Főmenü megnyitása

Theresienstadti koncentrációs tábor

A theresienstadti koncentrációs tábor a mai Terezín cseh város területén működő német elkülönítő tábor volt a második világháború idején.

Theresienstadti koncentrációs tábor
Theresienstadt arbeit macht frei.jpg
Ország Csehország
Település Terezín
Elhelyezkedése
Theresienstadti koncentrációs tábor (Csehország)
Theresienstadti koncentrációs tábor
Theresienstadti koncentrációs tábor
Pozíció Csehország térképén
é. sz. 50° 30′ 37″, k. h. 14° 08′ 59″Koordináták: é. sz. 50° 30′ 37″, k. h. 14° 08′ 59″
A Theresienstadti koncentrációs tábor weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Theresienstadti koncentrációs tábor témájú médiaállományokat.
A láger bejárata a megszokott felirattal
A láger egy részlete ma, előtérben emlékművel

1939 márciusában a Harmadik Birodalom megszállta Csehszlovákia egy részét, a Szudétavidéket Németországhoz csatolták, Csehország Cseh–Morva Protektorátus néven bábállamként működött tovább. 1940-ben a Gestapo átépítette a theresienstadti kis várat – Kleine Festung – és ismét börtönként hasznosították. A város (Nagy vár) zsidó gettó lett. Itt akarták összegyűjteni a mintegy 80 000 csehországi zsidót. Válogatott művészekből egy mintavárost (Mustersiedlung) akartak létrehozni, amely a világ közvéleménye előtt bizonyítja, milyen humánusan bánnak a zsidókkal. A háború végéig ez az abszurd kettősség jellemezte a várost: az embertelen bánásmód és a kedvezmények.

A várost a zsidó Vének Tanácsa (Ältestenrat) irányította – az SS felügyeletével. A legtöbb theresienstadti művész zenész volt. A viszonylag gazdag kulturális életet jól lehetett mutogatni a külföldnek. Rudolf Freudenfeld például becsempészhette magával a Brundibár zongoraátiratát, a mai napig fennmaradtak a gettóban keletkezett versek, képek, zeneművek, melyeket volt lehetőségük eldugni az SS elől. Ez volt az egyetlen hely a Harmadik Birodalomban, ahol a zsidók előadáson vehettek részt és zenét írhattak, egyáltalán kulturális tevékenységet folytathattak.

1942 folyamán az 1940 előtt ott élt lakosokat kitelepítették, 1941. november 24-étől folyamatosan érkeztek az ide deportált zsidók. Előbb csak csehek, később már mások is. Egy részüket időnként marhavagonokban továbbvitték (vagy erőltetett menetben elhajtották) Lengyelország, a balti országok vagy a Szovjetunió meghódított területén található koncentrációs táborokba. A város lakossága (amely tizenegy laktanyaépületben élt) időnként elérte az 58 000 főt – egy akkora helyen, ahol azelőtt hétezren éltek.

1944. szeptemberétől gyorsan hanyatlott a kulturális élet Theresienstadtban, bár valami kevés mindvégig megmaradt. 1944. őszén elvitték a legtöbb kulturális vezetőt. Hans Krását, a 940-es számú foglyot, 1944. október 16-án küldték Auschwitzba. Becslések szerint 1941-től 1945-ig 144 000 zsidót küldtek ide, ebből 33 000-en haltak meg itt, 88 000-en haláltáborokban. A kevés túlélő közé tartozik például Leo Bäck, a híres német rabbi, Karel Ančerl, aki az ötvenes-hatvanas években vezényelte a cseh szimfonikusokat, Hanus Thein és Karel Berman, a cseh Nemzeti Színház vezető énekesei.

A terezíni láger nem megsemmisítő tábor volt, hanem munkatábor, az egykori erőd csaknem harminc kilométernyi kazamatarendszerében a Harmadik Birodalom egyik legnagyobb és legfontosabb hadiüzeme működött. Egyebek között hasítottak itt csillámpalát, gyártottak V–1 és V–2 alkatrészeket. A szövetségesek egészen 1944 nyaráig nem tudtak erről, s mivel a várost „nyílt városnak”, gettóját pedig „a civil elítéltek mintatáborának” nyilvánították, egyetlen légitámadást sem intéztek a város ellen.

Goebbels 1944-ben elrendelte, hogy a theresienstadti „zsidóparadicsomot” fényképekkel és filmmel dokumentálják. A film címe: Theresienstadt – ein Dokumentarfilm aus dem jüdischen Siedlungsgebiet, (Theresienstadt – dokumentumfilm a zsidók településéről). A filmet a háború befejezése után kezdték el a következő címmel emlegetni: „Der Führer schenkt den Juden eine Stadt” (A Führer várost ajándékoz a zsidóknak). A film céljainak kiválóan megfelelt a Brundibár gyermekopera, hiszen az előadás félórája alatt a szereplők és a nézők „boldogok” voltak, még „szerepet” sem kellett játszaniuk, tehát jól lehetett mutogatni a nagyvilágnak, hogy milyen vígan élnek a zsidók a gettókban.

Zuzana Justman Gyermekhangok (Voices of the Children) című Emmy-díjas dokumentumfilmje is tartalmaz ebből a filmből olyan részletet, melyben a Brundibár előadása látható (Zuzana Justman is énekelte a Brundibárt a gettó gyermekkórusában).

A filmet 1944. február 26-án kezdték el forgatni, majd hosszabb szünet után augusztus 16. és szeptember 11. között forgatták 11 napon át. A 90 perces film azóta sincs meg. 38 részlet található belőle a világ különböző archívumaiban, de ezekben is van átfedés.

1944. június 23-án látogatta meg először a Nemzetközi Vöröskereszt a gettót. Itt megláthatták, hogy a zsidók gazdag kulturális életet élnek, sportolnak, kapnak rendes orvosi ellátást stb. A díszletekre és a jelmezekre is adtak pénzt. A nap tiszteletére kitakarították a gettót, boltokat és kávéházakat nyitottak, rendes adag ennivalót és civil ruhát kaptak. Előzőleg a legrosszabb bőrben levő embereket elküldték Auschwitzba, hogy ne rontsák a képet és hogy csökkentsék a zsúfoltságot. A Vöröskereszt fiatal és gyakorlatlan képviselője utána jelentette, hogy nem látta jelét annak a népirtásnak, amit az egész világon rebesgetnek. A filmből néhányszor vetítettek részleteket a Vöröskereszt, a Vatikán és humanitárius szervezetek képviselőinek, még 1945 áprilisában is.

Theresienstadtot 1945. május 11-én foglalták el a szovjet csapatok.

A terezíni gettóban 1941–45 között tízezer gyerek raboskodott, közülük körülbelül nyolcszázan élték túl a háborút[1] (más források szerint 5–16 ezerből 1000–1600 gyerek élte túl.[2])

A gettó összetétele származási ország szerint[3]

(ezer fő)
Csehország (Cseh-Morva Protektorátus) 74
Németország 43
Ausztria 15
Hollandia 5
Szlovákia 1,4
Lengyelország 1,3
Magyarország 1,1
Dánia 0,5

Theresienstadt híres áldozatai:

A háború után több személyt is bíróság elé állítottak a koncentrációs táborban elkövetett bűncselekmények miatt. 1946-ban Bécsben a helyi népbíróság (Volksgericht) elé állították a tábor első parancsnokát, Siegfried Seidlt, akit háborús bűncselekmény miatt halálra ítéltek és 1947. február 4-én kivégeztek. A tábor második parancsnokát, Anton Burgert a prágai népbíróság ítélte halálra, távollétében, míg a harmadik parancsnokot, Karl Rahmot szintén Prágában ítélték halálra és 1947 áprilisában kivégezték.

JegyzetekSzerkesztés

  1. George E. Berkley: Hitler's Gift: The Story of Theresienstadt
  2. Holokauszt Emlékközpont. Oktatási segédanyag[halott link]
  3. Blodig Vojtěch, Krejča Otomar, Krejčová Helena, Munk Jan, Lhotka Petr, Pavlát, Leo: Téma:HOLOCAUST, Informační materiál pro učitele k výuce na základních a středních školách, nakl. Tauris, 2005., 36. oldal; Hilberg Raul: The Destruction of the European Jews, Quadrangle Books, Chicago 1961

ForrásokSzerkesztés