Főmenü megnyitása

RE: Szerkesztések

Több cikkről van szó. Gyakorlatilag Békéscsaba összes jelenlegi buszjáratának (1 - 1M - 3 - 3M - 3V - 4 - 5 - 7 - 7F - 8 - 8A - 8V - 17 - 17M - 17V) a cikkére meg akarom csinálni. Egy három részes Tabset sablon lenne mindenhova: az 1. fülön az összesített, a 2. fülön csak az első irányra, a 3. fülön pedig a másik irányra vonatkozó adatok szerepelnének. Mindössze csak a jelek behelyettesítését kellene megtanulnom, onnantól minden megy majd, mint a karikacsapás. – Bolondkamion vita 2017. március 1., 16:14 (CET)

Én valami ilyenre gondoltam:

{

Bolondkamion vita 2017. március 1., 16:53 (CET)

Simba, az oroszlánkölyök

Gabest, Gergő90: Barátaim, ha valamelyikőtök tud, akkor segítsen bővíteni, meg pontosítani. – Vakondka vita 2017. március 10., 11:51 (CET)

Gabest: Danke Schön – Vakondka vita 2017. március 10., 21:30 (CET)

Szívesen. Te aztán német stílusban köszönsz. – Gabest vita 2017. március 10., 21:38 (CET)

Gabest: Az IMDb nem működött a szám nélkül, azért kellett vissza rakni. – Vakondka vita 2017. március 11., 09:59 (CET)

Bocs, de a wikidatánál mindog elfelejtek "tt"-t rakni a szám mellet. – Gabest vita 2017. március 11., 10:14 (CET)

Gabest: Most már jó az IMDb, de akkor a paraméter is elhagyható. Amíg az olasz cím nincs meg, addig az angol címet töltsük ki eredeti címnek, úgyis részben forrás sablonoztam a cikket, meg angol nyelvű nagyfilm alapján készült a sorozat. – Vakondka vita 2017. március 11., 10:21 (CET)

Aranyhaj – Örökkön örökké

Amerikában először a mozikba vetítették Szépség és a Szörnyeteg előtt. Magyarországon csak a Disney adta le. Ez igazából egyfajta folytatás. Az enwikiből meg a bevezetőt és az infobox-ot írtam, de jobban átgondolva ezt ki lehet venni.– Fromiadrian vita 2017. március 12., 10:17 (CET)

Igen, most már tudom.– Fromiadrian vita 2017. március 12., 11:06 (CET)

Azt sehol se találtam, csak annyit, hogy leadták a Disney-n.– Fromiadrian vita 2017. március 12., 11:18 (CET)

Rendben.– Fromiadrian vita 2017. március 12., 11:21 (CET)

Igen és köszönöm, hogy kiegészítetted.– Fromiadrian vita 2017. március 12., 11:27 (CET)

Re: szám, plusz, per, szóköz

Fene tudja, ritkán kell ilyesmit leírni folyószövegben. Dátumoknál praktikus a szóköz pl. 2002 / 2003, de nem feltétlenül kell használni, igazából mindkét forma elfogadott. – Sasuke88 Anime eye.svg vita 2017. március 15., 10:09 (CET)

Gabest szerkesztései

Szia! Ellenőriznéd őket? Halomban állnak az ellenőrizetlen szerkesztései és látom, hogy te filmes terepen mozogsz. Üdv: Gerry89 vita 2017. március 22., 15:01 (CET)

Szerintem Gabest szerkesztései mind selejtek, vissza kéne vonni azokat masszívan. – Pkᑌᘗᖾpalackᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2017. március 26., 19:23 (CEST)

Drága Vakondka, mondd meg szépen, hogy tehettél ilyet szegény fejemmel? – Gabest vita 2017. március 26., 19:26 (CEST)

Miért? Mit csinált szegény fejeddel? Apród vita 2017. március 26., 19:41 (CEST)

Az más. A "szegény fejemmel" ez azt jelenti "velem", vagy "valakivel", vagy akárkivel. Kérem szépen, kérdezze meg Vakondkától, hogy Miért tette ezt velem? – Gabest vita 2017. március 26., 19:53 (CEST)

Gabest: Azért tettem ilyet szegény fejeddel, mert azt kérted Misibácsitól kérdezzen meg engem, így akartam hát neked segíteni, a választ megírtam neki a te vitalapodon, amit gondoltam, de a te szerkesztéseidet neked kell megválaszolnod, pontosan miért csinálod. Apród: Hát azt tettem szegény fejével, hogy segítettem neki abban, amit kért. Pkunk: Mondani akartam Gabestnak, hogy az üzenet neki szólt, de megsajnáltam szegényt, hogy nem tudta mit kell válaszolni a kérdésre, ezért jót akartam neki, gondoltam segítek. – Vakondka vita 2017. március 26., 20:20 (CEST)

Gabest vitalapja

Hello, Vakondka! Ha a Gabestnak tesznek föl egy kérdést, akkor nem neked kell azt megválaszolnod. Üdv, – Pkᑌᘗᖾpalackᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2017. március 26., 19:23 (CEST)

Pkunk: Persze nem nekem kell megválaszolni, csak megsajnáltam szegényt, hogy ő nem tudta megválaszolni, ezért gondoltam segítek neki. – Vakondka vita 2017. március 26., 20:22 (CEST)

Kedves Vakondka! Ez nagyon szép, hogy segíteni igyekszel Gabestnak, de erről az jutott eszembe, hogy ha valaki helyett mindig más szólal meg, akkor az az illető soha se fog megtanulni beszélni. Sajnálatosan, Gabestnak nem csak a megnyilatkozással/szólással vannak gondjai, hanem az szövegértelmezéssel is. Ezen nem tudunk segíteni, és tudomásul kell vennünk a helyzetet. – Pkᑌᘗᖾpalackᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2017. március 27., 20:52 (CEST)

Pkunk: Azért nem kell őt összesározni. – Vakondka vita 2017. március 27., 21:06 (CEST)

Sározza ő saját magát. – Pkᑌᘗᖾpalackᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2017. március 27., 21:46 (CEST)

Pkunk: Igen, szegény tiszta sáros, nagyon sajnálatos. :( – Vakondka vita 2017. március 28., 18:49 (CEST)

Információs oldalak

Pkunk: Gabest ő mutatott egy sorrendet, az oldalak megjelenési idejük szerint, rendezzétek úgy, vagy sorban végig úgy, de külön is vehetitek nyelvek szerint az oldalakat, és azt elválasztva rendezzétek, a megjelenési idejükre, azért legyen valami sorrendje, ne mindig összevissza legyenek, csak úgy. – Vakondka vita 2017. március 28., 12:06 (CEST)

Cikkek

Gabest és Gergő90: Barátaim a Poli, a robomobil és a Rubi Szivárványiában cikk bővítésében segítsetek, ha tudtok. – Vakondka vita 2017. március 29., 09:59 (CEST)

Átnevezés

Halihó Vakodnka.

Megengednéd, hogy áthelyezzem négy szócikke?

Így például: Micimackó – Az ajándékok ideje → Micimackó: Az ajándékok ideje
A kis hableány 2 – A tenger visszavár → A kis hableány 2. – A tenger visszavár
A dzsungel könyve 2 → A dzsungel könyve 2.
Az oroszlánkirály 3 – Hakuna Matata → Az oroszlánkirály 3. – Hakuna Matata
A kis hableány 3 – A kezdet kezdete → A kis hableány 3. – A kezdet kezdete

Át szeretném nevezni, ha lennél szíves, a kedvemért.

– Aláíratlan hozzászólás, szerzője Gabest (vitalap | szerkesztései)

Gabest: Mármint én nevezzem át ezeket helyetted, vagy te magad szeretnéd ezeket átnevezni? – Vakondka vita 2017. március 30., 12:39 (CEST)

Gabest: De te átnevezed vagy én nevezzem át? – Vakondka vita 2017. március 30., 16:16 (CEST)

Jól van, nem bánon. akkor te nevezed át. – Gabest vita 2017. március 30., 16:19 (CEST)

Gabest: Nagyon egyszerű, tanuld meg te is, felül nyomd meg átnevezés, ha nem látod akkor a több a melletti nyílra állj rá és megjelenik az átnevezés, nyomd meg, ami bejön oldal ott olvasd el a dolgokat és tudni fogod. – Vakondka vita 2017. március 30., 16:24 (CEST)

Gabest: Keresd meg azon az oldalon vastag betűkkel van lap átnevezése. Alatta az új cím: Alatta két rövid négyzet, a jobb oldaliban bent van az eddigi név, azt kell átírni, amire átakarod nevezni. Az alatta levő indoklás melletti hosszú négyzetbe beírhatod miért nevezed át, nem kötelező. Alatta megnyomod a kék gombot, lap mentése. – Vakondka vita 2017. március 30., 16:29 (CEST)

Gabest: A Micimackót még nem jól csináltad, a kis hableány 2-őt már jól. – Vakondka vita 2017. március 30., 16:32 (CEST)

Bocs, ezt nem tudhattam. – Gabest vita 2017. március 30., 16:33 (CEST)

Gabest: Most ugyanúgy próbáld meg a kis hableány 3-at is mint a kis hableány 2-őt. – Vakondka vita 2017. március 30., 16:35 (CEST)

Gabest: Ezt is jól csináltad, na így kell akkor átnevezni, most már tudod. – Vakondka vita 2017. március 30., 16:39 (CEST)

Képzeld el Pkunk, Gabest megtanult szabályosan lapot átnevezni, vagy én tanítottam meg őt rá, vagy Regasterios ajánlata segített neki. – Vakondka vita 2017. március 30., 16:43 (CEST)

Egy L vagy két LL

Kedves Vakondka a három szócikkben a Bulldogot, nem egy L-lel, hanem két L-lel kell írni. Nem nevezhetném át mind a hármat? – Gabest vita 2017. április 1., 07:35 (CEST)

Gabest: Nevezd át, ha akarod, van hozzá jogod. – Vakondka vita 2017. április 1., 13:56 (CEST)

Gabest: Melyik az a három bulldogos cikk? – Vakondka vita 2017. április 1., 17:50 (CEST)

A két cikket már átneveztem, de az Angol bulldog cikket az Angol buldog cikkre nem tudtam. – Gabest vita 2017. április 1., 17:55 (CEST)

Gabest: Mutasd meg mind a hármat, de linkelve. – Vakondka vita 2017. április 1., 22:44 (CEST)

Amerikai bulldog, Francia bulldog. Kivéve ez: Angol bulldog, mert zöld színű. De azért a harmadikat ellenőrizd, aztán nevezd át, oké? – Gabest vita 2017. április 1., 22:48 (CEST)

Gabest: Megerősítve, csak az átnevezés nem oké, mert ehhez már nekem sincs jogosultságom. Mivel nem átnevezni, hanem visszanevezni kéne. Egyszer véletlenszerűen engedte a rendszer, de most nem engedi. Kérj meg egy adminisztrátort vagy egy bürokratát, hogy nevezze vissza neked. – Vakondka vita 2017. április 1., 22:57 (CEST)

Vépi, Kempi: A buldog vagy bulldog az l vagy két ll helyesen? Mert egyik szótárban l úgy volt írva, de egy könyveb meg Sir Winston CHurchil szobránál két ll-el van írva az angol bulldog. – Vakondka vita 2017. április 2., 11:26 (CEST)

Egy l. Sajnos ez a kérdés nem jutott el hozzám. Most megnézem, mit kell helyreállítani. – Vépi vita 2017. április 4., 18:28 (CEST)

Vépi, Kempi: Egy időben írtam alá a linkeléssel, rendszer hiba volt, akkor. Akkor így Gabest is tudja, hány l-el kell írni. – Vakondka vita 2017. április 4., 20:41 (CEST)

Szervusztok! Holnap utánanézek egy nagyobb könyvtárban, pont arra visz az utam. Kempi vita 2017. április 4., 20:46 (CEST)Kempi

Bocsánat, hogy beleszólók, de az a helyzet, hogy a google keresése alapján angol, francia, és amerikai bulldog csak két l-el van írva. – Gabest vita 2017. április 4., 20:54 (CEST)

Elnézést, hogy így hívatlanul én is beleszólok, de igaz, hogy az mta.hu szerint egy l, de az angol wikipédia bulldogos szócikk is két l-el írja, és a neten, sőt a kutyás könyvekben is két l-el szerepel. Gg. Any vita 2017. április 4., 21:11 (CEST)

Elég, ha megnéztek egy érvényben levő magyar helyesírási szótárt. – Vépi vita 2017. április 5., 06:26 (CEST)

Megnéztem. Két l. Legalábbis az én otthoninban úgy volt. Esetleg ha mindenki előkapja, akinek, amilyen helyesírási szótára van... Az mta.hu-ban meg már nem igazán bízok, már többször tapasztaltam, hogy tévedett. Ahogy írtam az e-wikis szócikkben is két l-el van írva. Gg. Any vita 2017. április 5., 13:15 (CEST)

Vépi, Kempi, Gg. Any, Gabest: Remélem megkaptátok az értesítést, amelyikőtök hívatlanul szólt hozzá sem volt baj, bár az az érdekes valamely szótárak szerint két ll, valamely szótárak szerint egy l, de az is lehet, hogy régen két ll-el kellet használni, csak az egy l-es hangzás miatt változott az írása is egy l-esre. – Vakondka vita 2017. április 5., 12:51 (CEST)

Szervusztok! A magyar helyesírás szabályai szerint (12. kiadás 2015) buldog. Kempi vita 2017. április 5., 13:29 (CEST)Kempi

Az azért érdekes, és főleg elgondolkodtató, hogy egy l-el nincsen cikk a neten róla, és egyetlen kutyás könyvben sem írnak semmilyen fajtáját egy l-el... Gg. Any vita 2017. április 5., 15:21 (CEST)

Sziasztok! Megint itt vagyok. Megnézettem a könyvtárban egy pár helyesírási szótárban, könyvben, a legújabban is (Magyar Helyesírás Szabályai 186 oldal.), mindenhol egy l-el volt írva. Döntsetek. Gg. Any vita 2017. április 5., 15:54 (CEST)

Érvényben levő magyar helyesírási szótárat írtam, nem kinek milyen vant, sem angol wikit. Ezt is meg lehet nézni magyarázatért: Jövevényszavak átírás szerinti listája. – Vépi vita 2017. április 5., 15:12 (CEST)

Gabest: Akkor remélem oké a szó. – Vakondka vita 2017. április 5., 15:15 (CEST)

Vépi, Kempi, Gg. Any, Gabest: Jelenleg akkor maradjunk az 1 l-esnél. – Vakondka vita 2017. április 5., 21:24 (CEST)

Maradjunk. :-) Gg. Any vita 2017. április 5., 22:11 (CEST)

Gg. Any: ok :-)Vakondka vita 2017. április 6., 10:57 (CEST)

:-) Gg. Any vita 2017. április 6., 21:03 (CEST)

Re: A 2017-es Jumanji című film

Bocs Vakondka írhatsz nyugottan ha akarsz csak elfelejtettem kivenni az építés alattot. Nenó27 vita

Egyszer volt... A világűr

Gabest: Pontosítanád az M2 meg a KiWi Tv melyik szinkronnal ismételte, most az első részt megnézve, ez a 2-nak tűnt, mert Janina volt az okos lány neve, meg Grúber Hugó hangján szólalt meg a Mester, mivel az előtti széirát a harmadikkal, ismételte ez is mint az m2, hirtelen most szentül gondoltam itt is a harmadikkal lesz, de le kéne pontosítani, az életet vágom kívülről, a többinek kicsit utána kéne nézni. – Vakondka vita 2017. április 3., 23:34 (CEST)

Megnézném, de sajnos két szinkronból ál, az eslő az MTV 1-es szinkron, a második a nemrég készült Kiwi TV-s szinkron. Különben is a Videa nem működik, vagy üzemel, de ha kell mutasd nekem egy videót. – Gabest vita 2017. április 4., 07:01 (CEST)

Gabest: Az Életből három van, egy TV 2-es csatornás, egy Minimax-os és egy Da Vinci Learning-es, az M2 a Da Vinci Learning-esel ismételte, meg a KiWi TV is a Da Vinci Learning-esel ismételte, csak a KiWi TV a főcímdalából vágott ki részleteket, rövidített volt a főcímdal. Ennél a Világűrnél valamit nem értek, a cikkben úgy van írva, van egy TV 2-es csatornás, egy Minimax-os és egy Da Vinci Learning-es ebből is, az M2 és a KiWi Tv is műsorra tűzte, de úgy tűnne a KiWi TV a Minimax-ossal ismételné. A cikkben három szinkron van ennél is említve jelenleg, de te most azt írtad csak 2 szinkron van, egy MTV 1-es és egy amit a KiWi TV készített nem rég. – Vakondka vita 2017. április 4., 09:29 (CEST)

Na de a világűrből csak egy, vagy két szinkronból ál. Nem tudom, miről beszélsz? – Gabest vita 2017. április 4., 10:20 (CEST)

Gabest: Nem tudod, miről beszélek? A következőről beszéltem. Feketécske hozta létre így a cikket, hogy három szinkront írt bele, és mindenki úgy hagyta hosszú időn át, de ezek szerint csak kettő van, de eddig te sem javítottad, de akkor az egyik nem volt igaz. Én nem tudtam mennyi van abból, nagyon meghálálnám ha pontosítanád az összes egyszer volt szériát nekem, melyikből mennyi szinkron van összesen. Én az Életet tudtam fejből, hogy három szinkronja van, és vágom is melyiket mik alapján lehet felismerni, azt láttam már sokszor, meg az is tetszett a legjobban. A többi is nagyon jó, láttam is mindet, de azokat még csak kevésszer láttam, és jelenleg nem vágom annyira fejből róluk az infót. Látod Feketécske hozta létre így hárommal. És nézd meg azóta sok felhasználó járt ott, de nem vette észre senki sem, hogy csak kettő van. Videót a Videán pillanatnyilag nem találtam, a YouTube-on van egy, meg a KiWi TV T-Online lapján. – Vakondka vita 2017. április 4., 10:33 (CEST)

Vakonda: A Magyar Televíziós szinkront Minimaxon is vetítették. – Gabest vita 2017. április 4., 10:52 (CEST)

Gabest: Pontosítsuk le akkor ezt. Tehát a világűrből akkor csak kettő magyar szinkron van? Nézd meg a bevezetőt most akkor jó? Első adásra a Magyar Televíziós 1-es vagy 2-es csatornáján ment? Feketécske 2-es csatornát írt, te 1-es csatornát írtál. (Hozzáegészítettem ezt: Ha pótlód is utólag az aláírásodat, amit lefelejtettél, attól még az utána levő vitát ne töröld le a vitalapról, és írj rá valamit.) – Vakondka vita 2017. április 4., 10:57 (CEST)

Gabest: Akkor jó a bevezet most, és akkor első adásra az 1-es vagy 2-es csatornán ment? – Vakondka vita 2017. április 4., 11:05 (CEST)

Azt hiszem a Magyar Televízió 1-es. – Gabest vita 2017. április 4., 11:11 (CEST)

Gabest: merci beaucoup – Vakondka vita 2017. április 4., 11:59 (CEST)

Jozef: Tudod mi a 2. Szinkron az egyszer volt... a világűrben?

Tudod mi a 2. Szinkron az egyszer volt... a világűrben? Csillag Jozef vita 2017. április 11., 14:03 (CEST)

Gabest: Te miért írtad Csillag Jozefre? "Ne haragudjon, de nem akarom megsérteni önt, hogy váltólázas. Márpedig ez sértés az ön számára? Már elnézést a sérelemért." Csak érdeklődött, hogy tudok e neki segíteni, de a világűrből nem tudom mennyi szinkron van, az infók alapján, az elsővel hallom a KiWi TV-n is. – Vakondka vita 2017. április 12., 08:20 (CEST)

Tudom, mit kérdezett. Kitalálom, a 2. szinkron, ami a Kiwi TV-n megy. Az 1. szinkron amikor az MTV 1-es csatornán és a Minimaxon ment. – Gabest vita 2017. április 12., 09:03 (CEST)

Gabest: És a Da Vinci Learning-en, meg az M2-n melyik szinkronnal ment? – Vakondka vita 2017. április 12., 13:56 (CEST)

Azt hiszem, az első szinkronnal megy a Kiwi TV-n. De nem tudom melyik szinkronnal ment a Da Vinci Learning-en, meg az M2-n. – Gabest vita 2017. április 12., 16:40 (CEST)

Gabest: De biztos van 2, nem csak 1 van? – Vakondka vita 2017. április 12., 20:27 (CEST)

Szerkesztések

Je vous en prie! Nem akarnál ellenőrízni azokat, amiket szerkesztettem? – Gabest vita 2017. április 5., 12:37 (CEST)

Gabest: A világűr már rendbe van, konkrétan most melyikekre gondoltál? – Vakondka vita 2017. április 5., 12:43 (CEST)

Gabest: De 2 magyar szinkron biztos van a világ űrből? Mert te úgy írtad, 1 vagy 2 van csak, de 3 nincs. Most Csillag Jozef változatot valamit, de ez se jó, mert az okos lány Janina neve elhangzik a sorozatban, most nem szerepel a táblázatban, és eddig benne volt. – Vakondka vita 2017. április 5., 15:12 (CEST)

Na de az összesre, meg akármire gondoltam, amit szerkesztettem, nézz bele. Ha kész vagy az ellenőrzéssel üzenj vissze, oké?

Gabest: De akkor 2 szinkronja van, azt tudod? Majd fokozatosan, most nagyon sokat szerkesztettél. – Vakondka vita 2017. április 5., 21:23 (CEST)

Vakondka: Ne haragudj, de nem akarltalak megbántani azzal, hogy "oké" vagy "jó", nem mindegy hogy mit kértelek. Nem akartalak fárasztani azzal, amikor sokat szerkesztettem. Kérlek, ne haragudj. – Gabest vita 2017. április 5., 21:37 (CEST)

Gabest: Ugyan már, dehogy is, nem bántottál meg mivel. Rád nem haragszom miért, te rendes és kedves felhasználó vagy. De a wikin van jó néhány utálni való, nagyon csúnya, nyers természetű felhasználó, akikre bizony erősen van miért haragudnom. Az egészen, teljesen más, hogy nehezen tudsz kommunikálni a többiekkel, arról nem tehetsz. Nem fárasztasz mivel, majd apránként szívesen megnézem neked. – Vakondka vita 2017. április 6., 11:00 (CEST)

Gabest: Remélem megnyugodtál. – Vakondka vita 2017. április 6., 11:11 (CEST)

Gabest: Nyugi, majd megfogom nézni sorban, nem hagylak cserben, barátok vagyunk, nem kell min izgulnod. – Vakondka vita 2017. április 7., 10:01 (CEST)

Kösz, hogy megnyugtatsz, de Gergő90 is a barátunk. – Gabest vita 2017. április 7., 17:53 (CEST)

Szívesen Gabest, igen Gergő90 ő is a barátunk. – Vakondka vita 2017. április 7., 18:27 (CEST)

Húsvét

Sziasztok felhasználótársak! Boldog nagypénteket, nagyszombatot, húsvétvasárnapot és húsvéthétfőt kívánok nektek! A következő szöveget figyelmen kívül hagyhatjátok, de hozzá is fűzhetitek saját szavaitok. (Eddig a nagypéntek és nagyszombat szünet napvolt az iskolásoknak, ha nem szüneteb esett is, a húsvétvasárnap és húsvét hétfő pedig munkaszüneti nap volt. A rendőrök, a börtönőrök, a kórházak, helyi járatok, bkv, máv, egyéb szolgálatoknál dolgoztak felváltva mind a négy napon, korlátozott időben, ami a továbbiakban is érvényes. A nagypénteket most munkaszüneti napnak nyilvánították, ezek kivételével, de értelem szerűen nem okos döntés volt, ha a nagyszombat nem lett egyúttal munkaszüneti nappá nyilvánítva. Mivel az emberek akkor lesznek boldogak, ha a piros jelzésű munkaszüneti napok egymást követik, és nincs köztük fekete jelzésű napi ütközés.)

Marec2, ViceCity343, Kucsák Ábel, Nyuszika7H, Jumperbumber, BloggerHU, Jumu, Shrekinator91, Ertonien, Bencemac, Greencat501, Fromiadrian, Adri215, Kiwyks, Kletta, Pamacska, Zerind, XXLVenom999, Linkoman, Sepultura, Vépi, Kempi, Gg. Any, Rakás, Gyurika, Bajnoczki, Balfülü, Füleki, Gysev5047, Ren-sav, Ramakuni, Tambo, Hkoala, Trevor, Istvánka, Pegy22, Metro99, Ruisza, Hirvenkürpa, Texaner, Hardmutant, Regasterios, Rácz András, DenesFeri, FarkasgergelyVakondka vita 2017. április 13., 14:51 (CEST)

Farkaskoma1998, Tűzura Zuko, Jávori István, Szegedi László, Pataki Márta, Ulrich von Lichtenstein, Dorgan, Dencey, Gyantusz, Gyimhu, Andrew69., Alensha, Aros, Attis, Attesz, Ato 01, ElVe, Szajci, Szalakóta, Winston, Norden1990, Nenó27, Mamkókajmen, Ogodej, Oliv0, Gaja, Gara26, Gara30, Csillag Jozef, Bolondkamion, Gerry89, Gergő90, GabestVakondka vita 2017. április 13., 14:51 (CEST)

Oppashi, Apród, Pkunk, Gubbubu, Dudva, Peadar, Rlevente, Wikizoli, Puskás ZoliVakondka vita 2017. április 13., 14:54 (CEST)

Hunyadym, Samat, Matthew, Dr.Garfbob10(2), Ákos97, Sasuke88Vakondka vita 2017. április 13., 14:55 (CEST)

Én is kívánok mindenkinek kellemes ünnepeket. A lányoknak sok locsolóval, a fiúknak sok pirostojással. VigyorPegy22 vita 2017. április 13., 15:03 (CEST)

@Vakondka: Kösz, én is neked. hardmutant vita 2017. április 13., 15:18 (CEST)

Köszönöm. Neked is kellemes ünnepeket. – Fromiadrian vita 2017. április 13., 15:21 (CEST)

Köszi, nektek is! Samat üzenetrögzítő 2017. április 13., 15:29 (CEST)

@Vakondka: Kösz, én is neked.--Linkoman vita 2017. április 13., 15:37 (CEST)

@Vakondka: boldog húsvétotǃ – Gerry89 vita 2017. április 13., 15:46 (CEST)

Köszönöm szépen. Kellemes Húsvétotǃ Andrew69. Blue a v.svg 2017. április 13., 17:23 (CEST)

Köszönöm, viszont kívánom! – XXLVenom999 vita 2017. április 13., 18:17 (CEST)

Köszönöm, hasonló jókat kivánok. – Texaner vita 2017. április 13., 18:33 (CEST)

Köszönöm, és én is hasonlókat! – Vépi vita 2017. április 13., 18:30 (CEST)

Köszönöm, és viszont kívánom. Ellenben nem értek egyet azzal, hogy az emberek akkor lesznek boldogok, ha a piros napok között nincsen fekete. Gondolj bele, mi lenne, ha négy napon keresztül egyáltalán nem lehetne vásárolni. Gyimhu vita 2017. április 13., 18:41 (CEST)

Gyimhu: Csütörtökön készüljenek úgy, hogy a következő négy napra elegendő legyen a vásárlás. – Vakondka vita 2017. április 13., 18:54 (CEST)

A kenyér szavatossági ideje három nap. Legalábbis az átkosban ennyi volt. És nincs mindenkinek kenyérsütő gépe. Gyimhu vita 2017. április 13., 19:16 (CEST)

Gyimhu: Hát az állam dönt, hogy melyik nap legyen fekete és melyik piros, abban igazad van, azért alakítsák úgy, hogy az emberek tudják rendezni a dolguk, élelmiszer boltokban. – Vakondka vita 2017. április 13., 19:23 (CEST)

Szerintem ezért nem teszik a Szentestét pirosbetűssé. Gyimhu vita 2017. április 13., 19:25 (CEST)

Gyimhu: De nagyszombat, szenteste, szilveszter, azért ezeken a napokon is lehetnek rövidített időpontok. Bár a piros szám nem azt jelzi ünnep, ünnep az van sok fekete számos is, az a munkaszüneti napot jelzi. Igaz valaki épp fekete napon van szabin, valaki épp piroson van szolin. Csak bizonyos szolgálatoknál mindig van felváltva valaki jelen, például, amiket említettem. A fekete és piros napok figyelembe vétele legjobban a bolti vásárlásokat teszi fontossá. – Vakondka vita 2017. április 13., 19:32 (CEST)

Köszönöm, viszont kívánom a jókívánságokat :-) Oppashi Sam-Taeguk.svg Mesélj csak 2017. április 13., 21:30 (CEST)

Nagyon szépen köszönöm! Én is kellemes ünnepnapokat kívánok Neked és minden kedves szerkesztőtársnak! :-) Gg. Any vita 2017. április 13., 21:55 (CEST)

@Vakondka: Kellemes húsvéti ünnepet kívánok én is! – BloggerHU vita 2017. április 13., 22:12 (CEST)

Köszönöm szépen a jókívánságot. Hasonlóan kellemes ünnepet kívánok neked én is. – Greencat501 vita 2017. április 13., 22:15 (CEST)

Köszönöm és viszont kívánom! – Sasuke88 Anime eye.svg vita 2017. április 13., 22:24 (CEST)

Kösszentyű! – Bolondkamion vita 2017. április 13., 22:34 (CEST)

Köszönöm és én is hasonló jókat kívánok! -- ato vita 2017. április 14., 08:47 (CEST)

Köszönöm, én is kívánok minden jót! :) Üdv! Kempi vita 2017. április 14., 11:04 (CEST)Kempi

Köszönöm, Neked is kellemes Húsvétot kívánok! Farkaskoma1998 vita 2017. április 14., 13:39 (CEST)

Gyimhu: De piacra lehetett ma pénteken is menni, szombaton is van rövidített időpont, mozikba meg lehet vasárnap és hétfőn is menni. – Vakondka vita 2017. április 14., 13:47 (CEST)

Ma, szombat délelőtt a budafoki piacon megkérdeztem: nagypénteken ki sem nyitották a piaci csarnokot, mint ahogy ünnepen általában zárva van – szombattal és vasárnappal ellentétben. amikor délelőtt nyitva vannak. A már eltörölt vasárnapi zárvatartás a piacra nem vonatkozott, úgyhogy többször is vásároltam olyankor. Gyimhu vita 2017. április 15., 15:45 (CEST)

Köszönöm, neked is boldog Húsvéti ünnepeket. Üdv! – Füleki vita 2017. április 14., 15:08 (CEST)

@Vakondka: Köszönöm. Neked is boldog nagypénteket ÷ húsvéthétfőt! ;-)) (Még tegnap írtam, de közben volt egy beleszerkesztés, így nem mentette el a rendszer.) -- Ulrich von Lichtenstein vita 2017. április 14., 15:43 (CEST)

Köszönöm, neked is kellemes húsvéti ünnepeket! – Gysev5047 vita 2017. április 14., 19:03 (CEST)

Ulrich von Lichtenstein: Még így is belefért. :) – Vakondka vita 2017. április 14., 20:14 (CEST)

Köszönöm szépen, viszont kívánom! – Kletta vita 2017. április 14., 22:46 (CEST)

Köszönöm, hogy gondoltál rám, Neked is minden jót! – Rlevente Műemlék piktogram2.png üzenet 2017. április 15., 11:41 (CEST)

Kellemes ünnepeket kívánok. Pataki Márta

Pegy22:Javítottál egy-két dolgot. – Vakondka vita 2017. április 19., 20:38 (CEST)

Próbáltam láthatóvá tenni az "Easter bunny" képet amit Pataki Márta küldött neked. Sajnos nem sikerült. Látszik az előnézetben, de elmentve már nem. ?! – Pegy22 vita 2017. április 19., 20:58 (CEST)

Pegy22: Ja érdekes. – Vakondka vita 2017. április 19., 21:23 (CEST)

Björn mackó kalandjai

Szia Gabest: Nagyon szépen köszi, a hátralevőben volt szinkronhangok összepároztatását. – Vakondka vita 2017. április 14., 11:01 (CEST)

Húsvét

https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Easter_Bunny.JPG

Kellemes ünnepeket kívánok.
– – Mártiforrás 2017. április 21., 10:06 (CEST)

Gond

Vakondka, Van egy kis problémám.

A Wikipédia felől az állt. hogy "Április 19-én és május 3-án magyar idő szerint 16 óra után 20-30 percig nem lehet szerkeszteni. Az ekkor mentett változtatások elvesznek!". Hát nem szörnyű? Szerinted minden el fog veszni? – Gabest vita 2017. április 18., 11:31 (CEST)

Gabest: Szörnyű, de szerintem, nem fog minden elveszni, azon a 2 napon, abban a 20-30 percben akkor nem kéne szerkeszteni. – Vakondka vita 2017. április 18., 12:05 (CEST) Mi az hogy, 2 napon belül abban a 20 és 30 percben nem kell szerkeszteni? – Gabest vita 2017. április 18., 16:39 (CEST)

Gabest: Ha nem mentődnek el a dolgok az idő alatt, akkor addig minek szerkeszteni? – Vakondka vita 2017. április 19., 14:25 (CEST)

Vakondka: Szerinted lehetetlen átnevezni a Kategória:UIP-Dunafilm-filmeket, Kategória:UIP-Duna Film-filmekre? – Gabest vita 2017. április 19., 18:51 (CEST)

Gabest: Szerintem nem lenne lehetetlen, de mi értelme lenne? – Vakondka vita 2017. április 19., 19:22 (CEST)

Mert sikerült átneveznem a UIP Duna cikknél. – Gabest vita 2017. április 19., 19:32 (CEST)

Gabest: Jó gratula, ha úgy a jobb. – Vakondka vita 2017. április 19., 19:33 (CEST)

A Star Wars: Lázadók epizódjainak listája

Szia Vakondka! Ezt a lapot már egy ideje több anon (de szerintem mind ugyan az) vandálja. Én is meg Greencat501 is folyton visszaállítjuk. Tudsz valamit tenni?– Fromiadrian vita 2017. április 19., 18:53 (CEST)

Greencat501, Fromiadrian: Kértem rá levédést mindkettőtök érdekében és kedvéért. – Vakondka vita 2017. április 19., 19:35 (CEST)

Köszönöm.– Fromiadrian vita 2017. április 19., 19:43 (CEST)

Greencat501, Fromiadrian: Le van védve 1 hétre. – Vakondka vita 2017. április 20., 08:23 (CEST)

Rendben.– Fromiadrian vita 2017. április 20., 15:58 (CEST)

Ok, köszi. – Greencat501 vita 2017. április 23., 12:31 (CEST)

Hivatalos weboldal sablon (kapcsos zárójel), MOKÉP, megjelenések

Sasuke88 Én nem csináltam sose hivatalos weboldal sablonnal kapcsos zárójeles linkelést, csak az alap hivatalos weboldalnál, meg esetleg a hivatalos facebook oldalnál. Én csak kapcsos zárójeles linkelést tudok csinálni több linkelésnél, de hivatalos weboldal más oldalaknál olyat nem is tudok csinálni. Gabest: Viszont párszor csinált így többet, de már előzőleg láttam cikkeket, amiket megerősítettek azzal utána. Minden esetre azért köszi szóltál neki, meg nekem is jelezted, a dolgot Sasuke. Te meg akkor vedd figyelembe Gabest, amit Sasuke írt. – Vakondka vita 2017. április 23., 08:01 (CEST)

Sasuke88 csak törödjön az animés filmekkel és az animés sorozatokkal a szögletes zárójelessel kapcsolatban. – Gabest vita 2017. április 23., 08:44 (CEST)

Gabest: Sasuke ő animés cikkekkel törődik, de vannak dolgok, amiket azért figyelembe vesz, a teljes wikiben, ha a wiki szabályaival nem megegyezőek. Tehát szólt neked Sasuke, hogy nem hivatalos oldalakat nem szabályos hivatalos oldalas sablonnal kapcsos zárójeljel használni, ezt azért te is vedd figyelembe a továbbiakban, nem animés cikkekben is. – Vakondka vita 2017. április 23., 08:48 (CEST)

Tudom, hogy szólt nekem. De te is szólj neki, amit én szólok, hogy a sablon:források és a sablon:mj nem jó zöld színben, a sablon:jegyzetek és asablon:megjegyzés kék színben jó. És azt, hogy a Mokép cikk legyen átlátszóan, mint ez → [[MOKÉP|Mokép]], Érted? – Gabest vita 2017. április 23., 09:29 (CEST)

Gabest: Ez esetben, te is tudsz neki írni, az értesítőt meg látta, tehát valahol írni fog neked jelzéssel. – Vakondka vita 2017. április 23., 09:36 (CEST) Hiába írok neki, de nem hallgat rám. Én csak kértelek, hogy írj neki azzal: [[MOKÉP|Mokép]], "Televíziós megjelenések" szakaszban M1, M2 és Duna a többi magyar adók közt. De most tőled függ. – Gabest vita 2017. április 23., 09:52 (CEST)

@Gabest: Nem csak az animés cikkekre, hanem mindegyikre vonatkozik, hogy ne használj megtévesztő sablonokat. A MOKÉP/Mokép dolgot már legalább háromszor elmondtam neked, sajnálom, hogy nem bírod megérteni, hogy kb. a rendszerváltás előtt MOKÉP volt, utána meg Mokép. Tehát ha egy filmet '84-be forgalmazott, akkor MOKÉP-ként tüntetjük fel, ha '94-ben, akkor meg Moképként. A Televíziós megjelenések szakasz teljesen felesleges, mert van Megjelenések szakasz, ahol ez normálisan, folyószöveggel ki van fejtve. – Sasuke88 Anime eye.svg vita 2017. április 23., 12:43 (CEST)

Sasuke88: A "Televíziós megjelenések" szakasz egyáltalán nem felesleges, nagyon is jó és fontos, ahogy Vakondka mondott. Figyelj, tudok másként is beszélni a dologról. Te értsd meg, hallgatnod kell Vakondka szavát. – Gabest vita 2017. április 23., 16:31 (CEST)

Sasuke88: A lényeg, mindenképp szeretném valahogy, ha a magyar adók, meg melyik milyen korhatárral adta korhatáros adó jelekkel, ez az információ fel legyen tüntetve valahol, bármilyen cikkben. Gabest: Ő neki nem kell hallgatnia az én szavamat, animésekbe meghagyom, ahogy ő szeretné, a többiben meg valahogy feltüntetem, ami elfogadható feltüntetés. – Vakondka vita 2017. április 23., 18:22 (CEST)

Gabest: Mi maradhatunk a televíziós megjelenéseknél, nem írta Sasuke88 se, hogy nem szabad használni, csak azt írta fölösleges, de nekem elfogadható lehetőség. A MOKÉP ezt használd 1989-ig készültekhez, 1989-től készültekhez Mokép ezt használd, ha jól értelmeztem Sasuke88 szövegét. 1989-ben volt a rendszer váltás, ha jól emlékszem, de nézz utána a pontos idejének. A hivatalos weboldalas linkeket meg még mindig használod, az független, hogy animés vagy nem animés cikk, nem szabad azokat sehol sem olyan formában használni, mert félre vezető linkelések, abban igaza volt Sasuke88-cnak. – Vakondka vita 2017. április 23., 18:59 (CEST)

Hát akkor mondd meg neki, tudnom kell, meddig volt a MOKÉP felirat, talán 1989 fél évéig, és a Mokép felirat meg 1989 fél évétől? – Gabest vita 2017. április 23., 19:44 (CEST)

Bocsánat, korábban megzavart a MOKÉP vitalapján folyó megbeszélés: nincs kisbetűs Mokép. '94-be volt a váltás, de az új MOKÉP rt./zrt. is nagybetűs [1]. Javaslom, hogy legyen mindenhol nagybetűs. – Sasuke88 Anime eye.svg vita 2017. április 23., 20:16 (CEST)

Vakondkától hallottam, és jó tanácsot is kaptam tőle és felvilágosítást is. Tehát használom ezt MOKÉP 1989-ig, kisbetűs esetén Mokép 1989-től. 1989-ben volt a rendszer váltás, mert Vakondka jól emlékszik. – Gabest vita 2017. április 23., 20:43 (CEST)

Gabest: Mégsem, Sasuke88-cat megzavarta régebben a MOKÉP vitalapján folyó megbeszélés, nincs kisbetűs Mokép, tehát egyetértek ő vele, hogy legyen mindenhol nagybetűs, használd minden cikkben így MOKÉP. A hivatalos kapcsos zárójeles linkeléseket meg majd csináld vissza sima kapcsos zárójeles, vagy egyszerű linkelésre, ha nincs kapcsos zárójeles lehetőség. Csak azt az egyet a hivatalos weboldalt, ami a box-ban is megszokott jelenni, azt a hivatalos weboldalt kapocs zárójellel csináld. Az adók legyenek úgy animékben, ahogy ő kérte, a többiben meg nekem elfogadható a televíziós megjelenések szakasz. – Vakondka vita 2017. április 23., 21:02 (CEST)

Légy szíves, ne sérteges azzal, hogy "és kész", jó? Ez a bántó szó. – Gabest vita 2017. április 23., 21:11 (CEST)

Gabest: Ezt csak úgy értettem, hogy ha mindenhol úgy használod, azzal kész van. Jó, vissza vontam azt a bántás szót. Jaj bocsi, ne hari, nem akartalak megsérteni. Remélem így már nincs harag. – Vakondka vita 2017. április 23., 21:15 (CEST)

Gabest: Meg van bocsátva akkor? – Vakondka vita 2017. április 23., 21:21 (CEST)

Nincs harag. Akkor nézd meg az Iszdb.hu, ja persze ezt is nézd meg ezt a kérdőjelet. [http://iszdb.hu/?ceg=68] Csak a kérdőjel esetén használható sima linkkel. Érted mire gondolok? – Gabest vita 2017. április 23., 21:23 (CEST)

Gabest: Sajnos nem értelek most, de {{Iszdb cím|Ide a kódszám jön.}} így kapcsos zárójelesen nyugodtan használhatod, a hivatalos weboldalas megnevezésű zárójeleket kerüld, a tényleges hivatalos weboldal kivételével. – Vakondka vita 2017. április 23., 21:27 (CEST)

Gabest: Már értem mire gondoltál, de használhatod úgy, ahogy említettem. – Vakondka vita 2017. április 23., 21:29 (CEST)

Dehát nem úgy gondoltam. Itt van ez Óz, a csodák csodája átlátszóan itt [http://iszdb.hu/?film=2867 Óz, a csodák csodája], én említettem, csak a kérdőjel esetén használható, látod? A kérdőjel a film előtt van, valahogy így → iszdb.hu/?film=kódszám. – Gabest vita 2017. április 23., 22:01 (CEST)

Gabest: {{Iszdb cím|2867}} Így használhatod. – Vakondka vita 2017. április 24., 09:57 (CEST)

De az a kód {{Iszdb cím|2867}} egyenesen a Volver címén van. – Gabest vita 2017. április 24., 10:03 (CEST)

Gabest: És mi baj van azzal? – Vakondka vita 2017. április 24., 12:08 (CEST)

Nagyjából ez volt → Volver az Internetes Szinkron Adatbázisban (magyarul)

Gabest: Ez így jó, de a Volver az elhagyható belőle, ha már anélkül is, ugyanúgy megjelenik. – Vakondka vita 2017. április 24., 12:14 (CEST) Vakondka: Szeretnék kézdezni valamit, miért vetted ki a "narrátor" paramétert az infoboxból, amit a "hang" paraméter alá tettem?

Gabest: Mert üresen hagytad a paramétert, nem írtad bele az ember nevét, hogy ki a mesélő. – Vakondka vita 2017. április 24., 16:58 (CEST) Vakondka: De azért a rajz- és animációs filmek esetén nem kell üresen hagyni a jelmez- és díszlettervezőt?

Gabest: Aminek van jelmez-tervezője, meg díszlet-tervezője, olyannál hagyd bent üresen a paramétert, majd ha megtalálja valaki az infót beteszi, ahol nincs ott vedd ki a paramétereket, ha nem lesz sohasem mögötte infó. – Vakondka vita 2017. április 24., 17:08 (CEST)

Ha már a vitánál tartunk. A youtube-on láttam Kutyavilágot amelyből csak 5 epizód volt belőle, például: 1, 12, 13, 14 és 15. nem néznéd meg a NetFusionALL fiókján a Youtube-on? Akár fel kéne rakni a Vakondka Bouldi fiókjába. – Gabest vita 2017. április 24., 17:23 (CEST)

Gabest: Tudom, az jó mese, de pontosan mit szeretnél? Ha kell valami belőle, te is megtudod nézni.

A Kutyavilág, amelyből csak 5 epizód van belőle, pédául az 1. rész, a 12. rész, a 13. rész, a 14. rész és a 15. rész. a többi sajnos nem. Nézd meg a NetFusionALL fiókján, ha lennél szíves, köszönöm.

Gabest: De utána mit szeretnél belőle? – Vakondka vita 2017. április 24., 17:39 (CEST) Ne kérdezd. Már mondtam kétszer, hogy a Kutyavilágból csak 5 epizód van meg, a többi pedig nincs. Nem is nézted a Youtube-on lévő NetFusionALL fiókjába? Nézd bele jobban, légy szíves, ahogy mutattam neked. → NetFusionALLGabest vita 2017. április 24., 17:46 (CEST)

Gabest: Jaj, dehogy is nem, belenéztem az oldalra, de úgy értem valami szerkesztés kapcsán, szeretnél ezzel valamit? – Vakondka vita 2017. április 24., 17:51 (CEST)

A Kutyavilág szócikk már megvan, de nem szerkesztés kapcsán szeretném. Nem emlékszel? Amikor két éve (2015-ben) láttad Susie, a kocsi kék autót a két szinkron kapcsán, amikor betöltötték Vakondka Bouldi fiókjába az Indavideon és a Videán. – Gabest vita 2017. április 24., 18:07 (CEST)

Gabest: Persze emlékszem, a Susie-val meg mit szeretnél pontosan? – Vakondka vita 2017. április 24., 19:23 (CEST)

Az égvilágon semmit, csak be kéne tölteni az Indavideón és a Videán a Vakondka Bouldi fiókjába a Kutyavilág 5 epizódját, érted már? Csakhogy én nem tudok betölteni videón, csak te. – Gabest vita 2017. április 24., 19:36 (CEST)

Gabest: Az egy ottani fiók, persze ötletben volt, majd fel fog kerülni rá, de addig nézhetjük NetFusionALL fiókján. Midnen felhasználó a saját fiókjához nyúlhat csak, te is csinálhatsz magadnak fiókot, ahova te magad töltesz fel. – Vakondka vita 2017. április 24., 19:41 (CEST)

Balto 3

Mi ez a zagyvaság, hogy "Száguldó kutyaszán"? Ki találta ezt ki? "A változás szárnyai" a pontos címe a mesének. – Greencat501 vita 2017. április 23., 12:31 (CEST)

Greencat501: Kérdezd meg Gabest felhasználót, ő nevezte egyszer át, amit te írsz címet, azzal volt létrehozva a cikk, de a port-on is és az imdb-n is, meg még több információs oldalon is az a cím van kiírva, amit te zagyvaságnak írsz. – Vakondka vita 2017. április 23., 13:56 (CEST)

Fixi, Foxi és barátaik

Szép napot kívánok! A Fixi, Foxi és barátaik epizódjai előtt több helyen TV2 szerepel, amiket egy vagy több anon írt be. Némelyik esetben jóvá is lett hagyva. Biztos, hogy kell bele a TV2 szó? Apród vita 2017. április 28., 15:12 (CEST)

Ezzel csak két baj van: egyrészt hogy így úgy néz ki, mintha a cím része lenne, másrészt, hogy ezt nemcsak a TV2 és az M2 adta le, hanem a Minimax és KiWi TV TV is. Azt hiszem, nem tudom, hogy más hogy van vele, de szerintem inkább érdemes csinálni class="wikitable" sablonnal az egészet. És más rajzfilmsorozatokhoz hasonlóan önálló szócikkben bemutatni a sorozatepizódokat. Apród vita 2017. április 28., 16:12 (CEST)

Apród: Szívesen, a TV2 adta az eredeti szinkronnal, a Minimax ismételte, az M2 adta új magyarral, és a KiWI TV az új magyarral ismételte, megkértem Gabest-et is, hogy segítsen, ő kiváló táblázat szerkesztő. – Vakondka vita 2017. április 28., 16:41 (CEST)

Gabest: Segítesz akkor? – Vakondka vita 2017. április 28., 16:50 (CEST)

Gergő90 És te? – Vakondka vita 2017. április 28., 16:54 (CEST)

Nem is tudom, hogy segítsek? – Gabest vita 2017. április 28., 17:01 (CEST)

Ha nem tudsz, akkor Gergő90 segít, ha ő sem, akkor majd valahogy egyedül megcsinálom. – Vakondka vita 2017. április 28., 17:02 (CEST)

Apród: Nézd meg a táblázatot. Gabest: Megoldva a táblázat. Gergő90: Köszi a táblázatot, dicséretes, hogy végig számoztad, és tettél pontot a számokhoz. – Vakondka vita 2017. április 28., 21:25 (CEST)

Bocs, hogy nem tudtam segíteni, mert tudod, dolgom volt a szögletes zárójelessel javítani a kapcsos zárójelesre. – Gabest vita 2017. április 28., 22:14 (CEST)

Ó, gyönyörű lett! Remélem, más rajzfilmesnek is tetszeni fog! Vakondka, @Gabest:, @Gergő90:, köszönöm, kitettek magatokért! Apród vita 2017. április 28., 22:22 (CEST)

Az oroszlánkirály (2019)

Nem, dehogy egyáltalán nem , sőt nagyon szépen köszönöm :) Ertonien vita 2017. április 29., 00:10 (CEST)

Gond

Drága Vakondka.

Nagyon rossz hírem van a szerkesztésen azt közölték: "FIGYELMEZTETÉS: A wiki adatbázisát karbantartás miatt zárolták, ezért most nem fogod tudni elmenteni a szerkesztéseidet! A lap szövegét másold egy szövegfájlba, amit később felhasználhatsz!" Hát nem szörnyű? Ez már a vég. Érvénytelen. – Gabest vita 2017. április 30., 19:30 (CEST)

Gabest: Ma meg 16 órától 20 óra 30 percig nem lehet majd szerkeszteni, legalább is azt írták ki. – Vakondka vita 2017. május 3., 08:54 (CEST)

Ahogy mondtam. – Gabest vita 2017. május 3., 08:56 (CEST)

Szia, Vakondka. Megint rossz hírem van. Kaptam egy üzenetet EniPort-tól. Megnéznéd, ha megkérlek. – Gabest vita 2017. május 5., 21:17 (CEST)

Gabest: Nyugi, ez jó, csak EniPort megerősített szerkesztőnek javasol. – Vakondka vita 2017. május 5., 21:37 (CEST)

Tényleg? Valoban? És mit akar? – Gabest vita 2017. május 5., 21:44 (CEST)

Gabest: EniPort azt javasolta, hogy automatikusan ellenőrzöttnek jelölődjenek a szerkesztéseid, ilyen jogod legyen. – Vakondka vita 2017. május 6., 08:44 (CEST)

zölt tógás

Gabest: Mit jelent az, hogy zölt? – Vakondka vita 2017. május 6., 12:47 (CEST)

Gabest: Azt még valahogy megértem, hogy úgy írtad be, de mikor javítottam utánad, és még akkor is visszaírtad, az már hihetetlen volt részemre. – Vakondka vita 2017. május 6., 16:47 (CEST)

Gabest: Remélem nem sértődtél meg rám. – Vakondka vita 2017. május 6., 22:36 (CEST)

Hát miért ne sértődnék? – Gabest vita 2017. május 6., 22:53 (CEST)

Gabest: Na akkor, mond meg, miért sértődtél meg? – Vakondka vita 2017. május 7., 08:22 (CEST)

Bocs, nem akartalak begbántani, de most már hagyjuk ezt a dolgot. – Gabest vita 2017. május 7., 08:26 (CEST)

Gabest: Nem kell semmin sem megsértődön, engem meg nem bántottál meg semmivel sem, jó a dolgot már hagyjuk is. – Vakondka vita 2017. május 7., 09:52 (CEST)

Vakondka: Tehát ott tartottam, hogy 189.216.25.162 szerkesztő svindlit és stiklit csinál. Tudod, nem vagyok szemfüles, mint te. Bocs a sértésért. – Gabest vita 2017. május 7., 22:28 (CEST)

Gabest: aha, értem – Vakondka vita 2017. május 7., 22:30 (CEST)

Mondd meg szépen. Mióta tudod, hogy a Lucky Luke – Szökésben a Daltonok bevezetőjén az állt, hogy MTV 2-n meg Duna TV-n, amikor visszavontad? – Gabest vita 2017. május 9., 18:37 (CEST)

Gabest: Minek bonyolítani? "MTV 2-es csatornán" meg "Duna Televíziós csatornán" Egyszerűbb így kiírni ""MTV 2-n" meg "Duna TV-n". – Vakondka vita 2017. május 9., 20:07 (CEST)

Gabest: Erre nem írtál. – Vakondka vita 2017. május 10., 08:19 (CEST)

Mire nem írtam? – Gabest vita 2017. május 10., 08:28 (CEST)

Gabest: Minek bonyolítani? "MTV 2-es csatornán" meg "Duna Televíziós csatornán" Egyszerűbb így kiírni "MTV 2-n" meg "Duna TV-n". – Vakondka vita 2017. május 10., 08:35 (CEST)

Értem már, miért lenne egyszerűbb kiírni, például: MTV 1-en, MTV 2-n és Duna TV-n. Nekem tetszik ez az ötlet. – Gabest vita 2017. május 10., 09:01 (CEST)

Szellő Rózsa

Ezt láttad: Meghalt a Kuckó, az Esti mese, a Zsebtévé egyik vezetője? Csak azért kérdezem, mert ő is sokat foglalkozott az MTV gyerekműsoraival. Egyébként az életrajza itt van: Szellő Rózsa. Apród vita 2017. május 10., 23:21 (CEST)

Sasuke88 oldalán is vár egy kérdésem a Macskafogóról. Szép napot kívánok! Apród vita 2017. május 11., 17:13 (CEST)

Apród: Akkor ezt megtudtuk beszélni? – Vakondka vita 2017. május 12., 17:00 (CEST)

Igen, kijavítottam a sablonban, a nemzetközi koprodukciók közé helyezve. Apród vita 2017. május 12., 22:16 (CEST)

paraméterek

Gabest: Még egyszer leírom neked. Az Amerikai Egyesült Államok és Egyesült Királyság, az ország paramétere mögött legyen a teljes név, ott jobb ha ki van írva. Ahol csak zászlót megjeleníteni ennél a két országnál használd az USA és UK rövidítést, ott elég, de a többi országnál írd ki a magyar nevet teljesen, azoknak nem olyan hosszúak a nevei. A paramétert ha a wikidatából ugyan az jelenik meg benne, amit be akarsz írni akkor hagyd üresen, és a paramétert is egyben töröld ki. Ha anélkül nem jelenik meg, de bent kéne lennie az infónak, akkor írd bele. Ha valami megjelenik, ami nem jó, akkor helyette a jót írd bele. Ha fölösleges infó jelenik meg, akkor a paramétert hagyd bent és húzd ki. Olyan paramétereket amik mögött sose nem lesz infó, azokat meg töröld ki, és ne rakosgasd vissza. A jelmeztervezőt és a díszlet tervezőt olyanoknál vedd még egyszer ki, amelyeknek nincs olyanjuk, azoknál ne legyen bent az a paraméter. De ezt az animéken kívüli cikkekre kérem, az animékben meg, ahogy Sasuke88 kérte úgy hagyd békén, megéretted. – Vakondka vita 2017. május 12., 08:48 (CEST)

Gabest: Vedd ki akkor a jelmeztervező és díszlettervező ezeket olyan cikkből, aminek nincsenek ilyenjei, üresen meg ne tedd vissza bele, ha nem lesz sose infó benne. – Vakondka vita 2017. május 12., 10:29 (CEST)

Dehát Sasuke88 nem akarja, hogy kivegyem a jelmeztervezőt és díszlettervezőt az infóból se a címet, se az eredeti címet, se a port-ot se a Nanát, még imdb-t sem de ő nem hallgatott rám. – Gabest vita 2017. május 12., 10:34 (CEST)

Gabest: Figyelj, ahogyan leírtam így a paraméterek elhagyhatóságát, a sima filmes, sima rajzfilmes, sima animációs szócikkekbe vedd figyelembe. Sasuke88 ő csak az animékbe nem akarta, hogy kivedd, azokban ráhagyok mindent őrá, ahogy ő akarja, mert ő az animés cikkek elkötelezett írója. Tehát az animékben hagy bent minden paramétert üresen is, a többiben meg fentebb ahogy leírtam a szerint csináld ezeket a paramétereket. Remélem így már érted. – Vakondka vita 2017. május 12., 14:01 (CEST)

Gabest: Akkor tisztáztuk a dolgot, rendbe van? – Vakondka vita 2017. május 12., 16:58 (CEST)

Rendben. Tehát azt akarod mondani, hogy nem kell a jelmeztervezőt és a díszlettervezőt az infó boxban a sima filmes, sima rajzfilmes, sima anmációs filmes szócikkben, ugye? – Gabest vita 2017. május 12., 17:01 (CEST)

Gabest: Az attól függ, ha tudod, hogy nincs a filmalkotásnak jelmeztervezője meg díszlettervezője, akkor vedd ki a paramétereket, ha tudod, hogy van a filmalkotásnak jelmeztervezője meg díszlettervezője, csak nem tudod kik, akkor hagyd bent a paramétert üresen, ha tudod is kik, akkor meg írd be a neveiket. – Vakondka vita 2017. május 12., 17:40 (CEST)

Hát akkor a filmes és bábfilmes szócikkben kell jelmeztevező és díszlettervező paraméter, a rajzfilmes és az animációs filmes szócikkben viszont nem, igaz? – Gabest vita 2017. május 12., 17:46 (CEST)

Gabest: igen – Vakondka vita 2017. május 12., 19:19 (CEST)

De azért "Igen"-t mondtál "Igaz" helyett. – Gabest vita 2017. május 12., 19:21 (CEST)

Gabest: igaz – Vakondka vita 2017. május 12., 19:22 (CEST)

Gabest: Helyesbítettem a kedvedért igazra, remélem így akkor már elégedett vagy. Kérlek szépen válaszolj. – Vakondka vita 2017. május 12., 19:25 (CEST)

Igen – Gabest vita 2017. május 12., 19:27 (CEST)

Filmzene.net

Flzn: Szívesen, amit megköszöntél szerkesztések, meg a jóváhagyást is, amit kértél. – Vakondka vita 2017. május 12., 20:07 (CEST)

www helyett ssl

Gabest: Mi a csuda akar lenni ez? – Vakondka vita 2017. május 18., 13:01 (CEST)

Meg változtatták az URL-t az ssl.ofdb.de német weboldallal. – Gabest vita 2017. május 18., 16:51 (CEST)

Gabest: Hát rendben. :-)Vakondka vita 2017. május 18., 17:27 (CEST)

Mancs őrjárat

Szia Linkoman: Nem tudom a csonk-szakasz sablont a bevezetőhöz akartad tényleg, vagy a cselekmény szakaszba. De egy-két mondat ég csak egy rövid műsorismertető, a cselekmény ha részletesen le van írva a történet. De ha azt akarod cselekmény legyen, akkor valóban kell a pár soros ismertető alá az. A nagyfilmeknél célszerűbb részletesebb szöveget írni, a szériáknál elég egy pár soros ismertető is, de szabad részletes cselekményt ott is írni, csak akkor érdemes az elejétől a végéig a részek alapján megírni. – Vakondka vita 2017. május 20., 22:21 (CEST)

A mentőcsapat‎

Szia Regasterios: Köszi a visszavonást. – Vakondka vita 2017. május 20., 22:24 (CEST)

Úgy várlak, jöjj, segíts / Úgy várjak, jöjj, segíts

Szia Gabest! Miért írtad át az értelmesebbet egy értelmetlenebbre? – Vakondka vita 2017. május 20., 22:27 (CEST)

Megnéztem a Mesekincstárban a Mentőcsapattal a főcímdal végén úgy volt "Úgy várlak, jöjj, segíts". – Gabest vita 2017. május 20., 22:45 (CEST)

Gabest: Na akkor nem volt értelme a várlak ezt átírni várjak erre. – Vakondka vita 2017. május 21., 08:11 (CEST)

Filmlinkek

Szia Vakondka! Ha már a vitánál tartunk, felteszek egy kérdés. Csuja szerint tényleg nem kell több link a további információlnál a sablonos linkek alatt? Például: MovieWeb, Moviefone, OFDb és MovieMeter. – Gabest vita 2017. május 22., 17:27 (CEST)

Gabest úgy tudom Csuja ő szerinte több nem kell, de ha az ő véleményéről akarsz pontos választ kapni, ahhoz őt kell megkérdezned, én úgy érzem jó a többi is, a Wikipédia-vita:Filmműhely itt is volt erről szó, hozzáfűzhetsz véleményt ehhez is (a 15-ös vitánál). – Vakondka vita 2017. május 22., 18:08 (CEST)

Gabest: De már megbeszélés nélkül elkezdesz kiszedegetni meg berakosgatni linkeket, és a kiscartoon meg jogsértő linkelés, mert jogvédett vidik feltöltéseit tartalmazza. A zászlóknál meg írtam már, ennél a kettőnél, ami csak zászlót jelenít meg, ott elég az USA meg az UK ezt mindenki tudja minek a rövidítése, és a két ország hosszú nevű. – Vakondka vita 2017. május 22., 21:26 (CEST)

Egészséges mértékű linkelgetés persze megengedhető. Tíznél több 'További információ' már erős túlzás egy csonk cikknél. 5 is. Csuja 2017. május 25., 16:41 (CEST)

Gabest, Csuja: 10-nél nem szoktam sose többet berakni, riktán ha nagyon sok infó van a cikkben, akkor max 10-et, de általában 5-öt, ha csonk, akkor olyan 3-at. – Vakondka vita 2017. május 25., 19:10 (CEST)

Nem értem, mit akarsz ezzel mondani, Vakondka? – Gabest vita 2017. május 25., 19:22 (CEST)

Gabest: Csuja írta, hogy egészséges mértékű linkelgetés persze megengedhető. Tíznél több 'További információ' már erős túlzás egy csonk cikknél. 5 is. (De én nem szoktam 10-nél többet betenni, általában 5-öt, de ha csonk cikk akkor valamikor csak 3-at.) – Vakondka vita 2017. május 25., 21:24 (CEST)

Miféle csonk cikkrők beszélsz? – Gabest vita 2017. május 25., 21:47 (CEST)

Gabest: Csak azt említettem, amit Csuja írt, Tíznél több 'További információ' már erős túlzás egy csonk cikknél. 5 is. – Vakondka vita 2017. május 25., 22:19 (CEST)

Csak nem a csonk rajzfilmre és a csonk filmre gondolsz? – Gabest vita 2017. május 25., 22:32 (CEST)

Gabest: Csuját kérdezd meg, pontosan mire gondolt. – Vakondka vita 2017. május 26., 08:40 (CEST)

Várj csak egy pillanatra. Miért nem mondod meg Csujának, hogy vitassa meg Sasuke88-at is a filmlinkek során? – Gabest vita 2017. május 26., 08:49 (CEST)

Gabest a linkfarmról volt szó, hogy nem kell annyi link, mondjuk 10-nél több Csuja szerint, úgy látta túl sok linket adsz meg, de Sasuke88 szerint sem kell olyan sok. – Vakondka vita 2017. május 26., 08:54 (CEST)

Videa

Nem volt rá időm megbeszélni mert éppen nekiláttam. Különben is a Videa.hu még mindig kódolt, vagy nem működik. – Gabest vita 2017. május 22., 22:09 (CEST)

Gabest: No problem Gabest, barátok vagyunk, bocsi ha mérges hangnemnek éreztél esetleg valamit, azt nem tudom jelenleg meddig lesz még kódolt, vagy még meddig nem működik. – Vakondka vita 2017. május 23., 08:50 (CEST)

Hát a "videa.hu" – Gabest vita 2017. május 23., 09:54 (CEST)

Gabest: Igazából nem értelek, a videa az egy videómegosztó oldal, regisztrálhat bárki rá, bárki oszthat róla videót, te is regisztrálhatsz rá, akkor lesz saját csatornád, oda feltölthetsz bármit, amit akarsz, úgy mint az idnavideón meg a youtubeon, de bizonyos videóknál közösségi iránynyelvek, szerzői jogok, és tartalom azonosítások miatt, szedhetnek le, tilthatnak le a feltöltésekből, tudtommal meg, amúgy semmi baja a weboldalnak. – Vakondka vita 2017. május 23., 13:35 (CEST)

De én nem akarok saját csatornát, és nem töltök fel semmilyen videót. – Gabest vita 2017. május 23., 16:56 (CEST)

Gabest: Valójában nem értelek, akkor mi a videával a probléma? – Vakondka vita 2017. május 23., 18:18 (CEST)

Igen, arról van szó. Amikor a "Videa" nem működik, amikor belenézek. Érted? – Gabest vita 2017. május 23., 18:20 (CEST)

Gabest: Konkrétan mit ír ki? – Vakondka vita 2017. május 23., 21:39 (CEST)

Nézz bele. Legalább jól működik neked, meg Gergő90-nek. – Gabest vita 2017. május 23., 21:52 (CEST)

Gabest: Nekem jól működik, Gergő90 neked is? – Vakondka vita 2017. május 24., 09:45 (CEST)

Nekem sajnos nem. – Gabest vita 2017. május 24., 10:06 (CEST)

Gabest: Nem tudom miért, elképzelhető akkor a böngésződdel van valami baj. – Vakondka vita 2017. május 24., 11:29 (CEST)

Vakondka: Nekem akármennyire jól működik. Gabest: Ha fel akarsz tölteni a videóidat,akkor vagy nekem add vagy Vakondkának, mert a Videa.hu-ra való feltöltéséért szívesen állunk rendelkezésedre. Jó lesz? – Gergő90 vita 2017. május 24., 14:47(CEST)

Gabest: Igen Gergő90 is segít. Majd biztosan megjavul nálad is az elérhetőség, de több böngészőt is kipróbálhatsz, explorer, edge, firefox, chrom. stb. Te milyet használsz? – Vakondka vita 2017. május 24., 14:50 (CEST)

Channelboy

Na akkor ezzel vége a vitának. Tisztázzuk a dolgot. Mondd meg szépen, nem ismered a híres Channelboy szerkesztőt? És mióta tud erről a Basil, a híres egér detektív cikkről, a bevezetőnél?. – Gabest vita 2017. május 24., 11:35 (CEST)

Gabest: Most nem kell mérgesnek lenni, hogy ezt írtad: "Na akkor ezzel vége a vitának." Channelboy-t őt ismerem, mert tudok a létezéséről. Mégpedig innen a wikipédiáról, hogy olvastam a nevét, és láttam már szerkeszteni őt. De arról fogalmam sincs, mit tud arról az ottani bevezetőnél. – Vakondka vita 2017. május 24., 11:42 (CEST)

Egy díj neked!

Original Barnstar Hires.png Az eredeti barnstar
Köszönet a segítőkészségért és a hozzáállásért! Flzn vita 2017. május 23., 05:16 (CEST)

Flzn: Nagyon szépen köszi. VigyorVakondka vita 2017. május 23., 08:54 (CEST)

Aladdin (2019)

Szia!

Nem, nem hagyom figyelmen kívül, a mai nap folyamán meg fogom csinálni :) De egy kérdés: a premierdátumot te honnan nézted, mert úgy tudom, a Disney azt egyelőre még nem tette hivatalossá. A 2019 csak várható, de pontos dátum még nincs. – Ertonien vita 2017. május 23., 14:20 (CEST) (Az aláírásért meg bocsi, nem tudom rendesen megtanulni).

Ertonien: trakt.tv Megtaláltad? – Vakondka vita 2017. május 24., 14:59 (CEST)

Igen, de szerintem az nem biztos forrás az az oldal különben már másik hírlapon is bejelentették volna. – Ertonien vita 2017. május 23., 15:21 (CEST)

Ertonien: De már azóta át lett helyezve a további információk közé, ott se jó? A szabályos aláírás leírását meg elküldtem. – Vakondka vita 2017. május 24., 15:21 (CEST)

Végül is jó, legfeljebb, ha a Disney több forrásból is megerősíti a hivatalos premiert, akkor javítom :) – Ertonien vita 2017. május 24., 15:27 (CEST)

Ertonien: Megy a szabályos aláírás! – Vakondka vita 2017. május 24., 15:28 (CEST)

Medvetesók

Hali! Tudnál segíteni nekem? Van egy Danut1999vita nevű felhasználó, aki állandóan belekontárkodik A Medvetesók epizódjainak listája szócikkbe. Nem lehetne valahogy levédeni az oldalt egy időre, hogy ne férhessen hozzá az illető? – Greencat501 vita 2017. május 25., 09:29 (CEST)

Köszönöm szépen. – Greencat501 vita 2017. május 25., 10:20 (CEST)

Tudom, hogy regisztrált, de ha regisztrált felhasználóról van szó akkor nem lehet tenni semmit? – Greencat501 vita 2017. május 25., 10:34 (CEST)

Értem. – Greencat501 vita 2017. május 25., 11:13 (CEST)

csonk-szakasz

Vakondka, Az Igazság Ligája a Tini Titánok ellen szócikknél miért tettél csonk-szakasz sablont a cselekményhez? Van ott írás. Vagy az nem jó? – Greencat501 vita 2017. május 25., 12:43 (CEST)

Jól van, akkor átírom ismertető-re, okés? – Greencat501 vita 2017. május 25., 13:32 (CEST)

N. Gy.

Regasterio, Apród Egy filmrendező / rajzfilmrendező sem biztos emlékszik mindig pontosan mi mindent csinált eddig, és az új felhasználók még biztos nem mindenben ismeretesek a wikin. Aluggyan ő dolgozott, egy cikkel, ami ő róla szól, és próbálta megcsinálni. Nem biztosan jó ötlet most törölni, szerintem nem kéne mindjárt ezzel jönnötök, hogy törölni kéne a cikket, lehetne neki segíteni is, én nem vagyok nagyon ismeretes az ilyen jellegű cikkek területén, de valamelyikőtök biztosan van olyan segítő kéz, aki tudna neki segíteni. Ha már dolgozott vele, úgy vélem nem kéne szegény munkáját feltétlenül a szemetesbe dobni. – Vakondka vita 2017. május 26., 08:48 (CEST)

Őszinteségi roham

Vakondka, ha még egyszer elolvasod azt, amit írtam, pont azt magyaráztam én is linkekkel megtámasztva, hogy egyfelől nevezetes, másrészt egy építési sablon felé törlési megbeszélést kiírni, miközben azt sem tudjuk még, hogy utána nem-e első személyből visszaváltott volna harmadikba, öszintén szólva nem jó vért szül. Mindig is ellene voltam annak, ha pár napos építési sablonnál olyat tesznek egy szócikkbe, mellyel a munkafolyamatot zavarják meg.

Eszembe jutnak ilyenkor azon szerkesztők, akik néhány éve ugyanúgy egy tavaszi napon elkezdtek kötekedni egy tatarozási sablon esetében - mivel a tatarozási sablon betétele keretében egy azelőtt néhány héttel elhunyt személy esetében egyúttal visszatettem a levett friss haláleset sablont vagy fordítva, a friss haláleset sablon visszatétele keretében betettem a tatarozási sablont -, hogy mit tudok még azonkívül beleszerkeszteni a szócikkbe, hogy visszateszek egy friss haláleset sablont, kegyeletsértést követve el szerintük. Valójában be is tettem még néhány mondatot az elhunyt szócikkébe az illető életéből a KSH megemlékezéséből, de el is lett véve a kedvem attól, hogy többet is betegyek (háttérinformációnak persze ehhez azt is tudni kell, hogy akkortájt nem tudtam otthon szerkeszteni, mert kampec lett a gépem és magam sem tudtam, hogy lesz-e még egyáltalán számítógépem és mikor, a tataroz sablont is az OSZK gépén tettem fel, majd a járőrségről is lemondtam, ami demonstrációnak lett minősítve két szerkesztő által, pedig csak realista voltam, hogy akinek tönkrement a számítógépe és nem tudja, hogy lesz-e új és mikor, az ne akarjon járőr lenni és kiírtam, hogy öt évre wikiszabadságra megyek, amiből aztán csak néhány hét vagy hónap wikiszabadság lett, mert újra lett számítógépem, pontosabban laptopom. Egyúttal az új laptop -amin most is szerkesztek - volt apám utolsó nekem adott ajándéka, mert még abban az évben elhunyt; és bár írhattam volna róla szócikket vagy be is írhattam volna a nevét a halálozási listába, mert még a Népszavában is megemlékeztek a haláláról, mivel tankönyvszerkesztő volt, nem írtam be, mert a wiki közössége bizonyos dolgokkal távolságtartóvá tett és ezt 2016-ban, 2017-ben is csak növelte inkább ezt a távolságot egészen a letrollozásomig). Mint ahogy Hajdu Szabolcs esetében is azért nem írtam bele a szócikkbe azokat, amikről a szócikke vitalapján írtam, mert a magyar wikipédia egyes szerkesztői sokat tettek azért, hogy a wikipédia közösségét ne érezzem magaménak. Többek között ezért is szavaztam ebben az évben az egyik visszatérő admin ellen, mert ő is tett azért, hogy a magyar wikipédia közösségével kapcsolatban távolságot érezzek - kezdve azzal, hogy ő volt az egyik ama két szerkesztő közül 2015 tavaszán, aki úgy ellenezte a járőrségről való lemondásomat, hogy közben demonstrációnak minősítette azt). Apród vita 2017. május 26., 14:00 (CEST)

Thomas, a gőzmozdony

Gabest: A cikkben ha tudsz kérlek szépen segíts a brit és a magyar adók rendezésében, hogy pontosak e a felsorolások, és melyik melyik évadot adta mettől meddig, előre köszi. – Vakondka vita 2017. május 29., 10:31 (CEST)

Gabest: Nem tudsz akkor segíteni? – Vakondka vita 2017. május 29., 20:32 (CEST)

Most nem tudok segíteni. Tudod sok a dolgom a filmlikek ügyében. – Gabest vita 2017. május 29., 20:36 (CEST)

Gabest: érthető – Vakondka vita 2017. május 29., 20:37 (CEST)

Beyblade: Metal Fusion

Utánanéztem, tényleg nincs ilyen szereplő a sorozatban, csak egy nemhivatalos kitaláció. Viszont vicces, hogy még a saját szinkronlistámban is benne van. Majd ha odaérek, hogy megnézzem ezt a sorozatot, akkor kiderül, hogy hogyan. Addig ellenőrzötté tettem a cikket. – Sasuke88 Anime eye.svg vita 2017. május 30., 19:07 (CEST)

Visszatérés Vakondka/Archívum/ąrchív31 felhasználói lapjához.