Tarnóczi Márton

evangélikus püspök

Tarnóczi Márton (Beckó, 1620. – Blatnica, 1685. augusztus 3.[1]) evangélikus püspök.

Tarnóczi Márton
A Bajmóci evangélikus egyházkerület püspöke
Született1620
Beckó
Elhunyt1685. augusztus 3. (64-65 évesen)
Blatnica
Felekezetevangélikus kereszténység
Püspökségi ideje
1656 – 1685
Előző püspök
Következő püspök
Dubravius Dániel
nem volt

Élete szerkesztés

Beckón született, ahol tanulmányait is kezdte. Tanult még Vágújhelyen, Győrött, Pozsonyban, Rajecen és Lőcsén (itt egy évig). Majd külföldre ment, és 1644. október 23-án a wittenbergi egyetemre iratkozott be, ahonnét négy év múlva magiszteri címmel tért vissza a hazájába. 1649 elején a szenici, 1640-ben pedig trencséni iskolaigazgató lett. 1651 márciusában Vágújhelyre ment papnak, majd 1652-ben a privigyei egyház hívta meg lelkésznek, 1656-ban pedig a bajmóci egyházkerület püspöknek választotta. Miután Privigyéről a hite miatt 1660-ban elűzték, Divékújfaluba ment lelkésznek. 1673-ban kiküldött különbíróság (delegatum judicium) elé idézték, kötelezte magát, hogy hazájából kivándorol. Németországba költözött. 1681-ben visszatérhetett Divékujfaluba az előbbi állásába. Innét 1682-ben Lőcsén, azután Privigyén volt lelkész.

Művei szerkesztés

  • Antiglypice Metrica tornate enucleata ac Vermiculata pro Sermone Valedictorio... Leutschoviae, 1643.
  • Disputatio De Pseudosophia Cacodoxorum Et Sobria Philosophia Orthodoxorum... Wittebergae, 1646.
  • Disputatio Theologica De Theologia Heterodoxa Et Orthodoxa... Uo. 1648.
  • Speculum Orthodoxiae Lutheranae... Tenchinij, 1649.
  • Statera Theologica adversus Coturium Resp. Isaaco Draschkoviczky, Thurócziense. Uo. 1650.
  • Spicilegium biblicum in stipula praedestinationis. Respondente Ioanno Kermanno. Uo. 1651.
  • Clenodium Raptum, sed non ereptum, Sive Oratio in Exequiis Spect. ac Magn. Dni Pauli Ostrozith de Ghylentincz... 1652. die 17. Oct.... Uo. 1653.
  • Schematismus funebris sive oratio exhibens Nicolai Ostrozith lares, virtutes, labores, honores, cineres. Uo. 1660.
  • Threnographia Prosapiae Kalinkianae super beatos cineres Adm. R. Nob., Excell, Dni Joachini Kalinkii... Zittaviae, 1678.
  • Misnia Celebris a Custodia Theologici Lapidis, Aureo Mystici Velleris: Phosphori, Sigilli, Ministerii Numinis: Fori Aequitatis: Seminarii Palladis: Cum Subjunctivo Eucharistico, Stylo Oratorio & Poetico Delineata... Uo. 1681.
  • Libertatis templorum quorundam silesiacorum fundamentum. Hely és év n.

Üdvözlő verset írt a Windisch János és Zabler Zsuzsánna esküvőjére és a br. Gersdorff Miklós békekövetsége alkalmára, valamint Zabler Jób (görögül) és Lang Mátyás értekezései mellé.

Kéziratban is maradtak munkái.

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

  • Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I–XIV. Budapest: Hornyánszky. 1891–1914.