Tóth Zoltán (színművész, 1979)
Alapi Tóth Zoltán (eredeti neve: Tóth Zoltán) (Székesfehérvár, 1979. december 7. -) Bonis Bona-díjas drámatanár, magyar színész, rendező, menedzser – 2017-ben az Év Fiatal
Alapi Tóth Zoltán | |
![]() | |
Született | 1979.12.07. Székesfehérvár |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | magyar |
Foglalkozása | színész |
Iskolái | Pécsi Tudományegyetem, sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium |
Vezetője.[1]
Életpályája
szerkesztésA Fejér megyei Alapon nőtt fel iskoláit ott járta, édesanyja tanárnő, édesapja kovács volt. A színházzal és színjátékkal középiskolás korában ismerkedett meg a sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnáziumban Leszkovszky Albin drámatanár vezetése alatt álló színkörben.
2000-ben felvételt nyert a Pécsi Tudományegyetem Bölcsész Karára, ahol történelem- és színház tanári képesítést szerzett. Az egyetemi évei alatt kapcsolatba került a Janus Egyetemi Színházzal és a Bóbita Bábszínházzal, majd barátaival karöltve megalapították az Apolló Kulturális Egyesületet. A színház mindvégig része volt a pályájának, színészként, tanárként és rendezőként egyaránt.
2001-től az Apolló Kulturális Egyesület nonprofit szervezet elnöke, mely az Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskolát és az Escargo Hajója Színházi és Nevelési Szövetkezetet és Szobaszínházat működteti.
2017-ben lett az Országos Diákszínjátszó Egyesületének az elnöke.[2]
Az Escargo Hajója Kft. ügyvezetőjeként számos projektet irányított, valósított meg határon innen és túl.
Az Filming in Pécs munkatársaként műsorokat gyártott, rendezőként és szerkesztőként vett részt a munkafolyamatokban az Alsós és Felsős M5 csatornára készített napi adásokban. Itt dolgozott a Pécs Tv-nél, ahol saját ötleten alapuló magazinműsorokat készített.
Drámatanárként tevékenykedik az Eck Imre AMI-ban és a Pécsi Nemzeti Színházban a Bóbita Bábszínházban. 2021-től a Pécsi Nemzeti Színház nevelési programjáért felelős, valamint előadásokat is rendez.
2021-ben Romániában a Marosvásárhelyi Ifjúsági Színházban rendezte a Viszlek magammal című darabot, de nem csak színházi keretek között mutatta be rendezői tudását, hanem a filmvilágban is. 2021. december 16-án az Apolló Moziban került bemutatásra az #apa#anya#én című játékfilmje.
Szerepei
szerkesztés- Tanítvány (Leonce és Léna) – Janus Egyetemi Színház
- Feuer (Bolond Helga) – Janus Egyetemi Színház
- Udvarmester (GyászSzív) – Janus Egyetemi Színház
- Nemtudomka (Pájinkás János) – Janus Egyetemi Színház
- Valentin (Yvonne, a burgundi hercegnő) – Janus Egyetemi Színház
- Szamuil (A kétfejű fenevad) – Janus Egyetemi Színház
- Gulliver – Bóbita Bábszínház
Rendezései
szerkesztés- Bógyósgyümölcskertész fia (2007) – Escargo Hajója Színházi és Nevelési Szövetkezet[3]
- Echtemagyar (2009) – Escargo Hajója Színházi és Nevelési Szövetkezet[4]
- Völgyhíd (2009) – Escargo Hajója Színházi és Nevelési Szövetkezet
- Sms szerelem (2008) – Escargo Hajója Színházi és Nevelési Szövetkezet[5]
- Leonce és Léna (2011) – Pécsi Művészeti Gimnázium[6]
- Originál Láger (2013) – Pécsi Művészeti Gimnázium[7]
- Az ablak (2015) – Bóbita Bábszínház[8]
- M5 Felsős című műsor (2016) [9]
- #apa#anya#én színházi előadás (2018)- Bóbita Bábszínház[10]
- Egy csipetnyi Pécs (2018) – Pécs Tv
- Toldi (2019) – Escargo Hajója Színházi és Nevelési Szövetkezet[11]
- M5 – Hét krajcár – tévéjáték (2019)
- M5 – Alsós – Sulikalandok tv-műsor (2020)
- Viszlek magammal (2021) – Ariel Ifjúsági Színház, Marosvásárhely[12]
- Ö.K.Ö.R. (2021) – Pécsi Nemzeti Színház[13]
- #apa#anya#én játékfilm (2021)[14]
Szakmai tapasztalat
szerkesztés- 2000-2004. Janus Egyetemi Színház (színész, programszervező, technikus)
- 2001-napjainkig. Apolló Kulturális Egyesület (elnök); 2001-2020.
- 2002-2006. Alapi Hagyományőrző Egyesület (művészeti vezető)
- 2005-2006. Bóbita Bábszínház (színész)
- 2005-2007. Kodály Zoltán Gimnázium és Szakközépiskola (tanár)
- 2007-2014. Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola (drámatanár, a drámatagozat létrehozója)
- 2008-2010. Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar (tanár, gyakorlati oktató)
- 2009-2010. Magyar Drámapedagógiai Társaság (tanár)
- 2012-2018. Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskola (igazgatóhelyettes tanár, drámatanár, tagozatvezető)
- 2014. Escargo Hajója Színházi és Nevelési Szövetkezet (drámatanár, rendező)
- 2014-2017. Bóbita Bábszínház (rendező, színházi nevelési konzulens)
- 2016. M5 – Felsős – tv-műsor (rendező, felelős szerkesztő, adásmenet író) – Filming in Pécs
- 2016. Pécs TV – Egy csipetnyi Pécs – magazin műsor (rendező, szerkesztő) – Filming in Pécs
- 2017-napjainkig. Országos Diákszínjátszó Egyesület (elnök)
- 2019. Sorok között Lutter Imrével (szerkesztő)
- 2019. M5 – Hét krajcár – tévéjáték (rendező)
- 2019-napjainkig. Escargo Hajója Kft. (ügyvezető)
- 2019. Latinovits Emlékmű Alapítvány – elnökségi tag
- 2020. M5 – Alsós – Sulikalandok tv-műsor (rendező, főszerkesztő, adásmenet író)
- 2021. #apa#anya#én játékfilm (rendező)
- 2021. Ö.K.Ö.R. (rendező)
- 2021. Viszlek magammal (rendező)
Kulturális menedzsment
szerkesztésKulturális szervezetek létrehozása, alapítása, menedzselése
- Alapi Hagyományőrző Egyesület (2002)
- Escargo Hajója Színházi Nevelési Szövetkezet (2007)
- Weöres Sándor Könyvtár és Kreatív Alkotótér (2016)
- Escargo Hajója Kft. (2019)
Meglévő szervezetek gazdasági stabilitásának megteremtése, üzemeltetésének átalakítása
- Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskola (2011-)
- Országos Diákszínjátszó Egyesület (2017-)
- Magyar Versmondók Egyesülete (2018-)
- Latinovits Emlékmű Alapítvány (2020-)
Művészeti képzés és művészeti díjak alapítása
- Pécsi Művészeti Gimnázium dráma tagozatának létrehozása (2009)
- Országos Pedagógus Elismerési Rendszer létrehozása:
- Drámapedagógus Díjak (Bácskai Mihály-díj, Solténszky Tibor-díj)
- Országos Amatőr művészeti tanács (2018)
- Országos Diákszínjátszó Egyesület Pedagógus akkreditált programja (2020)
Vezetőségi tagság
- Latinovits Emlékmű Alapítvány
- Magyar Drámapedagógiai Társaság
- Országos Diákszínjátszó Egyesület
- Magyar Színjátékos Szövetség
Elismerések, díjak
szerkesztés- Kedvenc Pécsi Bácsi (2017)
- Az év fiatal vezetője – Vezetők Akadémiája (2017)
- Bonis Bona Díj – Nemzet tehetségeiért díj, kiváló versenyfelkészítő (2014)
- Rendezői fődíj – Nemzetközi Színjátszó Fesztivál Vasvár
- Rendezői különdíj – Országos Diákszínjátszó Fesztivál (2007, 2009, 2011, 2012)
- Rendezői fődíj – Balassagyarmati Madách Kamaraszínházi Fesztivál (2011)
- Helikon Fesztivál színjáték fődíj – Keszthely Helikon Fesztivál (2006, 2008, 2010)
- Dramaturgiai különdíj – Országos Diákszínjátszó Fesztivál (2009)
- Legígéretesebb rendezői díj – Balassagyarmati Madách Kamaraszínházi Fesztivál
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Sára, Kóger: Pécsi az ország egyik legjobb fiatal vezetője! (magyar nyelven). pecsma.hu, 2017. január 25. (Hozzáférés: 2022. január 27.)
- ↑ Rólunk | Országos Diákszínjátszó Egyesület (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2022. január 27.)
- ↑ A bogyósgyümölcskertész fia - Escago Hajója (magyar nyelven), 2012. november 5. (Hozzáférés: 2022. január 27.)[halott link]
- ↑ Echtemagyar (magyar nyelven). PORT.hu, 2010 (Hozzáférés: 2022. január 27.)
- ↑ SMSszerelem (magyar nyelven). PORT.hu, 2015 (Hozzáférés: 2022. január 27.)
- ↑ Leonce és Lena, vagy - vagy! (magyar nyelven). PORT.hu, 2011 (Hozzáférés: 2022. január 27.)
- ↑ Originál Lager (magyar nyelven). PORT.hu, 2013 (Hozzáférés: 2022. január 27.)
- ↑ Bóbita bábszínház » Előadásaink » Az ablak (14+). www.bobita.hu. [2022. január 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. január 27.)
- ↑ Tanulj online az M5 TV Felsős május 20-i adásaiból! (magyar nyelven). MédiaKlikk. (Hozzáférés: 2022. január 27.)
- ↑ Bóbita bábszínház ». www.bobita.hu. [2022. január 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. január 27.)
- ↑ Toldi - Escargo hajója (magyar nyelven), 2019. június 7. (Hozzáférés: 2022. január 27.)[halott link]
- ↑ Viszlek magammal (ro-RO nyelven). www.teatrulariel.ro. (Hozzáférés: 2022. január 27.)
- ↑ Ö.K.Ö.R. | Pécsi Nemzeti Színház (magyar nyelven). www.pnsz.hu. (Hozzáférés: 2022. január 27.)
- ↑ Játékfigurák szembesítik a családot a valós problémákkal. filmhu - a magyar moziportál. (Hozzáférés: 2022. január 27.)