Wikipédia

Törökország csatlakozása az Európai Unióhoz

Ez a lap vagy szakasz tartalmában elavult, korszerűtlen, frissítésre szorul.
Frissítsd időszerű tartalommal, munkád végeztével pedig távolítsd el ezt a sablont!

Törökország formális csatlakozási kérelme az Európai Közösséghez 1987. április 14-i keltezésű. Törökország 1963 óta társult tagja az Európai Uniónak ('63-ban még az Európai Gazdasági Közösséggel lépett ilyen kapcsolatra, melyből az Európai Közösség, majd az EU lett), illetve 1949 óta tagja az Európa Tanácsnak. Alapítása óta tagja az 1961-ben létrehozott Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD) illetve alapító tagja 1973-ban létrehozott Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (OSCE). 1992 óta társult tagja a Nyugat-európai Uniónak, 1995-ben pedig vámunióra lépett az EU-val. Az Unió Törökország csatlakozási kérelmét 1999. december 14-én, az Európai Tanács Helsinkiben tartott soros értekezletén „ismerte el” hivatalosan. A tárgyalások 2005. október 3-án kezdődtek, befejezésük – és Törökország uniós csatlakozása – pedig vélhetően még a következő évtized vége (~2020) előtt megtörténik, de leghamarabb 2013-ban. Habár az EU szerint a csatlakozási tárgyalások legalább 15 évig tartanak még,[1] Ankara 2013-at tűzte ki maga elé a csatlakozási feltételek teljesítésére.[2]

Történeti áttekintés szerkesztés

 Bővebben: Törökország történelme

Háttér szerkesztés

 
A Marshall-tervet népszerűsítő plakátok egyike

Az első világháborút követően az Oszmán Birodalom összeomlott, Mustafa Kemal Atatürk a török függetlenségi háború során elérte, hogy Törökország megmaradt területét ne szabdalják fel az antanthatalmak között, majd 1923-ban kikiáltották a köztársaságot. Atatürk reformjai segítségével megkezdődött az ország szekularizációja és modernizálása.[3] A második világháború során Törökország egészen 1945 februárjáig semleges maradt, majd hadat üzent Németországnak és Japánnak, így jogot nyert az ENSZ alapító tagságára. 1947-ben a Marshall-terv keretében anyagi támogatást kapott, 1949-ben az Európa Tanács,[4] 1952-ben pedig a NATO tagja lett.[5]

1960–1990-es évek szerkesztés

Törökország 1959-ben nyújtotta be csatlakozási kérelmét az Európai Gazdasági Közösséghez, 1963. szeptember 12-én pedig aláírta az ankarai egyezményt, mely gazdasági együttműködést (vámunió) tett lehetővé.[3][6] 1970 novemberében elkészült az időrendi táblázat a Törökország és az EGK között fennálló vámtarifák eltörléséről.[3]

1987. április 14-én Törökország benyújtotta csatlakozási kérelmét az Európai Közösséghez, 1989-ben az Európai Bizottság azzal válaszolt, hogy Törökország gazdasági és politikai helyzete, a török–görög kapcsolatok illetve a ciprusi válság miatt az időpont nem alkalmas a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez.[7] 1995-ben Törökország vámunióra lépett az Európai Unióval, 1999 decemberében pedig az unió hivatalosan is elismerte Törökország jogosultságát a csatlakozásra.[8]

Az ezredforduló után szerkesztés

 
Az európai kontinens térképe Törökországgal (sötétzöld)

2002-ben az Európai Unió kijelentette, hogy hajlandó késlekedés nélkül megkezdeni a tárgyalásokat Törökországgal, amint az teljesíti a koppenhágai kritériumokat.[9]

Az Európai Bizottság szerint a tárgyalások legkorábban 2005-ben indulhattak meg; 2004. december 17-én döntöttek úgy, hogy a tárgyalásokat 2005. október 3-án kezdik meg Törökországgal.[10] Az Osztrák Néppárt és a német Kereszténydemokrata Unió azt javasolta, hogy Törökországot teljes tagság helyett egy úgynevezett „kivételes partneri viszonnyal” (privileged partnership) vegyék fel az unióba, ennek ellenére azonban megkezdődtek a tárgyalások Törökország teljes tagságáról.[11][12]

Törökország csatlakozását a tárgyalások megkezdése óta több esemény is hátráltatja. Ausztria és Franciaország is népszavazást szeretne tartani a kérdésről.[13] A ciprusi kérdés továbbra is az egyik legnagyobb hátráltató tényező.[14] 2007 márciusában Olli Rehn bővítésért felelős európai biztos figyelmeztette Törökországot, hogy a reformok lassulása és a ciprusi kérdés súlyosan veszélyezteti a csatlakozási tárgyalásokat.[15] A ciprusi helyzet miatt az EU 2006 decemberében felfüggesztette a tárgyalásokat,[16] melyek 2007 márciusában indultak újra.[17]

Jövőbeli tervek szerkesztés

A legkorábbi dátum Törökország csatlakozására 2013 lehet, Ankara ezt az időpontot tűzte ki célul,[2] Brüsszel azonban ezt nem támogatja.[18] Elképzelhető, hogy a csatlakozás csak 2021-ben valósulhat meg.[1]

Időrendben szerkesztés

 
Az Európa Tanács központja; Törökország 1949-ben lett tagja.
 
Tagjai az Európai Unió és a tagjelölt Törökország.
1959. július 31. – Törökország jelentkezik az Európai Gazdasági Közösségbe
1963. szeptember 12. – Ankarai egyezmény
1964. december 1. – A társulási egyezmény hatályba lépése[3]
1980 – A katonai puccs miatt befagyasztják a kapcsolatokat
1983 – A választásokat követően a kapcsolatok helyreállnak
1987. április 14. – Csatlakozási kérelem az Európai Közösséghez
1989. december 18. – Az Európai Bizottság visszautasítja a tárgyalások azonnali megkezdését Törökország külpolitikai kapcsolataira (török–görög viszony, ciprusi konfliktus) hivatkozva
1995. március 6. – Vámunió
1999. december – Az Európai Tanács hivatalosan is elismeri Törökország csatlakozási kérelmének jogosultságát
2002. december 12. – Az Európai Tanács kijelenti, hogy haladéktalanul megkezdi a tárgyalásokat Törökországgal, amennyiben az teljesíti a koppenhágai kritériumokat.[19]
2002. november 3. – A 2002-es választások az uniós tagságot pártoló Igazság és Fejlődés Pártja győzelmét eredményezik
2004 – Törökország és Észak-Ciprus támogatja Ciprus újraegyesítését, a ciprusi görögök azonban elutasítják[20]
2004. december 17. – Az Európai Unió beleegyezik a tárgyalások megkezdésébe
2005. október 3. – Megkezdődik a tárgyalási fejezetek kifejtése
2006. június 12. – A tudomány és kutatás fejezet megnyitása és lezárása
2006. december 11. – A Ciprussal való további konfliktusok miatt az EU felfüggeszti a tárgyalásokat, és kijelenti, hogy nem nyitnak meg újabb fejezeteket, míg a problémát nem orvosolják[21]
2007. március 29. – A vállalkozási és iparpolitika fejezet megnyitása[17]
2007. június 25. – A statisztika és pénzügyi ellenőrzés fejezet megnyitása, a gazdasági és pénzügyi jog fejezet megnyitását Nicolas Sarkozy megvétózta.[22]
2007. december 20. – Az egészség- és fogyasztóvédelem, valamint a transzeurópai közlekedés fejezetek megnyitása.[23]
2008. június 17. – A társasági jog és szellemi tulajdon törvényi szabályozása fejezetek megnyitása.[24]
2008. december 19. – A tőke szabad áramlása és az információs társadalom és média fejezetek megnyitása[25]
2009. június 30. – Az adózás fejezet megnyitása[26]

A tárgyalási fejezetek állapota szerkesztés

Az unióhoz való csatlakozás feltétele, hogy Törökország befejezze a tárgyalásokat az Európai Bizottságal az acquis communautaire mind a 35 fejezetével kapcsolatban. Az Európai bizottság minden évben közzétesz egy riportot a tagjelölt országgal történő tárgyalások menetéről, a fejlődés mértékéről. A legutóbbi jelentés 2018. április 17-én készült.[27]

Tárgyalási fejezet EU-értékelés a kezdetekkor EU-értékelés 2018-ban[28] Vizsgálat kezdete Vizsgálat vége Fejezet megnyitva Fejezet lezárva Fejezet befagyasztva
1. Áruk szabad mozgása További lépések szükségesek Jól előkészített 2006. 1. 16. 2006. 2. 24. – – 2006. 12. 11.
2. Munkavállalók szabad mozgása Nehéz befogadtatni Nehéz befogadtatni 2006. 7. 19. 2006. 9. 11. – – –
3. Vállalatalapítás joga és a szolgáltatások szabadsága Nehéz befogadtatni Nehéz befogadtatni 2005. 11. 21. 2005.12.20. 2005. 10. 3. – 2006. 12. 11.
4. Tőke szabad áramlása További lépések szükségesek Mérsékelten előkészített 2005. 11. 25. 2005. 12. 22. – – –
5. Közbeszerzés Összeegyeztethetetlen az acquis-val Mérsékelten előkészített 2005. 11. 7. 2005. 11. 28. – – –
6. Társasági jog Nagyobb erőfeszítés szükséges Összehangolva az acquis-val 2006. 6. 21. 2006 . 7. 20. 2008. 6. 17. – –
7. Szellemi tulajdon törvényi szabályozása További lépések szükségesek Jól előkészített 2006. 2. 6. 2006. 3. 3. 2008. 6. 17. – –
8. Versenyjog Nehéz befogadtatni Némileg előkészített 2005. 11. 8. 2005. 12. 2. – – –
9. Pénzügyi szolgáltatások Nagyobb erőfeszítés szükséges Jól előkészített 2006. 3. 29. 2006. 5. 3. 2005. 10. 3. – 2006. 12. 11.
10. Információs társadalom és média További lépések szükségesek Némileg előkészített 2006. 6. 12. 2006. 7. 14 2008. 12. 19. – –
11. Mezőgazdaság és vidékfejlesztés Nehéz befogadtatni Némileg előkészített 2005. 12. 5. 2006. 1. 26. – – 2006 . 12. 11.
12. Élelmiszer-biztonság, állat- és növényegészségügy Nehéz befogadtatni Némileg előkészített 2006. 3. 9. 2006. 4. 28. – – –
13. Halászat Nehéz befogadtatni Nehéz befogadtatni 2006. 2. 24. 2006. 3. 31. – – 2006. 12. 11.
14. Közlekedés Nagyobb erőfeszítés szükséges Mérsékelten előkészített 2006. 6. 26. 2006. 9. 28. – – 2006. 12. 11.
15. Energiaügy Nagyobb erőfeszítés szükséges Mérsékelten előkészített 2006. 5. 15. 2006. 6. 16. – – –
16. Adózás Nagyobb erőfeszítés szükséges Mérsékelten előkészített 2006. 6. 6. 2006. 7. 12. 2009. 6. 30.[29] – –
17. Gazdasági és pénzügyi jog Nagyobb erőfeszítés szükséges Mérsékelten előkészített 2006. 2. 16. 2006. 3. 23. 2008. 12. 19. – –
18. Statisztika Nagyobb erőfeszítés szükséges Mérsékelten előkészített 2006. 6. 19. 2006. 7. 18. 2007. 6. 25. – –
19. Szociális politika és foglalkoztatásügy Nagyobb erőfeszítés szükséges Némileg előkészített 2006. 2. 8. 2006. 3. 22. – – –
20. Vállalkozási és iparpolitika Nem számítanak nagyobb problémákra Jól előkészített 2006. 3. 27. 2006. 5. 5. 2007. 3. 29. – –
21. Transzeurópai hálózatok Nagyobb erőfeszítés szükséges Összehangolva az acquis-val 2006. 6. 30. 2006. 9. 29. 2007. 12. 19.[30] – –
22. Regionális politika és a strukturális eszközök koordinációja Nagyobb erőfeszítés szükséges Mérsékelten előkészített 2006. 9. 11. 2006. 10. 10. – – –
23. Igazságszolgáltatás és alapvető jogok Nagyobb erőfeszítés szükséges Nehéz befogadtatni 2006. 9. 7. 2006. 10. 13. – – –
24. Jogérvényesülés, szabadság és biztonság Nagyobb erőfeszítés szükséges Mérsékelten előkészített 2006. 1. 23. 2006. 2. 15. – – –
25. Tudomány és kutatás Nem számítanak nagyobb problémákra Összehangolva az acquis-val 2005. 10. 20. 2005. 11. 14. 2006. 6. 12. 2006. 6. 12. –
26. Oktatás és kultúra További lépések szükségesek Mérsékelten előkészített 2005. 10. 26. 2005. 11. 16. – – –
27. Környezetvédelem Összeegyeztethetetlen az acquis-val Némileg előkészített 2006. 4. 3. 2006. 6. 2. – – –
28. Fogyasztó- és egészségvédelem További lépések szükségesek Jól előkészített 2006. 6. 8. 2006. 7. 11. 2007. 12. 19.[30] – –
29. Vámunió Nem számítanak nagyobb problémákra Jól előkészített 2006. 1. 31. 2006. 3. 14. – – 2006. 12. 11.
30. Külkapcsolatok Nem számítanak nagyobb problémákra Mérsékelten előkészített 2006. 7. 10. 2006. 9. 13. – – 2006. 12. 11.
31. Külpolitika, biztonságpolitika, védelmi politika További lépések szükségesek Mérsékelten előkészített 2006. 9. 14. 2006. 10. 6. – – –
32. Pénzügyi felügyelet További lépések szükségesek Jól előkészített 2006. 5. 18. 2006. 6. 30. 2005. 10. 3. – –
33. Pénzügyi és költségvetési rendelkezések Nem számítanak nagyobb problémákra Némileg előkészített 2006. 9. 6. 2006. 10. 4. – – –
34. Intézmények
35. Más – – – – - – –
frissít

A török tagság problematikája szerkesztés

Hatása az Európai Unióra szerkesztés

 
A Nabucco-gázvezeték tervezett útvonala

A Törökország csatlakozását támogatók egyik érve, hogy Törökország régiós hatalom,[31][32] stratégiai szempontból is fontos mind az Európai Unió, mind az Amerikai Egyesült Államok számára.[32] Gazdasági szempontból is lényeges szerepet tölt be és a NATO második legnagyobb hadseregével rendelkezik.[33][34] Az ország fekvése (hozzáférés a Földközi-tengerhez, a Fekete-tengerhez, kapcsolatok a Közel-Kelettel és Közép-Ázsiával), történelme és külkapcsolatai segíthetik az EU geopolitikai helyzetét.[35][36]

Carl Bildt, Svédország külügyminisztere szerint Törökország csatlakozása elősegíthetné az EU stabilitási törekvéseit a Földközi-tenger és a Fekete-tenger keleti részén.[37] Az Egyesült Királyság szintén pártolja Törökország csatlakozását.[38]

Törökország 71 milliós népességével az Európai Unió második legnagyobb állama lenne a delegált európai parlamenti képviselők számát tekintve.[15] A demográfiai előrejelzések szerint 2020-ra a török parlamenti képviselők száma meghaladná Németországét az Európai Parlamentben.[15]

Törökország tagsága a későbbi bővítés problémáját is felveti, főképp a jelentkező országok számát és földrajzi helyzetét tekintve.[15] Valéry Giscard d’Estaing francia politikus szerint a nagyrészt Ázsiában fekvő Törökország felvétele például Marokkó felvételéhez is vezethetne, akinek jelentkezését éppen földrajzi fekvése miatt utasították el.[39] Nicolas Sarkozy francia elnök szerint „Törökországnak nincs helye az Európai Unióban”, határokat kell szabni a bővítésnek, mert a határtalan bővítés „az európai politikai egység lerombolását kockáztatja”.[40] Franciaország mellett Ausztria is ellenzi Törökország felvételét és Angela Merkel német kancellár is hasonló véleményen van.[41] Ezzel szemben Barack Obama amerikai elnök pártolja a törökök felvételét az EU-ba.[42]

Franciaország változtatni kívánt az alkotmányán annak érdekében, hogy népszavazást lehessen kiírni minden olyan állam felvételéről az Európai Unióba, melynek lakossága meghaladja az unió teljes lakosságának 5%-át, ez Törökországot és Ukrajnát érintette volna.[43] A szenátus azonban elutasította a tervezetet, azzal az indokkal, hogy ez rontana Franciaország kapcsolatain Ankarával.[44]

 
Nagyítás
A Boszporusz híd, mely összeköti Európát Ázsiával, a háttérben Levent felhőkarcolói. Isztambul 2010-ben Európa kulturális fővárosa

Gazdaság szerkesztés

 Bővebben: Törökország gazdasága
 
Etox Zafer, török gyártmányú sportautó

Törökország gazdasága a GDP alapján 2008-ban a Világbank felmérése szerint a tizenötödik volt a világon, megelőzve ezzel több Európai Uniós országot és Ausztráliát is.[45] Törökország az OECD és a G20-ak alapító tagjai közé tartozik. 1995-ben vámuniót létesített az Európai Unióval, mely elősegíti az ország exportját és egyben megkönnyíti a külföldi befektetések vonzását.[46] 2008-ban Törökország exportja elérte a 141,8 milliárd dollárt,[47] fő kereskedelmi partnere az Európai Unió,[48] az Amerikai Egyesült Államok, Oroszország és Japán. Az import 204,8 milliárd dollár értékű,[47] Oroszországból az importáruk 13,8%-a, Németországból 10,3%-a, Kínából 7,8%-a, Olaszországból 6%-a, az USA-ból 4,8%-a, Franciaországból 4,6%-a, Iránból 3,9%-a, az Egyesült Királyságból 3,2%-a érkezik. Az EU-import összesen 40,4%-ot, az ázsiai import 27%-ot tesz ki.[49][50]

Népesség szerkesztés

2005-ben Törökország népessége 71,5 millió fő volt, évente pedig mintegy 1,5%-kal növekszik.[51][52] A lakosság fiatal, 25,5%-uk tizenöt év alatti.[53]

Törökország az Európai Unió második legnagyobb állama lenne a delegált európai parlamenti képviselők számát tekintve.[15] A demográfiai előrejelzések szerint 2020-ra a népességnövekedés következtében a török parlamenti képviselők száma meghaladná Németországét az Európai Parlamentben.[15]

Külkapcsolatok az EU tagállamaival szerkesztés

Ciprus szerkesztés

 Bővebben: Ciprusi konfliktus, Ciprus 1974-es török megszállása és Zöld vonal
 
Észak-Ciprust csak Törökország ismeri el

Ciprus 1960-ban önálló állammá vált, melynek elnöke III. Makáriosz érsek, alelnöke pedig a török ciprióta Fazıl Küçük lett. 1963-ban mind a ciprusi, mind a török oldalon olyan események zajlottak, melyek kedvezőtlenül befolyásolták a szigetállam sorsát. Karácsony este a görögök megtámadták a szigeten élő törököket.[54] Törökország az angol kormánytól kért segítséget, mivel a ciprusi szerződésben az angolok rendelkeztek a béke helyreállításának jogával, London azonban az ENSZ-hez fordult, az ENSZ pedig leállította a kisebbség ellen elkövetett mészárlásokat. Lyndon B. Johnson amerikai elnök levélben figyelmeztette a törököket, hogy ha megtámadják a ciprusi görögöket, akkor a NATO nem áll ki mellettük.[54][55] 1964 tavaszán ENSZ-békefenntartók (UNFICYP) érkeztek a szigetre.[56]

1967-ben Görögországban szélsőjobboldali katonai junta került hatalomra, mely tovább bátorította a sziget nacionalistáit.[57] 1974. július 15-én a ciprusi nemzeti gárda államcsínyt hajtott végre. Bülent Ecevit török miniszterelnök ismét az angolokhoz fordult segítségért, akik megint csak elutasították azt. Mivel a törökök számára elfogadhatatlan volt, hogy Nagy-Britannia és Amerika áldását adja a Szampszón-rendszerre, Ecevit elrendelte a török hadsereg partraszállását, melyet 1974. július 20-án, Atilla hadművelet kódnéven hajtottak végre. Augusztus 14-én egy újabb rohammal sikerült a sziget területének mintegy 40%-át elfoglalniuk, Ciprus kettészakadt. A sziget két oldalát a zöld vonal elnevezésű demarkációs vonallal választották el, mely ma is 180 km hosszan húzódik, kettévágva többek között Nicosia városát is. 1975-ben a sziget török részének vezetősége kikiáltotta a Török Föderális Államot, majd 1983-ban az Észak-Ciprusi Török Köztársaságot, melyet Törökországon kívül egyetlen ország sem ismert el.

Törökország azóta is konfliktusban áll Ciprussal, ami többször is hátráltatta a csatlakozási tárgyalásokat. Törökország és Észak-Ciprus 2004-ben támogatta a Ciprus újraegyesítését irányozó Annan-tervet, a ciprusi görögök azonban elutasították azt.[20]

Görögország szerkesztés

Az évszázados ellenségekként számon tartott[58] két ország kapcsolata a történelem folyamán lassan átalakult. Elefthériosz Venizélosz miniszterelnök például 1934-ben Nobel-békedíjra jelölte Atatürköt.[59] Az 1999-es izmiti földrengés után Görögország felajánlotta segítségét a törököknek, amit Törökország a későbbi görögországi földrengés alkalmával viszonzott, ezzel megindult a diplomáciai közeledés is.[58]

Kosztasz Karamanlisz görög miniszterelnök támogatja Törökország teljes európai uniós tagságát.[60] 2005-ben az Európai Bizottság a török–görög kapcsolatokat „pozitívan fejlődőnek” nevezte,[61] mindazonáltal megjegyezte, hogy a vízi határok vitájában nem történt előrehaladás.[61]

Vallás szerkesztés

 
A Hagia Szophia, egykor keresztény katedrális, később muszlim mecset, ma múzeum

Törökország szekuláris alkotmánnyal rendelkezik, nincs hivatalos államvallása.[62][63] A törökök 99%-a az iszlám vallást gyakorolja,[64] 70%-uk a szunnita ághoz tartozik, kb. 25% pedig az alevi ághoz.[65] A korábban jelentős számú görög és örmény keresztények valamint a zsidó vallásúak száma az Oszmán Birodalom szétesésekor megfogyatkozott. Csatlakozása esetén Törökország lenne az első, többségében iszlám vallású ország az unióban, bár az ugyancsak muszlim többségű Albánia, Bosznia-Hercegovina és Koszovó is lehetséges tagjelöltek.[66]

A török alkotmány elismeri az egyén szabad vallásgyakorlási jogát, a vallási közösségeket az állam védelmezi, de az alkotmány kimondja, hogy a vallási közösségek nem szólhatnak bele a joggyakorlatba, például nem alakíthatnak vallási pártot.[63] Törökországban a köztársaság fennállása óta tilos volt muszlim fejkendőt vagy szimbolikus vallási ruházatot viselni állami épületekben, iskolák és egyetemek területén.[67] Az Emberi Jogok Európai Bírósága a törvényt nem tekintette kifogásolhatónak,[68] ennek ellenére a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja 2008-ban a fejkendő-törvényt eltörölte.[69]

A 301-es cikk szerkesztés

 
Tüntetés a 301-es cikk ellen Németországban, 2008 januárjában

A török büntető törvénykönyv 301-es cikke kimondja, hogy aki megsérti a „török nemzetet, a Köztársaságot vagy a Török Nagy Nemzetgyűlést, az hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható”, illetve azt is, hogy a kritikának szánt gondolatok kifejezése nem számít bűncselekménynek.[70]

Az Európai Unió a csatlakozási tárgyalások megkezdése óta többször is kritikával illette a büntetőtörvénykönyv eme cikkét, különösen amikor ez alapján emeltek vádat a Nobel-díjas író, Orhan Pamuk illetve a később meggyilkolt Hrant Dink újságíró ellen, amiért elismerték az örmény népirtás tényét. Olli Rehn csatlakozásért felelős biztos „sajnálatosnak”, „igen szerencsétlennek” és „elfogadhatatlannak” minősítette Pamuk esetét.[71] Abdullah Gül később kijelentette, hogy szerinte is szükség van a cikk megváltoztatására.[72] 2008. április 30-án a törvényt megváltoztatták.[73] A változtatások szerint már nem a törökséget, hanem a török nemzetet ért sérelemért lehet valaki ellen pert indítani, de csak az igazságügyi miniszter jóváhagyásával és a maximális kiszabható büntetés a korábbi három év helyett két év lehet.[73]

A nők jogai szerkesztés

 
1935-ben tizennyolc női képviselő került be a török parlamentbe, abban az időben, amikor Európa legtöbb országában a nőknek még nem volt szavazati joguk

Törökországban a köztársaság megalakulása után, 1924-ben a nők jogot nyertek arra, hogy a közszférában dolgozhassanak. 1930-ban kapták meg a szavazati jogot a helyi választásokon, 1934-ben pedig az országos választásokon,[74] és ugyanebben az évben nyerték el a jogot a választhatóságra is.[75] 1935-ben tizennyolc nőt választottak parlamenti képviselővé. Mindazonáltal csak az 1980-as években kezdtek a nők komolyabban foglalkozni a politikával.[74] 1993-ban Tansu Çiller lett az ország első női miniszterelnöke.

Az Európai Unió az emberi jogok és a nők jogainak tiszteletben tartását a csatlakozás egyik sine qua nonjaként[76] definiálta Törökország számára. Az uniós felmérés szerint Törökország rendelkezései a nők jogaról általában véve kielégítőek, de kiegészítésekre is szükség van.[77] A nők jogainak kiterjesztése csak a 2000-es évek első felében valósult meg, addig például a férj szava számított a házasságban a válás, a vagyonmegosztás és a gyermekelhelyezés tekintetében. 2001-ben fogadta el a parlament az új polgári törvénykönyvet, mely a házastársakat már egyenlő feleknek tekinti, illetve eltörölték az addig érvényben lévő törvénytelen gyermek fogalmát is.[78] Nimet Çubukçu török nő- és családügyi államminiszter szerint azonban hosszú időnek kell eltelnie, míg a törvényben garantált jogok a kultúra részévé válnak.[79] Többek szerint a nők helyzete a törvényi egyenlőség ellenére sem mondható megfelelőnek, a képviselőknek alig 9%-a nő és még mindig általános az országban a nők sérelmére elkövetett, családon belüli erőszak, amiről a legtöbb nő hallgat.[79] A nők jogaiért küzdő aktivisták szerint a társadalom változóban van, régebben a megkérdezett tíz emberből kilenc a nők ellen elkövetett családon belüli erőszakot helyénvalónak tartotta, ma már tíz emberből kilenc elítéli, és a média is nagyobb figyelmet fordít az ilyen erőszakos cselekményekre.[79] Mindazonáltal azt is megemlítették, hogy a török kormánynak nagyobb figyelmet kellene fordítania a civil szervezetekre, mert az együttműködés még hiányzik.[79]

A katonai szolgálatot lelkiismereti okokból megtagadók helyzete szerkesztés

Törökország és Azerbajdzsán az Európa Tanács két olyan tagja, akik nem ismerik el az úgynevezett conscientious objector lehetőségét, azaz a katonai szolgálat lelkiismereti okokból való megtagadását, és alternatív szolgálat lehetőségét sem hajlandók felajánlani az ilyen személyeknek.[80] A katonai szolgálat megtagadása Törökországban börtönnel büntethető, és ez alól nem jelent kivételt, ha a behívott lelkiismereti okokra hivatkozik.[81]

Közvélemény szerkesztés

Az Európai Unióban szerkesztés

Az uniós tagállamok lakosságának többsége ellenzi Törökország csatlakozását, az Eurobarometer 2006-os őszi felmérése szerint[82] az uniós állampolgárok 59%-a nem szeretné, ha csatlakozna, és csupán 28%-uk támogatja. A legtöbben (tízből kilenc megkérdezett) az emberi jogok helyzetét hozta fel okként. A 2006-os tavaszi felmérés szerint az újonnan csatlakozott országokban magasabb Törökország támogatottsága (44%), mint a régebbi uniós országokban (38%). A legtöbben Ausztriában ellenzik (81%), a leginkább pedig Romániában támogatják (66%). Észak-Ciprus lakosságának 67%-a látná szívesen Törökországot az Európai Unió tagjai között.[83] Dánia lakosságának 60%-a ellenzi a csatlakozást, annak ellenére, hogy a dán kormány kiáll Törökország mellett.[84] Magyarország támogatja a török csatlakozást,[85] a magyar lakosság 44%-a egyetért, míg 46%-a ellenzi.[83]

Törökországban szerkesztés

 

A csatlakozási tárgyalások 2004-es megnyitóját Törökországban nagy ünneplés fogadta, egyes újságok Helló Európa címmel cikkeztek az eseményekről.[86] Ennek ellenére az ország lakosságának csupán 54%-a támogatja a csatlakozást.[83] Az Eurobarometer 2006-os felmérése szerint a törökök 43%-a gondol pozitívan az EU-ra, 35%-uk bízik benne, 45%-uk támogatja a bővítési folyamatokat, de csak 29%-uk fogadna el egy uniós alkotmányt.[87]

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ a b Interview with European Commission President Jose Manuel Barroso on BBC Sunday AM (PDF). (Hozzáférés: 2007. április 13.)
  2. ↑ a b Kubosova, Lucia. „Turkey targets 2013 for EU legal compliance”, EUobserver, 2007. március 30. (Hozzáférés: 2008. augusztus 26.) 
  3. ↑ a b c d Turkey and EU. Embassy of the Republic of Turkey (Washington, DC). [2007. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. július 4.)
  4. ↑ Turkey and the Council of Europe. Council of Europe, 2006. október 27. [2004. február 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. október 30.)
  5. ↑ Greece and Turkey accede to the North Atlantic Treaty Organization. NATO Media Library. NATO, 1952. február 18. (Hozzáférés: 2006. október 30.)
  6. ↑ Az ankarai egyezmény szövege (angol nyelven). Official Journal of the European Communities. [2013. június 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)
  7. ↑ About Turkey and the EU. Embassy of the Republic of Turkey in London. [2007. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. július 4.)
  8. ↑ Key dates in Turkey's path towards the EU (angol nyelven). Európai Bizottság. [2012. április 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)
  9. ↑ European Council: EU would open accession negotiations with Turkey (angol nyelven). European Council, 2003. január 29. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)
  10. ↑ Start EU Negotiations With Turkey! (angol nyelven). Independent Commission on Turkey, 2005. augusztus 31. [2016. január 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)
  11. ↑ Leggewie, Claus: Privileged partnership, less democracy? (angol nyelven). Eurozine, 2008. július 8. [2009. június 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)
  12. ↑ 3 October 2005 – Turkey Starts Full Membership Negotiations with EU (angol nyelven). Today's Zaman, 2005. október 4. [2018. december 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)
  13. ↑ Turkey, with eye on EU, says determined to reform (angol nyelven). EUBusiness. [2009. április 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)
  14. ↑ Beunderman, Mark: Cyprus threatens to block EU deal on Turkey talks (angol nyelven). EUObserver, 2006. december 1. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)
  15. ↑ a b c d e f „The ins and outs: The EU's most effective foreign-policy instrument has been enlargement. But how far can it go?”, The Economist, 2007. március 17. (Hozzáférés: 2007. július 4.) 
  16. ↑ Castle, Stephen: EU freezes talks on Turkey membership (angol nyelven). The Independent. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)
  17. ↑ a b EU-Turkey to re-start entry talks (angol nyelven). EU Politics News, 2007. március 29. [2009. január 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)
  18. ↑ Kubosova, Lucia. „Brussels declines to endorse 2013 date for Turkey's EU entry”, EUobserver, 2007. április 17. (Hozzáférés: 2008. augusztus 26.) 
  19. ↑ Az Európai Parlament állásfoglalása a Törökországgal folytatandó tárgyalások megkezdéséről (magyar nyelven). Európai Parlament. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)
  20. ↑ a b Ciprus (magyar nyelven). Kislexikon. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.) [Tiltott forrás?]
  21. ↑ EU resumes Turkey accession talks (angol nyelven). BBC, 2007. március 29. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)
  22. ↑ Turkish Entry Into Europe Slowed by Sarkozy Move (angol nyelven). NY Times, 2007. június 25. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)
  23. ↑ Defying France, EU opens two more chapters for accession (angol nyelven). Today's Zaman, 2007. december 20. [2007. december 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)
  24. ↑ EU and Turkey: 5th meeting of the Accession Conference (angol nyelven). European Union @ United Nations, 2008. június 17. [2015. december 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)
  25. ↑ EU Opens Two New Chapters for Turkish Accession (angol nyelven). Turkey News. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)[halott link]
  26. ↑ Seventh Meeting of the Accession Conference at ministerial level with Turkey (angol nyelven). The Council of the European Union, 2009. június 30. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)
  27. ↑ https://ec.europa.eu/neighbourhood-enlargement/sites/near/files/20180417-turkey-report.pdf
  28. ↑ https://ec.europa.eu/neighbourhood-enlargement/sites/near/files/20180417-turkey-report.pdf
  29. ↑ Seventh Meeting of the Accession Conference at ministerial level with Turkey (angol nyelven). The Council of the European Union, 2009. június 30. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)
  30. ↑ a b Melander, Ingrid. „EU opens talks with Turkey on 2 new areas”, Reuters, 2007. december 19. (Hozzáférés: 2008. november 25.) 
  31. ↑ Turkey and Russia on the Rise (angol nyelven). Stratfor, 2009. március 17. [2011. augusztus 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)
  32. ↑ a b Törökország, mint biztonságpolitikai tényező (magyar nyelven). Biztonságpolitikai Szemle. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)[halott link]
  33. ↑ Öymen, Onur: Turkey. My Country & NATO. NATO, 1999. június 29. [2000. január 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. augusztus 26.)
  34. ↑ „Who is losing Turkey?”, Economist, 2006. szeptember 28. (Hozzáférés: 2008. augusztus 26.) 
  35. ↑ Mango, Andrew. Ataturk. Overlook (2000). ISBN 1-5856-7011-1 
  36. ↑ Shaw, Stanford Jay, Kural Shaw, Ezel. History of the Ottoman Empire and Modern Turkey. Cambridge University Press (1977). ISBN 0-5212-9163-1 
  37. ↑ Ekman, Ivar. „Top Swedish official backs Turkey for EU”, International Herald Tribune, 2006. december 11. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.) 
  38. ↑ „Britain's Queen Elizabeth's visit to Turkey continues”, Hürriyet (Hozzáférés: 2008. augusztus 26.) 
  39. ↑ W. Europe Bloc Bars Morocco as a Member (angol nyelven). Los Angeles Times, 1987. július 21. [2008. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)
  40. ↑ Turkey has no place in EU: Sarkozy. [2007. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. április 13.)
  41. ↑ Ausztria népszavazást tartana a török csatlakozásról (magyar nyelven). Euractiv, 2008. augusztus 26. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)[halott link]
  42. ↑ Obama támogatja, Sarkozy ellenzi Törökország EU-tagságát (magyar nyelven). Népszabadság, 2009. április 5. [2009. április 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)
  43. ↑ French Parliament strikes blow to Turkish EU bid (angol nyelven). EurActiv, 2008. május 30. [2017. szeptember 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)
  44. ↑ French Senate to scrap measure on Turkey's EU entry. Hürriyet. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)
  45. ↑ Gross Domestic Product 2008, PPP (angol nyelven). Világbank. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)
  46. ↑ Kaminski, Bartolomiej; Ng, Francis: Turkey's evolving trade integration into Pan-European markets (PDF). Világbank, 2006. május 1. (Hozzáférés: 2006. december 27.)
  47. ↑ a b CIA World Factbook: Turkey (angol nyelven). CIA. [2016. május 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)
  48. ↑ Turkish Statistical Institute: Foreign Trade Statistics as of October 2006. Török Statisztikai Hivatal, 2006. november 30. (Hozzáférés: 2006. december 11.)
  49. ↑ 2006-2007 Seçilmiş Ülkeler İstatistikleri (török nyelven). Gümrükler Genel Müdürlüğü. [2008. február 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. március 12.)
  50. ↑ „Turkey puts 2008 export target at 125 bln dollars”, Xinhua, People's Daily Online, 2008. január 2. (Hozzáférés: 2008. január 2.) 
  51. ↑ Turkey at a glance (PDF). Világbank, 2006. augusztus 13. (Hozzáférés: 2006. december 10.)
  52. ↑ Data and Statistics for Turkey. Világbank, 2005. [2015. november 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. december 10.)
  53. ↑ Turkey - Population and Demographics. Intute, 2006. július 1. (Hozzáférés: 2006. december 10.)
  54. ↑ a b Flesch, István. Súlyos válság Cipruson, A Török Köztársaság története (magyar nyelven), 77-81. o. (2007) 
  55. ↑ Greek-Turkish Disputes (angol nyelven). Allied Command Structures in the New NATO. National Defense University, 1997 (Hozzáférés: 2008. szeptember 1.)[halott link]
  56. ↑ Mango, Andrew. Years of Strife 1960-1980, The Turks Today (angol nyelven). London: John Murray, 57-80. o. (2004). ISBN 978-0-7195-6595-3 
  57. ↑ Marinov, Iván: A ciprusi konfliktus (magyar nyelven). Index. (Hozzáférés: 2008. szeptember 1.)
  58. ↑ a b Gündoğdu, Ayten: Identities in Question: Greek-Turkish Relations in a Period of Transformation? (angol nyelven). Middle East Review of International Affairs, 2001. [2009. augusztus 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 17.)
  59. ↑ A Nobel-békedíjra jelöltek adatbázisa 1901-1955 (angol nyelven). nobelprize.org. (Hozzáférés: 2009. augusztus 17.)
  60. ↑ Panagopoulis, A.. „Karamanlis Hails EU's 'Historic' Decision to Admit Bulgaria, Romania”, Greek News, 2006. december 18.. [2009. február 20-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2007. április 13.) 
  61. ↑ a b Turkey - 2005 Progress Report (PDF). Európai Bizottság, 2005. augusztus 11. (Hozzáférés: 2007. július 6.)
  62. ↑ O'Toole, Pam. „Headscarf row goes to Turkey's roots”, BBC, 2003. október 29. (Hozzáférés: 2008. augusztus 26.) 
  63. ↑ a b „Headscarf row goes to Turkey's roots”, BBC, 2003. október 29. (Hozzáférés: 2006. december 13.) 
  64. ↑ Background Note: Turkey (angol nyelven). USA Bureau of Public Affairs. (Hozzáférés: 2009. augusztus 17.)
  65. ↑ Shankland, David. The Alevis in Turkey: The Emergence of a Secular Islamic Tradition. Routledge (UK) (2003). ISBN 0-7007-1606-8 
  66. ↑ Social values, Science and Technology (PDF). Eurobarometer, 2005. June. (Hozzáférés: 2006. december 19.)
  67. ↑ „The Islamic veil across Europe”, BBC, 2006. november 17. (Hozzáférés: 2006. december 13.) 
  68. ↑ Registrar: Leyla Şahin v. Turkey. Emberi Jogok Európai Bírósága, 2005. november 10. [2012. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. augusztus 28.)
  69. ↑ Hordhatnak fejkendőt a török egyetemeken (magyar nyelven). Origo, 2008. február 7. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
  70. ↑ A török büntető törvénykönyv szövege (Türk Ceza Kanunu) (török nyelven). Nagy Török Nemzetgyűlés. (Hozzáférés: 2009. augusztus 17.)
  71. ↑ Dymond, Jonny. „EU blasts Turkish author's trial”, BBC, 2005. szeptember 13. (Hozzáférés: 2007. július 6.) 
  72. ↑ „New EU warning on Turkey reforms”, BBC News, 2006. szeptember 27. (Hozzáférés: 2007. július 8.) 
  73. ↑ a b EU hails Turkey free speach move (angol nyelven). BBC, 2008. április 30. (Hozzáférés: 2009. augusztus 18.)
  74. ↑ a b Keskin, Burcak: Political Participation Patterns of Turkish Women (angol nyelven). Middle East Review of International Affairs, 1997. (Hozzáférés: 2009. augusztus 18.)
  75. ↑ Women's Suffrage: A Timeline (angol nyelven). International Women's Democracy Center. [2012. szeptember 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 18.)
  76. ↑ Elengedhetetlen feltétel [Tiltott forrás?]
  77. ↑ Egyenlő esélyeket a török nőknek is. Európai Parlament, 2007. február 13. (Hozzáférés: 2010. szeptember 27.)
  78. ↑ Turkish Civil Code (angol nyelven). Women for Women's Human Rights. [2009. június 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 18.)
  79. ↑ a b c d Women's rights in Turkey: attitudes must change (angol nyelven). Európai Parlament, 2009. április 30. (Hozzáférés: 2010. szeptember 27.)
  80. ↑ Popham, Peter. „Leading Turkish writer faces jail after incurring wrath of military”, Independent, 2006. június 7. (Hozzáférés: 2007. április 13.) 
  81. ↑ Turkey: Conscientious objector at risk of imprisonment (angol nyelven). Amnesty International, 2007. október 3. [2009. november 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 18.)
  82. ↑ European Commission: Eurobarometer 66 - Public Opinion in the European Union, Sep-Oct 2006, p.223 (PDF). (Hozzáférés: 2007. szeptember 1.)
  83. ↑ a b c European Commission: Special Eurobarometer 255 - Attitudes towards EU Enlargement., July 2006, p. 72 (PDF). (Hozzáférés: 2006. szeptember 5.)
  84. ↑ „Disagreement over Turkish EU membership”, Copenhagen Post, 2007. október 22.. [2007. augusztus 10-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2007. október 22.) 
  85. ↑ Magyarország támogatja a törökök EU-csatlakozását (magyar nyelven). magyarország.hu, 2006. július 25. (Hozzáférés: 2009. augusztus 18.)[halott link]
  86. ↑ „The ever lengthening road”, Economist, 2006. december 7. (Hozzáférés: 2007. július 4.) 
  87. ↑ „New Eurobarometer poll results show a drop in Turkish support for the EU”, Hurriyet (Hozzáférés: 2007. április 13.) 

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Accession of Turkey to the European Union című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés

További információk szerkesztés

  Az angol Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Törökország csatlakozása az Európai Unióhoz témában.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Törökország_csatlakozása_az_Európai_Unióhoz&oldid=27027642”