123 vita 2020. július 30., 20:37 (CEST)[válasz]

AÜ-gubanc

Köszönöm. Te érted, hogy történhetett ez? – Pagony foxhole 2020. augusztus 12., 22:57 (CEST)[válasz]

@Pagony: sajnos fogalmam sincs, azt sem tudtam, hogy van ilyen funkció. – Regasterios vita 2020. augusztus 12., 22:58 (CEST)[válasz]

J Ágnes undelete

Szia! Nézz már rá erre a törölt képre, mert nekem picit kaotikus, hogy ki mit miért írt át, tüntetett el vagy törölt. Megkaptuk mindre az OTRS engedélyt (2020052710006825) és állítottam volna vissza, de látom, hogy ez nem is egy kép, hanem legalább kettő. Ránézésre mind szerzője ugyanúgy J.A. (nyilatkozata szerint). Amúgy mivel ő a feltöltő mehetnének Commonsba is mindjárt, de nem tudom, hogy volt-e egyéb kapcsolódó variálás, amit nem látok a törlési üzenetekben, úgyhogy inkább rákérdezek, mielőtt megkavarom. Kösz! – grin 2020. augusztus 13., 16:34 (CEST)[válasz]

@Grin:

  1. 2013. november 20-án Jagi13 nevű szerkesztő feltölt egy képet saját készítésűként;
  2. 2013. november 20-án Jagi13 rátölti teljesen ugyanazt a képet arra, amit egyszer már feltöltött 16 perccel korábban;
  3. 2016. január 30-án Jónás Ágnes nevű szerkesztő a korábbi két képre rátölt egy harmadikat, egy teljesen másikat, de a leíráson semmit nem változtat;
  4. 2016. január 30-án (tehát még aznap) Burumbátor törli a két korábbi változatot;
  5. 2020. január 6-án (észrevéve az ellentmondásokat) helyreállítom a két korábban törölt régi változatot, az összefoglalóm alapján azt hiszem, azért, mert nem esett le elsőre, hogy a két szerkesztőnév ugyanazt a személyt takarja, és valószínűleg szét akartam választani az eltérő változatokat, hogy külön kezeljük őket;
  6. 2020. január 6-án (miután felgyullad a villanykörte) elrejtem a nem sokkal korábban helyreállított két régi változatot, hogy az újabb változatra koncentrálva a fájl felsablonozását követően írjak egy figyelmeztetést a feltöltőnek, aki – minden bizonnyal – azonos a képen szereplő személlyel.

Szóval nem volt egyéb variálás az engedélyeztetés ügyében azon kívül, amit én követtem el ez év januárjában. – Regasterios vita 2020. augusztus 13., 19:55 (CEST)[válasz]

Elnézést, ha félreérthető voltam: nem csináltál – szerintem sem – semmit rosszul, csak áruld el nekem, hogy mik azok a képek, amikre rá kellene tennem az otrs sablont, vagy amit vissza kellene állítanom. :-) (Mindegyik ugyanaz a személy.) – grin 2020. augusztus 17., 13:58 (CEST)[válasz]

@Grin: szerintem én mindent leírtam, amit tudok. A 2020052710006825 ticketben Jónás Ágnes, úgy gondolom, az iránt érdeklődött, hogy ez a kép miért lett eltávolítva a cikkből (mivel az első változatot ő vonta ki a forgalomból a rátöltéssel, nyilván a második, a 2016-ban feltöltött kép miatt írt nekünk). Aztán viszont egyből meg is oldotta a problémát azzal, hogy feltöltötte a Commonsba, és betette a cikkbe a File:Jonas profile.jpg-et, ami ugye már egy harmadik változat. Összességében alapvetően szerintem a második, jelenleg törölt változattal kellene foglalkozni, mert az OTRS-be annak eltávolítása miatt írt. – Regasterios vita 2020. augusztus 17., 14:22 (CEST)[válasz]

@Grin: még most sem válaszoltam a kérdésedre? :-) – Regasterios vita 2020. augusztus 21., 11:53 (CEST)[válasz]

Sajnos, mint mondtam: nincs most időm kihámozni. Ha valaki aki érti nem csinálja meg, akkor most én sem fogom. Köszönöm az eddigi segítséget. – grin 2020. augusztus 26., 11:45 (CEST)[válasz]

@Grin: oké, majd átveszem. – Regasterios vita 2020. augusztus 26., 11:48 (CEST)[válasz]

Mi a teendő, ha más a kép szerzője, mint az adatlapon feltüntetett?

Szia! Van ez a kép, amely a Commonson szereplő adatlapja szerint Dante199931 szerkesztő saját munkája. A geszti kastélyhoz kerestem forrásokat, amikor rátaláltam a kép eredetijére a Vasárnapi Ujság 1902-03-30-i számának 199. oldalán (ráadásul jobb minőségben, mint ami a commonson van). A kép az újságban megjelentek szerint Jelfy Gyula (1863–1945) fotográfus munkája, ami ilymódon már közkincs, szabadon felhasználható, de ettől még az nem igaz, hogy Dante199931 munkája. Mi ilyenkor a teendő? – Dodi123 vita 2020. augusztus 24., 13:37 (CEST)[válasz]

@Dodi123: ilyen esetben szabad javítani a kép leírólapját, és meg lehet adni a helyes adatokat, a problémasablont pedig le lehet venni. MOst úgy oldottam meg, hogy feltöltöttem új fájlként a képet File:Arany János kerti lakja, Geszt (Jelfy Gyula, 1902).jpg név alatt jobb minőségben, az eddigi képhivatkozásból pedig átirányítást készítettem az újra. Egyébként van Arcanum-hozzáférésem. – Regasterios vita 2020. augusztus 24., 16:10 (CEST)[válasz]

Köszönöm. – Dodi123 vita 2020. augusztus 24., 16:14 (CEST)[válasz]

@Dodi123: igazán nincs mit. Javaslom egyébként, hogy Jelfy Gyula képeinél ezt a licencet használd (de csak a 95 évnél régebben publikált fotóinál, tehát idén az 1925 előttieknél!): {{PD-art-old-auto-1923|1945}}. – Regasterios vita 2020. augusztus 24., 16:24 (CEST)[válasz]

OK! Köszönöm. Már alkalmaztam is. – Dodi123 vita 2020. augusztus 24., 17:19 (CEST)[válasz]

Ács Ágnes törlés

Kedves Regasterios!

Remélem, tudod, hogy a fenti témában a vita csak a szócikk ügyében folyik, nem ellened, akinek a gyors, pontos, sok és lényegre törő munkája ellen senkinek semmi kifogása sem lehet, csak köszönet illet a gáláns segítségeidért is, és én különösen kedvelem a higgadt, célirányos, rövid stílusodat. Magam részéről pedig hálás is vagyok éppen neked, mert te kezdeményezted a megerősített szerk. voltomat.:-) Most pedig – hála neked –, majdhogynem jó cikké válhat lassan a fenti lap (persze, ha megmarad). Mosolygok ... – Bizottmány vita 2020. augusztus 26., 07:42 (CEST)[válasz]

Szia @Bizottmány! Köszönöm a soraidat. Megmondom őszintén, magamra vettem „az írott betű (wikikritérium) értelem nélküli, szó szerinti alkalmazása” megfogalmazásodat, és nem esett jól. A jelöléskor kevésbé, most már jobban látszik, hogy Ács Áginak volt neve a szakmában, úgymond megérdemelné, hogy legyen róla wikicikk, de az ilyesmi nem érdemre megy, és nem is szimpátia alapján kellene eldőlnie, hogy kiről lehet szócikk, és kiről nem. A nevezetességi irányelvek létezésének egyik célja éppen az véleményem szerint, hogy ne lehessen bármivel érvelni a törlés vagy a megmaradás mellett egy ilyen megbeszélésen, hanem egy előre lefektetett vezérfonal mentén folyjon a vita. A nevezetességi irányelv nem bunkósbot, hanem mérce, amit el kell érnie a szócikkalanynak, ráadásul a WP:ZENE nagyon részletesen ki van dolgozva, könnyű olyan pontot találni benne, amelynek megfelel egyik vagy másik szócikkalany. Ha mégsem, akkor az illető a Wikipédia számára nem nevezetes sajnos. Vannak szerkesztők, akik szerint bizonyos esetekben el lehet térni tőle, de a konkrét esetekben mindig azt látom, hogy nem eltérésekről van szó, hanem arról, hogy homlokegyenest az irányelvvel ellentétes indokokat hoznak fel, olyan érveket, amelyekről az irányelv feketén-fehéren leírja, hogy nem járulnak hozzá a nevezetességhez, és nem véletlenül.

Bocsánat a hosszú okfejtésért, de ezt leírtam, ha már megszólítottál. Visszatérve a te soraidra, őszintén szólva nem nagyon értettem az apropóját, de gondolom, arra céloztál, hogy eléggé megszaporodtak a törlésre jelölések mostanában, és sokkal közülük nem értesz egyet. Egyébként Ács Ági cikkének elfogadhatóbbá válását, bár kedves tőled, de ne nekem köszönd, hanem Dodinak (bár én más munkamódszerrel dolgoznék, mint ő, látszik a laptörténetben, hogy milyennel). – Regasterios vita 2020. augusztus 26., 10:43 (CEST)[válasz]

Kedves Regasterios! Egyáltalán nem rád gondoltam, hiszen ahogy észrevettem, te inkább azonnalizol teljesen értelmetlen lapokra vonatkozóan, talán még nem is találkoztam általam megnézett törlésre jelöléseknél csak most először Veled. A „hála neked” arra vonatkozik, hogyha nem jelölöd, akkor marad a siralmas állapotában a cikk. Láttam különben, hogy már volt benne előzetesen munkád, hiszen a cikk elindítójával már te foglalkoztál képügyben és adtál neki tanácsokat, mielőtt törlésre jelölted. Szóval semmi személyes és külön neked címzett dolog nem volt az ottani mondandómban. Üdv, – Bizottmány vita 2020. augusztus 26., 12:08 (CEST)[válasz]

Mi hazánkos képek

Üdv! A Dúró Dóráról, Toroczkai Lászlóról, Apáti Istvánról, és Fülöp Erikről lévő képekre én már kértem engedélyt a Mi Hazánk Mozgalomtól. Ők nekem tegnap azt írták vissza, hogy az engedélyt megadták, tehát az adott email címre az engedélyezés megadták. Én csináltam valamit rosszul, vagy nem jött meg az engedélyezés? Netpartizán vita 2020. augusztus 28., 09:16 (CEST)[válasz]

Továbbá feltöltöttem még egy képet a Mi Hazánk Mozgalom logójáról is,amihez szintén adtak engedélyt. És van még egy kép Novák Elődről is, amit még nem töltöttem fel. (szintén engedélyezett) Netpartizán vita 2020. augusztus 28., 09:18 (CEST)[válasz]

@Netpartizán: a képeket azért szedtem ki, mert ez volt a Mi Hazánk Mozgalmat képviselő személy kérése. Nem arról van szó azonban, hogy visszavonták az engedélyt, csak felmerültek tisztázandó kérdések, és jobb ha addig nem szerepelnek a fotók a cikkekben. Nem csináltál semmit rosszul. – Regasterios vita 2020. augusztus 28., 09:21 (CEST)[válasz]

Okes. Tehát a képeket majd visszarakod a kérdések tisztázása után? Netpartizán vita 2020. augusztus 28., 09:24 (CEST)[válasz]

@Netpartizán: lehet, hogy visszateszem őket majd, de nem ígérem. Azt javaslom, figyeld a képeket. Ha majd ráteszi valamelyik OTRS-kezelő az OTRS-sablont a képekre, akkor már mindenképpen vissza lehet őket helyezni a cikkekbe, és ezt te is megteheted majd. – Regasterios vita 2020. augusztus 28., 09:28 (CEST)[válasz]

Rendben. További szép napot kívánok! Üdvözlettel: Netpartizán vita 2020. augusztus 28., 09:30 (CEST)[válasz]

Hovhannesian Eghia szócikk

Kedves Adminisztrátor!

Szeretném megkérdezni, kihez forduljak a fenti cikk ügyében. A következőről van szó:

- A cikk elején, végén, valamint a forrásokban is személyeskedő kirohanásokat tartalmaz; ezek célzottja én vagyok (mintha egyes szám 1. személyben beszélnék), és a családom. Ismerem a szerzőt, ő azonban csak az IP-címével szerkesztett (és ezekből 3-at is használt), így kilétét nem tudom bizonyítani. Úgy vélem, a hangnem ellenkezik a Wikipédia elveivel, ezért ezek (de lehetőleg az egész cikk) adminisztrátori törlését kérem. Példa: "...a tények számos, nyilvánosan is kutatható dokumentumból is világossá válhatnak annak, akit az igazság érdekel, nem pedig a saját klimaxos hisztije vagy egyes rokonok ügynökmúltjának takargatása".

- A cikk minősíthetetlen, gyűlölködő hangnemben beszél a címben szereplő személyről. Példa: "nem túl jelentős, ám kínos emlékezetű, szolgalelkű kufár", "...Hovhannesian Eghia a pénzügyi akcióiban, a spekuláns uszításban, a gazdag zsidók kapzsi megkörnyékezésében és az Endrével való összejátszásban is aljasul viselkedett."

- A cikkben nyilvános rágalmazás is történik. Célzottja: Bor Ambrus, polgári nevén Lukács János - az apám. A cikk "ügynök"-nek nevezi a forrásokban, burkoltan a cikk végén is. Így mind személyes adatokkal visszaél, mind pedig nagy nyilvánosság előtt rágalmaz, emellett a cikk tartalma szempontjából közömbös is, hogy BA ügynök volt-e.

- Az eredeti, régi szócikket július 30-án módosította az agresszor, ezt jóvá is hagyták, én ezután vettem észre. Átírtam (Laura.takuhi néven), többször módosítottam, de az én változatomat nem ellenőrizték, nem hagyták jóvá, jelenleg nem is találom. Feltehetően azért, mert szeptember 3-án ehhez toldott ő hozzá, kiforgatva a szavaimat, gyűlölködő és személyeskedő tartalommal töltve meg a cikket.

Ha lehetséges, a fenti nyomós okokból szeretném kérni a cikk végleges törlését és a módosító mindhárom IP-címének letiltását. Már csak ezért is, mert nem látom értelmét, hogy én átírjam, amit ő átír, és fordítva, emellett pedig nem gondolom, hogy a Wikipédia verbális abúzus színtere lehet, ahol bárki következmények nélkül garázdálkodhat.

Kérem, ha rossz helyen járok, irányítson el oda, ahol ez ügyben segítséget kaphatok.

Üdvözlettel: Laura.takuhi vita 2020. szeptember 4., 12:35 (CEST)[válasz]

Kedves @Laura.takuhi! Ha nem is töviről hegyire, de azért átnéztem az anonim szerkesztő által megadott forrásokat, és azok alapján a magam részéről úgy ítélem meg, hogy a július 30-án jóváhagyott változtatásokkal nincsen semmi baj. A szeptember 3-i változtatásokkal viszont már annál inkább, ezért azokat természetesen visszavontam, de a te szerkesztéseiddel együtt, mert erősen elfogult volt a megfogalmazás stílusa. A Wikipédia szócikkeit elfogulatlan, nem vádló, de nem is mentegető stílusban írjuk, megbízható források alapján. A saját kutatás sem megengedett, levéltári és hagyatékban található források alapján nem lehet szócikket írni. A szócikkalanyról azt írjuk le a cikkben, amit a másodlagos vagy harmadlagos források, és ha azok ellentmondanak egymásnak, akkor nem foglalunk állást a cikkben egyik oldal mellett sem, főleg akkor nem, ha egy személy utókor általi megítéléséről van szó. A cikket törölni nem áll módunkban, IP-címeket pedig legfeljebb pár napra blokkolunk, mert bárki használhatja őket, nem csak az, aki a szócikket szerkesztette, és a szeptember 3-ai vandalizmust elkövető anonim szerkesztő azóta nem szerkesztett, így az ő blokkolása sem indokolt jelenleg. Amennyiben a válaszommal nem vagy elégedett, nyugodtan fordulj a közösséghez itt: Wikipédia:Kocsmafal (egyéb). – Regasterios vita 2020. szeptember 4., 15:45 (CEST)[válasz]

Angol wikis kép commonsba mozgatása

Kedves Regasterios!

Meg szeretnélek kérni, hogy a [:https://en.wikipedia.org/wiki/File:Von_Blaas_-_Horses.jpg] képet nézd meg légy szíves, hogy licenc szempontjából megfelelő-e, és ha igen, akkor át tudnád-e mozgatni a Commonsba? Nagyon fontos Julius von Blaastól eredő, magyarországi vonatkozású kép, egy gőzgépes cséplést is ábrázol a 19. század végén. Köszönöm a fáradozásodat, akkor is, ha nem lehet a licenc miatt feltenni a közös képhelyre. :-) – Bizottmány vita 2020. szeptember 13., 03:23 (CEST)[válasz]

@Bizottmány, kész van: c:File:Von Blaas - Horses.jpg. A festő cikkében egyébként javítani kellene a halálozási dátumot. Igaz, az angol wikiben is rossznak tűnik az 1923, mert a források szerint 1922-ben halt meg. – Regasterios vita 2020. szeptember 13., 10:21 (CEST)[válasz]

Kedves Regasterios! Nagyon szépen köszönöm! Látod, mint a vakegér írom a cikket, egy helyre bekerült ez az elütött dátum, és azóta jöhetnek a források, már nem reagálok rájuk. Vigyor Köszönöm ezt a szarvashiba-javítást is! – Bizottmány vita 2020. szeptember 13., 11:41 (CEST)[válasz]

Igazán nincs mit. Jó munkát! – Regasterios vita 2020. szeptember 13., 11:44 (CEST)[válasz]

...

Köszönöm Üdv Mariann lapjai Mariann lapjai vita 2020. szeptember 13., 14:26 (CEST)[válasz]

Szócikk törlése

Remek. Köszönöm a a szócikk törlésre jelölését,melynek elkészítésébe időt öltem. Nepos0475 vita 2020. szeptember 13., 16:16 (CEST)[válasz]

Előtte kellett volna tájékozódni: ez egy enciklopédia akarna lenni. – Porrimaeszmecsere 2020. szeptember 13., 20:36 (CEST)[válasz]

Általam feltöltött képek

Helló. Ha a Google keresőbe beírom a saját, tehát polgári nevemet (ami egyben korábban a Wikipédia felhasználónevem is volt), akkor kiad, több általam feltöltött képet. Feltételezésem szerint ez azért van, mert a kép feltöltésekor még a saját nevemet írtam a kép szerzője részhez. Ha jól tudom te meg tudod oldani, hogy a Google, és társai ne dobják ki a képeket, ha beíron a saját nevemet. Nem mindegyik képet dobja ki, de nagyon megköszönném, ha az összes képemnél leellenőriznéd, és ahol kell, ott elrejtenéd a dolgot.

Nem ide tartozik, de ha már itt vagyok megkérdezném, hogy mi van a Mi hazánkos képek engedélyezésével (Mi hazánk logó, Toroczkai László, dúró Dóra, stb)? (Már 22 napja lett kitéve az általad kihelyezett sablon)

Válaszaidat, és a segítségedet előre is köszönöm. Netpartizán vita 2020. szeptember 19., 19:20 (CEST)[válasz]

@Netpartizán: ne haragudj, elfelejtettem válaszolni. Ha elhelyezed a {{nem kereshető}}(?) sablont a kérdéses lapokon, a Google nem fogja feldobni őket. De ha utólag helyezed ki a sablont, vagy ha már egyszer a Google botja megtalálta a lapot, tapasztalatom szerint kell neki jó néhány nap, mire elfelejti a sablon kihelyezését követően. A Mi Hazánk képei kapcsán nincs fejlemény: a lényeg, hogy a Mi Hazánk nevében sem küldheti el bárki az engedélyt, aki a Mi Hazánk tagja, hanem az erre jogosult személyek valamelyikének kell ezt megtennie. Ebben az esetben – úgy tűnik – nem ez történt, és az is furcsa, hogy több olyan kép van a feltöltöttek között, amelyek a Jobbik kampányában jelentek meg a 2018-as választások alatt (pl. éppen Tororczkai fotója). Az engedélyt küldő személy azt írta, hogy intézkedik ez ügyben, és a helyzet tisztázásig kérte a képek használatának mellőzését. Szóval lényegében most arra várunk, hogy írjon nekünk, mire jutott. – Regasterios vita 2020. szeptember 23., 21:17 (CEST)[válasz]

Hali. Bocsi, úgy néz ki hogy egy kicsit félreérthetően mondtam el a dolgot. A helyzet az, hogy nem magukkal a lapokkal van a probléma, hanem magukkal a képekkel. Tehát ha beírom a nevemet pl a Googleba, akkor nem azokat a lapokat dobja be, ahol összegyűjtöttem az általam feltöltött képeket, hanem magukat a képeket. Volt már ilyen eset velem, és ott nekem azt mondták, hogy a Google azért dobja ki, több képemet, mert anno a kép feltöltődésekor a kép szerzője részhez a saját nevemet írtam. (azóta már mindegyik át van javítva a "Netpartizán" ra. Tehát a kép szerkesztési előzményeiben ott lapul az én nevem is. A megoldás (legalábbis tudtommal) az, hogy el kell rejteni az általam feltöltött képek szerkesztési előzményeit, hogy a Google és társai ne adják ki őket, ha beírom a saját, polgári nevemet.

Mellesleg az én allapjaimra már kitettem a nem kereshető sablont, és ahogy te is írtad, eléggé sokáig fent maradnak a neten. Netpartizán vita 2020. szeptember 23., 21:32 (CEST)[válasz]

@Netpartizán: értem már, miről van szó. Utánanézek, mit tudok tenni, türelmet kérek. – Regasterios vita 2020. szeptember 23., 22:05 (CEST)[válasz]

Rendben, köszönöm Netpartizán vita 2020. szeptember 23., 22:42 (CEST)[válasz]

@Netpartizán: megnéztem a feltöltött képeidnek a laptörténetét. Az a gond a többségükkel, hogy mások is szerkesztették akkor, amikor még a valódi neved volt megadva szerzőként, és mindet el kellene rejteni, ami lehet, problémás lenne, mert talán ütközne más szabályokkal. A File:Őcsényi vasútállomás.jpg esetén nem volt ilyen probléma, ott egy változatot kellett csak elrejteni. Ezen kívül a File:Bánság zászló.png-nél a tiéden kívül elrejtettem egy bot szerkesztését is. Ezt tekintsük próbának, a többi képedhez egyelőre nem szeretnék hozzányúlni admineszközzel. Figyeld a hatást, aztán majd néhány hét múlva visszatérhetünk rá, ha gondolod. – Regasterios vita 2020. szeptember 25., 13:16 (CEST)[válasz]

Rendben, köszönöm a segítséget. Netpartizán vita 2020. szeptember 25., 13:41 (CEST)[válasz]

Bocsánat, hogy beleszólok, de egyáltalán problémás volt az őcsényi vasútállomás képe, kidobta a Google? Én nem hiszem, hogy a laptörténetekben nézelődne a kereső, inkább azt tudom elképzelni, hogy a fájllapon látható fájltörténetet indexeli – ami ennél a képnél egy teljesen semleges nicknevet tartalmaz, de máshol van benne polgári név is. – Tacsipacsi vita 2020. szeptember 25., 23:56 (CEST)[válasz]

@Tacsipacsi: valószínűleg igazad van, hiszen a keresőben látszik, hogy a fájltörténet alapján dobta ki a találatot. Azért nyúltam hozzá egyébként éppen az őcsényi vasútállomás képéhez, mert ott egyedül Netpartizán szerkesztését kellett elrejteni, a bánsági zászlóhoz meg azért, mert azt tényleg kidobta a Google, simán csak a névre keresve is. Szóval, @Netpartizán, úgy tűnik, hogy hiába rejtek el bármit a laptörténetben. Az egyetlen megoldás talán az, ha rátöltesz egy új verziót az ilyen fájlokra, és akkor a fájltörténetben az első verziót el tudom rejteni. Tacsipacsi, ez működhet? – Regasterios vita 2020. szeptember 26., 11:00 (CEST)[válasz]

Szerintem nincs szükség az újbóli feltöltésre. A laptörténetben a cím alatt van egy „A lap a rendszernaplókban” hivatkozás, ott el lehet rejteni a naplóbejegyzés „szerkesztési összefoglalóját”. Szerintem ezzel elérhető a kívánt hatás, és ráadásul a feltöltő neve, dátum és bélyegkép látható marad. – Tacsipacsi vita 2020. szeptember 26., 23:47 (CEST)[válasz]
@Tacsipacsi: sajnos így sem működik. A fájltörténet összefoglalóját nem lehet elrejteni úgy, hogy a többi adat látható maradjon, csak a laptörténetét, úgy tűnik. – Regasterios vita 2020. szeptember 27., 20:07 (CEST)[válasz]
Hát ezt valaki nem gondolta át kellőképpen, amikor programozta… Akkor nincs jobb ötletem a felültöltős megoldásnál, bár minden porcikám tiltakozik ellene. – Tacsipacsi vita 2020. szeptember 28., 14:35 (CEST)[válasz]
Azért köszönöm a segítséget. – Regasterios vita 2020. szeptember 28., 19:46 (CEST)[válasz]
Üdvözletem. Közel egy hónapot vártam, hátha lesz valami hatás, de úgy néz ki, hogy nem lett.
Mielőtt elkezdem az újbóli feltöltéseket megkérdezem, hogy biztosan nincsen másik lehetőség a laptörténet elrejtésére? Esetleg a laptörténetben a nevem átírása a jelenlegi felhasználónevemre, vagy valami? Ha nincs, akkor elkezdem. Üdvözlettel: Netpartizán vita 2020. október 26., 20:20 (CET)[válasz]
@Netpartizán: szerintem nyugodtan csináld. – Regasterios vita 2020. október 26., 20:26 (CET)[válasz]

Helló. Mind az öt képnél feltöltöttem az új verziót.

A képek:

Fájl:Szekszárd-Bátai-főcsatorna Őcsénynél.jpg Fájl:Bánság zászló.png Fájl:Őcsényi Református templom.jpg Fájl:Bátaszék Trianon emlékmű.jpg Fájl:Ocsenyiskola.jpg Netpartizán vita 2020. október 31., 18:42 (CET)[válasz]

@Netpartizán: kész van. – Regasterios vita 2020. november 1., 13:18 (CET)[válasz]

Rendben, köszönöm szépen a segítséget! Netpartizán vita 2020. november 1., 14:42 (CET)[válasz]

Üres képfájl eltávolítása

Kedves Regasterios!

Ezt a fájlt-t azért távolítottam el a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szócikkből, mert üres képfájl volt. Apród vita 2020. szeptember 29., 11:27 (CEST)[válasz]

Zeneszerzők cikkei

Szia, Regasterios! Láttam az üzeneted 12akd vitalapján, és azt is, hogy ellenőriztél ma pár oldalt, köztük ezt: Henri Duparc. Ezt én is akartam, de leálltam vele. Kérlek, nézz rá Ogodej vitalapján a Zeneszerzők cikkei szakaszra. – Vadaro vita 2020. szeptember 29., 19:37 (CEST)[válasz]

@Vadaro: köszönöm, ránéztem. Különösebbet egyelőre nem tudok hozzáfűzni. Majd ha Ogodej hozzájut a könyvhöz, okosabbak leszünk. Addig is feltettem a kérdést 12akd-nek. – Regasterios vita 2020. szeptember 29., 19:57 (CEST)[válasz]

Olvastam, köszönöm. – Vadaro vita 2020. szeptember 29., 20:19 (CEST)[válasz]

Telex képernyőkép

Szia!

Nézz rá, kérlek, erre a képre, hogy jól csináltam-e: Fájl:Telex első napi kezdőlap.png.

Köszönöm,

Malatinszky vita 2020. október 3., 00:38 (CEST)[válasz]

@Malatinszky: javítottam. Mivel egyébként a legelső vezércikk a belarusz helyzet volt, én azt a képernyőképet tettem volna be, de ez is jó. – Regasterios vita 2020. október 3., 09:23 (CEST)[válasz]

Bartus László oldala

Kedves Regasterios, köszönöm, hogy megadta a lehetőséget, hogy írjak Önnek. Nem nagyon értek a Wikipedia működéséhez, egy nap óta kezdem kapisgálni, és most rátaláltam a laptörténetben, benne az Ön korrekt és abszolút normális, logikus és tesztességes érvelésére, egy nyilvánvalóan lejárató szándékú trollkodással szemben. Pontosan úgy van, ahogy Ön írta. Nagyon köszönöm a korerektségét és a segítségét. Őszintén szólva, nekem az eredeti verzió sokkal jobban tetszett, mert enciklopedikusabb volt, kizárólag a tényeket tartalmazta, mindenféle magyarázkodás nélkül. Ezek a magyarázkodások, amelyek bekerültek, most már legalább az igazat tartalmazzák és nem sunyi lejáratások, de én teljesen feleslegesnek érzem, mert ennyi erővel még annyi mindenről lehetne írni, megmagyarázni, részletezni, aminek semmi jelentősége nincs. Ezeket a betoldásokat, amelyeket ebben a formában végül én is elfogadtam, mert legalább nem hamis, lejárató szándékú, sugalmazó és hamis információk, mindezzel együtt feleslegesnek tartom. Például az a magyarázkodás, hogy a nyomtatott kiadás bezárásával nem az Amerikai Népszava szűnt meg, és utána nem egy "blogszerű" online valami született, hanem ez jog szerint ugyanannak a lapnak az online kiadása, azért került bele, hogy a lejárató hazugságot helyére tegye, de a kérdés az, hogy a lejárató hazugságokkal szembeni magyarázatokra szükség van-e. Arról már nem is beszélve, hogy azt sugalmazták, mintha az Amerikai Népszava nyomtatott kiadása miattam szűnt volna meg, miközben a lap virágkorát élte, csak egyszerűen kihaltak az idős előfizetők. Ezért kérem, fontolja meg azt a verziót, ami az eredeti volt, amely csak a szikár tényeket ismerteti. Ha kívánja, szívesen mutatok egy ilyen változatot szerkesztéssel, és ha nem ért egyet, akkor Ön visszaállíthatja a jelenlegi formájára. Kérem, legyen kedves jelezni, mit gondol a javaslatról. Nem az információkat akarom csökkenteni, hanem megőrizni az oldal informatív, de tárgyilagos hangnemét. Várom szíves válaszát. Remélem, észreveszem, ha megérkezik a válasz. :) – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Bartus László (vitalap | szerkesztései) 2020. október 4., 17:34 (CEST)[válasz]

@Bartus László: Kedves Bartus László! Két kérdésem is volna. Az első az, hogy melyik részre gondol, mit töröltem, amit Ön szerint nem kellett volna, mert az sajnos nem világos számomra. A másik, hogy nem tegeződhetnénk-e, persze csak ezen a felületen. Bár én vagyok a fiatalabb, ezért udvariatlan a kérdésem, de itt a Wikipédián a tegezés a megszokott, az általánosan elfogadott. – Regasterios vita 2020. október 4., 20:30 (CEST)[válasz]

Kedves Regasterios, megtiszteltetés a tegeződés részemre. Te mindent jól csináltál, semmi nincs, amit nem kellett volna törölni. Én azt javasolnám, hogy még töröljünk, méghozzá olyan részeket, amelyek azért kerültek be a szövegbe teljesen esetlegesen, mert ezekre a tényekre vonatkozóan hamis állítások voltak, és ezért magyarázatok születtek. De szerintem ezekre a magyarázkodásokra sincs szükség, én a szikár, száraz, tényszerű információk közlését tekinteném irányelvnek egy enciklopédikus oldalban. Ezért kérdeztem, hogy csinálhatnék-e egy olyan verziót, ami ezeket a felesleges magyarázatokat eltünteti, és maradnak csak a tények? Ha nem tetszik, visszaállíthatod arra, ami most van. A köszönetnyilvánításom a Soros ösztöndíjjal kapcsolatos tévedés értő és logikus levezetése volt azzal szemben, ahogy ebből azt akarták sugalmazni a Wikipedian, hogy egy hazudozo vagyok. Szóval, akérdés, csináljak egy szikárabb változatot? Nem sok mindenről van szó. Bartus László vita 2020. október 4., 20:47 (CEST)[válasz]
@Bartus László: persze, nyugodtan szerkeszd a cikket, teljesen egyetértek veled, csak azt kérem, hogy túl száraz se legyen. Arra gondolok, hogy a folyamatos szöveg maradjon meg, ne legyen annyira száraz és szikár, hogy csak egy szimpla felsorolás maradjon belőle. Még azt is kérném, hogy próbálj meg külső, ellenőrizhető forrásokat keresni az egyes állításokhoz, mert ez élő személyeknél elvárás. Ha esetleg nem tudod, hogyan kell beilleszteni a forrásokat, majd segítek, szólj nyugodtan. – Regasterios vita 2020. október 4., 22:27 (CEST)[válasz]
Kedves Regastorios, megcsináltam, kérlek, nézd meg. Szinte csak stilisztikai javításokat végeztem. Tartalmilag csak a Clodóról szóló mondatot húztam ki, mert lóg a levegőben. A Maffiaregény erről szól, de akkor még sok mindenkiről lehetne írni, hogy mást pedig ennek vagy annak tartottam, egyszerűen nincs jelentősége. Ez a mondat csak azért maradt bent, mert egy hitgyülekezetes troll ezzel is próbált valami sötét gyanúba húzni. Evidens, hogy a Clodót csapdába ejtették, a koronatanú, az orosz maffia egyik alvezére, Leonid Sztecura volt a bombagyáros. Amikor a könyv megjelent, tele volt ezzel a média. A végén még pontosítottam azt, hogy az ABTL-ben levő kutatási engedély kizárja, hogy ügynök lettem volna, mert ügynökök nem lehetnek kutatók. Mielőtt valaki kutatási engedélyt kap, egyéb feltételek mellett, ez ellenőrzik. Ez ismert tény, és azért fontos, mert ez egy bizonyíték, hogy nem voltam ügynök. Nagyon köszönöm, ha így maradhat, de ha van javaslatod, azt érdeklődéssel fogadom. Nem értek hozzá, de ha valamiképpen lehet lakatot tenni rá, hogy az ellenségeim gyalázkodásai ne kerüljenek fel egyből, hanem ellenőrzésen menjenek át előtte, azt megköszönöm. Most is csak onnan tudtam meg, hogy az oldalamat teleszemetelték, hogy a bepiszkitott valtozatot boldogan osztogatta egy hites a Facebookon. Meg egyszer nagyon köszönöm a segitsegedet, kellemesn csalodtam, reg talalkoztam ilyen korrekt elkjarassal, kulonsen internetes ugyekben. A Google es a Facebook is egy tragedia. Meg egyser nagyon koszi mindent, barati udv., Laci Bartus László vita 2020. október 4., 23:06 (CEST)[válasz]

Eltévedt üzenet

Szia! Kit36a segítséget kér tőled, mert elfelejtette a jelszavát és nem tud bejelentkezni: Vita:User/Regasterios – Klaci0327 vita 2020. október 4., 21:15 (CEST)[válasz]

@Klaci0327: köszönöm, hogy szóltál. – Regasterios vita 2020. október 4., 22:30 (CEST)[válasz]

Szives segítégedet kérem, mivel a Kit36a hajdani wikinevemre nem tudok bejelentkezni, tekintettel arra, hogy elfelejtettem a jelszavamat. Ebben a korban az ember már mindent elfelejt. Kérlek, ha tudsz segítséget nyújtani, légy szíves az > urbanista36[kukac]gmail.com <-ra válaszolj. Én nem ismerem a Wikipedia rendszerét, amin keresztül meg lehetne keresni. (valamikor > almafa, aztán > akmafaalatt, de valami másra is változtathattam. Már nehézkesen mozog a fejem. Egyébként nagyon köszönöm, ami segítséget eddig is adtál a cikkeimhez, meg azon kívül is. Gondolom, abban is a Te segítséged van, hogy google-fiókomba megküldték a wiki commonsban levő képeimet is (2014-évig). Ez igen nagy segítség számomra, mert az életrajzi dolgaimat rendezgetem (ez már nem értéktermelő munka, csak létezés). Szerencsére, még valamennyien egészégesek vagyunk, s nem is érintkezünk senkivel, csak neten (fiam Brüsszel, lányom Budapest, unokáim egyetemeken Helsinki, illetve Koppenhága). Még egyszer köszönet mindenért, s milliónagyságú jókivánságga szeretettel: Kiss Tamás, alias Kit36a (valamikor opap is voltam). 195.38.115.138 (vita) 2020. október 4., 16:49 (CEST) Üzenet áthozva a Vita:User/Regasterios oldalról. – Regasterios vita 2020. október 4., 22:32 (CEST)[válasz]

új engedélyek

szia!

Györkő Zsombor ismét adott engedélyeket, Szigetvárra és Komlóra. Nézz rájuk kérlek :) Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2020. október 14., 13:42 (CEST)[válasz]

@Szajci: holnap tudom intézni. – Regasterios vita 2020. október 14., 19:44 (CEST)[válasz]

Szia! Zsombor ismét küldött e-mailt a képekre :) Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2020. október 19., 19:12 (CEST)[válasz]

szia! a napokban küldött Zsombor ismét e-mailt. Kérlek nézd meg. Köszönöm előre is :) Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2020. október 30., 08:04 (CET)[válasz]

Indulatos írásjelek

Kedves Regasterios!
Az Ételmentők című cikk szerkesztésénél láttam, hogy kétszer is "indulatos írásjelek" címke került a szerkesztésedre. Nem tudom, mennyire kiterjedt ez a hiba és hogy azóta is fennáll-e. Jelezted ezt valahol? Megoldódott?
Üdv: ZorróAszter vita 2020. október 15., 11:28 (CEST)[válasz]

@ZorróAszter: köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmemet, mert nem vettem észre. Ebből következik, hogy sehol nem jeleztem. Fogalmam sincs, mi lehet a probléma oka. – Regasterios vita 2020. október 15., 11:43 (CEST)[válasz]

Szívesen. Jelzed a műszaki kocsmafalon? ZorróAszter vita 2020. október 15., 14:53 (CEST)[válasz]

@ZorróAszter: nem, mert nem sok gyakorlati jelentőségét látom. Legalábbis én nem szoktam figyelni a címkéket. Ha gondolod, nyugodtan vesd fel. – Regasterios vita 2020. október 15., 15:03 (CEST)[válasz]

Hát csak annyi jelentősége van, hogy egyike a magyar wikipédián tapasztalható bosszantó hibák sokaságának, amik miatt a látogatók ócskaságnak látják magyar wikipédiát. ZorróAszter vita 2020. október 15., 15:49 (CEST)[válasz]

@ZorróAszter: ez a hiba inkább egyes szerkesztőket, főleg járőröket, adminisztrátorokat zavarhat legfeljebb szerintem, a mezei olvasókat (látogatókat) aligha. Utóbbiak, akik nem vagy alig ismerik a Wikipédia belső működését, feltehetően inkább a szócikkek minősége alapján alkotnak véleményt, és nem a laptörténet címkéi alapján. Tudom, előbbiek között is vannak erősen kifogásolhatók, nem is kevés, de az általad felvetett problémát nem sorolnám a látogatók véleményét befolyásolók közé. Ettől persze még fontos, de az én tevékenységemet nem érinti. Tudom, kicsit önző a hozzáállásom, de komolyan mondtam, hogy nyugodtan vesd fel a kocsmafalon. Attól, hogy én vetem fel, nem oldódik meg előbb a probléma. – Regasterios vita 2020. október 15., 16:45 (CEST)[válasz]

Igen. Például az, hogy a kereső rosszul működik és belefojtja a látogatót a nem releváns találatok százaiba, annak a megoldása fontosabb lenne, de az se érdekelt senkit.
OK, akkor felteszem a kocsmafalra. Hátha érdekel valakit. Üdv: ZorróAszter vita 2020. október 15., 17:30 (CEST)[válasz]

Bocs, hogy beleszólok a beszélgetésetekbe, de szerintem nem volt itt semmi hiba. Regasterios egy olyan bekezdést szerkesztett, amelyben három egymás utáni kérdőjel van; a 66-os vandálszűrő épp az ilyesmik megjelölésére készült, és nagyjából úgy működött, ahogy @Tgr megtervezte. --Malatinszky vita 2020. október 15., 18:52 (CEST)[válasz]

Köszönöm. Ebből is látszik, hogy fogalmam sincs, hogyan működnek az ilyen dolgok. Valószínűleg ezért nem is foglalkozom velük. – Regasterios vita 2020. október 15., 19:08 (CEST)[válasz]

Kedves @Malatinszky:! De, hiba! A három kérdőjel jóval korábban bekerült a szövegbe. Én írtam bele a harmadik szerkesztésemnél. És a hiba akkor jön elő, ha valaki indoklást ír a szerkesztéséhez. Tehát végképp semmi logikus oka sincs: akkor címkézi a szerkesztést, ha van indoklás. És oda, ahol valójában nem történik "indulatos" írásjel használat. Mi ez ha nem hiba? ZorróAszter vita 2020. október 15., 20:18 (CEST)[válasz]

wikidata

Szia! Itt válaszolnék, mert nagyon off a beszélgetésben a kocsmafalon. A megjelenés dátumát a publication date hívja elő. A duplikálás megelőzésére sajnos nincs mód. Wikidata-adatlapon belül felismeri a hivatkozást, tehát ha a Copy funkcióval átmásolod a forrást másik adathoz, akkor kigyűjti egy hivatkozás alá, mint a <ref name>, de arra nincs lehetőség, hogy ha a szócikkben külön is előfordul ugyanaz a hivatkozás, azt is alágyűjtse. Már készül az útmutató, részletesen le fogom írni benne, hogy kell forráshivatkozni. Xia Üzenő 2020. október 19., 20:20 (CEST)[válasz]

Köszönöm szépen a segítséget. – Regasterios vita 2020. október 19., 20:45 (CEST)[válasz]

Vigyázó szemetek a Jacinda Ardernről szóló cikkre vessétek! Az infoboxban szerepel a születési dátuma, és az ehhez kapcsolódó "[1]" jelű forrás az Encyclopedia Britannica -- az egész a Wikidatából jön. Ha megnézem, hogy az az "[1]" hova linkel, azt látom, hogy a https://hu.wikipedia.org/wiki/Jacinda_Ardern#cite_note-f4ea2d22b3743060ad5c6581f123f1b9ecc10f42-1 URL-re. Ebből a két kötőjel közötti karaktersor a hivatkozás neve. Ha tehát a szövegben még egyszer használni akarom a Britannicát mint forrást, nincs más dolgom, mint hogy a forrásszövegben elhelyezzem a <ref name="f4ea2d22b3743060ad5c6581f123f1b9ecc10f42"/> kódot. Ennek hatására a második britannicás hivatkozás is be lesz gyűjtve az első alá. Ha figyelmesen megnézitek, látni fogjátok, hogy ezt a trükköt négyszer is alkalmazta az a kivételes tehetségű szerkesztőtárs, aki a hétvégén kibővítette az új-zélandi miniszterelnök szócikkét. --Malatinszky vita 2020. október 20., 16:49 (CEST)[válasz]

@Malatinszky: nem semmi, köszönöm. Timi nem biztos, hogy ezt észreveszi, megpingelem: @Teemeah. – Regasterios vita 2020. október 20., 17:01 (CEST)[válasz]
wow, pöpec. be is írom az útmutatóba :) mindig tanul valamit az ember. Mondjuk lehetne egyszerűbb is, mint ilyen elképesztő hosszú kódsorral, de for the time being.... Xia Üzenő 2020. október 20., 18:05 (CEST)[válasz]

Szia! Elkészült :) Wikipédia:Wikidata-szerkesztési útmutató Xia Üzenő 2020. október 20., 21:23 (CEST)[válasz]

Köszi. :-) – Regasterios vita 2020. október 20., 21:52 (CEST)[válasz]

Ács Ágnes törölt képe

Szia! Egy másik vita kapcsán most olvastam el részetesebben a Wikipédia:Szerzői_jogok#Hírességek_fényképei szakaszt. Ennek 3. pontjában az szerepel, hogy "személyesen a hírességtől vagy jogi képviselőjétől" is kaphatunk engedélyt. Mivel a képen szereplő személy már elhunyt, a fényképész ismeretlen, ezért az örökösei is jogosultak lehetnek az engedély megadására. Ennek alapján megírnám az örökösnek, Bánó Orsolyának, hogy küdjön az OTRS-be engedélyt, hogy a kép visszakerüljön. Mi erről a véleményed? – Dodi123 vita 2020. október 24., 16:54 (CEST)[válasz]

@Dodi123: Bánó Orsolya a képen szereplő személy leszármazottja, nem jogi képviselője. Nem vagyok jogász, de tudtommal jogi képviselője csak élő embernek, illetve létező szervezetnek, cégnek stb. lehet. Ez az oldal egyébként már meglehetősen elavult, ott van a sablon az oldal tetején, nem indulnék ki belőle. Ez rögtön látszik abból is, hogy a 2015-ben elfogadott irányelv értelmében élő személyekről semmilyen esetben sem használhatunk jogvédett képet (profilképként, teszem hozzá), akkor se, ha éppen nem áll rendelkezésre. – Regasterios vita 2020. október 24., 17:33 (CEST)[válasz]

Szia! Nem élő személyről van szó, hanem elhunytról. Akinek az örököse a jogok viselője (nem jogi képviselője, hanem a jogok örököse). Ilyen értelemben kérdeztem tőled. – Dodi123 vita 2020. október 24., 17:43 (CEST)[válasz]

@Dodi123: a jogok örököse a fényképész leszármazottja, nem a képen szereplő személyé. Ennél azonban ez bonyolultabb eset, mivel a kép (úgy tűnik) 70 évnél régebbi, és ha magán a képen nincs feltüntetve a fényképész neve, akkor valószínűleg nem deríthető ki a személye, hacsak valahol nem jelent meg annak idején (az Arcanumban nem találtam). Másfelől azonban publikálatlan és ismeretlen szerzőjű képek csak a készítésük után 120 évvel tölthetők fel a Wikipédiára, lásd itt: {{közkincs-ismeretlen}}(?). Ennél többet igazából nem tudok hozzáfűzni. – Regasterios vita 2020. október 24., 17:53 (CEST)[válasz]

Az általad megadott 2015-ben elfogadott irányelv "A fájl nem váltható ki szabad tartalommal" szakasza alapján a kép, mint nem szabad tartalom feltölthető, mivel teljesíti az ott megadott feltételeket. – Dodi123 vita 2020. október 24., 17:57 (CEST)[válasz]

@Dodi123: ezt kontextussal együtt kell értelmezni: az olyan képekre vonatkozik, amelyek a magyar törvények értelmében amúgy engedély nélkül is használhatók (pl. filmkockák). Tényleg nem tudok, mit hozzáfűzni. @Teemeah esetleg? – Regasterios vita 2020. október 24., 18:02 (CEST) – Regasterios vita 2020. október 24., 18:02 (CEST)[válasz]

@Dodi123 Elvileg {{jogvédett}}(?) sablonnal feltölthetnéd, ha a WP:NEM minden pontjának megfelel (nem élő személy, fontos illusztrációs szerepet tölt be, nincs szabad alternatíva, korábban máshol publikálva volt). Itt nekem leginkább a fontos illusztrációs érték hibázik. Az, hogy egy személy hogy nézett ki életében, nem egy igazán lényeges illusztrációs szempont (ott a Google, vagy használhatod a {{Nincs szabad kép}}(?) sablont. A filmkockák kicsit más elbírálás alá esnek, mert valószínűleg idézésnek minősülnek, egy fénykép viszont egyedi műalkotásnak minősül, ezért eléggé meg kell nézni, mit töltünk fel. A fenti érvelésed alapján az összes elhunyt ismert személyről lehetne jogvédett fényképet feltölteni a wikire - de nem lehet. Van pl. pár elhunyt híres testépítő, akiről szeretnék írni, és egy deka szabad fénykép sincs róluk. Sajnos mégsem tölthetek fel hozzájuk jogvédett képet a netről azzal a felkiáltással, hogy nincs szabad alternatíva, mert a fontos illusztrációs értéket egy infoboxba rakott profilkép nem tölt be. Xia Üzenő 2020. október 24., 20:06 (CEST)[válasz]
@Teemeah: Nem tudom, ismered-e az előzményeket, ezért leírom neked. A képet az elhunyt örököse tette fel. Elmondása szerint egy igazolványból vették ki, az igazolvány már nincs meg. A kép hátulján szerepel a készítés valószínűsíthető éve: 1948. A fénykép korábban máshol nem volt publikálva. De semmilyen más kép nem található róla elérhető publikus felületeken. Talán az, hogy nem érhető el nyilvánosan fénykép eléggé illusztrációs értéknek tekinthető. Akinél van elérhető fénykép, de jogvédett, annál megoldható, hogy a kép linkjét tegyük be a szócikkbe. Ács Ágnes esetében viszont az egyetlen illusztrációs lehetőség ez a fénykép. – Dodi123 vita 2020. október 24., 20:24 (CEST)[válasz]
hm. Ha igazolványkép (nem látom, mert törölve van) Elvileg feltölthető {{igazolványkép}} sablonnal, forrás: szkennelés (illetve jó lenne megadni, ki szkennelte) szerintem úgy visszaállítható. Az igazolványképeket megtűrjük, legutóbb a kocsmán Tgr szerint is. Nem lenne jó általános gyakorlatnak, de ha tényleg cska ez az egy kép létezik róla a neten, akkor ez lehet egy átmeneti megoldás (amíg ki nem derül, hogy az igazolványképeket is törölnünk kell). Regasterios, szerintem állítsd vissza, igazolványkép sablonnal. Xia Üzenő 2020. október 24., 22:05 (CEST)[válasz]
@Teemeah: ez nem az a fajta kép, amire rá lehetne húzni az igazolványkép sablont. Inkább tipikus portrékép. Nem értek egyet azzal egyébként, hogy önkényesen rárakosgatjuk az ilyen képekre ezt a sablont, miközben fogalmunk sincs róla, milyen körülmények között és milyen módon készültek (azon kívül, hogy feltehetően műteremben, de teljesen biztosak még ebben sem lehetünk). Erre a képre ez hatványozottan igaz. Helyreállítottam, hogy magad is megnézhesd: Fájl:Ács Ágnes.jpg. – Regasterios vita 2020. október 24., 22:16 (CEST)[válasz]
Hát nem egy tipikus igazolványkép, oldalra néz, valóban inkább műtermi portréfotónak tűnik. @Tgr: Xia Üzenő 2020. október 24., 22:48 (CEST)[válasz]
Nyilván egy kérdést megér. Ha Ács Ágnesé volt a felhasználási jog (egy énekesnél ez nem lenne különösebben meglepő, bár nem tudom, a szocializmus idején mennyire törődtek ilyesmivel), akkor most az örököse birtokolja, és adhat nekünk engedélyt. Ha a fényképésznél, és ő nem azonosítható be, és a kép nem volt máshol publikálva (nem tudom, mennyire feltételzhető ez egy professzinális műtermi képnél), akkor az örökösé mint első publikálóé a vagyoni jog, és megintcsak adhat nekünk engedélyt. (Bár hogy ezt az amerikai jog is elismeri-e, abban nem vagyok teljesen biztos. Ha nem, a magyar Wikipédiára még mindig feltölthető mint fair use.)
Nb. az {{igazolványkép}} sablonon szép nagy betűkkel ott van, hogy a jövőben ezeket törölhetjük (ez szerintem be fog következni, amint megkérdezünk róla egy jogászt, mert nincs igazán meggyőző indok a felhasználásukra). --Tgrvita 2020. október 24., 23:39 (CEST)[válasz]
Kérdés, ki jogosult nyilatkozni mint Ács Ágnes leszármazottja, mert Bánó Orsolya azt állította a vitalapján, hogy a szócikkalany az ő nagymamájának testvére volt. A kérdés, hogy Ács Ágnesnek született-e gyereke Hollandiában, és ha nem, miért éppen Bánó Orsolya az a személy, aki eljárhat a kép ügyében. Ezt tisztázni kellene. – Regasterios vita 2020. október 25., 00:00 (CEST)[válasz]
Hát igen, a rokon nem feltétlen örökös is egyben. Xia Üzenő 2020. október 25., 01:10 (CEST)[válasz]
És az is előfordul, hogy öt örökös van, és soha kettő nem ért egyet semmiben. Pagony foxhole 2020. október 25., 01:50 (CEST)[válasz]
Hacsak erről van szó, az örökösök személye tisztázott: Bánó Orsolya édesanyja és unokatestvére. Szükség esetén ők elérhetők Bánó Orsolyán keresztül. – Dodi123 vita 2020. október 25., 08:15 (CET)[válasz]

Regasterios és @Teemeah: Mit szóltok ehhez az új fejleményhez? Ha a Hungart Egyesület titkárságvezetőjétől kapott választ Bánó Orsolya beküldi az OTRS-be, akkor a kép megjelentethető? – Dodi123 vita 2020. október 29., 21:30 (CET)[válasz]

Ha a Hungart vállalja ezért a felelősséget, felőlem :) ugyanis nem veszik figyelembe, hogy a 70+ év ismeretlen szerzőnél akkor érvényes, ha a képet már publikálták (első publikálástól számított 70 év). Xia Üzenő 2020. október 29., 23:41 (CET)[válasz]
Gondolom úgy tekintik, hogy a kép 1948-ban azzal, hogy bekerült egy igazolványba, és/vagy át lett adva annak, akit ábrázol, megvalósult a nyilvánosságra hozatal. Ebben van némi logika, hiszen nem maradt a készítő asztalfiókjában. Ha a HungArt írásba adta a válaszát, és ezt beküldik az OTRS-be, akkor ezzel a felelősség már a HungArté. Szerintem a Wikipédiára nézve a kép megjelentetése ezek után semmilyen kockázatot nem jelent. – Dodi123 vita 2020. október 30., 17:26 (CET)[válasz]
Ha valóban arról van szó, hogy annak idején a kép bekerült egy igazolványba, akkor teljes mértékben egyetértek a véleménnyel, és a te következtetéseddel is. Benkő Orsolya azonban egy szóval sem említ igazolványt, és ha jól értelmezem az ügyben az eddigi információkat, csupán azt tudjuk, hogy maga a kép igazolványméretű, de ez önmagában nem igazolja, hogy be is került volna annak idején valamilyen igazolványba. Ráadásul Benkő Orsolya nem az első publikálás, hanem a készítés évétől számítja a 70 évet, az szjt viszont előbbiről ír. Azt sem értem, miért a titkárságvezető ad választ egy ilyen természetű kérdésre. – Regasterios vita 2020. október 30., 17:53 (CET)[válasz]
Hacsak nem a 32. §-ra gondolt a költő, abban a kontextusban talán értelmezhető a véleménye: „A szerző vagyoni jogaihoz igazodó terjedelmű jogi védelem illeti meg azt, aki a védelmi idő vagy a 31. § (7) bekezdésében meghatározott időtartam lejártát követően jogszerűen nyilvánosságra hoz valamely korábban még nyilvánosságra nem hozott művet. E védelem időtartama az első nyilvánosságra hozatalt követő év első napjától számított huszonöt év.” – Regasterios vita 2020. november 1., 09:21 (CET)[válasz]
A szerző nem ismeretlen, lásd a kép vitalapját: Fájlvita:Ács Ágnes.jpg. – Regasterios vita 2020. november 1., 11:01 (CET)[válasz]

Visszaállítás

Bocsánat! Sajnos a laptopom még mindig haragban van az egérrel. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. október 24., 22:38 (CEST)[válasz]

@Hungarikusz Firkász: macskának képzeli magát? :-) – Regasterios vita 2020. október 24., 22:39 (CEST)[válasz]

Még ha az lenne... akkor adnék neki tejet. :-) Sajnos rossz az érintkezése az USB-nek. Amellett a billentyűzet sem túl tökéletes. Emiatt néha előfordul, hogy sssss-k kerülnek a szerkesztése. Persze igyekszem odafigyelni, de van, amikor "kicselez". Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. október 24., 22:44 (CEST)[válasz]

Általam feltöltött "PokoliszomszedokXbox.jpg" fájl

Üdv! A fájlt, amit említettél (https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:PokoliszomszedokXbox.jpg), le lehetne törölni? Sajnos ismeretlen az engedélyező. (Legközelebb vigyázok majd.) – SZD vita 2020. október 27., 22:30 (CET)[válasz]

Töröltem. – Regasterios vita 2020. október 27., 22:33 (CET)[válasz]

Köszi. SZD vita 2020. október 28., 00:23 (CET)[válasz]

Fájl:MergesmamuciNEMHASZNALTGRAFIKA.gif

Szia! A tárgyban említett képem szerzői jogot sértett, ahogy lecsekkoltam. https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:MergesmamuciNEMHASZNALTGRAFIKA.gif

Nos, megjegyzem, a Pokoli szomszédok 2-nek (egyetlen) érdekessége és nincs használva a játékban. Gondoltam, hogy megosztom, mint érdekességet animációban, de mivel *köhintés* jogot sértene, letörölnéd? – SZD vita 2020. október 31., 10:57 (CET)[válasz]

(Frissítés: képem törölve lett). – SZD vita 2020. október 31., 13:35 (CET)[válasz]

Balla György portréja

Szia! Bocs, de töröltem az itteni változatot. Felesleges két helyen is tárolni a jogsértő képet. Ha a Commonsban lévőre érkezik engedély (erősen kétlem), az itteni úgyis törölve lenne. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. november 11., 21:54 (CET)[válasz]

Szerzői jogsértéses/kitiltásos kérdés

Szia! Hány figyelmeztetés után vágnak ki valakit a wikiről? Csak érdeklődésként. – SZD vita 2020. november 14., 17:16 (CET)[válasz]

@90David19: Nincs számszerűsítve, de ha valaki többszöri figyelmeztetés után teszi, főleg ha nem is válaszol a figyelmeztetésekre, akkor hamar. – Regasterios vita 2020. november 14., 17:19 (CET)[válasz]

Oks, köszi a gyorsválaszt. :) SZD vita 2020. november 14., 17:21 (CET)[válasz]

Aláírás feltöltése

Szia! Találtam itthon hivatalos iratokon két aláírást, amiket feltöltenék, de egyfelől bizonytalan vagyok abban, hogy mit írjak forrásként (egyáltalán kell-e aláíráshoz), másrészt szerinted a Commonsban elfogadható úgy, hogy látszik az odagépelt név is? Nem tudom leműteni az aláírás körül a gépelt részt (a másik még ilyenebb, mert azon a kézzel írt vonal belecsúszik a gépelt írásba). Ha így jó, áttöltöm a Commonsba, ha nem jó, akkor törlöm majd. Itt a kép: Fájl:Markója Imre signature.png. Köszi Palotabarát vita 2020. november 15., 20:53 (CET)[válasz]

@Palotabarát: Leoperáltam a gépelést Fájl:Markója Imre signature OHNE.png. üdv Akela vita 2020. november 16., 00:04 (CET)[válasz]

@Palotabarát: mindenhez kell forrás, ki kell tölteni rendesen a leírólapot (a szerző nyilván az aláíró személy volt). Ha levéltári iratról van szó, add meg az iktatószámot stb. A Commonsba szerintem át lehet tölteni a {{commons:PD-signature}} licenccel. – Regasterios vita 2020. november 16., 07:39 (CET)[válasz]

@Akela: köszönöm mindkettőtöknek, végül ide került: c:File:Imre Markója signature OHNE.png (az OHNE véletlenül bennemaradt) Palotabarát vita 2020. november 16., 08:55 (CET)[válasz]
@Palotabarát:A Commons-on átneveztem az eredeti "sima" névre: c:File:Imre Markója signature.png Akela vita 2020. november 16., 09:23 (CET)[válasz]

A Svájci Szövetségi Tanács összetétele - fotó eltávolítva..

Helló, írok neked valamiről. Lengyel wikipedista vagyok, és hadd írjak neked valamilyen módon. A történet után észrevettem, hogy törölted a Svájci Szövetségi Tanács jelenlegi összetételének fényképét [3]. Honnan jött az ötlet, hogy eltávolítsa a jelenlegi Svájci Szövetségi Tanács fényképét? Miért tettél ilyen lépést? Miért nem lehet olyan, mint a többi? Kamil.ryy vita 2020. november 22., 12:02 (CET).[válasz]

@Kamil.ryy: a forrásoldal nem engedélyezi a kereskedelmi felhasználást: „für nicht-kommerzielle Publikationen”. – Regasterios vita 2020. november 22., 12:20 (CET)[válasz]

Értem, kár, hogy így döntöttek. Nos, hozzá kell szoknod, mert az újév első napján mindig van valaki közösen, aki képet adott egy új tanácsról Svájcban. Köszönöm a választ, üdvözlettel Kamil.ryy vita 2020. november 22., 17:12 (CET).[válasz]

Még egy kép

Szia! Találtam egy jobb képet a Karolina Kórház cikkéhez: ez is az 1916-ban elhunyt Veres Ferenc műve. Segítenél a feltöltésben? – Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2020. november 28., 16:12 (CET)[válasz]

@Hkoala, feltöltöttem ide: c:File:Karolina kórház Kolozsvár 1860 körül.jpg. – Regasterios vita 2020. november 28., 16:20 (CET)[válasz]

Ó, nagyon köszönöm! Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2020. november 28., 16:42 (CET)[válasz]

Matkovics Antal

Fent nevezett fényképészbe Békéscsabán futottam bele, 1929. dec. 5-én hunyt el, nőtlen, 50 éves, anyja Matkovics Paula. Valószínűleg nem lesz nevezetes, így nem vittem fel a listára, de hátha egyszer jól jön. Gyurika vita 2020. november 29., 11:41 (CET)[válasz]

@Gyurika: köszönöm, hogy jelezted. Beírom ezt a szócikk vitalapjára is, hogy egy helyen legyen. – Regasterios vita 2020. november 29., 12:41 (CET)[válasz]

Vasúti térkép

Szia

Ezt a képet lehet a magyar wikin használni: [4]? Az iylen-olyan licenszek meg a számtalan törlés miatt inkább Rád bíznám a Commonsra való töltést. – B.Zsolt vita 2020. december 1., 18:05 (CET)[válasz]

@B.Zsolt: a File:Rail map of China (high speed highlighted).svg nem jó? Vagy fontos az a kis szürke vonalkázás, ami a különbséget jelenti a két térkép között? – Regasterios vita 2020. december 1., 18:09 (CET)[válasz]

De ez is nagyon jó! Nem is értem, hogy nem vettem észre, pedig több nyelvi változatot végignyomkodtam egy frissebb térképért. Köszönöm! – B.Zsolt vita 2020. december 1., 18:12 (CET)[válasz]

szexparti

Nem meghívás ;-) hanem tudsz forrást adni a „szexparti”-ra? WP:ÉLŐ miatt jó lenne. – grin 2020. december 2., 13:18 (CET)[válasz]

@Grin: nyugodtan írd vissza az egyébként általam beírt összejövetel szóra (vagy bármi másra) a kifejezést, ha nem találod elegendőnek erre a megadott forrásokat. Bővebb információkért lásd a cikk vitalapját, főleg ezt a bumerángszakaszt. – Regasterios vita 2020. december 2., 14:25 (CET)[válasz]

Azóta ugye fejlődtek az események és a házigazda explicite is szexpartiként hivatkozott a rendezvényre. Köszönöm! – grin 2020. december 14., 12:34 (CET)[válasz]

Egy díj neked! (2)

Original Barnstar Hires.png Az eredeti barnstar
A sok munkádért köszönet, segítségedért, türelmedért! Nyárizápor vita 2020. december 7., 11:31 (CET)[válasz]

I Saw Her Standing There

Csak azt nem tudom, hová kell kitenni ezekhez a képekhez az Engedélykéréses sablont. Egyébként ezeket a képeket engedély nélkü is fel lehet használni. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője GERG345 (vitalap | szerkesztései)

Köves SLomó

Szia, bocsi, nem vettem észre, hogy már van egy ilyen, köszi a javítást! – Vince blabla :-) 2020. december 30., 10:25 (CET)[válasz]

Visszatérés Regasterios/Archív 16 felhasználói lapjához.