Wikipédia

Tientaj

buddhista irányzat

A tientaj (kínai és japán: 天台宗, pinjin: tiāntái zōng) fontos buddhista iskola Kínában, Japánban, Koreában és Vietnámban, amelyben a Lótusz szútra a legmagasabb buddhista tanítás.[1] Japánban ezt az iskolát tendainak nevezik, Koreában Cshönthe, Vietnámban pedig Thiên Thai tông.

A Kuocsing templom a Tientaj-hegyen, amely eredetileg 598-ban épült a Szui-dinasztia idején.

Nevét onnan kapta, hogy az iskola alapítója, Cse-ji szerzetes, a kínai buddhizmus 4. pátriárkája, a Tientaj-hegyen tanult és ott készítette el buddhista tanításainak összetett rendszerét.[2] A tientajt úgy is nevezik, hogy a "Lótusz iskola", mivel tanításai középpontjában a Lótusz szútra áll.[3]

A Tang-dinasztia korában a tientaj iskola az egyik vezető buddhista iskolává nőtte ki magát Kínában. A kínai császár és a gazdag támogatók révén számos nagy templom épült, amelyekben több ezer szerzetes élt és a világi követők száma több millió volt.

Története szerkesztés

 
Avalókitésvara bodhiszattva, a Lótusz szútra egyik fontos alakja.

A kínai buddhizmus korai iskoláitól eltérően a tientaj iskola teljes egészében kínai eredetű.[4] Az azt megelőző iskolákat Indiából ültették át úgy, hogy az eredeti tanításokon csupán elhanyagolható változtatások történtek. Azonban a tientaj iskolában egy Cse-ji nevű szerzetes buddhista szútrák hierarchiáját dolgozta ki, melyek csúcsán a Lótusz szútra állt. A szútrák köré meditációs és gyakorlati rendszerek kerültek.

Cse-ji után a tientaj összefonódott újabb iskolákkal, mint például Fa-hsziang és a Hua-jen, míg nem Csancsan újból felélesztette a tientaj iskolát és a rivális iskolákkal szemben megvédte a tanait. Az egyik leghevesebb vitája a fahsziang iskolával az egyetemes buddhasággal kapcsolatban volt, akik azt a nézőpontot vallották, hogy a különböző lények a megvilágosodás különböző szintjeit érik el, viszont a tientaj a Lótusz szútrára hivatkozva azt vallotta, hogy minden lény ugyanazt a buddhasági szintet éri el.[4]

Idővel a tientaj iskola kibővítette tanait és a buddhizmus újabb ágai jöttek így létre, amelyeknek azonban nem voltak formális struktúráik.[4] Hangsúlyozták a szövegek tanulmányozását, a meditációs gyakorlatokat és a tudat megfigyelésén keresztül a buddhaság gyors elérését tanították.[5]

Az iskola javarészt Cse-ji, Csancsan, és Csili tanításaira alapozta tanait, akik a "tanítások osztályozásának" voltak a hívei, mivel a Kínába érkező buddhista szövegek olykor ellentmondásosnak tűntek. Ezeket szándékoztak harmonizálni egymással, amelyet a Lótusz szútra értelmezésén keresztül értek el.

Pátriárkák szerkesztés

Nágárdzsunát a középút filozófiája miatt a tientaj iskola első pátriárkájának tekintik.[6][7]

Huiven (慧文), középkori dhjána mestert tekintik hagyományosan a második pátriárkának, aki tanulmányozta és tökéletesen elsajátította Nágárdzsuna tanításait.[6]

Huiven a tanításokat később Huiszi (kínai: 慧思, 515-577) mesternek adta át, akit ezáltal a harmadik pátriárkának tartanak. Huiszi állítólag meditáció közben elérte a Lótusz szamádhi tudatszintet, amely azt jelenti, hogy megvilágosodott és elérte a buddhaság szintjét.[8]

Huiszi tanait Cse-ji (kínai: 智顗, 538-597) követte, aki szintén a Lótusz szamádhi gyakorlatokat végezte és hamar elérte a megvilágosodást. Több szövegmagyarázatot és kézikönyvet készített, amelyek összefoglalják a buddhista gyakorlatok módszereit és a meditációkat.[8] A fent említett átadási vonal nem tükrözi a korabeli buddhisták népszerűségét. A pátriárka elnevezés és a besorolás későbbi korokból származik.[9]

Cse-ji szerkesztés

A legtöbb tudós Cse-jit tekintia a tientaj iskola legfőbb alapítójának, mivel leginkább ő szedte rendszerbe a tanokat és ő tette népszerűvé a módszereiket. Később az iskola hatodik pátriárkája, Csancsan készített szövegmagyarázatokat Cse-ji műveihez.

Cse-ji elemezte és rendezte az ágamákat és a mahájána szútrákat rendszerbe (öt időszakra és nyolc típusú tanításra). Például több olyan alap tanítás és koncepció létezett a történelmi Buddha idejében is, amelyet az emberek többsége nem volt képes megérteni. Az ágamákon keresztül viszont lehetséges volt közvetíteni a végtelen bölcsességről szóló tanításokat. Az ezt követő tanítások a fejlettebb tanítványok számára készültek, hogy pontosabb képük legyen Buddha tanításairól. Cse-ji legfőbb tanításait a Lótusz szútra tartalmazza, amely szerinte a buddhista tanok legmagasabb szintézise.[10]

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Groner, Paul. Saicho : The Establishment of the Japanese Tendai School. University of Hawaii Press, 199–200. o. (2000). ISBN 0824823710 
  2. ↑ Snelling 1987, 154. o.
  3. ↑ Ziporyn 2004.
  4. ↑ a b c Groner, Paul. Saicho: The Establishment of the Japanese Tendai School. University of Hawaii Press, 248–256. o. (2000). ISBN 0824823710 
  5. ↑ Williams, Paul. Mahāyāna Buddhism: The Doctrinal Foundations. 2008. p. 162
  6. ↑ a b Luk, Charles. The Secrets of Chinese Meditation. 1964. p. 109
  7. ↑ Ng, Yu-kwan (1990). Chih-i and Madhyamika, dissertation, Hamilton, Ontario: McMaster University; p.1
  8. ↑ a b Luk, Charles. The Secrets of Chinese Meditation. 1964. p. 110
  9. ↑ 风穴寺与临济宗. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 25.)
  10. ↑ 論宋代天台宗山家、山外之爭

Források szerkesztés

  • Donner, Neal – Sudden and Gradual Intimately Conjoined: Chih-i's Tíen-t'ai View. In: Peter N. Gregory (szerk.), (1991), Sudden and Gradual. Approaches to Enlightenment in Chinese Thought, Delhi, Motilal Banarsidass Publishers Private Limited
  • Hua, Hsuan – The Shurangama Sutra, 1. kötet, 1977, Dharma Realm Buddhist Association
  • Hurvitz, Leon (1962). Chih-i (538–597): An Introduction to the Life and Ideas of a Chinese Buddhist Monk. Mélanges Chinois et Couddhiques XII, Bruxelles: Institut Belge des Hautes Études Chinoises
  • Katō Bunno, Tamura Yoshirō, Miyasaka Kōjirō (tr.), (1975 ). The Threefold Lotus Sutra: The Sutra of Innumerable Meanings; The Sutra of the Lotus Flower of the Wonderful Law; The Sutra of Meditation on the Bodhisattva Universal Virtue, Weatherhill & Kōsei Publishing, New York & Tōkyō (Rissho Kosaikai) PDF
  • Magnin, Paul – La vie et l'oeuvre de Huisi (515 – 577) : (les origines de la secte bouddhique chinoise du Tiantai), 1979, Paris: Adrien-Maisonneuve, ISBN 2-85539-066-4
  • Snelling, John – The Buddhist handbook. A Complete Guide to Buddhist Teaching and Practice, 1987, London, Century Paperbacks
  • Swanson, Paul L. (1989). Foundations of T'ien-T'ai Philosophy, Asian Humanities Press, California. ISBN 0-89581-919-8.
  • Ziporyn, Brook (2004). Tiantai School in . In Robert E. Buswell, Ed., Encyclopedia of Buddhism, New York, McMillan. ISBN 0-02-865910-4
  • Ziporyn, Brook – Being and ambiguity: philosophical experiments with Tiantai Buddhism, 2004, Illinois, OpenCourt, ISBN 978-0-8126-9542-7

Bibliográfia szerkesztés

  • Chen, Jinhua – Making and Remaking History: A Study of Tiantai Sectarian Historiography, 1999, International Institute for Buddhist Studies, Tokyo, ISBN 4906267432

Külső hivatkozások szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Tientaj&oldid=25649117”