Wikipédia

Taky Ferenc

(1905–1968) magyar gépészmérnök, villamosmérnök, egyetemi tanár

Taky Ferenc (Kaposvár, 1905. március 5. – Budapest, 1968. szeptember 29.) magyar villamosmérnök (oklevele szerint elektrotechnikai tagozatú gépészmérnök), egyetemi tanár, 1949–57 között a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnökkari Elektrotechnika Tanszékének alapítója és első vezetője, dékánhelyettes. 1956-ban az egyetem forradalmi tanácsának elnöke lett, emiatt 1957-ben leváltották és eltávolították a felsőoktatásból. Ezután ipari és villamos biztonságtechnikai vállalatoknál dolgozott. 1964-től a Veszprémi Vegyipari Egyetem oktatója, 1965-től a műszaki tudományok doktora lett. 1966-tól haláláig a Fővárosi Elektromos Művek tanácsadója maradt.

Taky Ferenc
Életrajzi adatok
Született1905. március 5.
Kaposvár
Elhunyt1968. szeptember 29. (63 évesen)
Budapest
SírhelyFarkasréti temető
Ismeretes mint
IskoláiBudapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény		Királyi József Műegyetem
Pályafutása
Szakterületelektrotechnika, villamosenergia-ellátás, világítástechnika
Kutatási területérintésvédelem, színdinamika
Tudományos fokozata műszaki tudományok doktora (1965)
Munkahelyek
Királyi József Műegyetem, Műszaki Mechanika Tanszéktanársegéd
BME, Gépészkari Elektrotechnika Tanszékdocens, tanszékvezető egy. tanár
Veszprémi Vegyipari Egyetem, Géptani Tanszékdocens
Hatással voltak ráVerebélÿ László
A Wikimédia Commons tartalmaz Taky Ferenc témájú médiaállományokat.

Életpályája szerkesztés

 
Arcképe a Tudósnaptár honlapján

Kaposváron született, édesapja villanyszerelő volt, a család az új kaposvári villanytelep közelében, az Erzsébet úton (a mai Noszlopy Gáspár utcában) lakott.[1]

Gépészmérnöki oklevelét 1927-ben szerezte a Királyi József Műegyetem Gépészmérnöki Osztályának (a későbbi Gépészmérnöki Karnak) elektrotechnikai tagozatán. (A villamosmérnöki ismereteket 1949-ig, az önálló Villamosmérnöki Kar kiválásáig itt, a Gépészmérnöki Osztályon ill. Karon oktatták).

1927 és 1929 között a Műegyetem Gépészmérnöki Osztályának Műszaki Mechanikai Tanszékén kapott tanársegédi állást. Ezzel egy időben Paulay László műszaki és elektrotechnikai vállalatánál dolgozott villanyszerelőként. 1929-ben a Budapest Székesfőváros Elektromos Művei Rt.-hez (BSZEM) szerződött, először a Kábelosztályon, majd Szervezési és Ellenőrzési Főosztályon dolgozott beosztott mérnöki minőségben. 1941-ben a BSZEM főmérnöke, és az elektromos próbaterem helyettes vezetője lett, egészen 1945-ig.[2]

1945 után a Műegyetem Villamos Művek és Vasutak Tanszékén lett adjunktus, Verebélÿ László professzor meghívására. 1948-ban ugyanitt intézeti tanári kinevezést kapott. 1949-ben az Elnöki Tanács 1949/15. számú törvényerejű rendeletével megalakította a Budapesti Műszaki Egyetemet, a Gépészmérnöki Karának elektrotechnikai tagozatából ugyanekkor alakították meg az új Villamosmérnöki Kart (mai nevén Villamosmérnöki és Informatikai Kart).[3]

Az új Villamosmérnöki Karon új szakmai tanszékeket alakítottak ki. A Gépészmérnöki Kar számára egy új önálló („Gépészkari”) Elektrotechnika Tanszéket hoztak létre, ennek megalapításával, megszervezésével, felépítésével és vezetésével Taky Ferencet bízták meg, docensi státusban. 1952-ben tanszékvezető egyetemi tanárrá nevezték ki.[4] Szakmai és tudományos munkássága keretében elektromos vezetékszerkezetek és készülékek vizsgálatával, érintésvédelmi problémák kutatásával, a világítóberendezések tervezésének és a világítástechnika tudományának kérdéseivel, és (Sváb Jánossal együttműködve) a felvonók villamos meghajtó és biztonsági berendezéseivel foglalkozott. Nevéhez fűződik a ferihegyi repülőtér elektromos repülésbiztosító berendezéseinek tervkoncepciója, és az első megbízható működésű feszültségvédő relé kifejlesztése. Úttörő eredmlnyeket érte le a magyarországi színdinamikai kutatásokban. Új típusú megvilágításmérő műszert (köznyelven „luxmérőt”) fejlesztett ki. Szaktudása, kiváló előadói stílusa és közvetlen és őszinte habitusa révén rövid idő alatt a Műegyetem egyik legnépszerűbb oktatójává vált mind hallgatói, mind oktatótársai körében.[5] A Gépészmérnöki Kar dékánhelyettesévé is megválasztották.

 
Neve a forradalmi bizottság tagjainak emléktábláján, a Műegyetemen

Az 1956-os forradalom napjaiban összeült a Műegyetem oktatói nagygyűlése, amelyen részt vettek a hallgatók forradalmi csoportjainak képviselői is. Október 31-én megalakult a Műegyetem ideiglenes forradalmi bizottsága, melynek elnökévé egyhangúlag Taky professzort választották. Tanársegédje, Fekete Tamás lett a bizottság egyik titkára. November 4-én a Műegyetemet szovjet csapatok szállták meg, 1956 novemberében a forradalmi bizottságot feloszlatták. 1957. január 12-én még újjáalakult a BME vezetősége. Gillemot László maradt a rektor, egyik helyettesévé Taky Ferencet választották. Gillemot rektori megbízatását a minisztériumban ekkor még jóváhagyták (őt később váltották le), Taky személyét azonban visszautasították.[6] Fokozatosan megkezdődött a forradalom alatt demokratikusan megválasztott vezetők kiszorítása és felelősségre vonása.

1957 tavaszán megindultak az forradalomban szerepet vállalt oktatókkal és hallgatókkal szembeni fegyelmi vizsgálatok. Az 1967 júniusában meghozott fegyelmi határozat szerint Taky még csak szigorú megrovást kapott, és le kellett mondania dékánhelyettesi tisztségéről. 1957 decemberében azonban (már Gillemot rektor leváltása után) őt is leváltották tanszéke éléről, és több tanártársával (Mosonyi Emillel, Csonka Pállal, Dékány Sándorral és másokkal) együtt eltávolították a Műegyetemről.[7] A Gépészkari Elektrotechnika Tanszék új vezetőjévé Lukáts Miklós docenst nevezték ki.[4]

Takyt az Erőmű Tervező Vállalathoz (Erőtervhez) helyezték, rövid ideig a vállalat vezető szakértőjeként működött, de 1958 januárjában innen is áthelyezték a SZOT Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézetéhez, itt dolgozott 1960-ig tudományos főmunkatársként, majd az Elektromos Osztály vezetőjeként 1964-ig. Ekkor engedélyezték, hogy visszatérhessen a műszaki felsőoktatásba. 1964-től a Veszprémi Vegyipari Egyetem Géptani Tanszékén docensi kinevezést kapott és az Elektrogépek Tanszéki Csoport vezetője lett.[2]

1965-ben a műszaki tudományok doktorává avatták. 1966-tól egy éven át a Budapesti Elektromos Művek tudományos főmunkatársa lett, majd 1967-től a Vegyi- és Robbantástechnikai Kutató Intézet műszaki tanácsadójaként dolgozott 1968-ban bekövetkezett haláláig. A Farkasréti temetőben nyugszik.[2]

Az általa felépített Gépészmérnökkari Elektrotechnika Tanszék 1996-ig működött. Harmadik, utolsó vezetője 1976-tól Nagy István professzor volt. 1996-ban a tanszéket megszüntették és beolvasztották a Villamosmérnökkari Automatizálási Tanszékbe.[4]

Emlékezete szerkesztés

  • 1990 után egykori munkahelyén, a Gépészkari Elektrotechnika Tanszék előterében, a Műegyetem F. épületében, bronz plakettes emléktáblát állított tiszteletére (a tábla felirata szerint) „néhány munkatársa”.
  • 2016-ban szülővárosában, gyermekkorának színhelyén, a kaposvári Noszlopy Gáspár utca 5. szám alatt felavatták emléktábláját, Rosta István tudománytörténész, Szita Károly polgármester és Balás Béla megyéspüspök jelenlétében.[1][8]

Művei szerkesztés

  • Világítási berendezések szerelése (Bp., 1943);
  • Üzemi elektrotechnika IV. éves textilgépészhallgatók részére; egyetemi jegyzet
  • Épületek villamos berendezései. Épületgépészet 2., egyetemi jegyzet, 1951
  • Elektrótechnika 1. és 2., egyetemi jegyzet
  • Építőipari elektrotechnika 1., III. éves mérnök- és III. éves építészmérnök hallgatók részére
  • Elektrotechnika.; III. éves mérnök- és építészmérnökhallgatók részére : egyetemi jegyzet.
  • Transzformátorállomások szerelése, 1953
  • A fokozott anyagtakarékosság elve a vezeték méretezésénél : Villamosberendezések egyidejűségi tényezője, 1951, 1952, 1954.
  • Villámcsapások elleni védelem újabb kérdései, 1954.
  • Gyárüzemek villamos energiaellátásának néhány kérdése, 1954.
  • Az elektromosság biztonságtechnikája, 1960.
  • Ipari világítástechnika, 1961.
  • Nagyipari létesítmények érintésvédelme, 1965.
  • A világítástechnika alapjai (Bp., 1967).

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ a b Varga Kata: Emléktáblát kapott a tudós és forradalmár. kaposvarmost.hu, 2016. november 3. (Hozzáférés: 2020. március 20.)
  2. ↑ a b c Nemzeti Sírhelyek. Taky Ferenc. Nemzeti Örökség Intézet (intezet.nori.gov.hu). (Hozzáférés: 2020. március 19.)
  3. ↑ Bemutatkozás. BME-VIK. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara. vik.bme.hu. (Hozzáférés: 2020. március 19.)
  4. ↑ a b c 125 éves a BME Villamos Energetika Tanszék (Berta István tanszékvezető egy. tanár előadása) (pdf). eszk.org (Energetikai Szakkollégium), 2018. június 11. (Hozzáférés: 2020. március 20.)
  5. ↑ História - Tudósnaptár: Taky Ferenc. tudosnaptar.kfki.hu. (Hozzáférés: 2020. március 23.)
  6. ↑ Batalka Krisztina; Szögi László, Vida István, Borsodi Csaba, Ignáczné Iváncsics Erika, Kiss József Mihály, Kiss Márton: Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei a Budapesti Műszaki Egyetemen és az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemen. In: Magyarországi felsőoktatási intézmények az 1956-os forradalomban és szabadságharcban. A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség. Jász Nyomda és Kiadó Kft., 2007
  7. ↑ Horváth Zsolt. Az 1956-os forradalom és a restauráció a Műegyetemen. Doktori disszertáció (pdf), Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Doktori Iskola Disszertációs adatbázis (2014). Hozzáférés ideje: 2020. március 20. 
  8. ↑ Kovács Gábor (Mediaworks): Rosta István tudománytörténész professzor emeritus: A magyar Nobel-díjasokat, és a szerzetesek szerepét is kutatja. sonline.hu, 2019. január 24. [2020. március 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 23.)

Kapcsolódó információk szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Taky_Ferenc&oldid=26760877”