Várnagy Zoltán (színművész)

(1960–1996) magyar színész

Várnagy Zoltán (Pécs, 1960. október 3.Budapest, 1996. január 4.) magyar színész.

Várnagy Zoltán
SzületettNagy Zoltán József
1960. október 3.
Pécs
Elhunyt1996. január 4. (35 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaszínész
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Főiskola (–1985)

SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

Pécsen született 1960. október 3-án. Érettségi után fényképésztanuló lett. Másodszorra sikerült a felvételije a főiskolán. 1985-ben diplomázott színészként a Színház- és Filmművészeti Főiskolán: Kállai Ferenc, Szirtes Tamás és Sztankay István osztályában. Erről így nyilatkozott:

Sokat adtak nekünk, mindegyikük más-más stílussal ismertetett meg bennünket. Szirtes Tamásnál főleg Shakespeare-művekkel, Kállai Ferencnél orosz klasszikusokkal, Sztankay Istvánnál pedig magyar vígjátékokkal foglalkoztunk.[1]

Először a Veszprémi Petőfi Színház szerződtette. 1991-től a Pécsi Nemzeti Színház művésze volt. Prózai és zenés darabokban egyaránt játszott. Utolsó szerepe az Óz című musical Gyáva oroszlánja volt, a Vígszínházban. 1995. december 25-én egy délutáni előadáson a színpadon rosszul lett, és tíz nappal később meghalt.[2] 35 éves volt.

Fontosabb színházi szerepei szerkesztés

Filmek, tv szerkesztés

  • Bevégezetlen ragozás (1985)
  • Linda (sorozat) Pop pokol című rész (1986)
  • Férfi és nő (1986)
  • Cikász és a halló pálmák (1990)
  • Família Kft. (sorozat) A szentpénz című rész (1991)
  • 40 Millió (1994)...Bálna
  • A körtvélyesi csíny (1995)...Levinczy, fiskális
  • Sztracsatella

Jegyzetek szerkesztés

  1. Pesti Műsor XXXIV. évfolyam 24. szám 1985. június 12-19. 31. oldal Végzősök -Várnagy Zoltán
  2. http://nol.hu/kultura/kutvolgyi-erzsebet-most-is-boszorkanyt-jatszik-1571929

Források szerkesztés

További információk szerkesztés