Főmenü megnyitása

Tell Vilmos (dráma)

Friedrich Schiller drámája

Friedrich Schiller utolsó befejezett drámája a Tell Vilmos. A témával Goethe ismertette meg még 1797-ben, aki ebben az évben tért vissza svájci útjáról. A magával hozott térképeket és útleírásokat megmutatta Schillernek is, s eposzt kezdett írni. E tervéről azonban lemondott 1802-ben, a témát és az összegyűjtött forrásokat átadta Schillernek drámai feldolgozás céljából. Schiller 1803. október 27-étől kezdve lázasan dolgozott, hogy az inkább epikai feldolgozásra kívánkozó anyagból olyan drámát írjon, melyet a német nép a napóleoni háborúk időszakában várt tőle, a „szabadság költőjétől.”

Tell Vilmos
Az első kiadás
Az első kiadás
Szerző Friedrich Schiller
Eredeti cím Wilhelm Tell
Ország  Németország
Nyelv német
Téma német irodalom
Műfaj dráma
Kiadás
Kiadás dátuma 1804
Magyar kiadó Rudnyánszky Béla nyomdája
Magyar kiadás dátuma 1869
Média típusa könyv
Oldalak száma 195 (1952)
ISBNISBN 9630706520 (1976)
A Wikimédia Commons tartalmaz Tell Vilmos témájú médiaállományokat.

Forrásként egy 16. századbeli krónikát használt, Aegidius Tschudi 1570-ben írt művét. Bátran támaszkodott barátjának, Johannes von Müller történésznek a véleményére is, akinek hálából beleírta a nevét a dráma szövegébe.

E dráma alapján készítette el 1836-ban Schneider József pesti kártyafestő a magyar kártyát.

SzereplőkSzerkesztés

  • Tell Vilmos
  • Walter Fürst – Tell apósa
  • Hermann Gessler – Schwyz és Uri birodalmi helytartója, zsarnok
  • Werner von Attinghausen – zászlósúr, aggastyán
  • Ulrik von Rudenz – Attinghausen unokaöccse
  • Berta von Bruneck – gazdag örökösnő, Ulrik szerelme
  • Werner Stauffacher
  • Gertrud – Stauffacher felesége
  • Hedvig – Tell hitvese
  • Walter és Vilmos – Tell fiai
  • Rudolf Harras – Gessler fővadásza
  • Johannes Parricida – Svábország hercege
  • Stüssi – csősz
  • Kuoni – uribeli pásztor
  • Ruodi – uribeli halász
  • Werni – uribeli vadász
  • Rösselmann plébános
  • Freisshart és Leuthold – zsoldosok, akik a póznára szúrt kalapot őrizték
  • Armgard, Mechthild, Elsbeth, Hildegard – parasztasszonyok

CselekménySzerkesztés

I. felvonás.

A Vierwaldstätti-tó partjára érkezik Baumgarten, aki Landenberg császári helytartó elől menekül. A viharos tavon senki sem meri átvinni, de Tell, a kitűnő vadász és kormányos vállalkozik rá. -Stauffacher, a tekintélyes schwyzi parasztbirtokos vállalja, hogy elrejti Baumgartent. Ezután Tell-lel együtt Altorfba megy, ahol Gessler helytartó nagy erődítést építtet. Stauffacher a politikai összefogás híve, Tell azonban nem akar belekapcsolódni semmiféle szövetségbe sem. Ha tetteire számítanak, „hívjátok Tellt – úgysem tud elmaradni” – mondja. A három őskanton képviselői – Schwyz nevében Stauffacher, Uri nevében Walther Fürst, Tell apósa, Unterwalden nevében pedig az önkény elől menekülő Melchthal – készítik elő a politikai szövetséget. 

II. felvonás.

Attinghausen zászlósúr, az ősi svájci nemesség képviselője hevesen vitatkozik unokaöccsével, Rudenz Ulrikkal, aki az osztrákok pártján áll. A három kanton képviselői a Rütli-réten megkötik politikai szövetségüket, és megállapodnak abban, hogy az általános felkelést karácsonykor robbantják ki. 

III. felvonás.

Tellt családja körében látjuk; útra készül fiával, Walterrel, hogy apósát felkeresse. Rudenz, a szép nemes hölgy, Bertha kedvéért pártolt az elnyomókhoz. Szerelmi kettősükből kiviláglik, hogy a rokonok házassági terveivel szemben Bertha Rudenzet szereti, és szívvel-lélekkel a svájciak szabadságát támogatja. O, az idegen származású nemes hölgy vezeti vissza népéhez Rudenzet. Gessler helytartó Altorf mellett egy póznára tűzött kalap elé őrséget állíttatott, és elrendelte, hogy mindenki tisztelegjen a kalap előtt. Tell fiával érkezik, és nem is ügyel a póznára. Amikor le akarják tartóztatni, a nép pártját fogja; dulakodás támad. Ekkor érkezik Gessler és kísérete. Hiába könyörögnek a svájciak, hiába lép fel Bertha és Rudenz Tell érdekében, Gessler ragaszkodik hozzá, hogy Tell fia fejéről lőjön le egy almát. Tell végrehajtja a veszélyes tettet, de a helytartó faggatására megvallja, hogy a magához vett második nyílvesszőt neki szánta abban az esetben, ha elvétette volna a célt. Gessler erre letartóztatja, és hajón Küssnachtba viteti. 

IV. felvonás.

 
Tellnek sikerül egy kiálló sziklára ugorni

A vierwaldstätti tavon vihar dúl: megjelenik Tell, s elmondja, hogyan sikerült megszabadulnia Gessler hajójáról. A viharban rábízták a kormányzást, s ekkor sikerült egy kiálló sziklára ugornia. Attinghausen halálos ágyánál, a svájci férfiak legjobbjai előtt csatlakozik Rudenz a néphez, s egyben segítségüket is kéri eltűnt Berthája felkutatásához. A küssnachti mélyúton Armgart férjéért könyörög az érzéketlenül tovavonulni szándékozó Gesslernek, akit azonban ekkor Tell nyila talál el. Az arra menő násznép örömét fejezi ki a zsarnok pusztulása felett.

V. felvonás.

A nép az Altorf mellett épülő várat, „Uri jármát” lerombolja. Tell tettének hírére már mindenhol kitört a felkelés, s a nép elfoglalta a várakat. Megtudjuk, hogy a Gessler által fogságba ejtett Berthát sikerült megmenteni, majd Stauffacher a császár meggyilkolásának hírét mondja el. Tell házába szerzetesnek öltözve beállít Johannes Parricida, a herceg, aki Albert császárt megölte. Tell a maga jogos tettét élesen elhatárolja a herceg önző gonosztettétől.

A drámát a darab szereplőinek festői tablója zárja le, amely a svájci nép és nemesség egymásra találását is jelképezi: az utolsó mondatban Rudenz jobbágyainak felszabadítását jelenti be.

ElőadásokSzerkesztés

A Tell Vilmos ősbemutatóját 1804. március 17-én tartották Weimarban.[1] Ezt követően már 1805-től Tell Vilmos, illetve a darab más szereplői is megjelentek a kártyákon.[2]

Bécsben csupán 1810-ben mutatták be a drámát.[2]

Magyar előadásokSzerkesztés

A Schiller-drámát 1833-ban mutatta be magyarul (a színlap szerint „ford. Horváth”) először Nagybányán Fejér Károly vándortársulata, szinte mintegy népszínművé alakítva azt, ám az előadás mindenhol igen rossz kritikákat kapott.[2][3][4]

A drámát a magyar fővárosban először a Nemzeti Színház vitte színre Gondol Dániel fordításában, a bemutató 1848. november 25-én volt.[4]

Magyar fordításokSzerkesztés

A magyar kártyaSzerkesztés

Schneider József pesti kártyafestő 1836-ban Schiller Tell-drámájának szereplőit festette kártyalapokra, és ezzel megalkotta a klasszikus magyar kártyát. A fő vélekedés szerint Schneider a cenzúra miatt festette a lapokra a Habsburgok ellen lázadó svájciak és a svájci birodalmi helytartó, Geszler Hermann és emberei képét az egyre fokozódó reformkori hangulat közepette.

IrodalomSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Szabó Dezső: 2005 - Schiller, Barátság kulturális és közéleti folyóirat 12. évf. 3. sz., epa.hu - 2005. június 15.
  2. a b c Rózsa György; Hitseker Mária; Biró Zsuzsanna; Rappai Zsuzsa: Magyar elsők 2. Ki, melyik, mikor és hol volt az első?, Budapest: Kossuth, 2009 ISBN 978-963-09-6039-7 (online: Google könyvek)
  3. Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4   (cím: Fejér Károly; Károlyi József)
  4. a b c d e f Bayer József: Schiller drámái a régi magyar színpadon és irodalmunkban, real-eod.mtak.hu - 1912.
  5. Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4   (cím: Mátéfy József; Mátéfi)
  6. DKA-002817 Tell Vilmos : Drama 5 felvonásban, A Nemzeti Színház színlapjai; keptar.oszk.hu - 2008. július 12. (hozzáférés: 2017. július 10.)
  7. Palmer Kálmán, Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái.  
  8. Tell Vilmos-dráma prózai előadásai Archiválva 2017. augusztus 7-i dátummal a Wayback Machine-ben, szinhaziadattar.hu (hozzáférés: 2017. július 11.)

ForrásokSzerkesztés