Szilágyi László (politikus)

magyar politikus

Szilágyi László (Nyíregyháza, 1965. augusztus 29.[1] –) környezetvédő aktivista, volt országgyűlési képviselő.

Szilágyi László
Szilágyi László LMP.jpg
Született 1965. augusztus 29. (54 éves)
Nyíregyháza
Állampolgársága magyar
Foglalkozása politikus
Tisztség magyar országgyűlési képviselő
Iskolái Eötvös Loránd Tudományegyetem (–1991)

A Wikimédia Commons tartalmaz Szilágyi László témájú médiaállományokat.

A rendszerváltás utáni 20 évet környezetvédő aktivistaként dolgozott.

Biológia-kémia szakos tanárként végzett 1991-ben az ELTE-n, később újságíróképzésen vett részt. Középiskolában tanított, Vácott 3 évig, majd Újpalotán 4 évig. Környezeti kémia, biológia és média tantárgyakat írt és oktatott.

1989-től civil környezetvédő aktivistaként tevékenykedett. Évekig volt a Göncöl Szövetség munkatársa, majd a Hulladék Munkaszövetség alapítója volt. 2003-tól részt vett a környezeti nevelési központot működtetésében. Számos szakmai program koordinátora, környezetpolitikai szakértője volt. 1995-ben alapította a KukaBúvárt, 15 évfolyamot szerkesztett. Szórványosan dolgozott különböző folyóiratok és hetilapok számára szakújságíróként. Két évig dolgozott a Magyar Rádió külső munkatársaként, évekig környezetvédelmi műsort vezetett a Civil Rádióban.

2004-től 2008-ig tagja volt az Országos Környezetvédelmi Tanácsnak, és számos más szakmai testületnek.

2010-ben a LMP jelöltjeként bekerült az országgyűlésbe képviselőnek. A pártszakadás után, 2013 elejétől a Párbeszéd Magyarországért tagjaként folytatta a politizálást. Környezet- és egészségpolitikával, ágazati jogszabályokkal foglalkozott a parlamentben.

2014 óta a Zuglói Önkormányzatnál dolgozik, környezetvédelmi és népegészségügyi feladatai vannak.

Zöld Műhely Alapítvány kuratóriumának elnöke.

HivatkozásokSzerkesztés