Shkodra

albániai város Shkodra megyében
(Szkutari szócikkből átirányítva)

Shkodra (görögül: Σκόδρα, aromunul és olaszul: Scutari, szerbül: Скадар vagy Skadar, törökül: İşkodra, régi magyar nevén Szkutari vagy Kadar) város Albánia északnyugati részén, a montenegrói határ közelében, az azonos nevű Shkodra kerület székhelye. Az ország ötödik legnépesebb városa. A kevés történelmi levegőjű albán város egyike, kulturális és gazdasági központ, egyetemi város, katolikus érseki központ.

Shkodra
Shkodra címere
Shkodra címere
Shkodra zászlaja
Shkodra zászlaja
Közigazgatás
Ország Albánia
PolgármesterVoltana Ademi (PD)
Irányítószám4001–4007
Körzethívószám(+355) 022
Testvérvárosok
Lista
Népesség
Teljes népesség112 276 fő (2011)
Földrajzi adatok
Tszf. magasság15 m
Terület46,16 km²
Időzóna
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 42° 04′, k. h. 19° 30′Koordináták: é. sz. 42° 04′, k. h. 19° 30′
Shkodra weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Shkodra témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
Shkodra látképe a Buna folyóval és a Shkodrai-tóval

Fekvése szerkesztés

Shkodra az Albán-Alpok délnyugati előterében, az 1500-1700 méter magas Cukal-, Maranaj-, Tarabosh- és Sheldi-hegyektől közrezárva, a Balkán-félsziget legnagyobb területű édesvize, a Shkodrai-tó közelében, a Drin, a Buna és a Kir összefolyásánál található.

Története szerkesztés

 
Rozafa várának látképe
 
Az Ólom-mecset
 
A modern Shkodra városközpontja a hősi emlékművel

A város elődjét Szkodra néven az i. e. 4. század közepén alapították a Drin és a Buna folyók találkozásánál elterülő síkságon, és a labeát törzsbeli illírek koinonjának központi települése volt.[1] Az i. e. 3–2. században az Illír Királyságot irányító ardiaták egyik legfontosabb települése volt, i. e. 168-ban itt győzte le a római hadsereg az utolsó illír királyt, Genthioszt.[2] A római uralom alatt megmaradt illírek lakta városnak, de a 7. században lakói elhagyták addigi településüket, és a korábban akropoliszként használt magaslatot kezdték el benépesíteni.[3]

A Római Birodalom összeomlását követően, a 6. századtól több hullámban szlávok érkeztek a városba, akiknek Hérakleiosz bizánci császár a 7. század első felében átadta a várost és környékét. Scodra az ezt követően megalakult Dukljai Fejedelemség székvárosa lett Skadar (Скадар) néven. A 9. század elején északi szomszédja, a Rác Nagyfejedelemség leigázta Duklját. A nagyfejedelmek a 10. század első felében hűbéruruknak ismerték el a bolgár cárt. Hamarosan azonban Časlav Klonimir nagyfejedelem felszabadította a bizánci és bolgár iga alól a skadari szerbeket. A 10. század második felében ismét dukljai fővárossá váló Skadart Jovan Vladimir több ízben megvédte az albán törzsek támadásaitól. Jovannak azonban hamarosan le kellett mondania Dukljáról, Sámuel bolgár cár javára. A bizánciak később közvetlen fennhatóságuk alá vonták a területet, s az itt kialakított théma élére Konsztantinosz Diogenész sztratégoszt állították. A travuniai Stefan Vojislav űzte el 1040 körül az utolsó sztratégoszt, Theophilosz Erotikoszt és sikeresen tartotta távol a bizánciakat a vidéktől. Skadar ismét az újraéledt Duklja egyik legfontosabb városa lett. Kiélezett hatalmi harcokat követően a város a 12. században a Zetai Fejedelemség része lett, majd ennek 1355. évi megszűnését követően 1360-tól a Balsha család gyakorolta a hatalmat a város felett. 1393-ban foglalták el először a törökök, de három évvel később, 1396-ban az albánok Porta elleni harcát támogató Velencei Köztársaság kezére került a város (olasz nevén Scutari).

Lekë Dukagjini előbb 1474-ben, majd 1478–ban verte vissza II. Mehmed ostromló seregét, de a hősies ellenállás dacára 1479-ben a vár végül oszmán kézre került (török neve İşkodra). A török megszállást követően a lakosság nagy része elmenekült. A 17. században ismét fejlődésnek indult és az İşkodrai szandzsák székhelye lett. Hamarosan Észak-Albánia gazdasági központjaként funkcionált az itt tevékenykedő kézműveseknek – takácsoknak, selyemkészítőknek, fegyverkovácsoknak és ezüstműveseknek – köszönhetően. A Bushati család 17571831 közötti uralma alatt İşkodra pasalikközpont lett. Ekkor épültek a sokfelé ma is látható kétemeletes kőházak, a bazár és a közeli Kir folyó fölött ívelő, tizenhárom lyukú, szamárhátú mesi híd (Ura e Mesit). 1788-ban a korábban a montenegrói Cetinjét is bevevő Kara Mahmud Bushati lemészárolta a hozzá érkező osztrák követeket, s jutalmul a szultán kinevezte İşkodra kormányzójává. A Bushatik uralmát követően az ismét szandzsákszékhely város népe több ízben, 18331836-ban, 1854-ben, 18611862-ben és 1869-ben is fellázadt az oszmán uralom ellen, de mindannyiszor leverték a felkelést. 1867-ben az Üsküpi szandzsákkal egyesülve jött létre az İşkodrai vilajet. A városlakók kivették részüket az albán felszabadítási mozgalom, a Prizreni Liga 1878-as tevékenységéből is. A városlakókból szervezett fegyveres alakulatot bevetették az İşkodrát is fenyegető montenegrói csapatok ellen, Plavë, Gucia, Hot és Grudë védelmében, valamint a már megszállt Ulqin ostromakor.

Az 1815-ös és 1837-es földrengések következményeként a Drin folyása megváltozott, s többször elárasztotta a város középkori városmagját, ezért a modern Shkodra központja innen 2 kilométerre északkeletre alakult ki. A 19. század második felére a város az İşkodrai vilajet központjaként jelentős kereskedelmi és kulturális központtá érett. Mintegy 3500 kereskedésben árulták az 50 ezres lakosú város legfőbb termékeit: ruhát, bőrt, dohányt és puskaport. İşkodra saját kereskedelmi kamarát és nemzetközi postaigazgatóságot állított fel. Obot és Ulqin, később pedig Shëngjin is İşkodra kikötőiként funkcionáltak. Az 1718-ban elsőként megnyílt konzulátus után ez idő tájt mind több ország nyitott követséget a városban. Ekkor alapították a jezsuiták teológiai szemináriumukat, a ferencesek kolostorukat, s 1867-ben katolikus érseki székhely lett a város. Az 1840-es években nyílt meg a Bushati Könyvtár (később a Prizreni Liga tanácskozásainak egyik fő helyszíne), de később katolikus missziók is nyitottak könyvtárakat. 1879-ben itt jelent meg az első, külföldön is terjesztett albán nyelvű hírlap, de nemzeti nyelven írt könyvek egész sora látott napvilágot işkodrai nyomdákban. Irodalmi, tudományos és testedző egyesületek alakultak, közülük a legjelentősebbek a Bashkimi (’Egység’) és az Agimi (’Hajnal’).

Az 19121913. évi Balkán-háború során a montenegróiak vették ostromtűz alá a várost. Esat Toptani, a török helyőrség parancsnoka hét hónapig védte, de végül 1913. április 24-én, 10 000 emberét elveszítve át kellett adnia a várost. Május 14-én azonban, a londoni Nagykövetek Tanácsa által hozott döntés értelmében a Montenegrói Királyságnak át kellett engednie Shkodrát Albániának.

Az első világháború során, 1915. június 27-én a montenegróiak ismét megtámadták a várost, de aztán 1916 januárjában az Osztrák–Magyar Monarchia foglalta el Shkodrát, és tette albániai okkupációs zónája bázisává. Őket 1918-ban francia fennhatóság váltotta fel, majd a világháborút követően nemzetközi fegyveres erők állomásoztak a városban egészen 1920 márciusáig, amikor Shkodrát átengedték az albán nemzeti kormánynak. Ugyanazon év második felében a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság sikertelen próbát tett a város megszállására. Az 1920-as években Shkodra a demokratikus mozgalom központja lett, s az 1924. évi választást követően az ellenzéki demokraták kerültek többségbe az alkotmányozó nemzetgyűlésben.

A két világháború közötti időszakban Shkodra ipara lassú fejlődésnek indult, kisebb élelmiszer-, textil- és cementipari üzemegységek létesültek. Tizenöt év alatt, 1938-ra a város lakossága 20 000-ről 29 000-re nőtt. Katolikus érseki központ lévén számos egyházi iskola nyílt a városban, de az első albán világi iskolát (1913) és középiskolát (Állami Gimnázium, 1922) is itt alapították.

A második világháború után a lerombolt Shkodrát újjáépítették, a korábbi szűk utcákat és alacsony házakat javarészt felváltották a szélesebb utak és a lakótelepek. A kommunista érában a város már meglévő könnyűiparát továbbfejlesztették. 1990-1991-ben a kommunista diktatúra elleni felkelés egyik központja volt Shkodra. Az 1990. január 11-ei 3000 fős tüntetés során megkísérelték a Sztálin-szobor ledöntését, s a szervezők letartóztatása további tüntetésekre sarkallta a shkodraiakat (egy demonstráció során négy ember vesztette életét). Ugyanazon év december 13-án a felkelők megostromolták a shkodrai pártházat. Évekkel később, az egyre nehezebbé és bizonytalanabbá váló gazdasági és politikai helyzettel, 1998. február 22–24-én kormányellenes fegyveresek átmenetileg elfoglalták a várost.

Gazdaság szerkesztés

A város műszer-, elektronikai, textil- és élelmiszeripara jelentős. A helyiek egyik fő bevételi forrása az egyre élénkülő turizmus.

Kultúra szerkesztés

Shkodra jelentős felsőoktatási tanintézményei a Tanárképző Főiskola és az 1992-ben alapított Luigj Gurakuqi Egyetem. A városi könyvtár állományában több mint 250 ezer kötetet tartanak nyilván. Egyéb számottevő művelődési intézményei a Művészek és Írók Egyesülete, a Migjeni Színház, a Szépművészeti Galéria és a Történeti Múzeum.

Látnivalók szerkesztés

A város legfőbb nevezetessége az illír időkre datálható, de mai alakjában középkori Rozafa vára (Kalaja e Rozafës), a várhegy aljában elterülő 18. századi bazár és az Ólom-mecset (Xhamia e Plumbit). A vár felépítéséhez a magyar Kőműves Kelemen balladájával rokon legenda kötődik: a három kőműves fivérnek be kellett falaznia a legkisebb fiú feleségét, Rozafát, hogy amit nappal felépítenek, éjszaka ne omoljon le. A modern városközpontban megtekintésre érdemes az ország legnagyobb katolikus istenháza, a Szent István-székesegyház. Ugyancsak itt található az ország legnagyobb stadionja, a Loro Boriçi Stadion.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Ceka 2013 :99., 171.
  2. Wilkes 1992 :174.; Gilkes 2013 :174., 269.
  3. Wilkes 1992 :273.; Gilkes 2013 :269–270.

Források szerkesztés

  • Ceka 2013: Neritan Ceka: The Illyrians to the Albanians. Tirana: Migjeni. 2013. ISBN 9789928407467  
  • Gilkes 2013: Oliver Gilkes: Albania: An archaeological guide. London; New York: I. B. Tauris. 2013. ISBN 9781780760698  
  • Wilkes 1992: John Wilkes: The Illyrians. Oxford;  Cambridge: Blackwell. 1992. = The Peoples of Europe, ISBN 0631146717  
  • Dienes Tibor: Albánia: Útikönyv. Budapest: Hibernia. [2005]. = Varázslatos Tájak, ISBN 9638646713  

További információk szerkesztés