Főmenü megnyitása

Szilágyi Miklós (néprajzkutató)

magyar néprajzkutató, muzeológus, egyetemi tanár

Szilágyi Miklós (Tiszafüred, 1939. február 4.2019. május 7. [1]) néprajzkutató, muzeológus, a néprajztudomány doktora. Tudományos pályafutásának két leghangsúlyosabb vonulata a hagyományos halászati formák kutatása, valamint az alföldi mezővárosokra vonatkozó, történeti néprajzi irányultságú társadalom-néprajzi vizsgálatok. 1964 és 1981 között több vidéki múzeumi igazgatója, 1986 után az MTA Néprajzi Kutatóintézetének munkatársa volt.

Szilágyi Miklós
Szilágyi Miklós (2009)
Szilágyi Miklós (2009)
Született 1939. február 4.
Tiszafüred
Elhunyt 2019. május 7. (80 évesen)[1]
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Gyermekei Szilágyi Márton
Foglalkozása néprajzkutató,
muzeológus,
egyetemi oktató
A Wikimédia Commons tartalmaz Szilágyi Miklós témájú médiaállományokat.

1963-tól Sz. Bányai Irén történész férje, Szilágyi Márton (1965) és Szilágyi Zsófia (1973) irodalomtörténészek apja.

ÉletútjaSzerkesztés

Gimnáziumi tanulmányait Tiszafüreden végezte, majd 1957-től 1962-ig a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar–néprajz szakát végezte el, kiegészítő stúdiumként felvéve a népművelés szakot is. Diplomaszerzését követően, 1962–1963-ban a debreceni egyetem néprajzi tanszékének könyvtárosaként tevékenykedett. 1963–1964-ben Szolnokon dolgozott, félállásban a Damjanich János Múzeum muzeológusaként, valamint a Tiszaparti Gimnázium magyartanáraként. 1964-ben a gyulai Erkel Ferenc Múzeum igazgatójává nevezték ki, majd 1969-ben a ceglédi Kossuth Múzeum vezetését vette át. 1974 és 1981 között a szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum, egyben a Tolna Megyei Múzeumi Szervezet igazgatójaként tevékenykedett.

1981-ben a fővárosba költözött, s 1986-ig a Néprajzi Múzeum állagvédelmi, majd gyűjteményi osztályának vezetőjeként, a halászati gyűjtemény kezelőjeként tevékenykedett. 1986-ban az MTA Néprajzi Kutatócsoportja (1990-től Kutatóintézete) adattári osztályának vezetőjévé nevezték ki. Később a társadalom-néprajzi osztály irányítását vette át, 1997-től 2002-ig pedig tudományos igazgatóhelyettesként is tevékenykedett. 2002 után tudományos tanácsadóként segítette az intézet munkáját. 1988-tól 2009-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem tárgyi néprajzi tanszékén oktatott docensi címmel, 1996 után pedig az európai etnológiai PhD-programban is részt vett oktatóként.

MunkásságaSzerkesztés

Noha tanulmányai kezdetén erőteljes irodalomtörténeti érdeklődés jellemezte, s a debreceni egyetemen tanárai közé tartozott az irodalomtudós Juhász Géza, Bán Imre és Bartha János, a nyelvész Kálmán Béla és Papp István, ám végül a néprajzi tanszék vezetője, Gunda Béla hatására a néprajztudomány, azon belül is az anyagi kultúra kutatása mellett kötelezte el magát. Gunda irányításával már egyetemi évei során a Közép-Tisza-vidék hagyományos halászatát kutatta. Emellett – Herman Ottó és Jankó János munkásságának folytatásaként – a Kárpát-medencei halászat átfogó összehasonlító néprajzi és tárgytipológiai vizsgálatát tűzte ki távolabbi célul, s már e korai években megjelentek az ebbe az irányba mutató első közleményei (például a borítóhalászat egyes kérdéseiről).

Az 1960-as évek közepétől – gyulai és ceglédi múzeumigazgatóként – vizsgálatainak tárgytipológiai-őstörténeti irányultságát felváltották a levéltári kutatásokon alapuló történeti néprajzi kutatásai. A 18. századi Békés vármegyei és nagykunsági tanácsülési jegyzőkönyvek feldolgozásával átfogó képet rajzolt fel a Tiszántúl korabeli népi műveltségéről. E tanulmányaiban is hangsúlyosabb helyet kaptak az anyagi kultúra vonatkozásai (állattartás, településnéprajz, népi építészet stb.), de már megmutatkozott a társadalom-néprajzi témák iránti fogékonysága is. Behatóan foglalkozott a 18–19. századi helyi közösségek termelési szervezetével, önszerveződési és önigazgatási formáival, a nemzetiségi-felekezeti együttélés, települési és társadalmi szegregáció kérdéskörével (Gyoma, Mezőberény, Békés, Kisújszállás stb. kapcsán).

Szekszárdi muzeológusként és fővárosi néprajzkutatóként is megmaradtak pályájának korai szakaszát meghatározó kutatási területei, a hagyományos halászat és az alföldi mezővárosi társadalom vizsgálata. Az 1970-es években a Tudományos Minősítő Bizottság aspiránsaként fogott bele a hagyományos tiszai halászatról szóló monográfia megírásába, amely részben 1987-es kandidátusi értekezése témájául is szolgált (A termelési viszonyok és a halászati technika történeti összefüggései, különös tekintettel a Tisza vízrendszerére). Emellett megírta a hernádi népi halászat áttekintését és az orvhalászat néprajzát. Végül 1995-ben teljes terjedelmében is megjelent tiszai monográfiája (A tiszai halászat: Az eszközök és fogási módok történeti változásai), amely 1998-ban kiadói nívódíjban részesült. Ugyanez a témakör szolgált 1999-es néprajztudományi doktori értekezése témájául is.

A fentieken túlmenően tudományos érdeklődése kiterjedt a népi vadfogás, méhészet, táplálkozáskultúra, népi építészet és településnéprajz egyes kérdéseire is, emellett folklorisztikai, szellemi néprajzi affinitásáról vallanak a paraszti önéletrajzokra, népi visszaemlékezésekre és élménytörténetekre vonatkozó gyűjtései, vizsgálatai. Nyitottsággal fordult a paraszti kultúra új elemei (fényképhasználat, kerékpár stb.) vagy a néprajztudomány hagyományos kutatási területein kívül eső területek (pl. népi hulladékhasznosítás) vizsgálata felé. Kutatáselméleti eredményei is számottevőek, behatóan foglalkozott a néprajzi forráshasználat és forráskritika, a néprajzi adatgyűjtés, -rendszerezés és -elemzés módszertani kérdéseivel.

Tizenöt önálló kötete és ötszázat megközelítő dolgozata, tanulmánya és közleménye mellett hetven szócikke jelent meg a Magyar néprajzi lexikon.  ban (1977–1982), részt vett a Magyar Néprajz című kiadványsorozat gazdálkodás- és társadalom-néprajzi köteteinek szerkesztésében és egyes fejezeteinek megírásában, valamint a hazai néprajzi könyvtermés rendszeres recenzora volt. 1974 és 1981 között A Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve, 1978-tól 1981-ig a Dunatáj című művelődési folyóirat szerkesztője volt. 1986-tól 2002-ig az Ethographia szerkesztőbizottságának tagja volt, 1999–2000-ben a folyóirat felelős szerkesztőjeként is tevékenykedett. 1993 óta szerkesztője volt a Népi Kultúra – Népi Társadalom című kutatóintézeti periodikának.

Társasági tagságai és elismeréseiSzerkesztés

1988 és 1991 között a Magyar Néprajzi Társaság főtitkára, több cikluson át titkára és elnöke volt a társaság társadalom-néprajzi szakosztályának. 2001 és 2007 között a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlési képviselője, a néprajzi bizottság tagja volt.

A Györffy István-emlékérem birtokosa, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vehette át.

Főbb műveiSzerkesztés

  • Adatok a Nagy-Kunság XVIII. századi néprajzához. Szolnok, Szolnok Megyei Tanács, 1966, 138 p. = Szolnok Megyei Múzeumi Adattár, 5.
  • A Hernád halászata. Miskolc, Herman Ottó Múzeum, 1980, 91 p. = Borsodi Kismonográfiák, 10.
  • Gyűjtőmódszerek és forráskritika a néprajztudományban. Debrecen, KLTE, 1986, 72 p. = Folklór és Etnográfia.
  • Néphagyomány, népi mentalitás, állami igazgatás az orvhalászat tükrében. Budapest, MTA Néprajzi Kutatócsoport, 1989, 128 p. = Életmód és Tradíció, 3.
  • Halászó vizek, halásztársadalom, halászati technika: A tiszai halászat történeti-néprajzi elemzése. Debrecen, KLTE Néprajzi Tanszéke, 1992, 248 p. = Studia Folkloristica et Ethnographica, 29.
  • A tiszai halászat: Az eszközök és fogási módok történeti változásai. Budapest, Akadémiai, 1995, 291 p. = Néprajzi Tanulmányok.
  • Mezővárosi társadalom – paraszti műveltség: Történeti-néprajzi adatok és elemzési kísérletek. Debrecen, KLTE, 1995, 437 p. = Folklór és Etnográfia, 87.
  • Néprajzi forráskritika. Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 2001, 168 p. = Néprajz Egyetemi Hallgatóknak.
  • Halászó parasztok, halászati vállalkozók: Történeti források és elemzések. Budapest, L’Harmattan & MTA Néprajzi Kutatóintézet, 2002, 230 p. = Documentatio Ethnographica.
  • Bevezetés a néprajzi muzeológiába. Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 2003, 208 p. = Néprajz Egyetemi Hallgatóknak.
  • A személyes paraszti tudás érvényessége: Kisújszállás társadalma és gazdálkodása egy száz évet élt parasztgazda emlékezetében. Budapest, Akadémiai, 2006, 203 p. = Néprajzi Tanulmányok. (Akadémiai Nívódíjjal jutalmazott könyv)
  • Bátai halászat. Báta, Bátáért Egyesület, 2007, 40 p. = Múltunk Cserepei.
  • Néprajzi tanulmányok Kisújszállásról. Szolnok, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2008, 339 p. = Kunsági Téka.
  • A népies halászat, vadászat és gyűjtögetés lexikona. Debrecen, Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszék, 2008, 230 p. = Magyar Néprajzi Könyvtár.
  • Sors és tapasztalat: Kisújszállási vallomások a paraszti életforma végső szakaszáról. Budapest, MTA Néprajzi Kutatóintézet, 2008, 239 p. = Életmód és Tradíció, 10.
  • Művek és életművek múló időnkben. Mesterek, barátok, pályatársak; Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézete, Bp., 2009
  • Paraszti hagyomány és kényszermodernizáció. Közelítések a néprajzi változásvizsgálathoz; MTA Néprajzi Kutatóintézete, Bp., 2009
  • Finesszel köll élni. A háború és a hadifogság a szóbeliségben; gyűjt. Szilágyi Miklós; MTA Néprajzi Kutatóintézet, Bp., 2011 (Folklór archívum)
  • Mezőváros és paraszti kultúra. Történeti-néprajzi dolgozatok az alföldi mezővárosokról; Nagykun Hagyományőrző Társulás, Kisújszállás, 2012
  • Családtörténet két hangra. Személyes vallomások a tiszafüredi parasztos vonásokkal átszőtt kispolgári életvitel és a 20. századi változó hatalmak találkozásáról; MTA BTK Néprajztudományi Intézet, Bp., 2014 (Folklór archívum)
  • Zsákmányolók és zsákmányaik. Történeti néprajzi dolgozatok a vadászatról, vadfogásról és a természethasznosítás egyéb formáiról; MTA BTK Néprajztudományi Intézet, Bp., 2014 (Életmód és tradíció)

Felhasznált forrásSzerkesztés

  • MTI Ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. 1062–1063. o. ISBN 978-963-1787-283  
  • Merítés: Tanulmányok Szilágyi Miklós tiszteletére. Szerk. Bali János és Jávor Kata. Budapest, MTA Néprajzi Kutatóintézete & ELTE BTK Tárgyi Néprajzi Tanszéke, 2001, 502 p.
  • Paládi-Kovács Attila: A hatvanéves Szilágyi Miklós köszöntése. in: Néprajzi Hirek XXVIII. 1999. 1–4. sz.139–142.
  • Adatlapja az MTA Néprajzi Kutatóintézete honlapján

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Elhunyt Szilágyi Miklós. Néprajzi Múzeum. (Hozzáférés: 2019. május 16.)

További irodalomSzerkesztés

  • Élet/út/írások: Szilágyi Miklós tiszteletére. Szerk. Bali János és Turai Tünde. Budapest: MTA Néprajzi Kutatóintézet; ELTE Néprajzi Intézet. 2009.  
  • Tisz(t)ázások: Hallgatói tanulmányok Szilágyi Miklós 70. születésnapjára. Szerk. Molnár Gergely. Budapest: ELTE BTK Néprajzi Intézet. 2009.  
  • Szilágyi Miklós munkái a Magyar Tudományos Művek Tárában