Főmenü megnyitása

A Tompox magyar progresszív rock együttest 2008 októberében Pócs Tamás basszusgitáros alapította. A zenekar neve is rá utal. A Tompox zenéje és hangszerelése eleinte a Solaris által kialakított egyedi hangzás folytatása volt. Lemezeiken önálló szerzeményekkel jelennek meg, míg a koncerteken régebben részben tribute bandként is zenéltek.

Tompox
Információk
Alapítva 2008.
Műfaj progresszív rock
Tagok

Balla Endre – billentyűs hangszerek
Elek István – szaxofon
Kovács Sára Dizna – fuvola
Mátyás Szabolcs – gitár
Pócs Tamás – basszusgitár
Szula Péter – dob

Vincze Beáta – ének


A Tompox weboldala

TörténeteSzerkesztés

ElőzményekSzerkesztés

A Tompox története 2006-ban kezdődött, amikor egy Müpa-beli Solaris-koncert után többen úgy döntöttek, hogy nem akarnak tovább rendszeresen koncertezni, ezért 2007-ben Pócs Tamás többek közt Barcsik Vali billentyűssel, Gömör László dobossal és Káptalan András gitárossal megalapította a Solaris Fusion nevű zenekart. Ezt a nevet később megváltoztatták Nostradamusra. Ezzel a zenekarral készült is egy nagylemez Testament címmel. Ezután 2008-ban Pócs Tamás átalakította a zenekart, és új tagokkal Tompox néven kezdett koncertezni.[1]

A Tompox zenekarSzerkesztés

A név úgy alakult ki, hogy Pócs Tamás külföldi tartózkodásainál tapasztalta, hogy angol nyelvterületen a legtöbben nem tudják kiejteni a „cs” betűt a Pócs névben, hanem „Pox”-nak ejtették. Így lett a zenekar neve Pócs Tamás nevéből Thomas Pox, azaz Tompox.[2] A zenekart a legendás hírű Solaris együttes egykori basszusgitárosa azért hívta életre, mert a rendszeres zenélést nemcsak a stúdióban, hanem a színpadon is folytatni akarta.

Az együttes 2008-ban kezdett koncertezni Budapesten és vidéken. Stílusában eleinte a Solarishoz hasonló, de egyéni hangzásra törekedtek. Instrumentális és vokális dalok egyaránt helyet kapnak repertoárjukon. Hosszú, koncepcionális és rövid tételek váltják egymást a lemezeken és a koncerteken. Fellépéseiken saját új szerzeményeik mellett régebben Solaris és King Crimson szerzemények is felcsendültek.[1] Énekesként közreműködött az évek során Gerdesits Ferenc is. Az instrumentális progresszív rock kompozíciókat fuvola, billentyűs hangszerek, gitár, basszusgitár, szaxofon és dob szólaltatják meg.

Eleinte az Óbudai Harisnyagyárban koncerteztek rendszeresen (Tompox-klub), majd többek között a Pecsa Café, a Backstage Pub, a Városligeti Sörsátor és számos vidéki klub is vendégül látta őket, később a Legenda Sörfőzde Center lett állandó helyszínük.

2019-ig három albumuk jelent meg. 2011-ben a Magyar Eklektika, 2013-ban pedig A nap sötét oldala (The Dark Side of the Sun) című. Ezek a lemezek a Periferic Records gondozásában jelentek meg.[3] A harmadik albumuk a zenekar saját kiadása. A 2019 áprilisában megjelent a Reinkarnáció (Reincarnation) lemezt a TMPX Media és a Periferic Records terjeszti.[4]

TagokSzerkesztés

  • Balla Endre – billentyűs hangszerek
  • Elek István – szaxofon[5]
  • Kovács Sára Dizna – fuvola
  • Mátyás Szabolcs – szólógitár[5]
  • Pócs Tamás Tompox – basszusgitár
  • Szula Péter – dobok, ütőhangszerek
Gyakori vendégek a koncerteken
Korábbi tagok
  • Földesi Péter – fuvola
  • Tasi Ádám – fuvola
  • Gerdesits Ferenc – ének[forrás?]
  • Berdár Gábor – gitár
  • Rózsa Zoltán – gitár
  • Kovács Attila – gitár
  • Kiss Zoltán – ének, gitár

DiszkográfiaSzerkesztés

  • Magyar Eklektika (2011)
  • A Nap sötét oldala (2013)[3]
  • Reinkarnáció (2019)[6]

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Dobbantó
  2. _Saci_
  3. a b Discogs
  4. Máry Szabó Eszter: Jutalomjáték, Pócs Tamás TOMPOX basszusgitáros, a TOMPOX Zenekar alapítója (Dallamív); Katolikus Rádió, katolikusradio.hu - 2019. április 25. (online hallgatható: katolikusradio.hu/archivum)
  5. a b Tompox. Koncert.hu
  6. Tompox: Reinkarnáció - Reincarnation. a YouTube-on a Tompox Zenekar YouTube csatornája - Közzététel: 2019. febr. 6.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés