Tisza József (joghallgató)

(1918-1938) joghallgató
(Tisza József szócikkből átirányítva)

Borosjenői és szegedi gróf Tisza József (Geszt, 1918. június 1.Békés, 1938. július 12.).

Tisza József
Született1918. június 1.
Geszt
Elhunyt1938. július 12. (20 évesen)
Békés
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaegyetemi vagy főiskolai hallgató
SablonWikidataSegítség

Tisza István egykori miniszterelnök unokája, ifj. Tisza István fia, anyja Sándor Jolán. Nevelő apja Rakovszky Iván (1885–1960) volt, akihez anyja első férje korai halálát követően néhány évvel később ment hozzá.

Keresztnevét keresztapjáról, Bölöny József országgyűlési képviselő nevéről kapta, aki a kolozsvári Nemzeti Színház intendánsa volt,[1] és aki feleségével közösen végrendeletében úgy határozott, hogy minden vagyonukat, a 3500 holdas szilaspusztai birtokot és negyvenszobás kastélyukat rengeteg műkinccsel, és nagyobb összegű készpénzvagyonukat Tisza Józsefre hagyják, ha felveszi a Bölöny nevet. Ha erre nem kerül sor, akkor a vagyon alapítványi formában a budapesti Nemzeti Színházra szállt volna.[2] A végrendeletet Bölönyék nevelt lánya megtámadta, végül egyezség született, hogy a vagyontárgyakat eladják, és Tisza József, a Nemzeti Színház, valamint nevelt lányuk Montbachné Bölöny Duci egyformán, egyharmad arányban részesülnek az összességében hárommillió pengőre becsült örökségből.[3][4] Tisza József a ráeső részről lemondott, így a Nemzeti Színház alapítványi tulajdonába ment át a biharugrai 3000 holdas, jól felszerelt gazdaság.[5]

1928–1931 között a Budapesti Református Főgimnáziumba járt,[6] ahol évente dicséretet kapott kiváló tanulmányi előmeneteléért.[7][8] Ezt követően 1936-ig a debreceni kollégiumban folytatta tanulmányait.[9] Mindvégig kiváló tanulmány eredményt mutatott fel, és részt vehetett 1936-ban a XIV. magyar ifjúsági szellemi olimpiászon,[10] ahol a magyar irodalmi versenyen a 3. helyen végzett.[11] Tanulmányait joghallgatóként folytatta, diplomáciai pályára készült.[12]

Írói próbálkozása is volt, Festett császár címen írt egyfelvonásos politikai drámát, amelyről Oláh Gábor, az országos nevű debreceni író és tanár is szép kritikát mondott.[13] A drámát a debreceni Csokonai-estélyen mutatták be nagy sikerrel.[14]

1938. július 12-én a Békésről Körösladány felé vezető úton halálos autóbalesetet szenvedett.[15][16] Július 14-én temették el, sírja a Tisza-család kriptájában van Geszten.[17] Reményik Sándor erdélyi költő verset írt halálára Feketén bólogat címmel.[18]

Jegyzetek szerkesztés

  1. (1930. november 18.) „Bölöny József meghalt”. Budapesti Hírlap 50 (263), 7. o.  
  2. (1934. október 14.) „Gróf Tisza-Bölöny József háromezer holdas öröksége”. Keleti Ujság 17 (235), 7. o.  
  3. (1935. szeptember 13.) „Megegyeztek Bölönyi József örökösei a szilaspusztai örökség fölött”. Erdélyi Lapok 4 (189), 6. o.  
  4. (1935. szeptember 15.) „Milliós örökséget kapott a Nemzeti Színház”. Ujság 11 (210), 19. o.  
  5. (1935. december 20.) „3000 holdas földbirtokot örökölt a Nemzeti Színház”. Az Est 26 (290), 12. o.  
  6. szerk.: Ravasz Árpád: A BUDAPESTI REFORMÁTUS GIMNÁZIUM értesítője AZ 1928—29. ISKOLAI ÉVRŐL, 31. o. (1929) 
  7. szerk.: Ravasz Árpád: Kiváló tanulásukért és jó magaviseletükért dicsérettel kitüntetett tanulók névsora, A BUDAPESTI REFORMÁTUS GIMNÁZIUM értesítője AZ 1929—30. ISKOLAI ÉVRŐL, 30. o. (1930) 
  8. szerk.: Ravasz Árpád: Kiváló tanulásukért és jó magaviseletükért dicsérettel kitüntetett tanulók névsora, A BUDAPESTI REFORMÁTUS GIMNÁZIUM értesítője AZ 1930—31. ISKOLAI ÉVRŐL, 30. o. (1931) 
  9. (1934. október 5.) „Meghalt Bölöny Józsefné, Nedecky Ferike”. Erdélyi Lapok 3 (208), 6. o.  
  10. (1936. május 26.) „XIV. magyar ifjúsági szellemi olimpiász”. Ujság 12 (120), 2. o.  
  11. (1936. június 7.) „Itt a tanulmányi verseny végleges és teljes eredménye!”. Nemzeti Ujság 18 (130), 12. o.  
  12. (1936. július 13.) „Borzalmas autókatasztrófa áldozata lett Tisza József gróf, Tisza István unokája”. Budapesti Hírlap 58 (155), 7. o.  
  13. (1936. január 11.) „Tisza István gróf unokája politikai drámát írt”. Magyarság 17 (8), 9. o.  
  14. (1936. január 12.) „Tisza József gróf színműve a debreceni Csokonai-estélyen”. Budapesti Hírlap 56 (9), 16. o.  
  15. (1938. július 13.) „Tisza István unokáját halálos autóbaleset érte”. Esti Kurir 16 (155), 5. o.  
  16. (1938. július 13.) „Autóbaleset áldozata lett Tisza István unokája”. 8 órai Ujság 24 (151), 1. o.  
  17. A Tisza-család kriptája Geszt. kosakaroly.hu. (Hozzáférés: 2020. augusztus 16.)
  18. Reményik Sánsor (1938. szeptember 1.). „Feketén bólogat – gróf Tisza István halálára”. Pásztortűz 24 (9), 449–450. o.