Wikipédia

Törvények (dialógus)

Platón utolsó és egyben leghosszabb dialógusa
(Törvények (Platón) szócikkből átirányítva)

A Törvények (görögül Νόμοι, latinul Leges) Platón utolsó és egyben leghosszabb dialógusa. A műben számos olyan politikafilozófiai, etikai, és teológiai kérdés merül fel, amelyek a korábbi műveiben is foglalkoztatják Platónt, a dialógus nagy részét mégis egy alapítandó állam törvényhozásának és jogi szabályainak ismertetése teszi ki.

A mű címe szerkesztés

A νόμοςt törvénynek, szokásnak, vagy hagyománynak szokták fordítani. Kerferd szerint a szónak a leíró jelentése helyett inkább egyfajta normatív, előíró kicsengése van, ezért inkább a „norma” szóval lehetne visszaadni értelmét.[1] A szó tehát egy jogilag szankcionált vagy a közmegegyezés által szentesített és megkövetelt viselkedési mintát jelöl. A dialógusban a νόμος-t mindkét értelemben használja Platón.

A mű keletkezése szerkesztés

Az ókor óta konszenzus, hogy a Törvények az Állam után keletkezett,[2] Diogenész Laertiosz szerint ez élete utolsó műve, a haláláig ezen dolgozott.[3] A legújabb, stilisztikai vizsgálatok szerint is a Törvények Platón legutolsó művei közé tartozik.[4] Emellett felhozható érvként a mű kései voltára az, hogy itt is, csakúgy, mint a többi kései dialógusban, Szókratész szerepe kezd jelentéktelenebbé válni (itt egyáltalán nem is szerepel, sőt a dialógus még csak nem is Athénban játszódik, hanem Krétán), a korai dialógusokra jellemző különböző vélemények ütköztetés helyett a mű egyetlen vélemény kifejtése, valamint a középső korszak ideaelmélete itt egyáltalán nem játszik jelentős szerepet, mint az etika és a politikafilozófia megalapozója.

A dialógus szereplői szerkesztés

A mű három szereplője egy athéni férfi, a spártai Megillosz és a krétai Kleiniász. A spártai és krétai militarista berendezkedésű államokkal Platón valamennyire szimpatizál, az ő általa jónak tartott politikai nézeteket azonban a szerző szócsöve, az athéni férfi fejti ki. A bevezető könyvekben a két mellékszereplő is leírja saját államának gyakorlatát, az athéni pedig korrigálja ezen nézeteket.

A mű szerkezeti felépítése szerkesztés

  • 1. könyv
  • 2. könyv
  • 3. könyv
    • 676a-693d: Az állam eredete, fejlődése
    • 693d-702b: Az államformák keverésének fontossága
  • 3-4 könyv
    • 702b-716a: Új krétai állam alapítása
  • 4-5 könyv
    • 716a-734e: Beszéd az új állam polgáraihoz: bevezetés a törvényekhez
    • 734e-750d: A földbirtok- és tulajdonkérdés szankcionálása
  • 6. könyv
    • 751a-769a: A hivatalok meghatározása
    • 769a-785b: A családi kapcsolatok és a társas viszonyok rendezése
  • 7. könyv
  • 8. könyv
    • 828a-828d: Vallási szabályok
    • 829a-835c: Versenyek, testgyakorlatok szabályozása
    • 835c-842c: Férfiak és nők viszonya
    • 842c-850c: Mezőgazdaság és piac
  • 9. könyv
  • 10. könyv
    • 884a-887d: Állam és a vallás kapcsolata
    • 887d-899d: Az ateista nézet és ennek cáfolata
    • 899d-905d: Az epikureista nézet és cáfolata
    • 905d-907b: A homéroszi istenkép és cáfolata
    • 907b-910d: Az eretnekeket sújtó törvények
  • 11. könyv
    • 913a-918a: Tulajdon
    • 918a-920d: Kereskedelem szabályozása
    • 920d-922a: Szerződések
    • 922a-926d: Végrendeletek
    • 926d-928d: Árvák helyzete
    • 928d-932e: Rokoni kapcsolatokra vonatkozó törvények
    • 932e-933e: Varázslással és méregkeveréssel foglalkozó törvény
    • 933e-942ac: Lopás, koldulás szabályozása
  • 11-12 könyv
    • 942a-945b: Hadügyek
    • 945b-969c: A tisztviselőket ellenőrző felügyelők megválasztása; az Éjszakai tanács feladatai

Témák szerkesztés

A mű nagy részét törvények részletes leírása és magyarázatuk teszi ki, amit a mai értelemben semmi esetre se mondanánk filozófiának, azonban a szó ókori értelme tágabb volt, így a törvényhozást is filozófiának tekintették. Ennek ellenére számos olyan filozófiai kérdéssel foglalkozik Platón a Törvényekben, amik a korábbi műveiben is érdekelték

Államformák szerkesztés

A demokráciáról, arisztokráciáról és monarchiáról szóló fejtegetések, erényeik és hátrányaik bemutatása helyet kap a Törvényekben. A téma iránt a szélesebb, nem filozófus olvasóközönség is érdeklődött, lásd Hérodotosznak az államformákról elmélkedő perzsáit.[5] Bár az Államban az arisztokráciát,[6] az Államférfiben pedig az egyeduralmat tartotta a leghelyesebb államformának,[7] itt a monarchiának és a demokráciának keverékét tartja kívánatosnak, elkerülvén így a tiszta, zsarnoki monarchia (pl a perzsa királyság) és az athéni demokrácia tévelygéseit.[8] A kevert államformát leggyorsabban egy türannikus rezsimből lehet kialakítani, feltéve, ha az egyeduralkodó mellé egy kiváló képességekkel rendelkező államférfi társul.[9]

Törvények vagy egyeduralom szerkesztés

Az ókori politikafilozófia másik klasszikus kérdése a következő: Melyik a helyesebb berendezkedés, ha a törvények uralkodnak egy államban, és azokat senki se szegheti meg, vagy ha rendkívüli képességekkel rendelkező államférfi, aki a belátása szerint áthághatja a törvényeket az állam érdekében? Platón az Államban és az Államférfiben is a törvények nélküli uralmat tartja kívánatosabbnak, a változatlan leírt szabályokkal szemben a szakértelemmel bíró, a változó világhoz dinamikusan alkalmazkodó uralkodó képét festi elénk.[10] Meglepő módon Platón koncepciója a Törvényekben se változik, de mivel nem ismerünk a platóni mércét megütő képességekkel rendelkező államférfit, ezért a második legjobb állapot a törvények uralma, mely törvények részletes kifejtése a dialógus.[11]

A kétféle erény szerkesztés

A középső korszak etikájának egyik markáns eleme a filozófusok és a nem-filozófusok erénye közötti megkülönböztetés. A nem-filozófusok erényeiket megszokás és gyakorlat révén alakítják ki magukban, és cselekvésük mögött valamilyen motiváció rejlik.[12] A filozófusok erényének az alapja metafizikai: az ideák ismerete.[13] Ezzel a felosztással szemben úgy tűnik, a Törvények valami teljesen új koncepciót vázol fel: itt nyomát se láthatjuk az erények megkülönböztetésének. Az ötödik könyvben található, az erényekről szóló beszédben (726a-tól), melyet az alapítandó állam leendő polgárainak címez az athéni férfi, nem láthatjuk a kétféle erény megkülönböztetését. Úgy tűnik, hogy Platón ebben a művében az erényt, tehát a boldogságot elérhetővé tette mindenki számára és így egyfajta egalitárius etikát alapozott meg.

Teológia szerkesztés

A X. könyvben található a Törvények istentana, a racionális teológia egyik legfontosabb fejtegetése. Az istenekkel kapcsolatban 3 téves nézet van forgalomban:

  1. Nincsenek istenek. Ennek a nézetnek a képviselőinek tévedése abban rejlik, hogy a lelket másodlagosnak tartják az elemekhez, vagyis a természethez képest, holott a helyzet épp az ellenkezője: a lélek az oka a testek változásának. (887d-899d)
  2. Vannak istenek, de nem törődnek az emberekkel. Ennek a nézetnek a cáfolata abból indul ki, hogy még akik az istenek közömbösségét vallják is, azt elismerik, hogy az istenek erényesek. A restség, és elpuhultság márpedig az erény ellentéte, tehát következésképpen az istenek gondoskodnak a dolgokról, és nem csak a nagyokról, hanem a kis, emberi dolgokról is (899d- 905d)
  3. Vannak istenek, de ajándékokkal megvehető a jóindulatuk. Ezt a homéroszi és hésziodoszi istenképet Platón a korábbi műveiben is támadja, így az Államban is. Ennek a nézetnek a hívei az isteneket, az igazságosság és a legfőbb javak őrzőit a középszerű, megvesztegethető emberekhez hasonlítja, ami felér egy istenkáromlással. (905d-907b)

Pszichológia szerkesztés

A Törvényekben a lélek természetére vonatkozó fejtegetés a X. könyv teológiai, ateisták világnézetét cáfoló részébe épül bele. Platón a mozgásnak 8 + 2 fajtáját különbözteti meg. A kilencedik mozgás az, amikor valami úgy mozgat, hogy saját magát mozgásra bírni nem képes, és a mozgását is csak mástól kapja. A tizedik fajta pedig, ami mind önmagát, mind másokat képes mozgatni.[14] Kétségtelen, hogy ez a mozgás a leghatalmasabb, mivel ez önmagát is képes mozgatni. Ami önmozgásra képes, az él (ζῆν),vagyis lelke van. A lélek definíciója tehát: olyan mozgás, amely önmagát képes mozgatni.[15]

Hatástörténet szerkesztés

Államformák szerkesztés

Platón a Törvényekben a demokráciából és monarchiából összekevert államforma bevezetését javasolja. Arisztotelész Politikájában szintén felmerül az államformák keverésének lehetősége: ő a politeiát, a demokrácia és az oligarchia keverékét javasolja mint ideális állapotot, amelyben a meglehetősen nagy számú középosztály hozza létre a kiegyensúlyozott állapotot.[16] A történetíró Polübiosz művében a legjobb államformának a demokrácia, arisztokrácia és monarchia keverékét látja, és ennek megvalósulására szerinte a spártai berendezkedés a legjobb példa.[17] Cicero is a három államforma egyfajta keverékét tartja a legjobb államformának.[18]

Etika szerkesztés

Saunders szerint azzal, hogy a boldogság, az eudaimónia megvalósulását Platón a Törvényekben – valamilyen szinten – az egész államra nézve lehetségesnek tartja, Platón utat nyit a későbbi sztoikus és keresztény etikáknak.[19]

Kortárs viták szerkesztés

A Törvények lehetséges értelmezései a következő kérdésre adott válasz alapján különböztethetőek meg: Mi a helye a Törvényeknek a Platón-életműben?

Bobonich szerint Platón kései művei politikafilozófiai, etikai, episztemológiai és pszichológiai értelemben új gondolatokat tartalmaznak, olyanokat, amelyek felváltják Platón középső korszakában keletkezett nézeteket.[20] Így a Törvények által leírt államot nem nevezhetjük az Állam utópiájához képest második legjobb államnak, hiszen Platón már nem tartja azt az álláspontját, hogy az Állambeli polisz lenne a mintakép.[21]

Saunders szerint a Törvények állama egy olyan állapotra alkalmazható, amelyben nincsenek a platóni értelemben vett filozófus-királyok, akik az Államban leírt módon, metafizikai tudásuk révén uralkodnának.[22] Ezen értelmezés szerint tehát a Törvényekkel Platón nem adta fel a középső korszakban kifejtett gondolatait, és amikor a műben a Törvények poliszát a második legjobb államnak mondja, akkor az ideális állapot az Állam koncepcióját jelöli.

Források szerkesztés

Platón összes művei kommentárokkal. Törvények (fordította Bolonyai Gábor), Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 2008 (A kútnál), ISBN 9789639165960

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Kerderd: A szofista mozgalom. 140.
  2. ↑ Arisztotelész: Politika 1264b, Diog Laer III. 37
  3. ↑ Diog Laer uo.
  4. ↑ Ezzel kapcsolatban bővebben: Brandwood, Leonard: Stylometry and chronology. 109.
  5. ↑ Görög-perzsa háború III. 80-83.
  6. ↑ Állam 544e
  7. ↑ Államférfi 302b-303c
  8. ↑ Törvények 693d-től
  9. ↑ Törvények 710a-711a
  10. ↑ Állam 425a-426b, 425d-425e, 458b-c; Államférfi 292b-től
  11. ↑ Törvények 875a-d
  12. ↑ Phaidón 82b, 68e-69c
  13. ↑ Lakoma 212a, Állam 505a
  14. ↑ αὖ, τήν τε ἑαυτὴν κινοῦσαν καὶ ἕτερον – 894c4-5
  15. ↑ τὴν δυναμένην αὐτὴν αὑτὴν κινεῖν κίνησιν – 896a1-2
  16. ↑ Arisztotelész: Politika. IV.7-11
  17. ↑ Polübiosz: Történeti könyvei. VI.3
  18. ↑ Cicero: Az állam. I.45(69)
  19. ↑ Saunders, Plato’s later political thought. 481.
  20. ↑ Bobonich: Plato’s Utopia recast. 9.
  21. ↑ Bobonich 11.
  22. ↑ Saunders 483.

Külső hivatkozások szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Törvények_(dialógus)&oldid=24431674”