Főmenü megnyitása

Szinerézis (nyelvészet)

nyelvészeti meghatározás

A nyelvészetben a szinerézis (vö. ógörög ϭυναίρεσις szünaíreszisz, latin synaeresis) a retorikából átvett terminus. Két szomszédos szótagban levő magánhangzó kettőshangzóba való egybeolvadását nevezi meg. A retorikában a detrakció típusú metaplazmusok csoportjához tartozó hangalakzat.[1][2][3][4][5]

A szinerézis a dierézisnek nevezett jelenség ellentéte. Ez utóbbi kettőshangzó változása két magánhangzóvá, amelyeket hangűrrel közöttük ejtenek ki, vagy ezt kiküszöbölik félhangzó vagy glottális stop betoldásával.[6][7][3][8]

Nyelvtől függően szinerézis szó belsejében vagy két szó határán is létrejöhet. Dierézises szóalak vagy szókapcsolat és szinerézises változata egyaránt létezhet a nyelvben. Mindkető lehet sztenderd vagy nem sztenderd jelenség, az utóbbi esetben nyelvjárásban vagy egyéni jelleggel.

Példák néhány nyelvbenSzerkesztés

A magyar nyelvben a szinerézis ritka, mivel kettőshangzó csak néhány jövevényszóban van, de előfordul hangalakzatként a verselésben, amikor verssorban eggyel kevesebb szótag szükséges. A magyar nyelvészetben ezekben az esetekben nem kettőshangzóba való összeolvadásról szoktak beszélni, hanem két magánhangzó egy szótagban való kiejtéséről. Példák:

Fölhangolom olykor a lant idegeit, / Megzengeni téged, o kellemes élet! / – Mert kellemes az, noha sok sebet ejt, / És rengetegbe nem egy uta téved. (Petőfi Sándor: Temetőben)[1]
mivel, amint mondják, érti is a mágt, / netalán lányának leli orvosságját, (Babits Mihály: Második ének)

Ezekben a példákban az ei, illetve az szegmensek képeznek szinerézist, és az ej, illetve a [j] betoldásával létrehozott szegmensekkel azonosak a kiejtésben.

A francia nyelvben a szinerézis szavak belsejében jön létre azzal, hogy emelkedő kettőshangzók keletkeznek az [i], az [y] és az [u] magánhangzók a [j],[9] a [ɥ], illetve a [w] félhangzókká válása nyomán. A szinerézis és a dierézis területi nyelvváltozatok szerint oszlik meg. Párizsban és Nyugat-Franciaországban a szinerézis a szokásos, például a lion ’oroszlán’, buée ’pára’ és louer ’bérbe adni vagy venni’ kiejtése [ljɔ̃], [bɥe], illetve [lwe]. Ellenben Franciaország északi, keleti és déli részén, valamint Belgiumban az ilyen szavakat dierézissel ejtik ki: [liˈɔ̃], [byˈe], illetve [luˈe]. A sztenderd általában a szinerézist írja elő, főleg a párizsi kiejtésre alapozottan,[10] kivéve egyes olyan helyzeteket, amelyekben a magánhangzókat mássalhangzó + r vagy l előzi meg, pl. trouer [tʁuˈe] ’lyukasztani’, fluet [flyˈɛ] ’vézna’, oublier [ubliˈe] ’felejteni’. A dierézis egyéni is lehet, olyan régiókban is, ahol a szinerézis dominál.[3]

A klasszikus francia verselésben etimologikus hagyomány szerinti szabályok voltak a szinerézis és a dierézis alkalmazására. Ha a franciában hangűr egyetlen magánhangzó kettővé fejlődése nyomán keletkezett, főleg latin alapszóban, szinerézishez folyamodtak, mivel egyetlen szótagnak kellett lennie a latin magánhangzó helyett. Ha viszont a hangűr megvolt az alapszóban, a dierézist alkalmazták, azaz két szótagnak kellett lennie a hangűrös latin magánhangzók helyett.[11]

Például a Va te purifier dans l’air supérieur (szó szerint ’Menj, tisztulj meg a magasztos légben’) (Charles Baudelaire) verssor alexandrin típusú, amely tizenkét szótagú. A sztenderd francia szerint a purifier és a supérieur szavak három szótagúak, szinerézissel a -fier [fje], illetve a -rieur [ʁjœːʁ] szótagokban, de ebben a verssorban dierézisesek ([fi.e], illetve [ʁi.œːʁ]), így négy szótagúak, és megvan a tizenkét szótag. Itt a dierézis szabályszerű, mivel az illető szavak alapszavaiban (latin purificare és superior) a megfelelő magánhangzók külön szótagokban vannak.[11]

Az olasz nyelv történetében is a szinerézis felé való tendencia észlelhető, olyan szavakban, mint continuo [konˈtinwo] ’folytonos’, patria [ˈpatrja] ’haza’ (ország), empio [ˈempjo] ’hitetlen’. Az [aw] ereszkedő kéttőshangzóval is létrejön, pl. Laura [ˈlawra]. Ezek sztenderd kiejtések, amelyeket Toszkánában és Észak-Olaszországban követnek, de ugyanazokat a szavakat Dél-Olaszországban dierézissel ejtik ki, azaz [u.o], [i.a], [i.o], illetve [a.u]-ként.[2]

A román nyelvben a szinerézis az első magánhangzó félhangzóvá válásával működik, ami nyomán emelkedő kettőshangzó keletkezik, például a teatru [ˈte̯a.tru] ’színház’ szóban.[5] Nem sztenderd az ereszkedő kettőshangzót eredményező szinerézis, azaz amikor a második magánhangzóból lesz félhangzó nyugati nyelvjárásokban, pl. reumatism [re.u.maˈtism] ’reuma’ helyett [rew.maˈtism].[4]

Ebben a nyelvben két szó határán is van szinerézis. Kötelező akkor, amikor egyes egyszótagú, hangsúlytalan és [e]-re vagy [i]-re végződő személyes és visszaható névmások az a avea ’birtokolni’ segédige alakjaival talákoznak, pl. ți-am spus ’mondtam neked’, duce-le-aș ’elvinném őket’, te-am întrebat ’megkérdeztelek’, ne-ai povestit ’elmesélted nekünk’, te-ai întoarce ’visszatérnél’.[12] Fakultatív szinerézis is van [e]-re végződő klitikumok és lexikai jelentésű szavak között, valamint [e]-re végződő lexikai jelentésű szavak és magánhangzóval kezdődő klitikumok között. Ezek a beszédtempó meggyorsítására hivatottak. Példák: de atunci [de.aˈtunt͡ʃʲ] > de-atunci [de̯aˈtunt͡ʃʲ] ’azóta’, pe aici [pe.aˈjit͡ʃʲ] > pe-aici [pe̯aˈjit͡ʃʲ] ’errefelé’, îmi pare o poveste [ɨmʲˈpa.re.o.poˈveste] > îmi pare-o poveste [ɨmʲˈpa.re̯o.poˈveste] ’mesének tűnik nekem’.[5] A szavak közötti szinerézist az írásban mindig kötőjel jelzi.[4]

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Szathmári 2008, Szinerézis szócikk.
  2. a b Dubois 2002, 464–465. o.
  3. a b c Grevisse – Goosse 2007, 43. o.
  4. a b c Bidu-Vrănceanu 1997, 455. o.
  5. a b c Constantinescu-Dobridor 1998, sinereză szócikk.
  6. Szathmári 2008, Dierézis szócikk.
  7. Bussmann 1998, 306. o.
  8. Bidu-Vrănceanu 1997, 168. o.
  9. A francia nyelvészetben a [j] nem mássalhangzónak, hanem félhangzónak tekintett (Kalmbach 2013, § 3.3.2.).
  10. Kalmbach 2013, § 4.21.
  11. a b Jenny 2003.
  12. Bărbuță 2000, 107. o.

ForrásokSzerkesztés

  • (románul) Constantinescu-Dobridor, Gheorghe. Dicționar de termeni lingvistici (Nyelvészeti terminusok szótára). Bukarest: Teora, 1998; az interneten: Dexonline (DTL) (Hozzáférés: 2019. szeptember 30.)
  • (románul) Dragomirescu, Gheorghe. Dicționarul figurilor de stil. Terminologia fundamentală a analizei textului poetic (Alakzatok szótára. A költői szöveg elemzésének alapvető terminológiája). Bukarest: Editura Științifică. 1995. ISBN 973-4401-55-6; az interneten: Dexonline (DFS) (Hozzáférés: 2019. szeptember 30.)
  • (franciául) Dubois, Jean et al. Dictionnaire de linguistique (Nyelvészeti szótár). Párizs: Larousse-Bordas/VUEF. 2002
  • (franciául) Grevisse, Maurice – Goosse, André. Le bon usage. Grammaire française (A jó nyelvhasználat. Francia grammatika). 14. kiadás. Bruxelles: De Boeck Université. 2007. ISBN 978-2-8011-1404-9
  • (franciául) Jenny, Laurent. Versification (Verselés). Méthodes et problèmes (Módszerek és problémák). Genf: Modern francia kar, Genfi Egyetem. 2003 (Hozzáférés: 2019. szeptember 30.)
  • Szathmári István (főszerk.) Alakzatlexikon. A retorikai és stilisztikai alakzatok kézikönyve. Budapest: Tinta. 2008

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés