Ukrajnai forgalmi rendszámok

az országban járművekre kiadott hatósági jelzések
(Ukrán forgalmi rendszámok szócikkből átirányítva)

Ukrajna az 1991-es függetlensége óta már a negyedik rendszámtábla típust használja.

Az EU-formátumhoz hasonló formátum ukrán bevezetése. Mind az EU, mind az ukrán formátum megfelel a közúti forgalomról szóló bécsi egyezménynek.

Az első rendszert 1992-ben vezették be - ez a szovjet rendszámkoncepción alapult, amelyet egy 1977-es szabvány szabályozott - és az új ukrán tartománynak megfelelő regionális kódokat már tartalmazta.

1993-ban jött a második rendszer ahol a rendszámtábla bal oldalát átalakították és a nemzeti zászló hozzáadásával rákerült az "UA" országkód.

1995-ben - a harmadik - egy teljesen új négy számjegyből álló rendszert vezetett be az ország, ahol a harmadik és a negyedik szám közötti kötőjelet kétbetűs utótaggal kombinált. Tartalmazott egy kétjegyű régiókódot is, amely a nemzeti zászló alatt található a tábla bal oldalán.

Annak érdekében, hogy a járművezetők a járművet külföldön használhassák, és hogy betarthassák a közúti forgalomról szóló bécsi egyezményt, az ukrán szokásos rendszámtáblák csak azokat a cirill betűket használják, ahol a karakterjel a római ábécé betűjéhez hasonlít így összesen 12 karaktert: A, B, E, I, K, M, H, O, P, C, T, X). 1995 előtt a "Я" karaktert is használták. Bizonyos típusú fekete háttér táblák teljesen cirill betűkkel használhatók.


A jelenlegi táblák formátuma XX-LLLL-XX mely tartalmaznak egy kétbetűs regionális előtagot, 4 számjegyet, majd egy kétbetűs soros utótagot. Az UA nemzetközi járműnyilvántartási kód a rendszámtábla bal oldalán van a nemzeti zászló színű sávban amely címerrel is rendelkezik. A rendszámtábla szabványos mérete: 520 mm x 112 mm. A háromsoros motorkerékpár rendszámának mérete: 220 mm x 174 mm. A kétsoros robogó rendszámának mérete: 140 mm és 114 mm.

A normál táblák kiadása a latin ábécé sorrendjében történik (AA, AB, AC, AE, AH, AI, AK, AM, AO, AP, AT, AX, BA, BB ...) és így tovább. A pótkocsik rendszámai normál tábláknak tűnnek, de egy "X” betűvel van kiegészítve, és fordított sorrendben adják ki őket (XX, XT, XP, XO ...)..és így tovább

Regionális kódok szerkesztés

 
Map of registration codes
2004-ig 2013-tól Régiók
AA KA Kijev
AB KB Vinnicjai terület
AC KC Volinyi terület
AE KE Dnyipropetrovszki terület
AH KH Donecki terület
AI KI Kijevi terület
AK KK Krími terület
AM KM Zsitomiri terület
AO KO Kárpátalja
AP KP Zaporizzsjai terület
AT KT Ivano-frankivszki terület
AX KX Harkivi terület
BA HA Kirovohradi terület
BB HB Luhanszki terület
BC HC Lvivi terület
BE HE Mikolajivi terület
BH HH Odesszai terület
BI HI Poltavai terület
BK HK Szolyvai járás
BM HM Szumi terület
BO HO Ternopili terület
BP HP állami
BT HT Herszoni terület
BX HX Hmelnickiji terület
CA IA Cserkaszi terület
CB IB Csernyihivi terület
CC IC katonai
CE IE Csernyivci terület
CH IH Szevasztopol
II országos

Egyedi rendszámok szerkesztés

 
egyedi rendszám

A 2007. óta egy rendelet szerint a hármas elülső nulla kombinációval vagy az azonos számjegyű kombinációkkal (kivéve a tiltott négyszeres nullát) magán személygépkocsik számára lehetővé tettlék az egyedi/saját rendszámokat az autókra. Ennek az ára 7500 és 20000 hrivnya között van. Az igénylők bármilyen még hozzá nem rendelt utótagot választhat a jármű regisztrációjának régiójában.

Kombináció ár, hrivnya
0001-0005; 0007-0009; 5555; 7777 20,000
1111; 2222; 3333; 4444; 8888; 9999 10,000
0006; 6666 7,500

Az egyedi rendszámtáblák igénylése előtt az autót előbb ellátják egy normál rendszámmal. Tilos a két rendszámtábla egyidejű használata, valamint az egyéni rendszámmal való külföldi utazás.

Az egyedi rendszám igénylők a Cirill ábécé vagy Római számírás között választhatnak a rendszám készítésekor. A karakteken kívül az igénylők bármilyen képet kiválaszthatnak melyet a rendszám jobb oldalán helyeznek el. Tilos bármilyen megkülönböztető vagy sértő mondatot használni továbbá bármilyen nemzeti, nyelvi, vallási vagy nemi meghatározás. Ezenkívül tilos még az állami hivatalos hatóságok neveinek és emblémáinak viselése és a külföldi államok valamint hivatalos hatóságok neveinek és emblémáinak használata.

Regionális kódok szerkesztés

 
korábbi rendszámok reg.kódokkal

A jelenlegi rendszer bevezetése után a régiók számkódjait használják néhány nem szabályos rendszámtáblán is , mint például az "ideiglenes" a "miniszteri" és az "egyedi" táblákon.

regionális számok karakter régió
01 КО, КР, PK Krími Autonóm Köztársaság
02 ВI, BT, BX Vinnicjai terület
03 ВК, ВМ, ВО Volinyi terület
04 АА, АВ, АЕ, АК, АН, AI, CM Dnyipropetrovszki terület
05 ЕА, ЕВ, ЕК, ЕН, ЕО, ЕС Donecki terület
06 ВА, ВВ, ВЕ Zsitomiri terület
07 РТ, РЕ, РА Kárpátalja
08 НА, НЕ, НО, НР, НС Zaporizzsjai terület
09 ІВ, ІС Ivano-frankivszki terület
10 КК, КМ, КХ Kijevi terület
11 КА, КВ, КЕ, КН, КІ, КТ, OO, II Kijev
12 ОМ, ОН, ОС Kirovohradi terület
13 АМ, АО, АР, АТ, АХ, IA Luhanszki terület
14 ТА, ТВ, ТН, ТС, TO, TT Lvivi terület
15 HI, НК, НТ Mikolajivi terület
16 ОА, ОВ, ОЕ, ОК Odesszai terület
17 СК, СН, СС Poltavai terület
18 РА, РВ, РО Rivnei terület
19 СА, СВ, СЕ Szumi terület
20 ТЕ, ТК, ТІ Ternopili terület
21 ХА, ХВ, ХК Harkivi terület
22 ХН, ХО Herszoni terület
23 ХМ, ХІ Hmelnickiji terület
24 МА, МВ, МЕ Cserkaszi terület
25 МК, ММ, МН Csernyihivi terület
26 МО, МР, МС Csernyivci terület
27 КС Szevasztopol
28 HH, II országos

Speciális rendszámok szerkesztés

Diplomata rendszám:

A jelenlegi diplomáciai táblák fekete-fehérek és minden kombináció a "D" betűvel kezdődik melyet hat számjegy követ D-XXX-XXX. A "D" betűt követő első háromjegyű kód jelöli a különböző országok nagykövetségeit 001-199-ig, 200-299-ig a nemzetközi szervezeteket, 300-399-ig pedig az országos konzuli hatóságokat jelölik. A következő három számjegy a sorszám. A korábbi diplomáciai táblák is érvényesek még, ezek színe fehér-piros volt.


Katonai és rendőrségi rendszámok:

A katonai rendszámok fehér alapon fekete karakterű , a rendőrségi rendszám fehér alapon kék karakterű míg az önkéntes katonai szervezeti rendszámok pedig fehér alapon sötétzöld karakterűek.


A Wikimédia Commons tartalmaz Ukrajnai forgalmi rendszámok témájú médiaállományokat.