Főmenü megnyitása

A Titánia az Uránusz legnagyobb holdja és a 8. legnagyobb hold a Naprendszerben. William Herschel fedezte fel 1787-ben. Kifelé haladva a bolygótól a Titánia az Uránusz bolygó 17. holdja.

Titánia
A Titánia nagy fölbontású képen a Voyager–2 felvételén, amely 1986. január 24-én készült
A Titánia nagy fölbontású képen a Voyager–2 felvételén, amely 1986. január 24-én készült
Felfedezése
Felfedező William Herschel
Felfedezés ideje 1787. január 11.[1]
Névadó Titania
Alternatív nevek Uránusz III
Pályaadatok
Fél nagytengely 435 910 km[2]
Pálya excentricitása 0,0011[2]
Orbitális periódus 8,706234 n[2]
Inklináció 0,340° (az Uránusz egyenlítőjéhez)[2]
Központi égitest Uránusz
Fizikai tulajdonságok
Átlagos sugár 788,4 ± 0,6 km (0,1235 földsugár)[3]
Térfogat 2 065 000 000 km³
Tömeg 3,527 ± 0,09 x 1021 kg (0,0005908-szeres földtömeg)[4]
Átlagos sűrűség 1,711 ± 0,005 g/cm³[3]
Felszíni gravitáció az egyenlítőnél 0,38 m/s²
Szökési sebesség 0,773 km/s
Forgási periódus kötött (szinkron rotáció)[5]
Albedó 0,35 (geometrical),
0,17 (bond)[6]
Látszólagos fényesség 13,9[7]

Nevét Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékából, a Tündérkirálynőről kapta.

Az Uránusz négy holdját egyszerre fedezték föl és a Szentivánéji álom szereplőiről kaptak nevet: Titánia, Oberon, Ariel és Umbriel. Később, amikor a Voyager–2 fölfedezte az Uránusz gyűrűjét, több új Uránusz holdat is fölfedeztek, és ma 27 holdja ismert.

JellemzőiSzerkesztés

A Titánia érdekes hold. Felerészben jégből, felerészben szilikátos kőzetekből épül föl. A kőzetanyag alkotja a hold magját, a jéganyag a köpenyét és a felszínét. Valószínűleg egy folyadék öv is található az égitesten belül, a jeges tartományban. A Titánia felszíne viszonylag sötét, kissé vöröses színű. Ugyanolyan mértékben alakították külső tényezők, főleg becsapódások, mint belső tényezők, kriovulkanizmus. Számos becsapódási kráter borítja, a legnagyobb 326 km-es, de nincsen annyi rajta, mint a legkülső nagy holdon, az Oberon felszínén. A felszín anyagát az infravörös színkép alapján határozták meg. Vízjég és széndioxid-jég jelenlétét mutatták ki. Ma a hold felszínének mintegy 40%-a van föltérképezve a Voyager–2 1986. januári felvételei alapján.

FölfedezéseSzerkesztés

A Titániát William Herschel fedezte fel 1787. január 11-én az Oberonnal együtt. Az Arielt és az Umbrielt William Lassel fedezte fel 1851-ben.

ForrásokSzerkesztés

  1. Herschel, William, Sr. (1787). „An Account of the Discovery of Two Satellites Revolving Round the Georgian Planet”. Philosophical Transactions of the Royal Society of London 77, 125–129. o. DOI:10.1098/rstl.1787.0016.  
  2. a b c d Planetary Satellite Mean Orbital Parameters. Jet Propulsion Laboratory, California Institute of Technology. (Hozzáférés: 2009. október 6.)
  3. a b Widemann, T., Sicardy, B.; Dusser, R. et al. (2008). „Titania’s radius and an upper limit on its atmosphere from the September 8, 2001 stellar occultation” (PDF). Icarus 199, 458–476. o. DOI:10.1016/j.icarus.2008.09.011.  
  4. Jacobson, R.A., Campbell, J.K.; Taylor, A.H. and Synnott, S.P. (1992). „The masses of Uranus and its major satellites from Voyager tracking data and Earth based Uranian satellite data”. The Astronomical Journal 103 (6), 2068–78. o. DOI:10.1086/116211.  
  5. Smith, B.A., Soderblom, L.A.; Beebe, A. et al. (1986). „Voyager 2 in the Uranian System: Imaging Science Results”. Science 233, 97–102. o. DOI:10.1126/science.233.4759.43. PMID 17812889.  
  6. Karkoschka, Erich (2001). „Comprehensive Photometry of the Rings and 16 Satellites of Uranus with the Hubble Space Telescope”. Icarus 151, 51–68. o. DOI:10.1006/icar.2001.6596.  
  7. Newton, Bill, Teece, Philip. The guide to amateur astronomy. Cambridge University Press, 109. o. (1995. június 18.). ISBN 9780521444927