Magyar Talajtani Társaság

(Talajtani Társaság szócikkből átirányítva)

A Magyar Talajtani Társaság önálló, társuláson alapuló társadalmi, szakmai, érdekvédelmi szervezet.

Története szerkesztés

A talajkutatók szakmai tevékenységének alkalmanként otthont adott a Magyarhoni Földtani Társulat, a Gazdatisztek Egyesülete, a Természettudományi Társulat és a Földtani Intézet. Ezek az alkalmi összejövetelek vezettek először a Magyar Agrártudományi Egyesület létrejöttéhez, melynek első szakosztályaként 1952-ben alakult meg a Talajtani és Agrokémiai Szakosztály. Az Egyesület szakosztályai közül elsőként vette fel a társaság elnevezést a Magyar Talajtani Társaság 1957-ben.

Célkitűzése szerkesztés

A talajtan és rokontudományai művelésével foglalkozó szakemberek összefogása. A talajtani tudományok bemutatása (művelése), terjesztése és az érdekeltek tudományos és gyakorlati továbbképzésének segítése. A talajtani kutatásokhoz kapcsolódó kulturális örökség ápolása, megőrzésének elősegítése. A talajtani tudományt művelők szakmai és közösségi érdekeinek képviselete és védelme. A tagok kezdeményezésének, javaslatainak megvitatása, esetenként továbbítása a rendelkezésre álló csatornákon a döntési szervekhez.

Szakosztályai szerkesztés

  • Oktatási és Ismeretterjesztési Szakosztály
  • Talajásványtani Szakosztály
  • Talajbiológia Szakosztály
  • Talajfizika Szakosztály
  • Talajgenetikai és Talajtérképezési Szakosztály
  • Talajkémiai Szakosztály
  • Talajszennyezettségi Szakosztály
  • Talajtechnológiai Szakosztály
  • Talajtermékenység, Tápanyag-gazdálkodás Szakosztály
  • Talajvédelmi Szakosztály

Szervezete szerkesztés

  • Elnök: Tóth Tibor
  • Elnökhelyettes: Szabóné Kele Gabriella
  • Titkár: Bakacsi Zsófia
  • Szervezőtitkár: László Péter
  • Szervezőtitkár: Pirkó Béla
  • Kincstárnok: Fuchs Márta
  • Honlap szerkesztő (megbízott): Koós Sándor
  • Örökös elnök: Stefanovits Pál
  • Tiszteletbeli elnök: Várallyay György

Díjak szerkesztés

A Társaság által alapított díjakat a szakosztályok vezetői jelölik. A díjak odaítéléséről a Társaság vezetősége dönt, az elismeréseket a kétévenként tartandó vándorgyűlésen adják át.

Kreybig Lajos-díj szerkesztés

A Kreybig Lajos-díjjal Társaság által fiatal (35 évesnél fiatalabb) kutatók talajtan és kapcsolódó területein végzett kiemelkedő színvonalú munkáját ismeri el.

Díjazottak szerkesztés

Egerszegi Sándor-díj szerkesztés

Az Egerszegi Sándor-díjjal a Társaság a tápanyag-gazdálkodás, talajvédelem, agrár-környezetgazdálkodás, szaktanácsadás területén dolgozó gyakorlati szakemberek munkáját ismeri el. A díjazott tevékenysége jelentős hatást fejt ki a gazdálkodók szemléletére, hozzájárulva a talajok mennyiségi és minőségi védelméhez.

Díjazottak szerkesztés

’Sigmond Elek-díj szerkesztés

A Sigmond Elek-díjjal a Társaság a talajtan területén az egyetemi, kutató szférában tevékenykedő, oktató tevékenységet végző szakembereket jutalmazzák. Az elismerést olyan személy kaphatja, aki tudatformálásával, magas színvonalú előadásokkal, jegyzetek és könyvek megjelentetésével vívta ki a szakma elismerését.

Díjazottak szerkesztés

Stefanovits Pál-emlékdíj szerkesztés

Az életműdíjat a Stefanovits család javaslatára, a tudós születésének 100. évfordulója alkalmából 2020-ban alapította a MTA Agrártudományok Osztálya, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és Magyar Talajtani Társaság. A díjat kezelő kuratórium a talajtan szakmai közösségének javaslata alapján évenként ítél oda kiemelkedő szakembereknek. [1]

Díjazottak szerkesztés

Treitz Péter-emlékérem szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Talajtani Társaság - Stefanovits életműdíj (hu-HU nyelven). (Hozzáférés: 2007. december 9.)

Források szerkesztés