Főmenü megnyitása

Tersztyánszky Károly

magyar katonatiszt, császári és királyi vezérezredes, első világháborús hadvezér

Nádasi Tersztyánszky Károly József (Szakolca, 1854. október 28.Bécs, 1921. március 7.) magyar katonatiszt, császári és királyi vezérezredes, első világháborús hadvezér.

Tersztyánszky Károly
Tersztyanszky Karoly no watermark.jpg
Született 1854. október 28.
Flag of Austria-Hungary (1869-1918).svg Szakolca, Magyar Királyság
Meghalt 1921. március 7. (66 évesen)
Bécs Ausztria
Állampolgársága osztrák
Nemzetisége Magyarország magyar
Fegyvernem lovasság
Szolgálati ideje 1874–1918
Rendfokozata cs.és kir. vezérezredes
Egysége 1903: 8. lovasdandár
1907: pozsonyi 2. lovashadosztály
1910: pozsonyi 14. gyaloghadosztály
1912: budapesti IV. hadtest
1915: Armeegruppe Tersztyánszky
1915: cs.és kir. 3. hadsereg
1916: cs.és kir. 4. hadsereg
1917: cs.és kir. 3. hadsereg
1917: bécsi lovastestőrség pk.
Csatái I. világháború, keleti front
Kitüntetései porosz Koronarend, Vaskereszt, Lipót-rend, Vaskorona-rend, Pro ecclesia et pontifice, Katonai Érdemkereszt, Signum Laudis-jogosult, porosz Vörös Sas-rend
Iskolái Theresianum Katonai Akadémia
A Wikimédia Commons tartalmaz Tersztyánszky Károly témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

ÉleteSzerkesztés

Származása, ifjúkoraSzerkesztés

Nádasi Tersztyánszky Károly (német nyelvű dokumentumokban Karl Tersztyánszky von Nádas) 1854. október 28-án született a Nyitra vármegyei Szakolca községben (ma: Skalica, Szlovákia). Születésének napját egyes dokumentumok eltérően adják meg: a bécsújhelyi katonai akadémia osztálykönyvében november 21-e szerepel, egyéb szolgálati anyagok október 23-át tüntetik fel és ez olvasható a sírkövén is, az eredeti egyházi anyakönyv szerint azonban születésének dátuma egyértelműen október 28-a.

Károly az egyik legősibb magyar nemesi család fiaként született, édesapja, Tersztyánszky István, földbirtokos és magánvállalkozó volt, birtokai Nyitra vármegyében feküdtek, édesanyja Linger Leonóra volt.[1] A 14. században Károly Róbert a család egyik egyik ősének adományozta a Nádas nevű községet, a család ezt követően a Nádasi előnevet viselte. Tanulmányait apja birtokán, magánúton kezdte, majd 10 évesen az olmützi gimnáziumba, 1871-ben pedig a Sankt Pölten-i (Alsó-Ausztria) katonai kollégiumba került, ahol kiváló eredménnyel érettségizett.

Katonai pályája a világháborúigSzerkesztés

A bécsújhelyi Mária Terézia Katonai Akadémiát (Theresianische Militärakademie) évfolyamelsőként végezte el. 1877. szeptember 1-jén hadnagyi rangban, a przemyśl-i 8. dragonyos ezred kötelékében kezdte meg katonai szolgálatát. Kiváló eredménnyel elvégezte a bécsi Vezérkari Akadémiát (Kriegsschule), 1882. május 1-jén főhadnaggyá léptették elő, és a vezérkarhoz osztották be, ahol 1886. augusztus 1-jén első osztályú századossá léptették elő. Szolgálati lapja szerint németül tökéletesen, magyarul jól, franciául „meglehetősen” (ziemlich) jól írt és olvasott, cseh nyelven pedig a szolgálat ellátásához elégséges mértékben tudott beszélni.

1887-ben a II. hadtest parancsnoki törzsében végzett kiváló munkáját a hadtestparancsnok dicsérő oklevéllel ismerte el. Ugyanebben az évben megnősült (a 25 900 forintos kauciót felesége, született Popowicz Olga tette le). Házassága gyermektelen maradt.

1888-ban újabb szolgálati elismerést kapott a II. hadtest parancsnokától. 1888 és 1890 között a 15. huszárezredben (HR 15) szolgált. 1890–1896 között ismét a vezérkarhoz osztották be, 1891-ben a jaroslaui (ma Jarosław, Lengyelország) lovashadosztály törzskarához került. 1892-ben a VIII. hadtest törzsparancsnokságától kapott szolgálati elismerést. Ebben az évben megkapta a porosz Koronarend 3. fokozatát és 1892. november 1-jén őrnaggyá, 1895. május 1-jén alezredessé léptették elő. Gyors előrehaladása a ranglétrán és a szolgálati lapjára tett bejegyzések, jellemzések azt mutatják, hogy parancsnokai elégedettek voltak Tersztyánszky katonai szaktudásával, intelligenciájával és vállalkozókészségével, de aggódtak forrófejűsége és hirtelen természete miatt. Idősebb korában még nehezebben fékezte magát. E szerencsétlen jellemvonása később meg is törte ígéretes karrierjét.

1896 tavaszán Tersztyánszky alezredest megbízták a bukovinai Neu Zuczkában (Czernowitz, ma Csernyivci, Ukrajna) állomásozó dandár tiszti iskolájának vezetésével, és áthelyezték a nyíregyházi 14. huszárezredhez (HR 14). 1897. május 1-jén kinevezték a tarnopoli 1. dragonyos ezred (DR 1) parancsnokának. 1896 és 1897 folyamán parancsnoki működéséért elismeréseket kapott a Hadügyminisztériumtól. 1898. május 1-jén ezredessé léptették elő. Rangidős ezredessé lett ugyanezen év május 19-én. A szokásoknak megfelelően 1901. október 13-án megkapta a 3. osztályú Vaskeresztet. Figyelemreméltó, hogy Tersztyánszky ezredes több kitüntetést kapott, mint a hasonló korú rangidős tisztek, de sem a Signum Laudist, sem a Katonai Mária Terézia-rendet nem kapta meg soha, talán forrófejűsége miatt, amelynek következében állandó nézeteltérései voltak a katonai igazgatási szervekkel, akik megakadályozták, hogy magasabb kitüntetéseket kapjon.

1903. szeptember 1-jén kinevezték a 8. lovasdandár (KBrig 8) parancsnokának. 1904. november 1-jén vezérőrnaggyá léptették elő. (Feltűnő, hogy egy olyan főtiszt, aki évről évre kiváló minősítéseket kap parancsnokaitól, de csak 30 évnyi szolgálat után jut el a tábornoki kinevezésig). Dandárparancsnoki működését 1907-ben a XIII. hadtest parancsnoka kimagaslónak minősítette, 1907 júliusában kinevezték a pozsonyi 2. lovashadosztály parancsnokának, 1908. november 1-jén altábornaggyá nevezték ki. 1910. február 25-én kitüntették a Lipót-rend lovagkeresztjével. 1910. április 10-én Tersztyánszkyt kinevezték a szintén Pozsonyban állomásozó 14. gyaloghadosztály parancsnokának. 1912 szeptemberében kinevezték a budapesti IV. hadtest parancsnokának, egyben Budapest vezénylő tábornokának, Viktor Schreiber táborszernagy helyére.

Az 1911-es hadgyakorlatokon Frigyes főherceg, a haderő későbbi főparancsnoka, így értékelte Tersztyánszky parancsnoki ténykedését: Hadműveleti tervei nagyon jól sikerültek. „A gyakorlat során nagy határozottságot mutat, a végrehajtásnál teljes áttekintéssel, a csapatok alkalmazásának mély ismeretével jár el. Az általános benyomások és a végzett munka alapján hadtestparancsnoknak alkalmas. Frigyes főherceg gyalogsági tábornok, s.k.”

1913. április 2-án titkos tanácsosi (Geheimer Rat) rangra emelkedett. December 21-én megkapta a 8. huszárezred tulajdonosának (tiszteletbeli parancsnokának) címét. 1913. május 1-jén lovassági tábornokká léptették elő. 1914 elején megkapta a „Pro ecclesia et pontifice” elnevezésű pápai kitüntetést.

Az első világháborúbanSzerkesztés

A keleti frontonSzerkesztés

1914-ben, a világháború kitörésekor Tersztyánszky IV. hadteste az Eduard von Böhm-Ermolli gyalogsági tábornok (1856–1941) parancsnoksága alatt álló 2. hadsereg kötelékében a Monarchia déli határán, a Száva folyó mentén vonult fel. A Szerbia elleni első, 1914-es hadjárat egészében kudarcot vallott, de a IV. hadtest sikeres felmentő támadást hajtott végre az 5. hadsereg támogatására.

1914 szeptemberében Tersztyánszky tábornokot hadtestével együtt Galíciába vezényelték az oroszok ellen. Szeptember 8–9-én részt vettek a Wereszyca folyó menti támadásban. Szeptember 9-én Tersztyánszky átvette a VII. hadtest parancsnokságát is, és Lembergnél mindkét hadtestével csatába bocsátkozott a számbeli fölényben lévő orosz erők ellen. Október elején sikerült elfoglalnia a stratégiai fontosságú Uzsoki-hágót és október 10-én bevette a Lemberg melletti Turkát (ma: Ukrajna). További előrenyomulását végül az erősítésekkel túlerőbe került orosz erők megállították. Sikeres parancsnoki ténykedéséért Tersztyánszky tábornokot még októberben kitüntették a Vaskorona-rend nagykeresztjével, a hadi kiegészítéssel.

1914. október 28-án a 2. hadsereget, Tersztyánszky IV. hadtestével együtt átvezényelték a sziléziai frontszakaszra. Az itteni harcokban, különösen a Szczecow (ma: Lengyelország) melletti csatákban Tersztyánszky sikeresen irányította csapatait, de az orosz túlerő miatt nem tudott sikeres támadó hadműveletet indítani. 1915 februárjától a Kárpátokban szolgált. Egy hadseregcsoportot vezetett a Przemyśl erődrendszer felmentésére, de a hadművelet kudarccal zárult. A sziléziai harcokban szerzett érdemeiért 1915. május 31-én kitüntették a porosz első- és másodosztályú Vaskereszttel, és a Vörös Kereszt Társaság első osztályú Érdemrendjével.

Hadseregszervezés a BalkánonSzerkesztés

1915. május 25-én Tersztyánszkyt kinevezték a balkáni osztrák–magyar erők parancsnokának. A közvetlen alárendeltségébe tartozó szerémségi csapatok hamarosan a Tersztyánszky-seregcsoport (Armeegruppe Tersztyánszky) nevet kapták. A csoportosítás feladata a Monarchia balkáni határainak védelme volt egy esetleges szerb támadással szemben. A rendkívül agilis parancsnokot azonban ez a passzív szerep nem elégítette ki. Ezért a következő hónapokban – vezérkari főnökével, Dáni Bélával közösen – kidolgozta egy Szerbia elleni támadás átfogó hadműveleti tervét, és megkezdte csapatainak hatékony felkészítését a tervezett hadjáratra. A parancsnoksága alatt álló erőkből nyár végére létrehozta az új 3. hadsereget. Ennek első parancsnoka szeptember 8-án értelemszerűen Tersztyánszky lett. Heves vérmérséklete miatt azonban ezúttal a magyar polgári közigazgatással került összetűzésbe. A Fruska Gora-i erődítési munkákhoz igényelt polgári munkások igénylése kapcsán komoly ellentétbe keveredett a terület magyar kormánybiztosával, Tallián Béla báróval (1851–1921), aki gróf Tisza István miniszterelnök jó barátja volt.

A belpolitika vezéráldozataSzerkesztés

Tersztyánszky magyar származása ellenére Tisza úgy értékelte a tábornok intézkedéseit, mint a közös főparancsnokság (AOK) illetéktelen beavatkozását a magyar polgári kormányzat belügyeibe. Személyes presztízskérdést csinált az ügyből. Ez már nem csupán egy kormánybiztos és egy tábornok konfliktusa volt, hanem a magyar miniszterelnök és a közös főparancsnokság ütközése. A közös minisztertanácsban Tisza követelte Tersztyánszky leváltását, és „felvetette a kabinetkérdést”. A nagy hatalmú Tisza ellenében Conrad vezérkari főnök sem tudta megmenteni a tábornokot. A császár, aki maga sem kedvelte Tersztyánszkyt, végül eleget tett a magyar miniszterelnök kérésének. 1915. szeptember 25-én, amikor a 3. hadsereg felkészítése a Szerbia elleni támadásra sikeresen befejeződött, a császár utasítására Tersztyánszkyt leváltották hadseregparancsnoki beosztásából. Nyugdíjba vonulási kérelmét azonban nem teljesítették, ami azt jelentette, hogy az uralkodó nem szándékozik véglegesen ejteni a tábornokot. Tipikus dualista belpolitikai viszálynak esett áldozatul[2]

Tersztyánszky tábornok erőfeszítéseinek gyümölcseit utódja, Kövess Hermann gyalogsági tábornok arathatta le, Belgrád és egész Szerbia elfoglalásával. A sikeres hadművelet megtervezéséért, a támadásra készülő hadsereg hatékony megszervezéséért és kiképzéséért azonban 1915. november 4-én Tersztyánszkyt tüntették ki a Lipót-rend nagykeresztjével, és annak hadi ékítményével.

Tersztyánszky leváltásának kikényszerítésével Tisza demonstrálhatta saját fontosságát a tescheni haderő-főparancsnoksággal szemben. Az AOK azonban nem hagyhatta, hogy egy magyar polgári hivatalnok megrendszabályozhassa. 1916. május 1-jén Tersztyánszkyt vezérezredessé léptették elő, május 11-étől rangidőssé vált. Heves temperamentuma és érdes modora miatti rossz híre rontotta kinevezési esélyeit, mégsem kellett sokáig várnia a következő harctéri parancsnoki beosztásra. 1916 tavaszán Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök olyan hadseregparancsnokot keresett, „akit a német katonai vezetők nem tudnak megfélemlíteni, és aki elég nyers ahhoz, hogy saját érdekeinket keresztülvigye”. Tersztyánszkyban találta meg emberét.

 
A Signum Laudis érdemrend

Ismét a keleti frontonSzerkesztés

1916. június 7-én Tersztyánszky vezérezredes átvette a Bruszilov-offenzíva harcaiban igen súlyos veszteségeket szenvedett 4. hadsereg parancsnokságát. Elődjének, József Ferdinánd főherceg vezérezredesnek (1872–1942) elmozdítását a németek is követelték. Tersztyánszky első megbízatása Georg von der Marwitz (1856–1929) porosz lovassági tábornok hadcsoportjának támogatása volt a június végi új támadó hadművelet folyamán. Az offenzíva során a 4. hadsereg nagyon súlyos veszteségeket szenvedett. Nem tudták elérni a kitűzött hadicélt, Luck elfoglalását. 1916 júliusában és augusztusában a Luck és Kowel térségében bekövetkezett orosz ellentámadások nyomán a 4. hadsereg igen kritikus helyzetbe került, és újabb, nagyon súlyos veszteségek érték. Miután új csapaterősítésekkel töltötték fel, az őszi orosz offenzívával szemben a 4. hadsereg kitartóan helytállt, különösen Swincky, Kortytnia és Zaturcy térségében, amíg mindkét oldal leharcolt erőinek kimerülése miatt a harcok le nem álltak. 1916. október 17-én Tersztyánszky vezérezredest kitüntették az elsőosztályú Katonai Érdemkereszttel. 1917-ben, amikor bevezették a kardokat is, visszamenőleg minden korábbi kitüntetéséhez megkapta ezt a kiegészítést is, emellett 1917. március 17-én az uralkodó, Károly császár és király írásban legfelsőbb megelégedését fejezte ki Tersztyánszky kiemelkedő hadseregparancsnoki teljesítményéért. Ez feljogosította őt a bronz Katonai Érdemrend (Signum Laudis) viselésére, a háborús ékítménnyel és a kardokkal. Megkapta a porosz Vörös Sas-érdemrend nagykeresztjét is, a kardokkal.

Összeférhetetlen természete miatt csak parancsnoki teljesítményei óvták meg (egy ideig) a leváltástól. Sorozatos összetűzésekbe került azonban a német hadvezetéssel, és magával Alexander von Linsingen vezérezredessel (1850–1935), a német Déli Hadseregcsoport parancsnokával, aki – Tersztyánszkyhoz hasonlóan – szintén nem volt híres diplomáciai érzékéről. A német főparancsnokság követelésére Tersztyánszkyt leváltották, a 4. hadsereg parancsnokságát Karl von Kirchbach vezérezredesnek (1856–1939) kellett átadnia. Tersztyánszkyt 1917. március 19-én kinevezték a 3. hadsereg parancsnokának. Jó szerencséje azonban elhagyta.

A Kerenszkij-offenzíva keretében 1917. július 6-án Kornyilov orosz tábornok a Dnyeszter és a Prut folyók között, Stanislau (ma: Ivano-Frankivszk, Ukrajna) térségében aránylag kis erővel, öt hadosztállyal rohanta meg Tersztyánszky hadseregét. A miskolci hadosztály állásait az orosz tüzérség szétlőtte. A tartalék bevetése késett, a támadók áttörték a frontot és Kalusch (lengyelül: Kałusz) felé 20 kilométerrel vetették vissza a 3. hadsereget. A következő orosz támadásnál Tersztyánszky elsietett ellentámadást indított, de visszavetették, és Kaluscht is fel kellett adnia. A keletkezett rést csak a Tarnopol (ma: Ternopil, Ukrajna) felé indított német és osztrák–magyar tartalék ideirányításával lehetett betömni. Bár az elveszett területet később maradéktalanul visszafoglalták, de a kudarc nyomán Tersztyánszkyt, aki súlyos parancsnoki hibákat követett el, július 12-én leváltották a hadsereg éléről. Helyére Karl Křitek vezérezredest nevezték ki.

Utolsó évei BécsbenSzerkesztés

Károly király nem akarta öreg és tapasztalt parancsnokát nyugdíjba küldeni. Felajánlotta neki a magyar nemesi testőrség parancsnokságát, de Tersztyánszky visszautasította e nagy megtiszteltetést jelentő megbízatást. Az uralkodó katonai irodájának címzett levelében részletesen megindokolta e döntését. A magyar közigazgatással és személyesen Tisza István miniszterelnökkel szemben fennálló közismerten rossz viszonyának taglalásán túl felsorolt egy sor személyiséget, akik már akkor sem kedvelték őt, amikor budapesti hadtestparancsnok és a magyar főváros vezénylő tábornoka volt. Végezetül rossz magyar nyelvtudását (!) is megemlítette. A további súrlódások megelőzésére Tersztyánszky vezérezredest végül a bécsi lovastestőrség parancsnokává nevezték ki, 1917 szeptemberétől kezdve. Ezt megelőzően augusztus 11-én még megkapta a Vörös Kereszt Társaság Érdemcsillagát.

1918. december 1-jén végleg nyugállományba helyezték. A forradalmak alatt Bécsben maradt. 1919 nyarát követően néhány hónapot felesége rokonainak bukovinai birtokán töltött, ahonnan valamikor 1920 folyamán tért vissza az osztrák fővárosba. Itt élt 1921. március 7-én bekövetkezett haláláig.

JegyzetekSzerkesztés

Külső hivatkozásokSzerkesztés

IrodalomSzerkesztés

  • Pollmann Ferenc: Balszerencse, semmi más? Tersztyánszky Károly csász. és kir. vezérezredes élete és pályafutása. Balassi, Budapest, 2003.
  • Galántai József: Magyarország az első világháborúban, Korona, Budapest, 2001.
  • Balla Tibor: Szarajevó, Doberdó, Trianon, Scolar, Budapest, 2003.
  • Steiner, Jörg C.: Schematismus der Generäle und Obersten der k.u.k. Armee, Stand 31.12.1918 (A császári és királyi hadsereg tábornokainak és ezredeseinek névjegyzéke, 1918. december 12-ei állapot), Bécs, 1992.
  • Залесский К.А. : Кто был кто во первой мировой войне. Союзники Германии. (Zalesszkij K.A.: Ki kicsoda az első világháborúban. Németország szövetségesei), Moszkva, 2003.