Amit érdemes még tudnod szerkesztés

A felhasználói lapodat, mint látom, beizzítottad, s ha-már-akkor-már alapon gondoltam nyújtok némi segítséget. Nézz körül egy-két szerkesztőtárs lapján, hátha sikerül ellesned valamit, csak épp arra vigyázz, hogy véletlenül se változtass rajtuk.


Még talán ezek is segíthetnek:

  • Kategória:Userboxsablonok - találsz itt jó néhány érdekes kis dobozkát, amit könnyedén elhelyezhetsz a júzerlapodon, mi többiek meg majd tudni fogjuk belőle, hogy mihez is értesz.
  • Wikipédia:Bábel - ennek segítségével könnyedén és átláthatóan bemutathatod, milyen nyelveken is beszélsz, s mennyire jól.

--Lord SólyomKössé' belém "Natura nostra infernus est" 2009. szeptember 8., 15:16 (CEST)Válasz

Hüperboreoszok szerkesztés

Szia!

A fenti cikkbe beírt szöveget alá kellene támasztani néhány forrással (könyvek, internetes címek, folyóiratok, bármi), mert így lehetetlen ellenőrizni azokat (ettől persze lehetnek igazak).

Köszönöm! --Lord SólyomKössé' belém "Natura nostra infernus est" 2009. szeptember 3., 12:45 (CEST)Válasz



Szia!

Először amikor összeszedtem ezt a néhány dolgot, azt sem tudtam, egyáltalán elfogadjátok-e. De most, hogy láttam, hogy még ki is csinosítottad, megpróbálok minél több forrást odaírni. Nagyon örülnék a további segítségednek a külalak terén, mert a formázási lehetőségekkel nem igazán vagyok tisztában, előre is köszi!

Még lenne néhány kiegészíteni való, ma este bemásolom. Megpróbálom átgondolni, mit-milyen alcím alá tegyek, hogy ne kelljen sokat kopipésztelned! :)

Még egyszer köszönöm az eddigi segítségedet!

(remélem jó helyen válaszoltam, rossz érzés kezdőnek lenni...)

Üdvözlettel, Zoli – Zoltan bereczki vita 2009. szeptember 4., 20:58 (CEST)Válasz


Segítség szerkesztés

Szia!

Nagyon szívesen segítek bármiben, ha kérdésed van akár itt, akár az én vitalapomon (katt oda) kérdezz bátran. Ha mások vitalapján válaszolsz, egy narancsszínű sáv figyelmezteti őket.... nehéz nem észrevenni (talán Te is láttad már), ám a figyelőlistámon rajta van a Te vitalapod is, így itt is észreveszem.

Ami a cikket illeti: az általad beírt részek hasznosak, csak éppen forrásokat kellene hozzuk írni. Ezt a következőképpen teheted meg: oda, ahol én úgy éreztem beírtam a [forrás?] sablont, ezt cseréld le a szerkesztői ablakban <ref>Forrás</ref> kifejezésre, így:

pl. Szöveg blabla meg mittomén<ref>Mittudoménmilyenkönyv</ref>
Ez lesz belőle: Szöveg blabla meg mittomén[1]
  1. Mittudoménmilyenkönyv
A forráshivatkozás persze lent a Jegyzetek szakaszcím alatt fog megjelenni.

Még valami: a modern elméletek mellett jó volna kicsit bővebb szakirodalommal is megbővíteni a cikket, hogy ne tűnjön alaptalan mítoszgyűjteménynek, legyen benne egy kis nehéz tudomány is  . Ezt arra értem, hogy, ha tudod forrásold a bevezetőt meg a korabeli mítoszokat (s persze ha tudod bővítsd).

U.i.: mindannyian kezdőként kezdtük  ... és sajnos tartalmilag keveset értek a cikkhez, ám érdekel a téma, így a formai részben szívesen segítek.

--Lord SólyomKössé' belém "Natura nostra infernus est" 2009. szeptember 4., 21:37 (CEST)Válasz


Helló itt is!

Válaszoltam az oldaladon, de nem írt ki semmit, hogy elment volna az üzenet, ha nem kaptad meg majd újra próbálkozom.

Zoltan bereczki vita 2009. szeptember 4., 23:09 (CEST)Válasz


Megkaptam az üzenetet, mikor elmented én azonnal látom, hogy odakerült (mán ha épp itt tartózkodom, ha nem később úgyis észreveszem).

  • Hüperborea: az átnevezés jó ötlet, minyá meg es ejtem, s akkor mindkét címről ugyanazt a cikket lehet majd elérni.

--Lord SólyomKössé' belém "Natura nostra infernus est" 2009. szeptember 4., 23:22 (CEST)Válasz


Megvan, most egy kérésem lenne: a jelenlegi bevezető rész nagyon gyengécske, mielőtt bármi mást kiegészítesz/hozzáadsz, légyszíves azt alakítsd át. Egy rövid összefoglaló Hüperboreáról (hol, mikor, ki említi, szerint(-e/-ük) hol van, stb.), utána pedig a mai álláspontok néhány mondatos összefoglalója (csak általánosságban, a specifikus adatok a megfelelő fejezeteknél majd úgy es ott lesznek).

Köszönöm! Jó munkát! --Lord SólyomKössé' belém "Natura nostra infernus est" 2009. szeptember 4., 23:30 (CEST)Válasz


Látom ráleltél az allapok titkára  ... a piszkozat elég jól néz ki, ugye nem baj, ha belepiszkálgatok (csak mer' itt-ott úgy látom kell neki egy kis kalapálás  )? --Lord SólyomKössé' belém "Natura nostra infernus est" 2009. szeptember 6., 21:01 (CEST)Válasz



Igen, akartalak kérni, hogy a bénán belinkelt forrásokkal vhogy segíts. De légyszi csak holnap kezdd el "piszkálni" :D, mert ma még kiegészítgetem. Köszi– Zoltan bereczki vita 2009. szeptember 6., 21:12 (CEST)Válasz


No én most nekifogok művészkedni vele egy kicsit  , s egyúttal megnyitom a vitalapját, a cikket érintő megbeszélést ott folytassuk. --Lord SólyomKössé' belém "Natura nostra infernus est" 2009. szeptember 7., 10:39 (CEST)Válasz


Szia! Ha jól látom épp itt vagy, megtennéd, hogy vetsz egy pillantást a piszkozat vitalapjára? Van pár emészthetetlen problémám. --Lord SólyomKössé' belém "Natura nostra infernus est" 2009. szeptember 7., 23:18 (CEST)Válasz

Angol fordításban kell segítség? --Konstant vita 2014. szeptember 24., 16:59 (CEST)Válasz

Naneeee szerkesztés

Kérlek a "markusbobo kukac gmail pötty com" címre írd meg, ha Te az vagy, akire a magyar kultúrközönség gondolhat. – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. szeptember 6., 20:30 (CEST)Válasz

Megtisztelő és rejtélyes, hogy a kultúrközönség bármivel kapcsolatban is miért gondolhatna rám, de gondolhat , ezt nem zárom ki, csak nem tudom, miért gondolna. Egyébként nem Te vagy véletlenül az, akire gondolok? Vagy akikre gondolok, mit gondolnak, ki vagy te és ki vagyok én? :) – Zoltan bereczki vita 2009. szeptember 6., 21:15 (CEST)Válasz

Ok, jogos. Ilyen névvel él egy emberke Budapesten, aki fellép színházakban, és aki olyan szépet énekelt a feleségének annak idején a TV-ben, hogy belekönnyeztem. Csak ennyi. Hogy én ki vagyok, könnyen kideríthető, ha a nickemre kattintasz. :) – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. szeptember 7., 12:42 (CEST)Válasz

Na hát ő biztosan nem vagyok, egyébként nekem előbb volt ez a nevem, mint neki, ha jól tudom ő Szolnoki Zoltán eredetileg csak úgy gondolta, hogy az "én nevem" szebb. :)– Zoltan bereczki vita 2009. szeptember 7., 23:00 (CEST)Válasz

Lehetséges, én ezt nem kutattam. A honlapja egyébként itt van. Üdv, – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. szeptember 8., 07:05 (CEST)Válasz

Veszprém szerkesztés

Üdv! Nem véletlenül vontam vissza az anon szerkesztését. Az ilyen információkhoz forrás kell. Addig nem szerepelhet a szócikkben. Hungarikusz Firkász   Ide írkássz! 2011. március 21., 10:43 (CET)Válasz

Ha már beírsz egy állítást és ragaszkodsz hozzá, akkor neked kell, vagy legalább is illene gondoskodnod a forrásáról. Írd vissza nyugodtan a szöveget és illeszd hozzá a forrást. Akkor senki sem fogja visszaállítani. A Wikipédián is meg van a dolgok rendes menete. De ebbe nem tartozik bele, hogy valaki mást felszólítasz arra, hogy helyetted forrásoljon meg egy információt. Ha segítség kell, inkább kérdezz, mint vitatkozz. Én is szívesen segítek, meg mások is. Valamint más: a vitalapokon a hozzászólásaidat mindig írd alá. Ezt a négy ~ jellel is megteheted, vagy a szerkesztői ablak tetején található ceruzaikonnal is. Köszönöm. Hungarikusz Firkász   Ide írkássz! 2011. március 21., 11:00 (CET)Válasz


Helló! Véleményed szerint - tényleg őszintén érdekel - a tudományt szolgáló szerkesztőnek érzed magadat? Amennyiben igen, kérlek magyarázd el, mennyiben szolgálja a tudományt - és a wiki érdekeit - ha egy 2 mozdulatból álló mozdulatsor helyett (kopipészt) úgy ahogy van kitörölsz egy információt.? Mégis a szerkesztő mit csinál szerinted, a szó hagyományos értelmében? Mert a te értelmezésedben egyet csinál: ha nincs forrás, töröl. Ezt nem nevezném konstruktív szerkesztésnek. Sajnos az egész wikin ehhez hasonló a szerkesztők hozzáállása, lusták vagy nem tudom, de ez az eljárás senkinek a javát nem szolgálja abban biztos vagyok. Egy szerkesztő rutinosabb sztem, mint bármely beíró "közember", miért nem segíti az illetőt a szerkesztő a közös cél felé (tökéletes és mindent lefedő cikkek), és ehelyett miért rombolja a lehetséges tartalmat, a lehetőséget is elvéve attól, hogy értékes információ kerüljön be - pusztán formai okokra hivatkozva. Ennél durvábban bürokratikus és ostoba szerkesztési módszert még nem láttam.Ez olyan, mintha feltalálná valaki az AIDS ellenszerét, feltenné az ellenszer képletét egy honlapra, de az ottani szerkesztő törli az EGÉSZET, mert nem volt alatta dátum! Ébresztő, ez nem szerkesztés, ez butaság.

Mivel nem akarok hosszan menő vitába bocsátkozni, röviden és tömören igyekszem válaszolni. Igen, a tudományt szolgáló szerkesztőnek érzem magam. Ugyanis, nincs olyan tudományág, amelyikben bármilyen állítást elfogadnának megbízható források nélkül. A Nobel-díjakat sem osztogatják csak úgy bemondásra. Például egy orvos állíthatja azt, hogy feltalálta az AIDS ellenszerét, addig nem fogja megkapni az orvosi Nobel-díjat amíg ezt be nem bizonyította. Ja és nem a Nobel-díj bizottság feladata az, hogy megkeresse az orvos tudományos eredményeit, azt magának az orvosnak kell bemutatnia. Mivel valóban felajánlottam a segítséget, kérésedre betettem a forrást. Azonban felhívom a figyelmedet a fentebb, valamint a vitalapomon hagyott üzeneteid stílusa nem megengedett és nem elfogadható a Wikipédián. Próbáld meg legközelebb személyeskedés nélkül kifejteni az érveidet. Hungarikusz Firkász   Ide írkássz! 2011. március 21., 11:40 (CET)Válasz

Bocs ha személyesre sikerült. De én úgy gondolom, a wiki akkor a legjobb, ha minden benne lévő infó össze van linkelve. Szerinted nem? És én ezt tettem meg, összelinkeltem, HELYETTETEK. Nem kértem, hogy megköszönjétek, hogy jobb lett tőle a wiki. De azt sem vártam, hogy tölröd az egészet. Én csak összekapcsoltam, ami már eleve benne volt a wikiben, miért baj ez? Ott van a forrás a Bezprym lapon, minek külön forrásolni? Nem az a lényege a wiki belső linkjeinek, hogy ne kelljen mindenhol forrásolni? Elejétől nem értem, mi a problémád, kérlek próbáld érthetően kifejteni. Zoltan bereczki vita 2011. március 21., 12:04 (CET)Válasz

Az összelinkeléssel nincs semmi probléma. Ezért lett kitalálva a belső link. Azonban a Wikipédiás szócikkek nem egymást, mert mindegyiket emberek szerkesztik. Azért kell külön forrásolni, mert ebben az esetben mi van akkor, ha a Bezprym szócikket valaki figyelmetlenül szerkeszti és az ott található rossz információhoz kerül a korábban jó információnál lévő forrás? Abban az esetben ez információtörést okozhatna, hiszen rossz információ szerepelne két szócikkben is. Ezért kell minden szócikkben megforrásolni, akár ugyanazon állításokat is. Hungarikusz Firkász   Ide írkássz! 2011. március 21., 12:12 (CET)Válasz

Ha az eredeti lap (esetünkben a Bezprym) megváltozik (gondolom arra célzol, hogy véletlenül valaki kitörli a forrást), akkor visszaállítod az eredetit és meg van oldva a probléma. Épp ezt csináltad velem az imént, nem tudom erről a lehetőségről érvelésedben miért feledkezel meg. És továbbra sem látom, hogy az olyan állítások, minthogy Veszprém megyei jogú város lenne, hol van forrásolva. Egyes evidenciákat elfogadnak a szerkesztők evidenciáknak, míg más evidenciáknál forrásokat követelnek, aszerint, hogy számukra melyik az evidencia, ez nem tudományos hozzáállás. Ráadásul az eredeti cikk sincs forrásolva, hanem csak ugyanúgy forrás nélkül linkelve van egy másik wiki szócikkre, mint az én verziómban lett volna. Nem szeretem, amikor a szabályok mögáé bújva úgy csűrik-csavarják a dolgokat, hogy nehogy ne nekik legyen igazuk, míg más esetekben ugyanabban nem látnak kivetnivalót.

Úgy látom, hogy még mindig félreérted a dolgot. Nem. Nem arra gondoltam, hogy valaki kitörli a forrást, hanem arra, hogy átírja a forráshoz tartozó információt egy másik információra. Akár szándékosan, akár szándéktalanul, de így máris rossz információhoz lenne rendelve a forrás, ami viszont az információ (és a tények) elferdítését okozná. Abban igazad van, hogy a többire információra is kell forrás. Mint azt írtam már, minden információra kell forrás. Ennek külső forrásnak kell lennie. Kérlek olvasd el ezt: Wikipédia:Tüntesd fel forrásaidat!. Ott is megtalálható, hogy a Wikipédia önmagában nem lehet forrás. A forrással alá nem támasztott információ nem hiteles. Tehát nem tudományos módszer anélkül elfogadni. Anélkül mindössze pletyka szintjén áll. Hungarikusz Firkász   Ide írkássz! 2011. március 21., 12:44 (CET)Válasz

V. Ferdinánd szerkesztés

Kedves Zoltán! Kérted, hogy segítsek, ezért írok neked üzenetet. Nem rosszindulatból vontam vissza másodszor is a szerkesztésedet, hanem azért, mert túl sok információt, ráadásul forrásmegjelölés nélkül írtál bele. Az nem elég, hogy megmondod vagy csak beleírod azt a könyvet, ahonnan idézel, hanem a beleírt szövegben is meg kell jelölnöd lábjegyzetben, hogy a megadott könyvben hányadik oldalon szerepel az adott infó, ilyenkor a szerző vezetéknevét, kiadási évet és az oldalszámot kell megadni, és a felhasznált irodalomban a cikk végén kell feltüntetni a teljes művet. Ha a saját szavaiddal mondod el, amit a könyvben olvastál, akkor nem kell idézőjel, de ha szó szerint idézel, az idézőjel elkerülhetetlen. Egyéb esetben másolmánynak, plágiumnak tekinthető, amit hivatalból is el kell egy szerkesztőnek távolítani. Nekem gyanús volt példálul a talján szóhasználat, amely az olasz régies megfelelője, tehát gyanús, hogy egy az egyben kimásoltad, tehát ez esetben még addig sem maradhat a cikkben, amíg megvárjuk, míg pontosan forrásolod. Nekem meg nincs kezemben a könyv, tehát nem tudom ellenőrizni, de ez nem is feladatom, ezt neked kell megtenned, hogy megadd a pontos forrásokat. A másik bajom pedig az volt a szerkesztéseddel, hogy olyan tartalmakat töröltél, amelyek hasznos információkat tartalmaztak, ráadásul pontos forrásmegjelöléssel. Ha hozzáírsz valamit, nem illik a korábbiakat önkényesen törölni, ha téves információt találsz, azt pontos forrásmegjelöléssel javítsd, de már elfogadott tartalmakat egy tollvonással ne semmisíts meg, mert azt is vissza szokták vonni egyből, ha nem volt indokolt. Ezeket kérlek tartsd be, és akkor senki nem fogja visszavonni a szerkesztéseidet a jövőben.Peadar vita 2013. április 12., 01:14 (CEST)Válasz

Kübekháza szerkesztés

 

Kedves Zoltan bereczki! Más honlapokról sajnos nem szabad beleírni adatokat a cikkekbe, mert a beírt anyag jogvédett lehet. Ez a baj a Kübekháza cikkel is, ahol a beírásod innen származik. Szerkesztésedet nagy sajnálatunkra visszavontam  ... Fogalmazd meg a saját szavaiddal, vagy ha Te vagy a szöveg eredeti szerzője, akkor engedélyt kell adnod a szöveg szabad felhasználására. Ha kérdésed van ezzel kapcsolatban, írj a vitalapomra! További jó szerkesztést:Ogodej   vitalap 2018. március 1., 20:08 (CET)Válasz

Szia! Lehet engem hibáztatni mert visszavontam egy szerkesztésedet másolás miatt, de miért nem ott kezded, hogy az adott szöveget a saját szavaiddal átfogalmazod, és az adott forrást feltünteted? Majd ez után szólhatsz hogy visszavontam valamit. Talán mert dolgozni kellett volna vele? Egyértelműen nem idézet volt, amit írtál, egyébként is az idézésnek megvannak a maga szabályai, amit itt például nem tartottál be. Egy szó mint száz, nem szabad másolni. Te sem örülnél, ha egy munkádat valaki egy az egyben idézné és a saját szellemi termékeként tüntetné fel. Illetve a Wikipédia szellemi termékeként. Bármennyire is hihetetlen, ebben a kérdésben én még az elnézőbbek közé tartozom, szemet hunyok akkor is, ha csak egy kicsit hasonlít a szöveg, de itt nem lehetett. A másolmányok miatt tartják copy-paste-nak a Wikipédiát, hitelességének egyik alapja amit a legalsó sorban látsz és úgy szól, ha valamit felküldesz a Wikipédiára, egyrészt lemondasz a szöveg tulajdoni jogáról, másrészt mindenki számára felhasználhatóvá teszed. Namost © 2008 Kübekháza Önkormányzata által jogilag védett szöveggel ezt nem teheted meg ugye? Tehát egy kicsit nyugodtabban és átgondoltabban bürokratázz le engem légy szíves.
A másik problémám az, hogy az ellenőrzések során mintegy 10%-ban találok másolmányokat, ez esetenként 15-20 cikk átszerkesztését jelentené, csak kérdezném, kellene nekem mások hanyagsága vagy lustasága miatt olyan cikkek szerkesztésébe fogni, forrásokat keresni, amihez nem értek, a részecskefizikától Kübekházáig? Aki bővíti a cikket, az az adatvédelmi szabályokkal is legyen tisztában. Ennyi.
Továbbra is rettentő zord és kegyetlen módon vissza fogom vonni azokat a szerkesztéseket, amiket úgy tettek fel, hogy abban semmi önálló munka nincs. Milyen remek cikkeket tudnék létrehozni ilyen másolásokkal!

Üdvözlettel: Ogodej   vitalap 2018. március 18., 11:24 (CET)Válasz

Tehát ha átfogalmazom a honlapon lévő információt, úgy hogy ugyanazt jelentse, de szókapcsolataiban se emlékeztessen az eredetire, akkor az úgy meg fog felelni? Erre egyébként rengeteg ellenpélda található a wikin és tegyük hozzá, teljesen értelmetlen szabály ez (tudom, fel tudod majd mondani nekem a leckét a wikiszabályokból, hogy miért rendkívül fontos és okos és hasznos szabály) és pontosan arra jó, hogy mint egy jolly jokert elő lehessen venni és törölni bármit. Pl. tegyük fel van XY tudósnak egy elmélete, melynek leglényege, hogy "a Föld lapos", és ezt le is írja könyvében, melyről wiki cikk születik. A csodálatos szabály miatt a wikis cikk szerzője csakis idézetként írhatja bele a cikkbe a könyv lényegét, és a cikk többi részében kerülnie kell a "föld" és a "lapos" szavak használatát, azt meg pláne, hogy esetleg egymás után írná le a cikkben e két szót más helyütt, az idézés szigorú szabályainak figyelembe vétele nélkül, hiszen ezzel a cikk törlését érné el, mondván: másolt? Válaszodban te magad írtad, hogy te az elnézőbbek közé tartozol, ami magyarra fordítva annyit jelent, hogy végeredményben szubjektív, hogy mi minősül visszavonandónak és mi nem, és te most így döntöttél és kész. Igen, lehet hogy vannak nálad keményebbek, de akkor lehetnek nálad is "lágyszívűbbek" is, akik meg úgy hagyták volna. Őszintén szólva nem nagyon érdekel, hogy melyikőtök mennyire képzeli magát keménynek, vagy lágyszívűnek, az egész inkább emlékeztet egy óvodai homokozóra, mint tudományos cikkek tárgyilagos, egó-mentes szerkesztőinek megalapozott és pontosan behatárolt kritériumok mentén való döntésmechanizmusára. Az pedig különösen elgondolkodtató, hogy miért hoztad fel a kopipészt dolgot, mint érvet. Tegyük fel a civilizációnk holnap megsemmisül és csak egy példány teljes wikipédia marad fenn, amire az utókor támaszkodhat a múlt dolgaival kapcsolatban. Mit gondolsz minek örülnének jobban, egy "kopipészt enciklopédiának" amiben benne vannak a tények és ismeretek, vagy egy ki tudja milyen szerkesztők személyes szabályértelmezései következtében létrejött hiányos, sőt szándékosan megcsonkított wikinek? Maga a szubjektivitás a döntéshozatalban egyáltalán nem tudományos, és - ne vedd sértésnek, de - egyáltalán nem vagyok meggyőződve, hogy amit ti a wikipédián névtelenül és arctalanul, magatokat valamiféle "védőpajzsnak" képzelve, szerkesztői titulus mögé bújva visszavonogattok, sokszor elég szubjektív més homályos elvek mentén annak építő jellege lenne a végtermék szempontjából. Arra hivatkoztok, hogy nem érthettek mindenhez, ezért nem javítotok hanem inkább töröltök. Nos, nem lenne esetleg bölcsebb dolog, ha a szerkesztő valóban szerkesztene és nem egy "visszavonó-robot" volna? És tenné ezt úgy, hogy örömmel venne minden új információt, mely az általa jól ismert témákhoz illő cikkhez érkezik? Utópisztikus elvárni, hogy egy szerkesztő szerkesszen és csak azt szerkessze, amihez ért is? Miközben nem ledorongolja a beíró "parasztot", hogy "büdös a munka" - mondja ezt annak az embernek, aki pl. munkahelyén vagy családjától elvett perceiben tud csak valamit tenni egy-egy cikk jobbításáért? Mondja ezt egy "szerkesztő", aki pontosan az, akinek valójában büdös volt a munka, mert neki tényleg ez lett volna a dolga, hogy elfogadható formára szerkessze a cikket, persze csak ha nem gyorsan akarna dolgozni, hanem jól és hatékonyan. Visszavonni persze hogy egyszerűbb, csak elő kell húzni a megfelelő szabályt, amit aki nem szerkesztő úgysem ismer, aminek jól hangzó kódja meg rövidítése van, és amit ki tudja mely fogalmatlan wiki-vezető két meeting és kávészünet között talált ki a múlt héten (csak példa volt, lehet hogy régebben, attól még lehet értelmetlen) és már mehet is a visszavonás, plusz egy szerkesztés behúzva, ezzel már 19852. ugyanekkora baromságot követette el az adott szerkesztő, jár neki a taps és valami hülye wiki-kitűző. Ja, hogy elveszett számtalan adat és információ? Kit érdekel, tanuljon meg szerkeszteni a paraszt, vagy húzzon innen. Így épül-szépül a wikipédia nemde? Ezek az arrogáns dumák meg, hogy "szerkesztésedet nagy sajnálatunkra visszavontam"...ezt mégis honnan veszitek, hogy megengedhetitek magatoknak? Ez Kovács II. János rendőr törzsőrmester szintje, aki zéró volt az életben, de amint valami szánalmas kis hatalmat kapott, onnantól ő azt érezteti is minden szerencsétlennel, akit megállít és igazoltat. És ha valakinek ez nem tetszik, akkor ő addig fog kérni papírokat, mentőládát és izzókészletet, amíg nem talál valami hibát, mert ővele senki se szarakodjon. Ha pedig Kovács II. Jánosnak jó napja van, akkor mindenki legyen nagyon hálás és legyen nagyon boldog, hogy ma a törzsőrmester úr micsoda lágyszívű volt, legyenek hálásak a parasztok, hogy micsoda jó és kedves ember a törzsúr. Szubjektivitás helyett tárgyilagosságot és világos szabályokat, pontosan ismertetett kritériumokat szeretnék és pontosan indokolható döntéseket. Az adott cikkhez értő szerkesztőket szeretnék, az adott cikkbe beleszerkesztő átlagembert nem ledorongoló szerkesztőket, nem fölényeskedő, hanem emberi szerkesztőket, és valóban szerkesztést végző szerkesztőket. A wikipédiát jelenleg olyan Kovács II. Jánosok szerkesztik, akik "nagy sajnálatukra" vonják vissza a változtatásokat, miközben nyilvánvaló, hogy ez nem udvariassági formula, hanem csakis a lekezelés kifejezése. Egyébiránt a "nagy sajnálatunkra visszavontam" nyelvtanilag is nonszensz, mert szó szerint azt jelenti, hogy a "ti"(=wikipedia) sajnálatotokra, te (egyes számban mint szerkesztő) visszavontál valamit. Tehát a wikipédia sajnálja, hogy te, a szerkesztöje visszavontál valamit? Ha sajnálja, akkor minek hagyja, hogy a szerkesztő visszavonja? Vagy ha te egyedül vontad vissza, miért beszélsz többes számban? Ha a wikipédia nevében beszélsz, akkor meg miért nem "visszavontuk"? Visszavonásodnak akkora híre ment, hogy mindenki sajnálta? Vagy mindenkit előre értesítettél róla és írták neked, hogy sajnálják, esetleg te szoktál kapni egy értesítést, melyben a wikipedia szerkesztők összesített véleménye található a tervezett visszavonásaidról, és ezt osztottad meg velem? A sajnálkozás helyett átfogalmazhattad volna azt a két mondatot, de biztos nem volt időd, helyette írtál nekem egy jó hosszú magyarázkodást ami kb. 20x annyi időbe került. Ha még van időd újabb válaszra, kérlek fordítsd inkább a Kübekháza cikkre, hadd örüljenek a kübekháziak, nekem meg könnyen és gyorsan küldj valami szép kódos figyelmeztetést vagy tiltást a "hozzászólása nyelvezete nem felelt meg" vagy hasonlót, gyűjtöm őket. További jó szolgálatot kívánok neked és a többi Kovács II. János szerkesztőtársadnak, lényeg hogy az egótok ne sérüljön, pörögjön a számláló és veletek senki se szarakodjon, így szépül a wikipédia!– Aláíratlan hozzászólás, szerzője Zoltan bereczki (vitalap | szerkesztései)

Hát nagyon nagy energiát fektettél ebbe a szövegbe, de nem lett volna érdemes mindezt Kübekházára fordítani? Hadd örüljenek a kübekháziak!   Megpróbálom még egyszer, és nem veszem fel a sértéseidet (ja, kevesebb dühöt légy szíves) :

  1. Nem másolunk máshonnan jogvédő szöveget. Ennyire egyszerű. Ezért a Wikipédiát perelhetik, visszavonásra kényszeríthetik, erre volt már példa. És nem akarok ennek etikai oldalával foglalkozni, pedig tehetném. (Államfő bukott már hasonlók miatt, függetlenül attól, hogy igazak vagy sem a vádak).
  2. Azzal sem foglalkoznék, hogy mi lenne, ha megszűnne a világ és hasonló sarkításokkal, mert ezek érvelési hibák, nem tartoznak a tárgyhoz. Hiszen nyilvánvalóan a meglévő tényekkel kell foglalkoznunk: nem másolunk jogvédett szövegeket.
  3. A Wikipédia cikkeit úgy írják, hogy valaki egy témában irodalmaz, majd összehoz a meglévő forrásokból egy dolgozatot, cikket, azaz a munkája önállóan megállja a helyét, amiben természetesen idézhet is a megfelelő korlátokkal de nem azért, hogy megspórolja az önálló munkát, azaz a fogalmazást.
  4. Igen, szubjektíven döntünk a visszavonásokról is, mert emberek vagyunk és nem Kovács II. Jánosok. Egyébként itt listázzuk a másolt cikkeket, amik hamar törlésre kerülnek.
  5. Azért nem fogalmazom át én a cikket, mert erre nincs időm, de ezt már írtam. Miért én dolgozzak helyetted, mert te lusta voltál átírni?
  6. A Wikipédia működéséről röviden: Nincs vezetőség. Én is ugyanolyan szerkesztő vagyok mint te, semmi plusz jogom nincs a járőrködéssel járó ellenőrzési jog kivételével, de a visszavonás ettől független, egyszerű mezei szerkesztő, sőt anon is visszavonhat szerkesztéseket. A szabályok néhány egyszerű irányelven alapulnak. A lényeget ide írtam, hogy ne kelljen végignyálazni a bürokratikus szabályokat, tehát Kübekháza szempontjából a legfontosabb, hogy nem szabad másolni. Ezeket a szabályokat egyébként a kétezres évek elején hozta létre az amerikai Jimmy Wales. További kérdések a itt.
  7. A nyelvtani elemzésedet köszönöm, átfogalmazom egyszerűbb módon, bár valójában nem látok hibát, hiszen mindannyian sajnáljuk, ha egy informatív szöveg kikerül a Wikipédiáról, de erről legkevésbé a visszavonó szerkesztő tehet. Egyáltalán nem tartom arrogánsnak azt, hogy "nagy sajnálatunkra", mert tényleg. Te hogy figyelmeztetnél másokat, hogy ne másoljon?
  8. A "föld lapos" című fejezeteddel csak az a gond, hogy ez is sarkítás, Ha más véleményét leírod a témáról az copy, ha a saját szavaiddal, megfelelő forrásokkal úgy, hogy használod a "föld lapos" kifejezést, az nem.
  9. A névtelenségről annyit, hogy nem vagyok névtelen, ott az aláírásom a válasz végén. Más lenne a véleményed a tevékenységemről, ha ott lenne a rendes nevem, címem, telefonszámom?
  10. Ha további kérdésed van, írj bátran. Megpróbálok higgadtan válaszolni.
Ogodej   vitalap 2018. március 31., 11:07 (CEST)Válasz

Eggyé váltál a wikipédiával, nem gondolkodsz már olyasmin hogy mi helyes és mi nem körülötte, megszoktad már a jó és rossz dolgokat vele kapcsolatban. Én sosem voltam hardcore szerkesztő, mert csak akkor szerkesztek, ha lecsípek valahonnan időt, pl. munkahelyről vagy késő éjjel. Sok minden rám ragadt, mit hogyan kell, de csak alapszinten, mert a formát mindig is kisebb értékűnek tartottam, mint a tartalmat, csak a határtalan akarat volt meg bennem, hogy megosszam azt amit igaznak gondolok. Olykor magam sem voltam tisztában a pontos wiki szabályokkal és a több mint 15 év alatt (volt egy korábbi accountom is) sokszor volt, hogy több hónap, vagy akár év is eltelt két szerkesztésem között, ennyi idő alatt egyszerűen elfelejti az ember a részleteket, azt is, amit korábban tudott, mivel nem foglalkozik vele napi szinten. Amikor a hiányos szerkesztési tudásom miatt visszavonásokkal honorálták a tapasztaltabb szerkesztők az alaki hibák miatt a kiegészítéseimet, mindig mérges lettem és az vagyok a mai napig, akkor is, ha tudom, hogy bizonyos szempontból igazuk volt/van. Bizonyára fontos dolgok az alaki és egyéb szabályok, amiket én vagy nem ismerek, vagy ismerek de magasról lesajnálom őket, mert az én elképzelésem egy valóban a tudományt szolgáló online enciklopédiáról kicsit (nagyon) más, mint ahogyan a wikipedia a múltban vagy jelenleg működik. Mint mondtam, véleményem szerint az információ az elsődleges, minden alaki, jogi követelményen MAGASAN felül áll, egy "szent" dolog, hiszen egy enciklopédia sem engedheti (engedhetné) meg önmaga tartalmi szegényítését formai okokból. Egész egyszerűen elkeserítő elképzelni, hogy hány egykor lelkes szerkesztőpalánta által beírt milyen tömérdek információ veszett el a wiki szabályai miatt. Nem volt teljesen sarkos a "mi van ha holnap elpusztul a világ" párhuzam, mert a mai fiatalok egyre inkább elsődleges tájékozódási forrása az internet, azon belül pedig ha tényekről van szó, a wikipédia. A nyomtatott könyvekbe "zárt" információ számukra elérhetetlen, és ami nincs itt fent, az sokak számára nem létezik. A jövőben pedig ez még inkább így lesz. A be nem kerülő információ tehát számukra, a jövő generációi számára tehát valóban elvész. Óriási, felmérhetetlen és pótolhatatlan kárt okoz magának és a jövő generációinak az az alaki követelmények hosszú sorára épülő wikis követelményrendszer, ami a szerkesztéseket ennyire korlátok közé szorítja. Éspedig azért, mert a legtöbb szerkesztő pont olyan, mint én, csak ritkán szerkeszt és nem tudja pontosan a szabályokat. A visszavonogatások nem ránevelik őket a szabályokra, mint ahogyan azt ti remélitek, ellenkezőleg, frusztrálják és egyre kevesebb aktivitás felé tolják ezt a népes tábort, és előbb-utóbb felhagynak a szerkesztéssel. Jogosan érzik, hogy bár ahogy mondtad, itt minden szerkesztő egyenlő, mégis vannak "egyenlőbbek". Ugyanis próbáljon csak meg egy mezei szerkesztő, mint pl. én egy adott szerkesztést átvinni úgy, hogy egy járőrnek az nem tetszik, mi történik? A mezei szerk. nem tud szabályokra hivatkozni mert nem ismeri annyira alaposan és nem is azért jött ide, hanem mert információt adna át, sosem kerekedhet a járőr fölé csak ha valamelyik másik tekintélyes wikis véletlenül arra jár, egyet ért és mellé áll. Próbáljon meg valaki egy jogásszal jogi kérdésekben vitatkozni, hasonló a helyzet, bármilyen éles elméjű az adott ember egyébként, alul fog maradni a jogi csűrés-csavarásban. És sokszor igenis éreztem személyes motivációkat egyes szerkesztők tárgyilagosnak beállított ténykedése mögött (nálad nem) és tudom jól hogy bármit ki lehet magyarázni wiki-szabályokkal, de ha akarjuk, akár az ellenkezőjét is. Ezért tökéletlen a rendszer, mivel ezt is emberek működtetik, akik esendők és minél nagyobb teret engedünk a szubjektivitásnak, az egyes tökéletlen-lelkű járőröknek is nagyobb hatalmat adunk és annál több Kovács II. Jánost állítunk elő- és pont ezért rendkívül irritáló, amikor tévedhetetlennek hiszik és próbálják beállítani magukat egyesek (nem te), miközben minden alkalmat megragadnak, hogy éreztessék nem létező szellemi fölényüket, maguknak is próbálnak bizonyítani, hogy a mezei szerk, pláne az anon eleve egy gyökér, akinek nem is lehet igaza alapjáraton, ha még berzenkedik is akkor meg csakazért sem. Az anon szerkesztésekre papíron igaz csak amit mondasz, a valóságban ezeket EGYTŐL-EGYIG visszavonják. Én "kívülről" így látom a rendszert és már rég nem folytatnám a szélmalomharcot ha nem hinném, hogy fontos amit teszek, valakiért aki egyszer örül majd a szerkesztésemnek, mert megtudott belőle valamit, amit nélkülem nem tudott volna. Ezért esik rosszul, amikor lelustáznak, vagy formai hibák miatt visszavonják egy szerkesztésemet az "egyenlőbbek" akiket egyáltalán nem hat meg az információ, amit mondjuk így hiányosan is 20-30 percem volt a drága időmből formába önteni és beírni, de úgy tűnik a wikipédiának ez nem fontos, mert olyan szabályokat alkottak, ami ezt a fajta "szabadidős-szerkesztést" akadályozza, irtja. Ez azt sugallja, hogy nekik egyáltalán nem számít az én munkám. Én tudom, hogy a maximumot tettem meg, amit megtehettem. Nem tudtam volna többet, jobbat tenni a wikipédiáért és másokért. Ennek ellenére én pl. általad többször le lettem lustázva. Nem te vagy itt a gond. Globális váltásra lenne szükség, a tökéletlenül formázott, de egyébiránt hasznos információ megmentésére. És erre a legalkalmasabbak csakis a járőrök lehetnek, akiknek kötelezővé tenném a helyes formába öntést, ugyanis semmi garancia nincs arra, hogy a visszavont adat valaha is visszakerül "magától" helyes formában. Inkább végezzenek a járőrök feleannyi munkát, de helyezzék az információt első helyre az alaki szabályokkal szemben és mentsék meg az információt, ha azt értékesnek látják. Már meg van találva az infó, legtöbbször forrásolva van (de ha nincs kb. pár perc más forrást találni), be van írva nagyjából jól, kicsit át kell dolgozni. Hogy erre valaha sor kerül-e, nem tudom, haragom most éppen rajtad csapódott le, mert te voltál mindennek a globális problémának a megtestesítője, tudom hogy te csak betartod a szabályokat, de azért válaszoltam mégis, hátha tudod te is még kívülről szemlélni mindezt, és kritikusan nézni a rendszerre, ha felvázolom a saját szemszögemet, esetleg nemzetközi fórumon -ha jársz olyan helyekre, én régebben jártam de nem sok eredménnyel - felvetheted a problémát, már ha egyáltalán problémámak látod. Lehetne még ragozni, de lemerül a telefonom. :) – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Zoltan bereczki (vitalap | szerkesztései)

Köszönöm, hogy válaszoltál. Tényleg csak röviden két dologra reagálnék:

  • „Óriási, felmérhetetlen és pótolhatatlan kárt okoz magának és a jövő generációinak az az alaki követelmények hosszú sorára épülő wikis követelményrendszer” – Nem olyan vészes ez, most is látod, nem azért vontam vissza a szerkesztésedet, mert alakilag rossz volt, hanem mert másolat volt. Ez szigorú szabály, nem fafejűség, ütik vágják elegen a WP-t, nem kell még ez is. Formai hiányosságok miatt nagyon ritkán vonunk vissza szerkesztéseket, ez főleg élő személyek esetén fordul elő, ha forrás nélküli a kiegészítés. Ugyanis naponta módosítják élő személyek adatait, születés, gyerekek, életpálya, és ugye nem lehet mindent elhinni.
  • Miért nem javítanak a járőrök? Sajnos nem tudom megmutatni, mert számodra nem elérhető, de jelenleg 15 napos az ellenőrizetlen lista, naponta 50-80 cikkel, azaz 800-1200 cikk jelenleg ellenőrizetlen. Ennek egy része egyszerű vandálkodás, anyázás és „feri hüje” típusú kiegészítés, más része hasznos tartalom. A járőrök a hasznos tartalmakat igyekeznek megőrizni, azonban a tényleg aktív 15-20 járőr időnként besokall. Közben naponta születnek ellenőrizetlen cikkek. Amikor idáig jutok, akkor állok le az ellenőrzéssel, azaz ha bennhagyok egy masszív anyázást, vagy visszavonok hasznos tartalmat. Ez kábé 100 cikk ellenőrzésekor esedékes. A soha nem ellenőrzött cikkek száma is nagyjából 1000 körül van, ráadásul ezek között olyanok is, amiket egy éve hoztak létre (azaz ezt azt jelenti, hogy szerencsétlen újonc egy éve várja, hogy cikke például a FWER-ről napvilágot lásson (most leellenőriztem, de a laptörténetben megnézheted a létrehozás dátumát: 2017-01-16). Szóval ezért nem javítunk, mert kevesen vagyunk. Egyébként ha olyan cikkhez érünk, amihez értünk, akkor általában javítgatunk is és formázunk.

Azért írtam, mert szeretnélek meggyőzni, hogy itt nem hülyéskedik senki, senki nincs az újoncok ellen, persze vannak morcosabbak, de az enciklopédia mindannyiunknak az első.

Ogodej   vitalap 2018. április 1., 20:42 (CEST)Válasz

Karahánidák szerkesztés

Szia! Láttam, módosítottál a cikken, én is kiegészítettem de benne hagytam az enwiki Peter Golden féle változatot is. Jelenleg úgy tűnik, nincs egyetértés az eredettel kapcsolatban. Üdv. és további jó szerkesztést: Ogodej   vitalap 2018. március 15., 19:27 (CET)Válasz

Köszönöm, neked is.xxlrutin vita 2018. március 31., 01:50 (CEST)Válasz

"még egyszer ne forduljon elő" lásd Suren-ház szerkesztés

Kedves Zoltán, semmiféle perzsa Suren-házról nincs szó a FNESZ Beregsurány szócikkénél (1980, 104), sem Szörénynél, pláne nem Muránynál. Ha efféle állításokat teszel, akkor kérlek jelöld pontosan a forrásaidat, mert ez így nem megtévesztő, hanem erős csúsztatás. Forrásolva talán megmaradhat, hamis forrással biztosan nem. Hasznos szerkesztést! Taz vita 2019. január 18., 13:05 (CET)Válasz

Hamis idézet & kitalált etimológia szerkesztés

A Körösök szócikkben.

2016-ban egyik szerkesztéseddel az alábbi konfabuláció került a cikkbe: „A folyó neve így korábbról, valószínűleg II. Kurus perzsa király nevéből eredhetett; ő és utódai Kelet-Európától az Indus-völgyéig hatalmas birodalmat építettek ki, s Kurus nevét viseli számos város, hegy, és folyó, például a Kura folyó a Kaukázusban. Kurus király nevének jelentése: "a Naphoz hasonló". Perzsául a 'xor' egyébiránt 'nap', mely valószínűleg a magyar 'kör' perzsa jövevényszó eredete is, mivel a Nap az egyik legalapvetőbb példája a természetben megtalálható tökéletes köralakoknak. A folyó neve tehát körülbelül: 'napos'...

És a FNESZ-re hivatkoztál (1980). Az eredetiben ez szerepel:

https://img.index.hu/imgfrm/2/4/4/6/MED_0015752446.jpg

Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. 1978., Akadémiai Kiadó, 358. old.
(Az 1980-as kiadásra hivatkoztál, de 1980-ban és 1983-ban változatlan tartalommal adták ki a FNESZ-t.)

Sehol nincs a perzsa király neve, és egészen más etimológiát ad meg. Ez így teljesen elfogadhatatlan! -- Ulrich von Lichtenstein vita 2019. szeptember 7., 19:13 (CEST)Válasz