Tüskésszárnyú lúd
A tüskésszárnyú lúd (Plectropterus gambensis) a lúdalakúak (Anseriformes) rendjébe, ezen belül a récefélék (Anatidae) családjába, azon belül a tüskésszárnyúlúd-formák (Plectropterinae) alcsaládjába tartozó Plectropterus nem egyetlen faja.
 | ||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Plectropterus gambensis gambensis
| ||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||
Nem fenyegetett      
| ||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||
| Plectropterus gambensis (Linnaeus, 1766) | ||||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||||
 A tüskésszárnyú lúd elterjedési területe
egész éves
| ||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Tüskésszárnyú lúd témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Tüskésszárnyú lúd témájú médiaállományokat és Tüskésszárnyú lúd témájú kategóriát. |
Előfordulása szerkesztés
A faj Észak-Afrika száraz vidékei kivételével Afrika majdnem teljes területén előfordul.
Mint a récefélék általában ez a faj is a vizes élőhelyekhez kötődik, így elsősorban folyók, tavak és mocsarak lakója. Az afrikai kontinens szezonálisan kiszáradó területein bonyolult évszakos vándorlásokat hajt végre, folyamatosan az éppen aktuális esőzéseket követve.
Alfajai szerkesztés
A fajnak két területileg jól elkülöníthető alfaja van. a két alfaj közötti határvonalat a Zambézi folyó adja.
- Plectropterus gambensis gambensis - A Zambézitől északra előforduló alfaj, hasa és fara fehér
- Plectropterus gambensis niger - A Zambézitől délre előforduló alfaj, csak egy kis fehér hasfoltja van és arca is majdnem teljesen fekete.
Megjelenése szerkesztés
Afrika legnagyobb testű réceféléje. Teljes hossza 75-115 centiméter, súlya 4-10 kilogramm. A hímek jelentősen nagyobbak a tojóknál. Tollazata javarészt fekete, arca, hasa, fara és szárnyának egy része viszont fehér. Nevét a szárnyhajlataiban található csontos tüskékről kapta, melyek rendeltetése nem teljesen tisztázott. Jellegzetes bélyege továbbá vörös lábai, erős, vörös csőre. Az idős példányoknál csupasz, vörös színű foltok vannak a nyakon.
Életmódja szerkesztés
Mocsarakban és átmenetileg elárasztott területeken, folyótorkolatokban él. Mivel sok helyütt az időszakos vizekhez kötődik, az esős évszakok és a vízállások függvényében vándorol.
Az esős évszakon kívül általában nagyobb csapatokban látni, amelyek a költési időszak kezdetén párokra bomlanak.
Mocsári és vízi növényekkel táplálkozik. A hólyaghúzófélékhez tartozó bogarakat is fogyaszt, melyek mérgét szöveteiben felhalmozva maga is mérgezővé válik.[1] A felhalmozott méreg a terpenoidok közé tartozó cantharidin, melyből 10 mg az ember számára már halálos lehet.[2]
Többször látni vegyes csapatban fütyülőludakkal (Dendrocygna), nílusi ludakkal (Alopochen aegyptiacus) és bütykös fényrécékkel (Sarkidiornis melanotos).
Szaporodása szerkesztés
Szaporodási időszaka mindig az esős évszak függvényében alakul. Poligám szaporodású madárfaj, egy hímre olykor négy tojó is jut. Fészkét a talajra, vízinövények védelmébe építi. Fészke nagyon egyszerű, többnyire egy kis lyuk a talajban, amelyet vízinövényekkel bélel ki. A tojó 6-10 tojást rak le, egyedül költi ki őket és többnyire egyedül is neveli fel a fiókákat. A szaporodási időszakban a tojók nagyon agresszívak. Nekimennek a nagyobb ragadozóknak is és ilyenkor használják szárnytüskéiket is.
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Naish, Darren: Death by toxic goose. Amazing waterfowl facts part II. ScienceBlogs, 2010. június 19. [2010. augusztus 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 28.)
- ↑ Archivált másolat. [2017. február 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 14.)
Források szerkesztés
- A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2009. december 4.)
- EUR-Lex - magyar neve
- Birding.hu - magyar neve
- Jboyd.net szerinti rendszerbesorolása. (Hozzáférés: 2010. május 9.)
- T. Bartlett, Ducks And Geese – A Guide To Management, The Crowood Press, 2002, ISBN 1-85223-650-7
- Hartmut Kolbe; Die Entenvögel der Welt, Ulmer Verlag 1999, ISBN 3-8001-7442-1
- Josep del Hoyo; Andrew Elliott & Jordi Sargatal (Hrsg): Handbook of Birds of the World (Volume 1: Ostrich to Ducks). Lynx Edicions, Barcelona, 1992, ISBN 84-87334-10-5
