A Tawa (neve a hopi indiánok napistenére utal) a theropoda dinoszauruszok egyik neme, amely a késő triász korban élt. A becslés alapján a hossza két méter lehetett. E nemhez tartozóan 2004-ben egy részleges, fosszilizálódott csontvázat fedeztek fel, 2006-ban pedig két másik, majdnem teljes csontváz, valamint hat másik darabjai kerültek elő az új-mexikói Ghost Ranchen levő Hayden-lelőhelyen (amely a Chinle-formáció részét képező Petrified Forest-tagozathoz tartozik), egy körülbelül 215-213 millió éves kőzetrétegből.[1] Ez a felfedezés jelentős, és azt jelzi, hogy a korai dinoszauruszok Gondwana ősi területének azon részén jelentek meg és kezdtek elterjedni, amely ma Dél-Amerikához tartozik.[2] Az egyetlen ismert faj, a T. hallae típuspéldányáról 2009-ben Sterling J. Nesbitt és szerzőtársai készítettek leírást. A faj neve Ruth Hallra, a Ghost Ranch Őslénytani Múzeumot (Ghost Ranch Museum of Paleontology) megalapító őslénykutatóra utal.[3]

Tawa
Evolúciós időszak: késő triász, 215 Ma
A Tawa művészi rekonstrukciója
A Tawa művészi rekonstrukciója
Természetvédelmi státusz
Fosszilis
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Hüllők (Reptilia)
Öregrend: Dinoszauruszok (Dinosauria)
Rend: Hüllőmedencéjűek (Saurischia)
Alrend: Theropoda
Nem: Tawa
Nesbitt et al., 2009
Fajok
  • T. hallae Nesbitt et al., 2009 (típus)
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Tawa témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Tawa témájú kategóriát.

Felfedezés szerkesztés

A jelenleg a Tawának tulajdonított fosszíliák közül az elsőt 2004-ben fedezték fel. A GR 241 azonosítójú holotípus egy majdnem teljes koponya és egy koponya alatti (posztkraniális) csontváz, ami egy fiatal egyedhez tartozott. A lelőhelyen, ahol rátaláltak még legalább hét másik példány maradványai kerültek elő. Ezek egyike, a GR 242 szintén majdnem teljes. Egy különálló combcsont azt jelzi, hogy a felnőttek körülbelül 30%-kal nagyobbak voltak a holotípusnál. Ezek a példányok mind a Hayden-lelőhelyről származnak és 215–213 millió évesek. A Tawa hivatalos leírását egy amerikai kutatókból álló csoport végezte el 2009-ben, az Amerikai Természetrajzi Múzeumban (American Museum of Natural History) dolgozó Sterling J. Nesbitt vezetésével.[3] Mikor a tanulmány megjelent a Science című folyóiratban, Nesbitt a Texasi Egyetemhez (University of Texas) tartozó Jackson School of Geosciences posztdoktorális kutatója volt.[4]

Osztályozás szerkesztés

A 2009-es leírás a Tawát a Coelophysisnél bazálisabb nemként helyezte el, a késő triász és kora jura korok theropodájaként. A Tawa azonban jóval fejlettebb a legkorábbi ismert dinoszauruszoknál, az Eoraptornál, a Herrerasaurusnál[5] és a Staurikosaurusnál. A Tawa és más korai theropodák kladisztikai elemzése azt jelzi, hogy a Coelophysoidea, a korai dinoszauruszok csoportja mesterséges lehet, mivel a Tawa egyesíti a klasszikus coelophysoidea jellemzőket azokkal, amelyek a neotheropodákhoz viszonyítva ősinek tűnnek. A Tawát a Neotheropoda testvértaxonjának tartják,[3] egy olyan húsevő dinoszaurusz csoport képviselőjének, amely a lábfejein még csak három működő ujjal rendelkezett.

 Dinosauria 

 Ornithischia 


 Saurischia 

Sauropodomorpha 


 Theropoda 

Herrerasauridae 


    

 Eoraptor 


    

Tawa


 Neotheropoda 
    

 Coelophysis 



 „Syntarsus” kayentakatae 



    

 Liliensternus 



 Jura időszaki theropodák 









Jegyzetek szerkesztés

  1. Maffly, Brian. „New Mexico find sheds light on early dinosaur dispersal”, Salt Lake Tribune, 2009. december 10. (Hozzáférés ideje: 2010. július 23.) 
  2. New T. Rex Cousin Suggests Dinosaurs Arose in S. America”, National Geographic, 2009. december 10. (Hozzáférés ideje: 2010. július 23.) 
  3. a b c Nesbitt, S. J., Smith, N. D., Irmis, R. B., Turner, A. H., Downs, A., Norell, M. A. (2009). „A complete skeleton of a Late Triassic saurischian and the early evolution of dinosaurs”. Science 326 (5959), 1530–1533. o. DOI:10.1126/science.1180350. PMID 20007898.  
  4. Airhart, Marc. „New Meat-Eating Dinosaur Alters Evolutionary Tree”, Jackson School of Geosciences, 2009. december 10.. [2010. március 10-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. július 23.) 
  5. Harmon, Katherine. „Newly Discovered T. Rex Relative Fleshes Out Early Dino Evolution”, Scientific American, 2009. december 10. (Hozzáférés ideje: 2010. július 23.) 

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Tawa (dinosaur) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Külső hivatkozások szerkesztés