Vághidas

Trencsén városrésze Szlovákiában

Vághidas (1899-ig Isztebnik, szlovákul: Istebnik) Trencsén városrésze Szlovákiában a Trencséni kerület Trencséni járásában.

Fekvése szerkesztés

Trencsén központjától északra a Vág jobb partján fekszik.

Története szerkesztés

1208-ban "Stipnic" néven említik először. 1245-ben Vassich-folyó, Scindna hely, Debeli erdő, Ztebnuk forrása nevű határhelyeit említik. Lakói egykor mezőgazdasággal, később gyümölcstermesztéssel foglalkoztak. A középkorban a gróf Cseszneky családé volt, de 1679-ben már a nyitrai püspökség birtoka volt. Templomát 1789-ben építették. 1883-ban megépült a zsolnai vasútvonal, mely a községet is bekapcsolta a vasúti forgalomba, önálló vasútállomása lett.

Vályi András szerint "ISZTEBNIK. Tót falu Trentsén Várm. földes Ura a’ Nyitrai Püspökség, lakosai katolikusok, fekszik Trentsénhez nem meszsze, Orechonak filiája, földgye termékeny, legelője, fája van, piatzozása közel."[1]

Fényes Elek szerint " Isztebnik, tót falu, Trencsén vmegyében: 203 kath., 5 zsidó lak. F. u. a nyitrai püspök."[2]

1920 előtt Trencsén vármegye Trencséni járásához tartozott. 1960-ban előbb Diósfaluhoz, majd 1972-ben vele együtt Trencsénhez csatolták.

Népessége szerkesztés

1880-ban 258 lakosából 4 magyar, 25 német és 214 szlovák anyanyelvű volt. Ebből 229 római katolikus, 21 izraelita és 8 evangélikus vallású volt.

1890-ben 271 lakosából 6 magyar, 17 német és 246 szlovák anyanyelvű volt. Ebből 254 római katolikus, 12 izraelita és 5 evangélikus vallású volt.

1900-ban 370 lakosából 42 magyar, 34 német és 292 szlovák anyanyelvű volt. Ebből 352 római katolikus, 13 izraelita és 5 evangélikus vallású volt.

1910-ben 350 lakosából 48 magyar, 9 német és 291 szlovák anyanyelvű volt. Ebből 333 római katolikus, 12 izraelita és 5 evangélikus vallású volt.

1921-ben 383 lakosából 14 magyar, 365 csehszlovák és 4 külföldi volt. Ebből 366 római katolikus, 1 református, 4 izraelita és 12 evangélikus vallású volt.

1930-ban 450 lakosából 6 magyar, 2 német és 442 csehszlovák volt. Ebből 421 római katolikus, 5 izraelita, 22 evangélikus és 2 egyéb vallású volt.

Lakosainak száma: 1.099 (2006)

Nevezetességei szerkesztés

  • Római katolikus temploma 1789-ben épült.

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

  • Ján Minárech: Dejiny obcí Istebník, Orechové a Žabinec 1208-1969

Külső hivatkozások szerkesztés