Főmenü megnyitása

Gtk-go-back-ltr.svg Archív02Archív04 Gtk-go-forward-ltr.svg

Anime- és Mangaműhely

Szia, az az ötletem jutott eszembe, hogy ott is meg kéne csinálni allapokon a megfelelő topikokat (új cikkek, hiányzó vagy horror cikkek, lehetésges források), mert szerintem sokat segítenének a műhelymunkában. Főleg a hiányzó vagy javítandó cikkek listája lenne jó dolog, mert a rajongók átlagéletkora miatt gyakran kevésbé enciklopédikus cikkek születnek. Gondolok itt például erre. Neked mi a véleményed erről? (már nem a cikkről, hanem az ötletről Vigyor.) – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. január 22., 22:37 (CET)

Szegény cikk, micsoda veszedelmet hoztam rá! Vigyor Az jutott még eszembe így hirtelen, hogy létrehozhatnánk egy portált is a témának (hiszen már kiemelt cikkeink is vannak), amit hetente frissítenénk új tartalommal (ezt a részét én szívesen bevállalom, a második vh műhelyet is én frissítgetem, és rákaptam az ízére Vigyor). Persze ezt érdemes lenne a műhelylapon is felvetni, mert szerintem ötletei mindenkinek lennének. Még egy apróság: csak én látom úgy, hogy a műhelylapra lassan ráférne egy kis archiválás? Már 70 kB is megvan a mérete. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. január 23., 14:13 (CET)

Mármint elkészíteni nem egyedül szeretném, mert annyira nem vagyok toppon html-ből (csak ügyesen lopok... hmm, lehet még sokra viszem majd az életben Vigyor), de a karbantartását és frissítgetését már egyedül is meg fogom tudni oldani. Az archiválással kapcsolatban: akkor szerintem tegyünk ki függőben sablont arra, ami még aktuális, a többi meg mehetne a lecsóba. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. január 23., 15:18 (CET)

Oks. Több kéz többet lop, mondanák Hagyóék VigyorLaci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. január 23., 15:35 (CET)

Aranykoronás szifaka

Azt említett, hogy Állatokról, növényekről szóló cikkek bővítése, taxonómia projekt, az aranykoronás szifaka szócikknek az év végére kiemelt szócikknek kell lennie, akkor a Rendszerezés szakaszt kell szerkesztened, ha tudsz angolul, az enWikin kiemelt szócikk. Proki 2011. 02. 03. 11:44

A Soul Eater szereplőinek listája

Nem értem miért raktad át az epizódlistás kategóriába, mikor ez a cikk a szereplőket tárgyalja. – Deni vita 2011. február 3., 16:26 (CET)

Fullmetal Alchemist

Szia! Úgy döntöttem elkezdem rendbe rakni a fenti animével kapcsolatos cikkeket, és kezdésnek kezelésbe vettem Roy Mustang cikkét. A szerkesztés közben találtam a következő cikkre: Homunkulusz (Fullmetal Alchemist). Szerintem ennek a cikknek nincs értelme külön megmaradnia, kb. ugyanazt tartalmazza, mint a szereplők listája és nem hiszem, hogy nevezetes kifejezés lenne a műből, pontosan elég volna neki a műről szóló cikkben és a szereplők listájában megjelennie. Neked mi a véleményed? – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 3., 19:33 (CET)

Nos, nekem mindkét változat megfelel a kooperációra, ahogy neked jobb :-) Amúgy ha sikerül egy megfelelő szócikkbokrot létrehozni és a főcikket felfejleszteni, akkor szerintem akár kiemelésre is vihetnénk, de ez persze csak a jövő zenéje (én meg szokás szerint már megint jól előrerohanok Vigyor). Az összevonásokat még most megcsinálom, aztán törlésire rakom (vagy ilyenkor lehet azonnalira is?). Közben megcsináltam a mangaka, Arakava Hiromu cikkét: megteszed, hogy besorolod a megfelelő szintre? (kieg: ehh, megelőztél Vigyor)

Plusz még pár kérdés lenne itt. A guidebook pontosan mit takar ha anime-manga témában használjuk (az útikönyv kissé fura hangzású, hátha van rá jobb magyar szó)? Szerinted Ishbal vagy Ishval a megfelelő elnevezés? Mindkettő használatban van, de a Brotherhood magyar szinkronjában az utóbbi használták végig. Plusz van egy rakás helységnév, aminek bizonytalan az írása: Riesembool vagy Liesenbul, Liore vagy Reole, stb. Lesz itt munka bőven VigyorLaci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 4., 00:00 (CET)

Értem. És melyik animét nézed? Az első feldolgozást vagy a Testvériséget? Bár mindkettőnek megvan a maga bája, szerintem az utóbbi története nagyságrendekkel jobb. Én három nap alatt lezavartam a 64 részt. Vigyor Jelenleg elég nagy gondja a cikkeknek, hogy szinte csak az első anime szemszögéből vannak megírva, holott a manga és a második anime sok dologban eltér tőle. Amúgy én inkább a magyar szinkront tenném meg szent tehénnek, szerintem fontosabb ahhoz alkalmazkodni, mint az enwikihez. Ami a Fullmetal Alchemsit világát illeti: én szívesen megírom a szócikket, de írhatjuk majd akár közösen is. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 4., 00:56 (CET)

Hát igen, kissé gyanúra ad okot, hogy főleg anonok és fura nevű szerkesztők (pl. Winry-chan Vigyor) hozták létre a cikkeket. Ami a cikkek felosztását illeti: nekem megfelel ez a megoldás is, csak akkor beszéljük meg, hogy ki micsodát vállal be. Én a magam részéről első körben vállalom A Fullmetal Alchemist világa, Roy Mustang, Sebzett (Fullmetal Alchemist) és Apa (Fullmetal Alchemist) cikkét, plusz segítek rendbe tenni a szereplők cikkben a katonákat és a homunkuluszokat. Ha neked is megfelel így. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 4., 01:21 (CET)

Azon gondolkodtam, hogy itt milyen szisztéma szerint kéne megoldani az egyes szereplők cikkeinek a felépítését. Nézegettem más mangák szereplőit (pl. Uzumaki Naruto), de félek, hogy erre nem lehet ráhúzni azt, hiszen itt jelentős eltérés van a manga és az első animefeldolgozás között. Szerinted hogyan oldjuk ezt meg? – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 4., 15:32 (CET)

Értem, úgy fogom csinálni :-) Találtam amúgy egy nagyon hasznos kis oldalt, ahol remekül össze van gyűjtve egy rakás dolog az anime világáról. Például van itt egy idővonal is, ami még hasznos lehet (gondolom ez a Guidebook vol. 2-ből van kimásolva, ott található még hasonló, bár nem volt szerencsém olvasni.) – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 5., 23:53 (CET)

Nagyon jó kérdés, a mangát még nem olvastam, de elvileg már vége kell hogy legyen, legalább is Arakava enwikis szócikke alapján, ami 2010-ig jelezte a mangát, hogy futott. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 6., 00:36 (CET)

en:List of Fullmetal Alchemist chapters - ez alapján 2010. novemberében jött ki a manga befejezőkötete. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 6., 00:48 (CET)

Amúgy a második anime feldolgozás sem kötődik olyan túl szorosan a mangához. Elolvastam a mangából 10 fejezetet, és olyan dolgokra bukkantam, amik nincsenek benne a Testvériségben vagy benne vannak, de kicsit másképp. Olyan drasztikus eltérések nincsenek, inkább csak epizódrészletek maradtak ki a Testvériségből, mint pl. az aerugoi fegyvercsempészet, hogy segítség az ishvaliakat, stb. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 6., 02:39 (CET)

Helyes! Vigyor Gondolom azzal nem mondok újat, hogy a manga angol nyelven fenn van a neten teljes egészében, én is abból dolgozom. Ami a világát illeti: szerinted ez a felosztás jó lesz így? Nem hagytam ki valami lényegeset vagy raktam be rossz címszó alá? – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 6., 16:17 (CET)

Van, de ahogy láttam csupán a 29. fejezetig (legalább is én annyit találtam) van meg. Jut eszembe még egy dolog: vajon minden sablonban kiemelt szereplőnek meg van a szükséges nevezetessége? Ahogy látom Apánál és Hohenheim-nél kint csücsül a sablon az enwikin. Illetve a Fullmetal Alchemist világa önmagában nevezetes? Nem szeretnék vele gürizni egy csomót, hogy aztán kidobják a francba. VigyorLaci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 6., 19:07 (CET)

Témaindítás a Portállal kapcsolatban a Műhelyben

Szia! Meg lett kezdve egy fontos téma a A Második világháború műhely vitalapján a Portállal kapcsolatban. Laci.ddal együtt tervezünk egy megbeszélést a tagok részére az IRC-n. Kérlek olvad el a vitalapot és jó lenne ha tudnál informálni, hogy melyik időpont lenne megfelelő számodra, hogy ott legyél. Előre is köszönjük. Hungarikusz Firkász Nuvola apps ksig.png Ide írkássz! 2011. február 5., 16:36 (CET)

Kisantant

Szia. Köszi a betoldást, valami hasonló akart ott lenni, csak mégsem volt ott. Vigyor Remélem ebből is összejön egy jó szócikk, a Rubiconban most közöltek a témáról egy tizenegy oldalas cikket, és abban aztán minden benne van. (persze Mustangot meg a Fullmetalt sem fogom hanyagolni) A kisebb javításokat meg köszönöm (úgy általánosságban is), sajnos a kelleténél több gépelési hibát szoktam véteni ha hosszabb szöveget írok. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 9., 23:55 (CET)

Jut eszembe, nem tudsz esetleg képeket, amiket fel lehetne használni az elkészítésénél? Térképet tudok csinálni a Commonson fenn lévő térképekből, de azon kívül más is jó lenne még a cikkbe. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 11., 01:05 (CET)

:Ha javasolhatom, akkor Edvard Beneš fényképe mindenképpen kerüljön bele a szócikkbe. Hungarikusz Firkász Nuvola apps ksig.png Ide írkássz! 2011. február 11., 01:10 (CET) Bocsánat, eltévedt. Hungarikusz Firkász Nuvola apps ksig.png Ide írkássz! 2011. február 11., 01:10 (CET)

Benes randa pofáját már beraktam, meg találtam egy térképet is hozzá Commonson. Találtam még egy képet egy 1932-es kisantant konferenciáról is, majd azt is beteszem. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 11., 15:27 (CET)

Egy nagyobb méretű kép jó volna, mert ez sajnos elég kicsi és nem nagyon lehet rajta kivenni a dolgokat. Ha esetleg van rá időd, akkor nagyon jó volna, ha megcsinálnád. Van még egy másik kép, amit nem tudom ismersz-e, a katonai helyzetet mutatja a Kárpát-medencében Trianon után. Magyarországon áll egy darab katona, míg a környező országokban ennek többszöröse (Csehszlovákiában 5 db, Romániában 7 db és Jugoszláviában 4 db), sajnos netes verziót nem találtam róla így sebtében, pedig megmutattam volna szívesen. Ha esetleg egy ilyet is tudnál készíteni, az nagyon jól szemléltetné a „magyar veszélyt”, amitől Benes annyira rettegett. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 12., 22:38 (CET)

Szerintem nyugodtan csináld egyéni ízlés szerint, a lényeg úgyis az, hogy lássuk mekkora területet akart visszacsatolni. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 12., 23:04 (CET)

Tetszik, nagyon jó lett! :-) Egy észrevételem volna viszont: miért nem inkább a Commonsba raktad fel? Szerintem ott is jól jönne egy ilyen térkép, mert nem nagyon láttam volna, hogy lenne fenn hasonló témájú. Bár igaz, hogy tuti lenne valaki, aki akkor is átírná Kassát vagy Kolozsvárt valami fura nevű izére, úgyhogy lehet mégiscsak jobban jártunk így. Vigyor A közeljövőben meg tudnád majd csinálni a másik térképet is? Már ha képben vagy azzal kapcsolatban, hogy mire is gondolok pontosan. De ha nem, akkor megpróbálok neten keresni mintát vagy maximum beszkennelem valamelyik könyvből. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 14., 19:48 (CET)

Elküldtem a képeket, szólj, hogy megérkeztek-e vagy sem (bár eddig még sosem volt gondom azzal, hogy nem érkezett meg általam küldött mail, reméljük nem pont most fogja elkezdeni Vigyor) – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 19., 00:37 (CET)

„Delivery to the following recipient failed permanently:

   gyuszi.sz@citromail.hu

Technical details of permanent failure: Google tried to deliver your message, but it was rejected by the recipient domain. We recommend contacting the other email provider for further information about the cause of this error. The error that the other server returned was: 552 552 sorry, that message size exceeds my databytes limit (#5.3.4) (state 18).” - Nem nyert :( – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 19., 00:40 (CET)

Elküldtem, remélhetőleg ezúttal célba ér. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 19., 14:01 (CET)

Most nagyon megfogtál ezzel az adatokkal kapcsolatban, mert eddig nem találtam semmit, ami konkrét számot említene. Megpróbálok keresni, de nem biztos, hogy tudok találni. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 20., 12:18 (CET)

Szia. Köszönöm a gratulációt, bár egyelőre csak egy forrás alapján írtam az egészet, és a Rubicon sem tévedhetetlen (pl. Stojadinović-ot konzekvensen Stojadović-nak írták a számban), úgyhogy majd mindenképp kerítek még forrásokat hozzá, meg talán kicsit ki is egészítem (emlékszem valamelyik Rubiconban volt szó róla, h Tisoék szlovák bábállam fel akarta éleszteni a szövetséget a '40-es években). A repülőknek és tankoknak megpróbálok azért még utánanézni, mert tényleg jó ötlet ez a méretarányos ikon. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 20., 23:45 (CET)

Horthy

Szia! ezt láttad már? Komolyan mondom sírni tudnék, hogy az emberek 2011-ben elhiszik még ezt a sok komcsi sületlenséget... – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 13., 21:07 (CET)

K-On! vandál

Szia. No igen, egyeseknek túlságosan is sok szabadidejük van. Szerencsére némi terelgetés után le szoktak tenni arról, hogy itt éljék ki alkotó energiáikat (kivétel ez alól az MTA-s troll, aki lassan már afféle visszatérő vendég lesz errefelé). Jut eszembe: haladok a kisantanttal, szerintem még a héten kész leszek vele. A képet mindjárt elkészítem a haderős térképről és elküldöm mailben. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 18., 23:57 (CET)

A fényképek megvannak, de sajnos ezen a levelezőhálózaton nem tudok fájlt csatolni az e-mailhez. Megtennéd, hogy beírod a vitalapomra/írsz egy e-mailt a címemre (dlaci120@gmail.com), hogy el tudjam küldeni őket? – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 19., 00:24 (CET)

Médiák

Szia. Szerintem a médiumok alak nem helyes, hanem magyarul a médiákat használjuk (a médium kissé más...), legalábbis ezen oldal szerint, ami bár nem hivatalos irányelv, de én mégsem merek vele packázni Vigyor. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 23., 22:51 (CET)

Nádasdy Ádám nyelvész máshogy gondolja a dolgot.„ A magyar nyelv a média szót egyes számnak kezeli (mi másnak kezelné, ha nincs a végén -k, mely a magyarban a többes szám kötelező jele?), nincs olyan, hogy A média lecsaptak a hírre.” :-)Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 23., 23:42 (CET)

Mi a helyzet pl. a fóliával? Annak a fólium az egyesszáma? De még sok más ilyen szó van a magyarban (trófea-trofeum, banda-bandum, opera-opus stb.) Az internet más tészta, az csupán egyesszámban állhat, mert csupán egy internet létezik, egyszerűen nincs értelme többesszáma rakni. Ez egy jó írás a témában valamint ez is jó levezetés, így én továbbra is Nádasdy-nak adok igazat. Valamint úgy láttam, valahol előkerült (sajnos most ellenőrizni nem tudom), hogy a Magyar Értelmező Kéziszótárban a médium szónál a következő áll:„szuggerálható, hipnotizálható személy. Befolyásolhatósága miatt kellemetlenségbe is belevihető ember.” Kivigyük a dolgot helyesírás kocsmafalra? :-)Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 23., 23:56 (CET)

Az a bökkenő, hogy az értelmező kéziszótár szerint csupán ez a jelentése. De itt van egy könyv is, Szepesy Gyulától, és a ragkettőzés igen bevett jelenség a magyar nyelven (lásd graffitik, mivel a graffiti már önmagában egy többesszámú szó). A kocsmafallal kapcsolatban: melyikünk rakja ki? Ahogy látom már volt egyszer tavaly szó róla a helyesírási kocsmafalon (bár csak érintőlegesen) – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. február 24., 01:07 (CET)

Navboxok színvilága

Szia, kérlek a navboxok színezésénél vedd figyelembe, hogy a színezési opció nem arra van, hogy kifestőnek használjuk a Wikipédia felületét. Nem kell minden egyes navboxnak az illető anime/manga/akármi logóinak színkombinációit tükröznie. Enciklopédia lennénk vagy mi a szösz. Totálisan komolytalan lesz az egész, ha elkezdünk szívárványszínű sablonokat gyártani, az olvashatósági szempontokról nem is beszélve. Ami technikailag megvalósítható, az nem feltétlenül ajánlott is. El kell döntetnünk, hogy kifestőkönyvnek vagy enciklopédiának írunk szócikkeket. :-) Én arra kérnélek, hogy ne elsősorban designszempontokat tarts szem előtt a navbook színezésekor. Attól, hogy egy sablon hatszínű, még nem fog több vagy jobb információt sugározni magából. :-) Szerintem. Szóval, csak annyit akartam, hogy ha lehet, csínján a színekkel. Köszönöm! Xiǎolóng Dragon01.svg lángnyelv 2011. március 1., 16:10 (CET)

Igen de gondolnod kell arra is, hogy szócikkben legtöbbször nem cska egy navbox van. Infoboxból csak egy. Az infoboxnak X a színe, az egyik navboxnak Z+K+J, a másiknak T+E+R a harmadiknak a U+O. És akkor máris gyönyörű színkavalkád van, ami minden, csak nem esztétikus és nem komoly. Láttál már szívárványszínű enciklopédiát? Vigyor Én nem biztos, hogy komolyan tudnék venni egy olyan enciklopédiát, amiben azzal szórakoznak a szerkesztők, hogy hányszínű legyen a sablon. És némelyik sportoló szócikkében komolyan a sikítófrász kjött rám, amikor volt 8 (!) navbox benne, mert szerencsétlen sok sportágas-sokgyőztes, és mindegyik más színű volt! A szócikket szerintem enm ilyen módon kell feldobni. ˇXiǎolóng Dragon01.svg lángnyelv 2011. március 1., 19:40 (CET)

Fájl:Bleach-karakterek.jpg

Szia, poszterek csak engedéllyel használhatóak, nem esnek a filmkockák státusába. Sajnos el kell távolítanunk, amennyiben nem lehet engedélyt kérni rá. Üdv Xiǎolóng Dragon01.svg lángnyelv 2011. március 4., 12:25 (CET)

Földrajzműhely

Isten hozott a műhelyben! Remélem, jól fogod érezni magad. Van egy futó projektünk: decemberben lesz 100 éve, hogy Amundsen és csapata elérte a Déli-sarkot. Ennek örömére szeretnénk kiemelt cikké tenni az Antarktisz cikket, és azt is szeretnénk, ha a vonatkozó időszakban (december) a Kezdőlapon lenne. Ha van kedved bedolgozni a cikkbe, itt megtalálod a részleteket. – Tünde vita 2011. március 15., 20:50 (CET)


RuroKen sablon

Szia!

Először is köszönöm hogy elkészítetted a Kenshin sablonját, kedves tőled. De, szeretném ha a színük más lenne. Megpróbáltam szerkeszteni a boxot, és egyszer sikerült is, de még nem teljes, és valamiért nem engedi szerkeszteni. Szeretném, ha a betűk dőltek lennének, a címben fehérek, és a színek pedig bordók, hasonlóan hogy átszerkesztettem. Ha ezeket meg tudod csinálni, akkor azt megköszönném. – Rondar vita 2011. március 16., 01:52 (CET)

Még mindig nem tudom szerkeszteni a sablont, de szeretnék szólni hogy van benne két hiba. Az első, hogy kétszer van benne Mjódzsin Jahiko, a második pedig hogy Szaitó Hadzsime egy létező személy, így az ő neve mellé még be lehetne rakni a Ruróni Kensint, pl. így: "Szaitó Hadzsime (Ruróni Kensin)", csak így kéne megjelennie: Szaitó Hadzsime. Remélem, minél előbb ki tudod javítani. :)Csak azért mondom ezt, hogy ne keverjük össze a valódi Saitout a Kenshinben szereplő harcossal. – Rondar vita 2011. március 16., 20:34 (CET)

Rondar engedélyei

Szia, pendingel. Elküldte, de összevissza, kirgaadva a választ a levélből, se feladó email címe, se semmi, elküldött egy sima levelet a saját email címéről kb. azzal, hogy Ezt írta nekem XY: "Engedélyezem a felhasználást". Ez így nem elfogadható. RepliCarter írt vissza neki most, hogy az eredeti engedélyező emailt egy az egyben kell forwardolnia, ahol lehet látni a feladó email címét, aláírását, az engedély teljes szövegét stb. Xiǎolóng Dragon01.svg lángnyelv 2011. március 21., 15:50 (CET)


Na elintéztük, megjött. A képekre a ==Licenc== szakasz alá ezt a sbalont kell tenni {{FUMAX-engedély}}, semmi mást. Kövesd a sablonban leírt feltételeket (max 99 kb lehet a kép mérete, forrásjelölés kell). Üdv, --Xiǎolóng Dragon01.svg lángnyelv 2011. március 22., 12:29 (CET)

Re:Szentek kép

Igen, segítséget örömmel elfogadnék! Az az igazság, ohgy én ilyen dolgokhoz kevésbé értek.-Történelem p B20acr.jpg Töri szoba 2011. március 21., 22:15 (CET)

Kössz, különben a cikk, amit Emilia Platerről írtál nagyon jó lett, bár én is megakartam írni, ennyire nem lett volna jó!-Történelem p B20acr.jpg Töri szoba 2011. március 21., 22:35 (CET)

bleach szereplők képe

Szia, ha nincs semmi fejlemény, akkor törlöm. Meglesz a szócikk jogvédett kép nélkül is :) --Xiǎolóng Dragon01.svg vigyázz, harap! 2011. március 26., 13:26 (CET)

Véleménykérés

Szia! Mint érintett felet értesítelek, hogy Proki szerkesztővel szemben véleménykérés lett beadva, amit itt találsz. Hungarikusz Firkász Nuvola apps ksig.png Ide írkássz! 2011. március 28., 17:26 (CEST)

Metz Rezső

A kép felhasználását ifj. Metz Rezső engedélyezte, mivel a kép eredeti példányra az ő tulajdonában van! -Történelem p B20acr.jpg Töri szoba 2011. április 1., 19:08 (CEST)

Átnevezés

Nem feltétlenül nevezetes benne mindenki, legalábbis a Wikipédiás irányelvek szerint. A Lambiek kimondottan képregényes lexikon. Volt olyan alkotó is benne, aki csak a Csillagok háborúja egyik részének japán képregényes változatán dolgozott. Őt például kihagytam a listából ha jól emlékszem. → Raziel szóbuborék 2011. április 9., 17:31 (CEST)

Térkép

Szia. Most jutott eszembe, hogy anno mi beszéltünk egy térképről, ami a kisantant cikkhez lenne (a katonai arányos). Sajnos azóta sem néztem utána az adatoknak (elfelejtettem), de megpróbálhatok utánanézni ha kicsit több időm lesz (ez saccperkábé a vizsgaidőszakkal egyenlő, mert akkor legalább nem kell mindenféle fantázianevű, az agysejtekre meglepően káros órákra bejárni). Neked sikerült valamit haladni az ügyben és/vagy még mindig vállalnád az elkészítését? – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. április 11., 00:01 (CEST)

Értem, remek. :-) Na igen, itt is vannak ZH-k dögivel, Wikire meg alig jut idő. Nem is tudom hogyan gondolták ezt a tanárok! Vigyor A wikiremegéssel kapcsolatos terved pedig különösen kíváncsivá tett. Csak nem felcsapsz Wikiterroristának? Vigyor Esetleg valami spoilert kaphatnék? – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. április 11., 00:20 (CEST)

Érdekes és tanulságos téma, annyi szent. Én a magam részéről nagyon jó ötletnek tartom a cikket (cikkeket?), mert tényleg keveset lehet a témában olvasni. Arra viszont készülj fel, hogy ha kuruc.info-t vagy hasonlót használsz forrásnak, akkor abba bele fognak kötni. Belém azért kötöttek bele, mert volt egy RTL klub(!) által készített műsor, ami netes digitalizációban csak a kurucon volt fent, és azt adtam meg forrásnak. Sajnos a témában nem vagyok járatos olyan mély szinten, de igyekszem majd én is besegíteni kicsit neked benne, akár még olyan cikkeket is szívesen vállalok, amik ennek történelmi hátterére mutatnak rá (pl. 1948-as arab-izraeli háború), bár ez tényleg már csak olyan nyugdíjasprojekt lesz részemről (még az anime-manga vonalnál is nyugdíjasabb). – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. április 12., 01:18 (CEST)

A térkép szerintem nagyon jó lett, bár a magyar figurát kissé nehéz látni, talán érdemes volna a színeken kicsit dolgozni még (bár kisebb émelygéssel töltött el, h Magyarország teljesen vörös, de aztán eszembe jutott Teleki vörös térképe Vigyor), és szerintem érdemes lenne a tank mellé még egy-egy repülőgépet is berakni, mert nekünk nem lehetett, a kisantantnak meg mindnek volt. Egyébként más gondom nem akadt vele, nagyon szép munka, gratulálok hozzá. :-) Esetleg még annyi, hogy a commonsra érdemes lenne mind a magyar, mind egy angol változatot feltölteni, ez utóbbin pedig szerintem célszerű lenne majd Magyarország nevét is feltüntetni, mert a kaliforniai Joe számára nem annyira egyértelmű a dolog. A térképet pedig beszúrtam pár kapcsolódó cikkbe is. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. április 13., 22:57 (CEST)

Húsvét

Boldog húsvéti ünnepeket kívánok! Üdv. DenesFeri vita 2011. április 23., 14:42 (CEST)

Köszönöm szépen! DenesFeri vita 2011. április 24., 10:34 (CEST)

Nürnberg

Kérted a munkalapon az utolsó szakasz bővítését. Tegnap írtam hozzá egy kicsit, nézz rá, ha gondolod. Igaz, hogy csak egy könyv, de több szerző alapján. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. április 25., 08:54 (CEST)

Peking

Wikipédia:Javaslat kiemeltszócikk-státusz megvonására/Peking Szia! Ránéznél? Üdv. Tambo vita 2011. április 26., 08:04 (CEST)

Pest-Buda

Szia! Nem volt ilyen nevű település. Ez két település volt. Légyszíves nevezzed meg a forrásokat. Üdv. Tambo vita 2011. április 27., 21:10 (CEST)

WT

Szia! Tájékoztatlak, hogy a WT elé küldtem a Proki-ügyet: Wikipédia:Wikitanácsi indítványok/Proki. Hungarikusz Firkász Nuvola apps ksig.png Ide írkássz! 2011. április 30., 17:00 (CEST)

Kanada kiemelése

Szia. A Wikipédián semmit sem kell, csak lehet, de a kiemelésre jelöléskor megfordul a helyzet. Proki Hagyj üzenetet 2011. 05. 03. 14:28 (CET)

Pápoc

Szia !

2011.ápr.26.-án 14 óra 16 perckor 195.250.39.216 által a Pápoc lapon történt javítás amit Te ellenőriztél nem biztos, hogy teljesen rendben van - ez részemről nem elírás volt. A települést most valóban Pápocnak hivják, de most a prépostság már nem létezik! A szócikk jelenleg még csak a település középkori neveit tartalmazza de a 19. század közepétől Pápócz-nak majd Pápóc-nak hívták. Megszünésekor szerintem ez a név volt érvényben, pár évvel később Bedy Vince is ezt használta - lásd irodalom ! Üdv.:Cs-mester 2011. május 11., 13:59 (CEST)

Grafikai kérés

Szia! Elkezdtem megírni a bukaresti béke (1918) cikket, de sajnos nincs nagyon olyan kép, ami jól érzékeltetné a határváltozásokat a béke eredményeként. Mivel te úgyis értesz ehhez, ezért szeretnélek megkérni, hogy csinálj egyet a témában. Interneten térképként a következőt találtam: [1], ami az erdélyi határmódosulásokat mutatja (különösen érdekes a két évvel későbbi béke fényében), ez a kép pedig Dobrudzsa határváltozásait mutatja (a kék-rózsaszín-narancs a béke eredménye), Besszarábiáról pedig nincs térképem, de valószínűsítem, hogy a mai Moldovai Köztársaságnak felel meg Transznisztria nélkül, illetve az Odesszától lentebbi csücsökkel. A segítségedet előre is köszönöm! – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. május 26., 03:33 (CEST)

Nem kell vele sietni, a lényeg, hogy meglegyen majd valamikor. A vizsgákról jut eszembe, hogy nekem sem itt kéne szórakoznom, hanem mondjuk római jogot tanulnom, de a szerkesztés valahogy szórakoztatóbb tevékenység… Vigyor Amúgy a Magyarország története 17. kötetében (vagy talán a rész kifejezés találóbb lenne) találtam egy térképet, ami egységesen hozza a román területi nyereségeket meg veszteségeket a béke hatására, majd átküldöm az e-mail címedre a közeljövőben. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. május 27., 21:40 (CEST)

Soul Eater

Szia. Én nem annyira ismerem a sorozatot (kb. a részek negyedét láttam), de nekem kicsit rövidnek tűnik a jelenlegi szócikk, igaz ez attól függ, lehet-e még írni róla mást is. Anno ígértem, hogy egyik Mondoban megkeresem azt, ahol leírja melyik szereplőt melyik mitológiából, mondakörből vette a szerző, de sehol sem leltem nyomát. Ez van ha az ember költözködik, mindenféle fontos dolog eltűnik. Mindenesetre ha megtalálom, akkor feltétlen beleírom. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. május 31., 00:46 (CEST)

Portál

Szia. Bocsáss meg, hogy csak most válaszolok, de volt még egy életbevágó vizsgám, aztán a robotfeladatokon kívül mást nem nagyon csináltam, helyette inkább élveztem a kötelmi jog „csodálatos” világát…

A portállal szép munkát végeztél, bár szerintem érdemes lenne sablonokkal megoldani a dolgot, hogy egységes és könnyen módosítható legyen az oldal. Esetleg megpróbálhatom majd átültetni sablonra, az összkép ugyanolyan fog maradni. Számomra az kérdéses még, hogy van-e annyi használható, reklámozható cikkünk, ami lehetővé teszi a heti cserét. Ezeket össze kéne gyűjteni egy listában, de én látatlanban azt mondom, hogy sajnos bizonyára nincs annyi. Kéne valami közösségi cikkjavítást és írást szervezni, és amondó vagyok, hogy addig maradjunk a havi szintű cserénél. A bevezetőt szerintem majd lefordítom az angol változatból, az minden szempontból korrekt és nem hiányos. Plusz még hozzárakok majd pár apróságot (pl. az anime navsablon létező cikkjeiről lehetne egy felsorolás, a hogyan segíthetsz a portálnak-műhelynek, ilyesmik), aztán kirakom a megfelelő névtérbe. Meg majd megkérem a botgazdákat, hogy segítsenek kirakni minden animés cikk aljára a portálhoz vezető sablont. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. június 6., 11:51 (CEST)

Izé, én nem allapot, hanem sablont mondtam Vigyor Tehát pontosan arra gondolok, hogy az a sok ronda html kód tűnjön el, vagy legalább ritkuljon elfogadható mennyiségre, mert enélkül is meglehet oldani ugyanezt a kinézetet a megfelelő portálsablonokkal, sőt tulajdonképpen még szélesebb lehetőségeket is biztosít, plusz az is szerkesztheti így, aki nem ért a html kódoláshoz (mondjuk én se, de nagyjából ki tudom logikázni). Egyébként én nem annyira versenyre gondoltam a javítás terén, vagy legalábbis nem ezt a vonalat kéne erősíteni, mert attól tartok, hogy valahogy úgy járnánk a végén, mint a Búr műhely, vagyis nem lenne igazán verseny a cikkek között. Jobb lenne valamiféle műhelyprojektnek elnevezni, ahol összegyűjtjük a fontos, ámde hiányzó vagy rettenetes állapotú cikkeket, aztán mindenki dolgozik a maga tempójában. Esetleg a végén összesíthetjük, hogy ki mennyi munkát végzett el, hány szócikkel, és ezek alapján kiosztanánk magunk között valamilyen díjat. Legalábbis én ilyesmire gondoltam, a verseny egyelőre túl sok kötöttséggel járna, főleg, hogy kis műhely vagyunk. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. június 6., 14:31 (CEST)

Ruróni Kensin

Szia, persze, szívesen megcsinálom. A kérdés az, hogy a Meidzsi-kor melyik részére lenne érdemes kihegyezni a dolgot, mert a téma mondhatni elég tág Vigyor Sajnos nem ismerem magát a mangát, így itt kéne egy kis segítség. Én a magam részéről a szamurájok kasztjának végére, a nagy technológiai és társadalmi átalakulásra és fejlődésre gondoltam. Illetve méretben mennyire terjeszkedjen szét ez, mert ugye van a 20%-kos megkötés, ami jelenleg kb. 12 000 bájtot jelent. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. június 10., 21:07 (CEST)

Remélem kiemelt lesz a cikk a munka végén :) Attól félek leginkább,hogy a 20%-os szabályba belefutunk, de remélem sikerül ezt elkerülni. És mit mondjak, a mű az én érdeklődésem is felkeltette, szerintem elkezdem majd nézni ha vége a vizsgáknak Vigyor Azt pedig sejtettem, hogy csak szamurájok vannak benne, de pont attól lesz érdekes. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. június 13., 02:41 (CEST)

Térképkérés

Szia! Lenne ismét térképes kérésem feléd… Vigyor Tervezek cikket írni arról az elméletről, hogy Sztálin 1941-ben, a Barbarossa hadművelet környékén támadást kívánt indítani Németország ellen (en:Soviet offensive plans controversy). A Rubicon folyóirat legújabb számában van erről némileg szó (sajnos csak nagy vonalakban), és mellékeltek hozzá egy térképet Zsukov tervéhez, ami alapján később felvonult a szovjet hadsereg a német határra. Többek között ez is bizonyítja a támadási terveket, mert nehezen védhető helyeken (pl. kiszögellések) sorakoztak fel. Ha el tudod vállalni, akkor a bukaresti békével együtt elküldöm e-mailben. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. június 22., 16:33 (CEST)

Szia. Mivel a gmail valamilyen okból nem volt hajlandó feltölteni, netre töltöttem fel a képeket. A bukaresti békével még szenvedek, valamiért nagyon ellenkezik vele minden rendszer. Úgyhogy egyelőre a Zsukovos képeket küldöm: innen letölthető. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. június 24., 21:13 (CEST)

A bukraesti béke térképének képei pedig itt és itt találhatók. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. június 24., 21:17 (CEST)

Re: Ruróni Kensin

Ami nem működik, azt vedd ki nyugodtan, nem tudom cserélni semmivel. A magyra kritikához pedig forrást megadtam. "AnimeStars Magazin: nyolcadik szám". Ugye az oldalak belinkelése pedig illegális, tehát be sem scennelhetem a kiadványt,a magazin meg ugye azóta megszűnt. Ha meg az Alexandrás dologra vagy kíváncsi, akkor az meg azért nem jó, mert a lista folyamatosan változik, tehát ha megadok egy hivatkozást arra hogy ez meg ez a kötet ekkor még 9. volt a listán, előfordulhat, hogy a következő hónapra már egy teljesen más mangát fog linkelni a hivatkozás. Szóval nem igazán adhatok meg ehhez semmit. – Rondar vita 2011. június 25., 00:35 (CEST)

Köszi, ezt jó tudni. :) – Rondar vita 2011. június 25., 00:51 (CEST)
Elláttam hivatkozásokkal a cselekményt. Ha találsz bakikat, kérlek javítsd őket. – Rondar vita 2011. június 25., 02:25 (CEST)

Barbarossa - illusztrációk

Szia, én is átnéztem a Commons-t és tényleg, a képek is elég gyéren vannak. Képzeld, most pénteken a Vox német csatorna vetített egy dokumentumfilmet, miről? Barbarossa...minden volt, amit akarnál, Hitler a Wehrmacht katonáival jópofizik, Mussolinivel meglátogatják a front mögötti területet, német tankok akcióban, orosz hadifogolytömegek, kenyérosztás Ivánéknak, stb. Persze fogalmam se volt róla, és nem is tudtam felvenni.

Amit amúgy kérdezni akartam: ha a Bundesarchiv-ban találok jó képeket, azt automatice fel lehet tölteni a Commons-ba? Van valamilyen egyezmény a német Wiki és a Bundesarchiv között ebben a tekintetben? Köszi előre is! --Viktor vita 2011. június 26., 21:57 (CEST)

Szia, tegnap este nézegettem, és azért van pár kép, nem tökéletesek, de használhatók. Viszont a youtube-os filmekre kíváncsi lennék...Ja és a VOX-os műsorra nem emlékszem, arról szólt, amikor a katonákból kijön az állat, az egészet a Wehrmacht keleti frontjára húzták rá. Valami soldaten...de már tényleg nem is rémlik. Sajnálom... Viktor vita 2011. június 27., 09:20 (CEST)

Dehogynem, de jó, hogy megtaláltad. Már csak meg kell szerezni és feltölteni valami elérhető helyre :D Viktor vita 2011. június 27., 11:52 (CEST)

Szia, elméletileg nagyjából kész, és belehánytam egy csomó illusztrációt is (statikus képek...). Ha van kedved megnézni, szívesen veszek minden építő jellegű kritikát ;) --Viktor vita 2011. június 27., 17:37 (CEST)

Szia, lehet, hogy kimaradtak, mert nem saját kútfő-kutatás alapján írtam, hanem az angol cikk alapján. Az is lehet, hogy az már 1942-ben volt? én képzeletben 41. dec. 31-én húztam meg a határt. --Viktor vita 2011. június 27., 23:10 (CEST)

Ajakasiék

Ja, hogy nem Japánban forgalmazták, vagy hogy? Mondjuk, a cikkből nem igazán derül ki. De hiszen rendes japán címe is van neki: Tenpō Ibun Ayakashi Ayashi. --Pagonyfoxhole 2011. június 30., 01:43 (CEST)

Gondolhattam volna, hogy valami analfabéta magyar forgalmazó van a dolog mögött. :-( --Pagonyfoxhole 2011. június 30., 01:52 (CEST)

Rovás

Köszönet a normális hozzáállásért. Míg egyesek elpusztítanák nemzeti írásunknak még a nyomát is, egyre többen fedezzük fel az erőt, amit a rovásműveltség megnyit, szakmától és végzettségtől függetlenül. A végkimenetel kétségtelen, de a harc örök. Üdv, --Rovasinfo vita 2011. július 1., 18:03 (CEST)

Figyelmeztetés

Üdv! Rovasinfo vitalapjára írtam, de mivel rád is vonatkozik, ide is beteszem:

Mindkettőtöket megkérlek, ne antimagyarozzátok le azokat a szerkesztőket, akiknek egy szavazáson más a véleményük, mint a tiétek. Ez mélységesen idegen a Wikipédia szellemiségétől. Aki két héttel ezelőtt jött ide először, kifejezetten ennek a szavazásnak a befolyásolására, majd csalni is megpróbált ugyanezen szavazáson, az főképp ne tegye ezt! Régi szerkesztőtől pedig különösen méltatlan viselkedés. És legfőképpen ne fenyegetőzzetek semmiféle harcokkal, "kardokkal", kilátásba helyezett "elsunnyogásokkal". A következő ilyen esetben blokkot fogok alkalmazni mindkettőtökkel szemben. --Pagonyfoxhole 2011. július 2., 01:13 (CEST)

Barbarossa hadművelet

Szia! Teleraktad piros linkekkel. Nem vontam vissza. A kiemelés lapján láthatod, hogy pont ezt kifogásolta Szalax. El kellene dönteni átírás előtt, hogy mi legyen? Üdv. Tambo vita 2011. július 6., 15:29 (CEST)

Rengeteg nevezetesség van a világon! Jó lenne, ha ezeket nem írnád bele a cikkbe, mert úgyis kiszedem! Itt nem érett paradicsomnak kell kinézni! Írjad meg, és utána linkeld be. Átirányítást sem hozunk létre meg nem írt cikkekre. Tambo vita 2011. július 6., 15:53 (CEST)
Mivel nem tudtam, hogy Te vagy a "szerkesztőközönség", lehet, hogy félreértettem a Wikipédia más szerkesztőit, beleértve a cikk fő szerzőjét, és magamat is! Ha a "szerkesztőközönség", úgy gondolja, vigye a témát a kocsmafalra. Addig kitörlöm az indokolatlan piros linkeket. Tambo vita 2011. július 6., 19:30 (CEST)
A témát felvetettem a kocsmafalon ITT Üdv. Tambo vita 2011. július 6., 21:34 (CEST)

Szia, én is szeretém, ha kék linkekkel lenne tele a cikk. Véleményem szerint nagy az esélye, hogy ha valaki egyszer nekiáll kidolgozni pl. az Észak hadseregcsoportot, akkor innen fog indulni, vagy elég hamar rátalál ebben a cikkben és megcsinálja a linket. Ettől függetlenül is jó ötletnek tartom a kérdés megbeszélését, mivel a cikk nem az enyém, se Tamboé. Viktor vita 2011. július 12., 09:22 (CEST)

Szia Sasu, jaj, hadd ne én döntsek ebben a kérdésben, nézzük meg a véleménykérés során mit talál jónak a közösség, oké? Viktor vita 2011. július 12., 12:21 (CEST)
Még valami: az általad felhozott példa (2. páncélos hadsereg) eredeti neve Panzergruppe 2, szóval a cikk címe akár lehet 2. pánclos csoport, vagy 2. páncélos csoport (Wehrmacht) vagy akár ezeknek valamilyen kombinációja is. A hadseregcsoportok neve egyértelmű, de nem tudom, hogy pl. van-e megegyezés arról, hogy kell a 2. vh-s német alakulatokat elnevezni. Viktor vita 2011. július 12., 12:47 (CEST)
Szia, köszi a javítást. A forrás: angol és német wiki. Nem tudom, mennyire pontos, mert fordítóként kezdtem a cikket, de biztos utána lehet nézni. Viszont azt szeretném kérdezni tőled, ez micsoda: "Armeegruppe v. Kleist". A Dél Hadserecsoport állományában volt 42-ben, de a magyar nevével bajlódok. Hadseregcsoport nem lehet, mert az a Dél. Legyen von Kleist hadtest? Különítmény? Ha van valami jó ötleted, légyszi segíts. Üdv Viktor vita 2011. július 12., 16:30 (CEST)
Köszi, akkor ennek megfelelően használom majd! Üdv Viktor vita 2011. július 13., 10:09 (CEST)

Keresztes háborúk

Szia! Az egyes keresztes háborúk átirányításait azonnalira jelölted azzal, hogy külön szócikkben kell velük foglalkozni. Ebben igazad is van, de mi a véleményed arról, hogy addig is, amíg a külön szócikk elkészül, megmaradna az átirányítás a szakaszokra? Aztán, amilyen ütemben a szócikkek elkészülnek, sorban megszűnnének az átirányítások is. CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2011. július 29., 21:23 (CEST)

Amíg egy szócikk nem készül el, de már létezik egy szakasz egy másik szócikken belül, nem tartom károsnak az átirányítást. Abban teljesen igazad van, hogy a Keresztes háborúk szócikken belül valóban nagyon zavaró a „bővebben” sablon használata, mert az valóban megtévesztő (sőt rekurzív hatása van), de erről nem az átirányítás tehet, hanem a sablon, melynek nem szabadna ott lennie. CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2011. július 29., 21:48 (CEST)

Red Alert 2 borító

Szia!

Azt már én is néztem, de nem én töltöttem fel a képet! Miért nekem küldtél értesítőt?-Clausewitz.jpg Történelem p Was ist neu? - Jak ož novi? 2011. augusztus 3., 12:08 (CEST)

Jó, jó. Semmi baj!-Clausewitz.jpg Történelem p Was ist neu? - Jak ož novi? 2011. augusztus 3., 18:23 (CEST)

Helló! Bocsi, én vagyok a hunyó, én töltöttem fel a képet. Nem tudtam, melyik kategóriába tartozik, nemrég kezdtem el wikizni. --Vítya Kossuth Coat of Arms.svg írj nekem/vrotž čo ja 2011. augusztus 3., 18:36 (CEST)

Képek

Szia, csak azt kérdezném, hogy mitől jobb, ha azok a képek a Commonson vannak? Egyiket se tudja használni egyetlen más nyelvű wiki sem, mert nem rétegorientáltak, nem lehet átírni bennük a szöveget. Én a Commonsban csak azt látom, hogy ha valamelyik lökött adminjuk törli (majd' mindegyik delecionista), lehet újra feltölteni. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. augusztus 22., 20:30 (CEST)

Anime- és mangaportál

Szia, persze, szívesen elvállalom a frissítését. A két hét nekem is ideálisnak tűnik, remélhetőleg lesz annyi reklámozható cikkünk, hogy ne kelljen állandóan ugyanazt ismételni. A botgazdáknak majd szólok, hogy a kategória cikkeire szórják rá a portálra mutató sablont. A térképeket már kérdezni akartam, de nem baj, hogy késnek, valóban nem olyan sürgősek (a lustaság meg teljesen érthető dolog nyáron Vigyor). – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. augusztus 26., 21:19 (CEST)

Hám

Szia! A Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/Petefészekráknál kifogásoltad a linket. Létrehoztam egy Hám (egyértelműsítő lap)ot, és oda mutat. Üdv. Tambo vita 2011. augusztus 29., 17:52 (CEST)

Szia! Mivel a sima hámot átnevezted, most semmi nem muratott rá. Csináltam rá egy átirányítást. Üdv. Tambo vita 2011. augusztus 29., 20:00 (CEST)
Üdvözlet! Lett egy link a hámszövetre. Azt hiszem így már egyértelmű.Lji1942 vita 2011. augusztus 30., 16:16 (CEST)

Köszönöm,

Hogy felhívtad a figyelmet a helytelen linkelési szokásaimra. Valóban egy kicsit linkmániás vagyok, és sokszor oda is teszek, ami tartalmilag nem indokolt. Amit elrontottam elsősorban nekem kell helyrehozni. Át fogom javítani a szócikket, és leellenőrízem a linkek rendes működését. A rosszakat kiszedem. Köszönettel és Üdvözlettel:Lji1942 vita 2011. augusztus 30., 06:56 (CEST)

Jász-Nagykun-Szolnok megye települései

Rátettem a cikkekre a sablont!

He.henrik vita 2011. augusztus 30., 13:25 (CEST)

Ok, ha lesz még botos munka, akkor nyugodtan írj a vitalapomra, előbb észreveszem, mint a botgazdák üzenőfalán.

He.henrik 2011. augusztus 30., 19:41 (CEST)

Ismételten köszönöm,

Hogy rámutattál a linkelési hibáimra. Kétségtelenül néha túlzásba szaladok, most meg nagyon visszafogtam magam. Azóta raktam bele elég sok linket, lehet, hogy egy részük felesleges és kivehető. Már a fordításnál is igyekeztem olyan szavakat használni, amelyek a magyar wikipédiától sem idegenek. Azt elég szomorú látni, hogy az enwikin mennyi cikk van (3.5 millió körül, mi meg nem értük el a 200 ezret sem.) Nyilván nagyon mások a linkelési feltételek. Üdvözlet:Lji1942 vita 2011. augusztus 30., 16:12 (CEST)

Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/Somua S35

Szia! Szükségesnek jelölted az orosz wiki lefordítását. Az enwikin kevesebb információ van, mint ebben a cikkben. Ha valaki lefordítaná az oroszt (ami nem szükséges) elbukna a kiemelési eljáráson, mert a 20%-os szabály ezt nem tenné lehetővé.

A hám nem azonos a bőr hámrétegével. Annál sokkal tágabb fogalom. Az, hogy mennyi link a "kicsit keveselt" (szerintem) szubjektív dolog. Tudod a tar ember fején a haj kevés, de levesbe sok lenne! Kérlek a két "szükséges"-t vonjad vissza, ha egyetértesz velem. Üdvözlettel Tambo vita 2011. augusztus 30., 21:49 (CEST)

A hámszövet linkelve van a megfelelő helyre a cikkben. A kiemelési lapon már nem módosítottam. Tambo vita 2011. augusztus 30., 22:43 (CEST)
Szia! Úgy látom előjött nálad a "pirosítási hév". Teljesen feleslegesen pirosítasz be olyanokat, melyek jó helyre linkelnek. Talán a hüvely kivételével, ami viszont így is kék. Valószínűleg visszavonom a módosításaidat. Üdv. Tambo vita 2011. augusztus 31., 13:47 (CEST)
Pont fordítva kellett volna! Először kérdezni, utána csinálni a rossz linkeket. Vastagbélrák helyett végbélrák. Igaz az nem piros! Tambo vita 2011. augusztus 31., 13:53 (CEST)
Alul, ha megnézed a tumorok sablont, láthatod, hogy a vastagbél/végbél u.a. Arról meg van cikk. Kérlek NE vabdalizáld a lapot. Hagyd rajta a szükségest, és kész! Tambo vita 2011. augusztus 31., 14:03 (CEST)

Köszönöm

Köszönöm az észrevételeidet. Tanulni még az én koromban sem szégyen, és ezekből csak tanulok, hogy jobban csinálhassam. Linkeket raktam be. Szeretném, ha ránéznél. Köszönettel és Üdvözlettel:Lji1942 vita 2011. augusztus 31., 08:49 (CEST)

Piros linkek és szócikk visszaállítás

Szia!

Azt javaslom mindkettőtöknek, mielőtt még messze mennétek a visszaállításokban, és szerkesztési háború alakulna ki, hogy egyenlőre hagyjátok így a szócikket és kérjétek ki mások véleményét. Lji véleménye számottevő, az ő megkérdezése jó ötlet, de ne süssük rá másra azt, hogy vandálkodik, csak mert ő másképpen látja a dolgokat. Köszönöm mindkettőtöknek. Hungarikusz Firkász Nuvola apps ksig.png Ide írkássz! 2011. augusztus 31., 14:00 (CEST)

Én értem a szándékodat, de értem Tambo szándékait is. Ezért kértem, hogy próbáljatok meg másokat is megkérdezni és ne ugorjatok egymásnak, mert abból semmi jó nem származik. Abban Tambonak van igaza, hogy jobb lett volna előbb kikérni Lji véleményét, hiszen ő mégiscsak szakértője ennek/ezeknek a szócikkeknek. Ahogy Te sem, úgy Tambo sem vandál, és szerintem mindketten vagytok annyira felvilágosultak, hogy kulturáltan megtudjátok beszélni a dolgokat. Ha nem megy másképpen, akkor kérjetek véleményt a véleménykérőn. Addig pedig ilyen jellegű szerkesztéseket ne eszközöljetek a szócikken, mert még a végén valaki eléri a 3VSZ-t, vagy hasonló történik. Hát kinek lenne jó ez? Hungarikusz Firkász Nuvola apps ksig.png Ide írkássz! 2011. augusztus 31., 14:10 (CEST)

Hát mivel már így alakult, az lenne a legjobb, hogy egyenlőre így hagyod. Megvárjátok Lji véleményét (Kérdd meg, hogy tételesen nézze meg az általad módosított linkeket), és addig nem állítgatjátok ide-oda a szócikket. Gondolom Te sem szeretnéd, hogy egy kiemelésen lévő szócikk le legyen védve, vagy azt, hogy Tambo le legyen blokkolva. Hiszen van más megoldás is. Hungarikusz Firkász Nuvola apps ksig.png Ide írkássz! 2011. augusztus 31., 14:26 (CEST)

Lji-től kaptam egy mailt. Nem ért egyet a pirosítással. Megpróbálom levédetni a lapot Binárissal. Legfeljebb nem lesz kiemelt. Üdv. Tambo vita 2011. augusztus 31., 14:45 (CEST)
Mivel Lji1942 óhaja ellenére csak beleraktad a pirosakat visszállítottam, és várom a blokkot. Ügyes vagy. Lépéselőnyöd volt. Tambo vita 2011. augusztus 31., 15:37 (CEST)

Nincs értelme

Felesleges indulatoknak. Az, hogy én mivel értek egyet, az egy dolog, az pedig a másik, hogy a Szerkesztőtársak mit gondolnak. Erről szól a vita. Tambo vitalapján a Linkelés részbe írtam Neked pár sort. Nézz rá. Talán jobban megértjük egymást. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2011. augusztus 31., 16:36 (CEST)

A Human Choriogonadotropin a Méhlepény szócikkben, a hormontermelő működéseinél szerepel. A CA-125 fehérjemarkerrel még nem nagyon van mit kezdeni, mert mint a cikkből kiderül, még vizsgálati stádiumban van, nem száz százalékosan bizos, de még a végső állásfoglalást nem közölték. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2011. augusztus 31., 16:51 (CEST)

Nem is gondolom,

hogy versenyezni kellene vagy lehetne. Éppen ezért igyekszem a meglévő cikkek lehető legjobb hozzáférhetőségét elősegíteni. A piros linkeknek nem vagyok elvből ellensége, hiszen tényleg azokat a funkciókat töltik be, amiket itt irsz. A baj az, hogy sok olyan piros linket találni, amelyek csak a nem megfelelő szóhasználatból vagy írásmódból adódóan pirosak. Javíts majd át egy-egy sok piros linket mutató szócikket a wikipédia keresőjével ellenőrízve, látni fogod, hogy sok egyszerűen kikékíthető, csak a kolléga nem vette a fáradságot megíráskor vagy fordításkor, hogy ellenőrízze a magyar szócikkeket (vagy olyan idegen szavakat emelt ki, aminek van rendes magyar megfelelője). Az meg nagyon kellemetlen, ha egy-egy inadekvát piros alapján kezd az ember szócikket írni. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2011. augusztus 31., 17:24 (CEST)

Értesítés blokkolásról

Blokkolva

Szerkesztési jogaidat a 3VSZ szabályának megsértése miatt miatt 1 napra felfüggesztettük. Ha szeretnél érdemben hozzájárulni az enciklopédia fejlesztéséhez, megteheted a blokk lejárta után, addig azonban ne szerkessz, mert a blokk automatikusan meghosszabbodik. Ha szerinted a blokkolás félreértés következménye, lépj kapcsolatba valamelyik adminisztrátorral a megadott e-mail címükön.

Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. augusztus 31., 17:52 (CEST)

Ezt most nem értem, hogy miért csináltad, amikor pontosan tudtad, hogy ez a negyedik, kaptál figyelmeztetést, és Tambo vitalapján látszik, hogy még számoltad is. Netán a fair play díjra hajtasz, hogy te is blokkoltatod magad Tambo után az egál kedvéért? Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. augusztus 31., 17:52 (CEST)

Azért csináltam, hogy Lji meg tudja végre nézni a javított változatot és véget lehessen vetni ennek az őrületnek, melyet Tambo generált. Elég gáz, hogy valaki néhány link miatt ekkor hisztit csapjon és eszetlenül vonogassa vissza mások szerkesztéseit (nem csak az enyémet) úgy, hogy meg se várja egy harmadik fél álláspontját. --Sasuke88 Hungary Arms.svg wikivita 2011. augusztus 31., 18:03 (CEST)

Olvasmány

Mindkettőtöknek egy kis olvasnivaló a blokk idejére: Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)#Kiemelés és immunitás. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. augusztus 31., 19:05 (CEST)

A Kocsmafalra

Írt javaslataidra ott reagáltam. Láthatod, hogy némi megfontolás után alapjában akceptáltam azokat. Van megoldás. Csak nekem is kell időt hagyni, hogy végig tudjam gondolni. Üdvözlet:Lji1942 vita 2011. szeptember 2., 09:38 (CEST)

Letészem a lantot

Az elmúlt napok végképp rádöbbentettek arra, hogy nem igazán illek bele ebbe a közösségbe. Eddig se kaptam túl sok jót, viszont veszekedés annál több volt személyem körül. Nem tudom kiben van a hiba, talán bennem, hogy túlzott lelkesedéssel álltam hozzá a dolgokhoz, melyet a türelmesebb (maradibb?) közösség nem igen tolerált. Igazából hetente fogalmazódtak meg bennem új dolgok, ötletek, de inkább megtartottam magamnak, mert tudtam, hogy úgyse lesz belőle semmi (mások ötletei, javaslatai is gyakran zsákutcába futottak gondolok itt a kiemeltmegvonás reformjára, a jó szócikk bevezetésére stb.). Persze a másik oldalon meg néhány link miatt is kilométeres viták gerjesztődhetnek. Ha ez az energia érdemi cikkírásra fordítódna már legalább kétszer több cikkünk lehetne... Talán a véletlen szüleménye, hogy pont két nevezetes pont a 150000. és a 200000. cikk létrejötte közötti időszakot tölthettem itt. És talán az sem gond, ha megköszönöm ezt a lehetőséget, annak ellenére, hogy még üdvözletet se kaptam, amikor regisztráltam... Na mindegy. Még lehet, hogy valamikor visszajövök, sőt, egészen biztos, de most úgy gondolom, hogy abba kell hagyni. --Sasuke88 Hungary Arms.svg wikivita 2011. szeptember 2., 12:13 (CEST)

Erre azért nem feltétlenül van szükség. Az is sokat lendít a helyzeten, ha nem abbahagyod, hanem egyszerűen csak a szócikkírás felé fordulsz egy időre. Kifejezetten pihentető. :-) Gondold meg. - RepliCarter Chinese entertainment.jpg Hagyj üzenetet 2011. szeptember 2., 12:23 (CEST)

Én is arra kérnélek, hogy gondold meg a dolgot, és ne dönts túl elhamarkodottan, főleg ne személyes ellentétek alapján. Szokták mondani, hogy a harag a legrosszabb tanácsadó, és szerintem ez teljesen igaz, hiszen néhány szerkesztővel való ellenségeskedés nem éri meg az abbahagyást. Én igen nagyra értékelem a te munkád, még barnstart is adtam érte anno, és szerintem sok mindenki más is így van vele. Úgyhogy ismét arra kérlek, gondold át ezt még egyszer. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. szeptember 2., 12:30 (CEST)

Csatlakozom az előttem szólókhoz. Szintén nagyra értékelem a munkádat (bár nem adtam barnstart), úgyhogy tényleg gondold át inkább kétszer, vagy háromszor, vagy... tízszer. Egy vita heve miatt ne veszítsünk már el egy jó szerkesztőt. Hungarikusz Firkász Nuvola apps ksig.png Ide írkássz! 2011. szeptember 2., 12:35 (CEST)

Köszönöm a szívmelengető hozzászólásokat, de most ki kell pihennem a wikifáradalmaimat. Lehet, hogy igazatok van és csak egy wikiéletmód-váltásra van szükségem. Nem jó, ha az ember mindenhol szerkeszteni akar, mert abból jönnek a konfliktusok. Már tudom, hogy hol fogok szerkeszteni és hol nem (az anime-manga és limnológia témakör eddig is tökéletes volt számomra, ott úgyse szerkeszt szinte senki). Mint mondtam valamikor visszajövök, lehet, hogy már holnap itt esz a fene Vigyor, mert nehéz a wikifüggőnek a „visszavonulás”. --Sasuke88 Hungary Arms.svg wikivita 2011. szeptember 2., 13:01 (CEST)

Úgy legyen! Aludj egyet és gyere holnap. CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2011. szeptember 2., 13:06 (CEST)

Üdvözlet

A Petefészek szócikket megírtam, mostanában raktam föl. Persze lesz még vele egy-két tennivaló. (Mert közvetlenül a wikin már nem szerkesztek, mert mindíg okvetetlenkedik ott valaki. Nem Rád értettem). A méhkürtöt is mindjárt megírom, hogy ne legyen hiányérzeted. Végül is igazad van, könnyebb megírni, mint itt napokat hajcihőzni rajta. Egyébként végigjavíthatnál néhány cikket, hiszen értesz hozzá. Majd azokon megláthatnád, hogy milyen bal..sz módon használják a szerzők a linkeket. Nem hiszem, hogy ne látnád, és nem javítanád. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2011. szeptember 2., 14:41 (CEST)

Eszedbe

Eszedbe se jusson letenni a lantot! Mi azért eléggé öszerúgtuk a patkót, de semmi sértődés nincs bennem. Sok mindenben igazad volt, talán másokban nem, de a vitával ez vele jár. Most írtam meg kritikád alapján a Petefészek szócikket. Sok javítanivaló vagy kiegészítendő cikk van. Volna mit csinálni. Jót tennél vele. Lehet, hogy a linkelésről mások a koncepcióink, de ha el kezded javítani, majd rájössz, hogy miért. További jó szerkesztést:Lji1942 vita 2011. szeptember 2., 14:54 (CEST)

Ugye hogy....

...jobb szerkeszteni, mint nemszerkeszteni? :) Meg ne próbáld befejezni! Vigyor --eLVe kedvesS(z)avak 2011. szeptember 5., 23:32 (CEST)

Sőt! A wikifüggésnek nem is szabad ellenállni, mert tudományos körökben még nem találták meg az ellenszerét! Ha egyszer vki rászokott erre a szerre, az általános álláspont szerint jobb, ha továbbra is addikt marad. Vigyor Jó szerkesztést neked! :) --eLVe kedvesS(z)avak 2011. szeptember 5., 23:57 (CEST)

A wikifüggőség olyan mint az Alcatraz, mindkettőből csak keveseknek sikerült kitörni. Hungarikusz Firkász Nuvola apps ksig.png Ide írkássz! 2011. szeptember 6., 08:10 (CEST)

Köszönöm! Hát valóban függővé teszi az embert e szócikkek végeláthatatlan tömege. Gondolkoztam már, hogy egy közel teljes wikipédia hány szócikkből állhat, szerintem valahol egy- és tízmilliárd között lehet, figyelembe véve, hogy minden telepölés nevezetes, durván 30-35 millió faj él a Földön, rengeteg történelmi, természettudományi, kulturális, sporttal kapcsolatos szócikk, szóval mindig van miről írni :-). --Sasuke88 Nagy Magyarorszag2.jpg wikivita 2011. szeptember 7., 23:12 (CEST)

Lant

Szia!

Sikerült közösen kiharcolnunk egy-egy blokkot. Korábban nem gondoltam volna, hogy nálam erre sor kerül. Ennek ellenére a magam részéről nincs bennem semmiféle tüske. Lehet, hogy az én természetemből következik, hogy próbálom segíteni, mentorálni a kezdőket, a kisebb tapasztalattal rendelkezőket. Bár trollnak neveztél nem vagyok az, mint ahogy Te sem. Nyilvánvalóan a jobbítás szándéka vezérelt Téged is, meg engem is. Ezennel békejobbot nyújtok Neked. Mint vénember, azt tanácsolom, ne adjad fel, és szerkesszél tovább. Szükség van itt Rád. Bár az üdvözletet a regisztrálásod alkalmából már nem pótolhatom, fogadd üdvözletemet a további szerkesztéseid alkalmából. Üdvözlettel Tambo vita 2011. szeptember 6., 09:02 (CEST)

Egy kis vita

Néha felkavarja itt az állóvizet. Néha indulatosabb is, mint kellene. Megsérteni nem akartalak. Türelmetlenségem részben életkoromból adódik. Elnézést kérek. Ha elfogadod, meg álljon helyre a béke. Látod, hogy sok mindent megírtam abból, amit javasoltál. (Persze ezek alapverziók és javíthatóak még nagyon is.) Végül is megnézheted a szerkesztői lapom vitalapján, hogy azt írtam, hogy minden jóindulatú segítséget és tanácsot szívesen fogadok. Rossz passzban voltunk. Sajnos az ember néha türelmetlenebb, és ingerültebb a kelleténél. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2011. szeptember 7., 13:22 (CEST)

Visszatérés Sasuke88/Archív03 felhasználói lapjához.