Szigeti Ferenc (zenész)

zenész

Szigeti Ferenc (Budapest, 1949. április 15. –) magyar zenész, gitáros, zeneszerző és szövegíró, zenei producer, a Proton és a Zebra magán-lemezkiadók, majd később a multinacionális hanglemezkiadó, a Polygram, és annak utódja a Universal Music magyarországi képviseleteinek művészeti és kiadói igazgatója. Dolgozott a magyar tulajdonú Hungaroton kiadói igazgatójaként is. Zenei rendezőként és szerkesztőként a Magyar Rádióban is dolgozott.

Szigeti Ferenc
Szigeti Ferenc fortepan 125606.jpg
Életrajzi adatok
Becenév Ferry
Született 1949. április 15. (71 éves)
Budapest
Pályafutás
Aktív évek 1966
Hangszer
Tevékenység
A Wikimédia Commons tartalmaz Szigeti Ferenc témájú médiaállományokat.

Zenei pályafutásaSzerkesztés

1970 és 1978 között a Corvina zenésze volt. 1979 óta a Karthago tagja, zenekarvezetője. A több mint négy évtizede minden személyi változás nélkül zenélő, immár klasszikusnak számító Karthago együttes alapítója, vezetője és zenésze, 1979 óta.

2015-ben kiemelkedő művészi pályájának elismeréseként a Köztársasági Elnöktől megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét.

Szigeti Ferenc 2020-ban 71 esztendős, életműve, zenei munkássága a mai napig példamutatóan töretlen, zenészi, zeneszerzői, menedzseri és produceri aktivitása a mai napig élő.

A csaknem 55 éve zenész és zeneszerző, egész életében következetesen tartotta magát az útkereséshez, a nem megszokott irányokhoz és stílusokhoz, az igényes színvonalú dalokhoz, hangszerelésekhez. Zenekarainak mindig tudott olyan meghatározó dalokat és szövegeket írni, amelyek jellemzően egyéni hangzásúak voltak, értelmes mondanivalót, tartalmat adtak ezeknek a csapatoknak.

A mai napig népszerű Karthago zenekarát négy évtizede példamutatóan, egységben tartva vezeti, céltudatos munkával és nagyon határozott elképzelésekkel tartja irányban és menedzseli. Az együttes a mai napig aktív, sikeres, nagy múltú, szakmailag is tekintélyes együttes. A Karthago zenekar számtalan külföldi turnén öregbítette a magyar könnyűzene jó hírét a világban. Nagy sikerrel játszottak Kubában, Lengyelországban, Ausztriában, Németországban, az akkori Csehszlovákiában, Jugoszláviában és a volt Szovjetunióban, manapság pedig a határon-túli magyarságnak okoznak örömöt a koncertjeikkel, elsősorban Erdélyben és a Felvidéken.

A Karthago – Szigeti Ferenc irányításával – 2019. április 13-án egy jubileumi koncerttel és új albummal ünnepelte megalakulásának 40. évfordulóját a Papp László Budapest Sportarénában. A koncert teljes teltházat vonzott, 12 ezer rajongó élvezhette a zenekar műsorát. Erre az alkalomra az együttes egy különleges zenei programmal készült, melyet különleges hang- és fénytechnikával, valamint egyedi díszletekkel, háttérvetítésekkel egészített ki. A jubileumi koncertet felvette az MTVA, M2- Petőfi Tv, és még 2019-ben műsorára is tűzte. Erre az alkalomra új stúdióalbummal is jelentkezett az együttes. Az Együtt 40 Éve című album 2019. február 22.-én jelent meg és az áprilisi Aréna nagykoncertre már aranylemez lett. Ezt követően 49 előadásból álló monstre turnéra indultak idehaza, valamint Erdélybe és a Felvidékre.

Szigeti Ferenc saját dalaival egyedülálló, sőt kiemelkedő nemzetközi sikereket is elért, hiszen egyik közismert lírai szerzeményével, a Requiem c. dal angol nyelvű változatával a zenekar 1983-ban megnyerte Ausztriában a Villachi Nemzetközi Dalfesztivál nagydíját. Ennek folyamodványaként először megjelent a fesztivál-díjas kislemez, majd két hónappal később nyugateurópában piacra került az első angol nyelvű Karthago nagylemez Requiem címmel, amely Ausztriában három hónap alatt aranylemez lett.

Ezek után a második angol nyelvű nagylemezük is megjelent és sokat turnéztak nyugat-Európában a ’80-as években.

Szigeti Ferenc zenei pályája mellett hosszú évtizedekig sikeres „zeneipari” tevékenységet is folytatott, hiszen zenei rendezőként, producerként és szerkesztőként dolgozott a Magyar Rádióban, a Magyar Televízióban és a Hungarotonnál. Emellett 26 évig eredményes hanglemezkiadó igazgatóként tevékenykedett, kezdetben a Proton magánkiadónál, majd olyan világcégek magyar leányvállalatánál, mint a PolyGram, majd annak utódjánál, a Universal Music művészeti és kiadói igazgatójaként, valamint a hazai Hungaroton kiadói igazgatója is volt évekig.. Szakmai eredményeit bizonyítja, hogy dolgozószobája falát 31 aranylemez és 12 platinalemez díszíti, amelyek a zenei kiadói- és produceri munkásságának trófeái. Nagyon sok ma is sikeres előadó és együttes köszönheti Szigeti Ferencnek az indulását, befuttatását.

Szigeti Ferenc nyolc éves korától zongorázni tanult, 14 évesen megnyerte a Ki-Mit-Tud kőbányai elődöntőjét, (ott született és lakott 22 évig…) mint énekes gitáros, 17 évesen pedig, 1966-ban már kislemeze jelent meg a Sigma együttessel, saját instrumentális szerzeményével, a Nyári emlékkel.

1970 január elsejével a Corvina együttes zeneszerzője és szólógitárosa lett. Nyolc évig muzsikált ebben a nagyon népszerű formációban, ezalatt a saját szerzeményű dalaival táncdalfesztiválok és más zenei fesztiválok díjait nyerték el sorban, valamint számtalan külföldi turnén és fesztiválon is felléptek.

Szigeti Ferenc zeneszerzőként, a Corvina mellett írt dalokat többek között Szécsi Pálnak, Aradszky Lászlónak, Karda Beátának is.

Számtalan országos zenei tehetségkutatóban vállalt zsűrizést, többek között a TV2 Kifutó című műsorában, és a Sztárgyár című több évig tartó sorozatban. Rádiós és televíziós munkái között nevéhez fűződik a Tokaji Rock Gyermekei Tábor, amelyet 9 évig szervezett és vezetett nyaranta Tokajban,.a Rock Gyermekei tehetségkutató rádióműsor, a Rockstúdió Tv-s adás, a Premier Plan c. portréműsör az ATV-n, és még számos zenei produkció.

Társadalmi funkciókat is aktívan vállalt. Három akkori kiadó kollégájával, az ő ötlete nyomán alakult meg a lemezkiadók első és azóta is egyetlen hazai szövetsége a MAHASZ (Magyar Hangfelvételkiadók Szövetsége) Kezdetben az ügyvezetője volt, később pedig a Szövetség főtitkára lett, mára pedig a “Tiszteletbeli örökös főtitkár” titulus birtokosa.

Egyik alapító tagja volt a Zenész Szakszervezetnek, valamint egyik alapítója a Rockszövetségnek is.

DiszkográfiaSzerkesztés

Sigma együttesSzerkesztés

  • Nyári emlék (kislemez, 1966)

CorvinaSzerkesztés

  • Corvina I. (1974)
  • Utak előtt (1975)
  • Corvina (1975, csehszlovák kiadás)
  • CCC (1977)

KarthagoSzerkesztés

  • Karthago (1981)
  • Ezredforduló (1982)
  • Requiem (1983) (angol)
  • Senkiföldjén (1984)
  • Oriental Dream (1985) (angol)
  • Best of Karthago (1993)
  • ValóságRock (2004)
  • Időtörés (2009)
  • Együtt 40 éve! (2019)

SzólóSzerkesztés

  • Az érzelem húrjain (2002)
  • Van olyan ember (2003)
  • Örök Karácsony (2004)

DíjaiSzerkesztés

  • Táncdalfesztivál '72: harmadik díj: Corvina együttes: Egy viharos éjszakán című szerzeményével
  • Metronóm '77: közönségdíj: Álmaidban visszatérek c. szerzeményével
  • Sopoti nemzetközi dalfesztivál: második díj: Egy viharos éjszakán angol verzióval[1]
  • Tessék Választani '78: első díj: Régi utcán című szerzeményével
  • Villach International Musicfestival, '83: Ausztria nagydíj, azaz Grand Prix: a Karthago együttessel: Requiem című szerzeményével
  • A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2015)

JegyzetekSzerkesztés

  1. A Hungaroton 1974-ben a Corvinát küldte a fesztiválra, ahol az Ezeréves bohóc című saját dalukat is előadták, a versenyben az 5. helyen végeztek (28. ponttal). A magyar könnyűzene Sopotban (1961–1990) Archiválva 2017. június 27-i dátummal a Wayback Machine-ben Passzio.hu, 2014. május 7.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés