Főmenü megnyitása

Ukrajna az Eurovíziós Dalfesztiválokon

Ukrajna eddig tizenöt alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon.

EuroUcrania.svg Ukrajna
Adatok
Műsorsugárzó UA PBC logo.svg
Nemzeti válogatók Vidbir (2016–2018, 2020)
belső kiválasztás (2003–2004, 2008 előadó)
nemzeti döntő (2005–2007 2008 dal, 2009–2014)
Részvételek
Részvételek 15 (15 döntő)
Először 2003
Legjobb eredmény 1. (2004, 2016)
Legrosszabb eredmény 24. (2017)
Összpontszám a döntőben 2004 óta 2355 (3.)
Külső hivatkozások
Honlap Az UA:PBC eurovíziós honlapja
Az STB eurovíziós honlapja
Ukrajna profilja a eurovision.tv-n

Az ukrán műsorsugárzó a Nacionalna Telekompanyija Ukrajini (NTU), amely 1993-ban lett tagja az Európai Műsorsugárzók Uniójának, és 2003-ban csatlakozott a versenyhez.

TörténeteSzerkesztés

 
Ruszlana Isztambulban (2004)
 
Verka Szergyucska Helsinkiben (2007)
 
Anyi Lorak Belgrádban (2008)

Évről évreSzerkesztés

Ukrajna 2003-ban vett részt először az Eurovíziós Dalversenyen, és az utóbbi évek egyik legsikeresebb országa lett.

Bár első alkalommal még csak a tizennegyedik helyen végeztek, már a második részvételük során nyerni tudtak, így a 2005-ös, ötvenedik versenynek Kijev adhatott otthont. A hazai rendezésű versenyen érték el addigi legrosszabb eredményüket, amikor a tizenkilencedik helyen zártak.

Ukrajna azon országok egyike, melyek eddig mindig továbbjutottak az elődöntőből, és az évek során összesen kilencszer végeztek a legjobb tíz között.

2015-ben úgy döntött az ukrán televízió, hogy anyagi okokból visszalép a versenytől. 2016-ban visszatértek, és megszerezték második győzelmüket. A 2017-es, hazai rendezésű versenyen azonban a 24. helyen végeztek - ez az ország eddigi legrosszabb eredménye. 2018-ban 17. helyen zártak. 2019-ben visszaléptek a versenytől a nemzeti döntő alatt kialakult konfliktus miatt.

NyelvhasználatSzerkesztés

A nyelvhasználatot korlátozó szabály 1999-ig volt érvényben, vagyis Ukrajna 2003-as debütálásakor már szabadon megválaszthatták az indulók, hogy milyen nyelvű dallal neveznek.

Az eddigi tizenöt ukrán versenydalból tizenegyet teljes egészében angol nyelven, kettőt angol és ukrán kevert nyelven, egyet angol és krími tatár kevert nyelven adtak elő, illetve 2007-es versenydaluk tartalmazott angol, német, ukrán, illetve orosz kifejezéseket is.

Nemzeti döntőSzerkesztés

Ukrajnában nem alakult ki hagyományos, minden évben megrendezett nemzeti válogató. Az ukrán induló kilétét vagy nemzeti döntő segítségével, vagy nemzeti döntő nélküli belső kiválasztással döntötték el. A legújabb nemzeti döntőjük a Vidbir nevet viseli, amely 2016 óta szolgál az ország eurovíziós előadójának és dalának megtalálásához.

Az első két indulót az ukrán tévé kérte fel a feladatra, azóta azonban minden évben tartottak nemzeti döntőt.

2005-ben a hazai induló kiválasztására egy nagyszabású nemzeti döntőt rendeztek. A válogató négy hónapon át tartott, és a döntőt tizenöt elődöntő előzte meg. A tizenkilenc döntős közül a nézők választották ki a győztest, telefonos szavazás segítségével.[1]

2006-ban egy lényegesen kisebb selejtező mellett döntöttek, három előadó közül a zsűri és a nézők közösen választottak.[2] 2007-ben, 2009-ben és 2010-ben hasonló lebonyolítású nemzeti döntőt rendeztek több előadó részvételével.[3] 2008-ban egy előadó énekelt több dalt, és azok közül választották ki az indulót.[4] Eredetileg 2010-ben is egy előadő, Vaszil Lazarovics részvételével rendezték a nemzeti válogatót, de az ukrán tévét ért kritika miatt egy új döntőt írtak ki, ekkor már húsz előadó részvételével.[5]

RésztvevőkSzerkesztés

Év Előadó Dal Magyar fordítás Döntő Pontszám Elődöntő Pontszám
2003 Alexander Ponomaryov Hasta la Vista Viszlát 14. 30 Nem volt elődöntő
2004 Ruslana Wild Dances Vad táncok 1. 280 2. 256
2005 GreenJolly Razom nasz bahato Együtt sokan vagyunk 19. 30 Automatikusan döntős
2006 Tina Karol Show Me Your Love Mutasd ki szerelmedet 7. 145 7. 146
2007 Verka Serdhuchka Dancing Lasha Tumbai Táncolás 2. 235 Automatikusan döntős
2008 Ani Lorak Shady Lady Gyanús hölgy 2. 230 1. 152
2009 Svetlana Loboda Be My Valentine! (Anti-Crisis Girl) Légy a szerelmem! (Válság-ellenes lány) 12. 76 6. 80
2010 Alyosha Sweet People Kedves emberek 10. 108 7. 77
2011 Mika Newton Angel Angyal 4. 159 6. 81
2012 Gaitana Be My Guest Légy a vendégem! 15. 65 8. 64
2013 Zlata Ognevich Gravity Gravitáció 3. 214 3. 140
2014 Mariya Yaremchuk Tick-Tock Tik-tak 6. 113 5. 118
2016 Jamala 1944 1. 534 2. 287
2017 O.Torvald Time Idő 24. 36 Automatikusan döntős
2018 MELOVIN Under the Ladder A létra alatt 17. 130 6. 179
2020

Szavazás (2003-2014)Szerkesztés

 
Szvitlana Loboda Moszkvában (2009)
 
Zlata Ohnevics Malmőben (2013)
 
Marija Jaremcsuk Koppenhágában (2014)
 
Jamala Stockholmban (2016)

Ukrajna a következő országoknak adta a legtöbb pontot:

# Ország Pont
1.   Oroszország 104
2.   Azerbajdzsán 65
3.   Moldova 49
4.   Örményország 44
5.   Grúzia 42

Ukrajna még sosem adott pontot a következő országoknak: Albánia, Csehország, Montenegró, San Marino.

Ukrajna a következő országoktól kapta a legtöbb pontot:

# Ország Pont
1.   Fehéroroszország 96
2.   Oroszország 83
3.   Lengyelország 82
4.   Moldova 80
5.   Lettország 71

Ukrajna minden résztvevő országtól kapott már legalább egy pontot.

Forrás:[6]

Megjegyzés: A táblázat csak a döntőbeli pontokat mutatja, és nem tartalmazza a 2004 óta megrendezett elődöntőkben adott, illetve kapott pontokat.

Szavazás (2016-2017)Szerkesztés

Ukrajna a következő országoknak adta a legtöbb pontot:

# Ország Pont
1.   Azerbajdzsán 23
2.   Fehéroroszország 20
  Portugália 20
3.   Belgium 16
  Moldova 16
4.   Litvánia 15
5.   Magyarország 14

Ukrajna a következő országoktól kapta a legtöbb pontot:

# Ország Pont
1.   Olaszország 29
2.   Azerbajdzsán 27
3.   Grúzia 26
  Lengyelország 26
4.   Izrael 24
  San Marino 24
5.   Lettország 22
  Moldova 22

Megjegyzés: A táblázat csak a 2016-ban bevezetett szavazási rendszerben kiosztott döntőbeli pontokat mutatja, és nem tartalmazza a 2004 óta megrendezett elődöntőkben adott, illetve kapott pontokat.

RendezésekSzerkesztés

HáttérSzerkesztés

Év Rendező UA:PBC kommentátor UA:PBC szakkomentátor STB kommentátor Pontbejelentő
2003   Riga Dmytro Kryzhanivskyi Pavlo Shylko Nem volt Lyudmyla Hariv
2004   Isztambul Rodion Pryntsevsky Nem volt Pavlo Shylko
2005   Kijev Yaroslav Chornenkyi Maria Orlova
2006   Athén Pavlo Shylko Igor Posypaiko
2007   Helsinki Timur Miroshnychenko Kateryna Osadcha
2008   Belgrád Kateryna Osadcha
2009   Moszkva
2010   Oslo Iryna Zhuravska
2011   Düsseldorf Tetyana Terekhova Ruslana
2012   Baku Oleksiy Matias
2013   Malmö
2014   Koppenhága Zlata Ognevich
2015   Bécs Nem vettek részt
2016   Stockholm Verka Serduchka
2017   Kijev Andrii Horodyskyi Zlata Ognevich
2018   Lisszabon Timur Miroshnychenko Mariya Yaremchuk (első elődöntő)
Alyosha (második elődöntő)
Jamala (döntő)
Serhiy Prytula Nata Zhyzhchenko
2019   Tel-Aviv Nem volt Nem vettek részt
2020   Rotterdam n. a. n. a. n. a. n. a.

DíjakSzerkesztés

Marcel Bezençon-díjSzerkesztés

Kategória Év Előadó Dal Zeneszerző(k)
Szöveg / zene
Eredmény az Eurovízión Helyszín
Helyezés Pontszám
Sajtódíj 2007 Verka Serduchka Dancing Lasha Tumbai Andriy Danylko 2. 235   Finnország, Helsinki
Művészeti díj 2004 Ruslana Wild Dances Ruslana Lyzhychko és Oleksandr Ksenofontov 1. 280   Törökország, Isztambul
2008 Ani Lorak Shady Lady Karen Kavaleryan, Philipp Kirkorov és Dimitris Kontopoulos 2. 230   Szerbia, Belgrád
2016 Jamala 1944 Jamala és Art Antonyan 1. 534   Svédország, Stockholm

ESC Radio AwardsSzerkesztés

Kategória Év Előadó Dal Eredmény az Eurovízión Helyszín
Helyezés Pontszám
Legjobb női előadó 2008 Ani Lorak Shady Lady 2. 230   Szerbia, Belgrád

Lásd mégSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  1. 2005-ös ukrán nemzeti döntő. natfinals.50webs.com. (Hozzáférés: 2009. június 21.)
  2. 2006-os ukrán nemzeti döntő. natfinals.50webs.com. (Hozzáférés: 2009. június 21.)
  3. 2007-es ukrán nemzeti döntő. natfinals.50webs.com. (Hozzáférés: 2009. június 21.)
  4. 2008-as ukrán nemzeti döntő. natfinals.50webs.com. (Hozzáférés: 2009. június 21.)
  5. 2010-es ukrán nemzeti döntő. natfinals.50webs.com. [2010. június 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. május 29.)
  6. Ukrajna által adott és kapott pontok (2003-2012). EurovisionRecords. (Hozzáférés: 2009. június 21.)[halott link]

Külső hivatkozásokSzerkesztés