Tóth Sándor (piarista pap)

(1851-1921) magyar tanár

Tóth Sándor (Kecskemét, 1851. június 8.Debrecen, 1921. augusztus 7.) piarista áldozópap és főgimnáziumi igazgató-tanár, numizmata.

Tóth Sándor
Született1851. június 8.
Kecskemét[1]
Elhunyt1921. augusztus 7. (70 évesen)
Debrecen[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • tanár
  • pap
  • numizmatikus
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Kecskeméten, végezte a gimnázium I-IV. osztályát, 1870. szeptember 8-án a rendbe lépett Vácon. Iskolai tanulmányait Kolozsvárt fejezte be 1873-ban. Mint próbaéves tanár működött Debrecenben 1873-74-ben, Máramarosszigeten 1874-80-ban. Közben a hittudományból letette a vizsgálatot, 1875. augusztus 26-án felszentelték. A történelmet, latint és földrajzot tanította ismét Debrecenben 1880-81-ben, Veszprémben 1881-84-ben, Vácon 1884-95-ben, Léván 1895-1900-ban, Tatán 1900-1-ben, Kolozsvárt 1901-4-ben, Kecskeméten 1904-9-ben; amely intézetben tanított, ott rendezte az éremgyűjteményt. 1909 júliusától 1915-ig lévai házfőnök, a főgimnázium igazgatója és a történelem tanára volt. 1916-tól Debrecenben élt mint nyugdíjas.

Kossuth Lajosról és Mátyás királyról mondott beszéde megjelent a kolozsvári római katolikus főgimnázium Értesítőjében (1903).

Munkái szerkesztés

  • A lévai gymnasium éremgyűjteménye. Léva, 1900 (különnyomat a főgimnázium Értesítőjéből)
  • A róm. kath. kecskeméti főgymnasium éremgyűjteménye. Kecskemét, 1909 (különnyomat a főgimnázium Értesítőjéből)

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

  • Catalogus Provinciae Hungariae Ordinis Scholarum Piarum 1666–1997. Léhl István adatgyűjtését sajtó alá rend. és kieg. Koltai András. Bp., Magyar Piarista Tartományfőnökség, 1998
  • Péterné Fehér Mária–Szabó Tamás–Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskeméti életrajzi lexikon. Kecskemét, Kecskeméti Lapok Kft.–Kecskemét Monográfia Szerkesztősége, 1992
  • Soós Ferenc: Magyar numizmatikusok panteonja. Bp., Argumentum, Magyar Éremgyűjtők Egyesülete, Magyar Numizmatikai Társulat, 2010