Tempo of the Damned címmel jelent meg az amerikai Exodus együttes hatodik nagylemeze 2004. február 2-án, Paul Baloff korábbi énekes halálának második évfordulóján.[2] A Nuclear Blast által kiadott album 12 év elteltével jelent meg, az előző Force of Habit nagylemez után.[1] Ez volt Steve "Zetro" Souza énekes utolsó albuma, a 2014-ben megjelent Blood In, Blood Out albumon hallható visszatéréséig,[3] valamint ez volt Tom Hunting dobos utolsó albuma, egészen a 2007-es The Atrocity Exhibition… Exhibit A megjelenéséig.[4] Ez volt az utolsó Exodus album, melyen Gary Holt mellett Rick Hunolt gitározott, valamint az első melyen Jack Gibson basszusgitározott.
A Tempo of the Damned volt az első olyan Exodus nagylemez, melyen a zenekar korábbi gitárosa Kirk Hammett is szerepel szerzőként (az Impaler című dalban).
Az Another Lesson in Violence album óta ez volt a második alkalom, hogy Andy Sneap volt velük a stúdióban. Nemcsak producerként, hanem hangmérnökként is segítette az együttest, valamint a keverést is ő végezte. Sneap az együttes későbbi albumain is rendre közreműködött.[5]
A zenekar 2002-ben kezdett el újra koncertezni, amikor felkérést kaptak a Thrash of the Titans nevű turnéra, melyet a Testament énekes, a rákban szenvedő Chuck Billy megsegítésére szerveztek. Ezeken a koncerteken még Paul Baloff az eredeti énekesük állt a mikrofon mögött, azonban 2002-ben bekövetkezett halála miatt az együttes felkérte Steve "Zetro" Souza énekest, hogy újra csatlakozzon hozzájuk. Egy Európa turné után álltak neki a stúdiózásnak, mely több stúdióban zajlott Amerika-szerte. A producer Andy Sneap volt, de a zenekar nem tudta állni, a neves szakember gázsiját. Az együttes szerencséjére a stúdiókban régi barátaikkal is együtt dolgoztak, valamint az Exodus rajongó Sneap is engedett az árból, így kevesebb pénzből is elkészülhetett az anyag.[6]
Az album nagy részét Gary Holt írta. Elmondása szerint a 2002-es koncertek után hagyott fel teljes mértékben a drogozással, ebből következett, hogy szabadidejét és kreativitását teljes mértékben a dalszerzésre fordította.[6]
A korongra nagyrészt új szerzemények kerültek fel, csak a Sealed with a Fist és a Throwing Down voltak régebbi dalok. Ezeket Holt még a Wardance nevű zenekara számára írta, mely az Exodus feloszlása után, 1992-ben jött létre és tagja volt Tom Hunting és Jack Gibson is. Az Impaler című dal pedig még 1982-ben született meg, amikor még Kirk Hammett is a zenekar tagja volt.
Az album Jowita Kaminska borítófestményével jelent meg, és két videót forgattak hozzá. A War Is My Shepherd filmjét az USS Hornet repülőgép-hordozón forgatták, melyért cserébe 750 dollárt kellett fizetniük, míg a Throwing Down forgatása a zenekar garázsában zajlott.[7] A Scar Spangled Banner című dal szövegét többen kritizálták, azzal vádolva meg a zenekart, hogy Amerika ellenességét hirdeti. Holt kifejtette, hogy a dalban nem hazáját, hanem az amerikai kormányt kritizálja.[6]
A Culling the Herd című dal kapcsán egyesek nácizmussal vádolták meg az együttest, a dal azonban ironikus hangnemben beszél az általános gyűlöletről, melyet Gary Holt érez a tudatlan, ostoba emberek iránt.[6]
A Blacklist Hunting elmondása szerint azon emberekről szól, akik átvernek másokat saját céljaik elérése érdekében. Hunting ezzel azon kijelentéseket oszlatta el, miszerint a dal fasiszta üzeneteket hordoz.[7]
Az album címe utalás az emberiség életvitelére, miszerint „az egész átkozott emberi faj olyan tempóban él, amit csak az őrültek bírnak elviselni”[6]”.
Az album pozitív kritikákban részesült a sajtó részéről. A német Rock Hard magazinban a "hónap albuma" lett, Götz Kühnemund a magazin főszerkesztője pedig kifejtette, hogy a zenekar ismét olyan erős formát mutat, mint az 1980-as években.[10] A magyar Hammerworld magazinban szintén a hónap legjobb lemezeként nyilatkoztak róla, kimagasló 9,40-es átlagot elérve.[2] Az évvégi szerkesztőségi listán pedig az év negyedik legjobb lemezeként értékelték. A német powermetal.de dicsérte az albumot, kijelentve, hogy az egyik legjobb visszatérést is jelenti egyben.[11]
Az AllMusic írója Eduardo Rivadavia három csillagot adott rá a lehetséges ötből és kifejtette, hogy az albumon megtalálható a zenekar minden védjegye a társadalomkritikus, szarkasztikus szövegektől kezdve az energikus thrash metal zenén át, a páratlanul pontos és technikás hangszerkezelésig.[8]
Az anyag Németországban a lemezeladási listák 67. helyéig jutott,[12] míg az Egyesült Államokban 2600 darabot adtak el belőle, a megjelenés hetében.[13] Ez a szám 2004. szeptember 13-án 14300 darabra módosult.[14]
1. |
Scar Spangled Banner |
6:41 |
2. |
War Is My Shepherd |
4:27 |
3. |
Blacklist |
6:17 |
4. |
Shroud of Urine |
4:52 |
5. |
Forward March |
7:32 |
6. |
Culling the Herd |
6:07 |
7. |
Sealed with a Fist |
3:36 |
8. |
Throwing Down |
5:01 |
9. |
Impaler |
5:25 |
10. |
Tempo of the Damned |
4:22 |
54:21 |
11. |
Shroud of Urine (demo) |
4:47 |
12. |
Tempo of the Damned (demo) |
4:23 |
- Producer, hangmérnök, keverés, maszter: Andy Sneap
- Keverés: Backstage Studio, Derby, Anglia
- Felvételek: Tsunami Recordings, Moss Beach, Kalifornia (dob felvételek: Prairie Sun Studio, Cotati, Kalifornia)
- Borító: Jowita Kaminska
- ↑ a b Tempo Of The Damned a Nuclear Blast oldalán. Nuclear Blast. (Hozzáférés: 2019. január 25.)
- ↑ a b (2004. február) lemezkritika. Hammer World, 37. o. (Hozzáférés: 2019. január 22.)
- ↑ Monger, James Christopher: Blood In, Blood Out az Allmusicon.. AllMusic. (Hozzáférés: 2019. január 25.)
- ↑ Rivadavia, Eduardo: The Atrocity Exhibition... Exhibit A az Allmusicon. AllMusic. (Hozzáférés: 2019. január 25.)
- ↑ Andy Sneap. Allmusic . (Hozzáférés: 2019. január 25.)
- ↑ a b c d e (2004. március) Gary Holt interjú. Hammer World, 28-29. o. (Hozzáférés: 2019. január 22.)
- ↑ a b (2004. március) Exodus a Rock Hard magazinban. Rock Hard, 54-57. o. (Hozzáférés: 2019. január 22.)
- ↑ a b Rivadavia, Eduardo: Tempo of the Damned az Allmusicon. AllMusic. (Hozzáférés: 2019. január 25.)
- ↑ Krgin, Borivoj: CD kritika – Tempo Of The Damned Exodus. blabbermouth.net. (Hozzáférés: 2019. január 25.)
- ↑ „Tempo of the Damned“ kritika.[halott link] rockhard.de
- ↑ Exodus: Tempo of the Damned kritika. powermetal.de
- ↑ Listás helyezés Németországban Archiválva 2017. augusztus 16-i dátummal a Wayback Machine-ben musicline.de
- ↑ SOUNDSCAN Riport: GUNS N' ROSES, SOIL, EXODUS első heti eladások. blabbermouth.net, 2004. március 31. [2013. február 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. január 25.)
- ↑ A korábbi Wardance énekessel turnézik az Exodus Dél-Amerikában. blabbermouth.net, 2004. szeptember 13. (Hozzáférés: 2019. január 25.)