Ungerleider Mór

(1872–1955) magyar üzletember, filmproducer

Ungerleider Mór (Mezőlaborc, 1872. január 18.Budapest, 1955. április 20.) magyar üzletember, filmgyáros, moziigazgató, producer, a magyar filmipar megalapítója.

Ungerleider Mór
Született1872. január 18.
Mezőlaborc
Elhunyt1955. április 20. (83 évesen)
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
SírhelyeKozma utcai izraelita temető (3 jobb parcella, 68. sor, 19. sírhely)

A Wikimédia Commons tartalmaz Ungerleider Mór témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Ungerleider Mór 1872-ben született a Zemplén vármegyei Laborcréven, Ungerleider Márk és Blum Rozália fiaként. Unokaöccsei Roboz Imre, a Vígszínház igazgatója és Roboz Aladár, a Sascha Filmvállalat budapesti igazgatója voltak. Pályáját kávéháztulajdonosként kezdte. 1898-ban kezdett a Rákóczi úti Velence Kávéházban rendszeres filmvetítéseket tartani társtulajdonosával, Neumann Józseffel együtt, majd több önálló mozgóképszínházat nyitott.[2][3]

1908-ban Mozgófénykép Híradó néven szakmai folyóiratot alapított, és ugyanebben az évben Neumann Józseffel, 700 000 korona alaptőkével megalapították a Projectograph mozgófénykép és gépgyár részvénytársaságot is, melynek vezérigazgatója lett. Megszerezték a legnagyobb külföldi filmgyárak magyarországi képviseletét, illetve filmszínházak szervezésével és berendezésével is foglalkoztak.[2] A cég tulajdonai voltak a népszerű Apolló és Royal Apolló mozik. Előbb rövid ismeretterjesztő filmeket, humoros jeleneteket, éneklő képeket, rekonstruált híradókat gyártottak, majd 1912-től kezdve játékfilmeket és filmszkeccseket is készítettek.[3]

1915-ben Janovics Jenővel társultak, így létrejött a Proja filmvállalat. Ungerleider támogatta a kolozsvári filmgyártást és forgalmazta Janovics filmjeit. 1917-ben megalapította a „Phönix” filmgyár részvénytársaságot, melynek igazgatóságában Ungerleider mellett Weitzenfeld Lajos és Roboz Imre foglaltak helyet, a cég főrendezője Kertész Mihály lett. A vállalat megvásárolta a Kino-Riport laboratóriumát, műtermét és felszereléseit, és 1917-től 1918-ig számos játékfilmet forgattak.  A Projectograph vállalat 1946-ban szűnt meg.[3]

A Kozma utcai izraelita temetőben nyugszik.

Felesége 1920-tól Glänczer Janka volt.[3] 1955-ben hunyt el Budapesten.

  1. PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. június 21.)
  2. a b Ungerleider Mór | Magyar életrajzi lexikon | Kézikönyvtár. www.arcanum.com. (Hozzáférés: 2022. augusztus 13.)
  3. a b c d Ungerleider Mór. www.hangosfilm.hu. (Hozzáférés: 2022. augusztus 13.)