Szovjet Haditengerészet

a Szovjet Fegyveres Erők egyik haderőneme

A Szovjet Haditengerészet (oroszul: Военно-морской флот СССР, magyar átírásban: Vojenno-morszkoj flot SZSZSZR) a Szovjetunió Fegyveres Erőinek egyik haderőneme volt 1922–1991 között. 1938-ig a Munkás-paraszt Vörös Hadsereg Haditengerészeti Erői volt a neve, de gyakran csak Vörös Flotta néven hivatkoztak rá. A hidegháború idején végrehajtott jelentős flottafejlesztés következtében a szovjet stratégiai célok megvalósításában fontos szerepet játszott.

Szovjet Haditengerészet
A Szovjet Haditengerészet lobogója
A Szovjet Haditengerészet lobogója

Dátum1918-1991
OrszágSzovjetunió
Típushaditengerészet
Méret467 000 ember (1984)

1053 hadihajó (1990)

1172 repülőgép (1990)

repülőgép-hordozó

helikopter-hordozó

csatacirkáló

30 cirkáló

45 romboló

113 fregatt

124 korvett

63 ballisztikus rakétahordozó tengeralattjáró

72 tengeralattjáró

64 nukleáris töltettel felszerelt tengeralattjáró

63 hagyományos tengeralattjáró

35 kétéltű hadihajó

425 járőrhajó
Parancsnokok
Híres parancsnokokSzergej Georgijevics GorskovNyikolaj Geraszimovics Kuznyecov
Kultúra és történelem
BecenévVörös Flotta
Háborús részvételMásodik világháború

vietnámi háború Folytatólagos háború Hidegháború Téli háború

1917-es oroszországi forradalmak
A Wikimédia Commons tartalmaz Szovjet Haditengerészet témájú médiaállományokat.

Négy nagy flottára oszlott: az északi, a Csendes-óceáni, a Fekete-tengeri és a Balti Flottára. Ezenkívül egy kisebb flottával rendelkezett a Kaszpi-tengeren, ez volt a Kaszpi Flottilla. A szovjet haditengerészet kötelékébe tartozott a haditengerészeti légierő, a haditengerészeti gyalogság és a parti tüzérség.

A Szovjetunió 1991-es felbomlása után az Orosz Föderáció örökölte a Szovjet Haditengerészet legnagyobb részét.

Története

szerkesztés
 
Az Auróra, a szovjet haditengerészet első nem hivatalos cirkálója

A szovjet haditengerészet az Orosz Császári Haditengerészet (Российский императорский флот) maradványaiból épült fel és azokon a haditengerészeti erőkön alapult, amelyeket az I. világháború (1914–1918) , az 1917-es októberi forradalom, az orosz polgárháború (1917-1922) és az 1921-es kronstadti lázadást követően során szinte teljesen elpusztult. A forradalmi időszakban az orosz tengerészek saját akaratuk szerint hagyhatták el hajóikat, és általában elhanyagolták kötelességeiket. A tiszteket egy részét szétszórták (némelyiket a vörös terror alatt életét vesztette, mások csatlakoztak a "fehér" (antikommunista) ellenzéki seregekhez, mások pedig egyszerűen lemondtak), a tengerészek többsége pedig otthagyta hajóit. A munka leállt a hajógyárakban.

A bolsevik forradalom teljesen megzavarta a haditengerészet vezetőit, a tiszteket tömegesen gyilkolták, a hajók használhatatlanná váltak.

1918. áprilisának végén a német császári csapatok a Fekete-tenger partja mentén haladva bejutottak a Krím belsejébe, és elindultak a szevasztopoli haditengerészeti bázis felé. A hatékonyabb hajókat Szevasztopolból Novorosszijszkba vitték, ahol egy német ultimátum után Lenin parancsára többé nem használták őket. A Szevasztopolban maradt hajókat a németek lefoglalták, majd később a nyugati fronton a britek további orosz hajókat foglaltak le. 1919. április 1-jén, az orosz polgárháború alatt, amikor a Vörös Hadsereg visszafoglalta a Krímet, a Brit Királyi Haditengerészet tagjai távozásuk előtt megrongálták az összes hátrahagyott orosz csatahajót és elsüllyesztettek tizenhárom új orosz tengeralattjárót. Amikor a cárhű hadsereg 1919-ben visszafoglalta a Krímet, megmentett és felújított néhány hajóegységet.

A szovjet flotta építése kulcsfontosságú volt. A sztálini tisztogatások alatt nagyon sok tengerésztisztet gyilkoltak meg.[1] A fegyverkezési költségvetés haditengerészeti részesedése az 1941-es 11,5%-ról 1944-ben 6,6%-ra csökkent. [2]

Amikor 1941 júniusában a Harmadik Birodalom megtámadta a Szovjetuniót, sok tengerészt és fegyverzeti eszközt áthelyeztek a szárazföldi erőkhöz; ezeknek különösen jelentős előnyük volt az ellenséggel szemben az odesszai, a szevasztopoli, a sztálingrádi, a novorosszijszki, a tuapeszi és a leningrádi harcokban.

A balti flottát Leningrádnál és Kronstadtnál feltartóztatták az aknamezők, de a tengeralattjáróknak sikerült megszökniük. A flotta a város légvédelmével együtt harcolt és bombázta a német állásokat.[3]

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia a Lend-Lease program révén több hajóját adta oda a Szovjetuniónak.[4]

  1. Jürgen Rohwer and Mikhail S. Monakov, Stalin's Ocean-going Fleet: Soviet Naval Strategy and Shipbuilding Programmes, 1935–1953 (Psychology Press, 2001)
  2. Mark Harrison, "The Volume of Soviet Munitions Output, 1937–1945: A Reevaluation," Journal of Economic History (1990) 50#3 pp. 569–589 at p 582
  3. Sergeĭ Georgievich Gorshkov, Red Star Rising at Sea (Annapolis: Naval Institute Press, 1974)
  4. Boris V. Sokolov, „The role of lend-lease in Soviet military efforts, 1941–1945”, Journal of Slavic Military Studies (1994) 7#3 pp: 567–586.

További információ

szerkesztés

Fordítás

szerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Soviet Navy című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.