Főmenü megnyitása

Végh György

költő, író, műfordító, 1919-82

Végh György, (Áporka, 1919. augusztus 31.Budapest, 1982. szeptember 7.), magyar költő, író, műfordító. A nyugatosok egyik szinte elfeledett tagja.

Végh György
A Szép versek című antológiában. (Balla Demeter fotója, 1973.)
A Szép versek című antológiában. (Balla Demeter fotója, 1973.)
Élete
Született 1919. augusztus 31.
Áporka, magyar
Elhunyt 1982. szeptember 7. (63 évesen)
Budapest, magyar
Nemzetiség magyar
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) vers, mese
Első műve Havas éjszakák (versek, Budapest, 1941)
Az irodalom valójában síron túli kézfogásokból áll.

ÉleteSzerkesztés

Budapesten érettségizett a Tavaszmező utcai gimnáziumban. A Gaál Béla Filmiskolában folytatta tanulmányait.

A Szép Szónál ismerkedett meg Horváth Béla költővel, az ő közvetítésével jelent meg nyomtatásban első verse a Pesti Naplóban. Just Béla segítségével került a Vigilia írói közé.

1941-ben jelent meg első verseskötete: a Havas éjszakák (Budapest). Ezek után két prózakötetet adott ki. Főleg műfordításokból élt. A Modern Orfeusz, (1960) című kötete ezeknek gazdag válogatása. Halálával nagyjából egyidőben jelent meg önéletrajzi regénytrilógiája, még később összegyűjtött verseinek kötete és memoárregénye, A gonosz angyal (Budapest, 1986).

Számos mese és gyermekvers szerzője volt.

MűveiSzerkesztés

  • Havas éjszakák (versek, Budapest, 1941)
  • Auguste Corbeille csudálatos kalandjai (kisregény, Budapest, 1942)
  • Auguste Corbeille és a halál (elbeszélés, Budapest, 1942)
  • Nevesincs (mese, Budapest, 1942)
  • Csillagos királylány (mese felnőtteknek, Budapest, 1943)
  • Mese a Zöld Disznóról (Budapest, 1943)
  • Viharok jönnek (versek, Budapest, 1943)
  • Eszter könyve (versek, Budapest, 1946)
  • Pillangós őszök (versek, Budapest, 1946)
  • Puli Pali kalandjai (mese, Budapest, 1947)
  • Játékos ifjúság (versek, Budapest, 1948)
  • Vakarcs úrfi (mese, Budapest, 1948)
  • Szemfüles könyv (verses képeskönyv, Budapest, 1949)
  • Mostoha éveim (regényes önéletrajz, Budapest, 1958)
  • Modern Orfeusz (válogatott műfordítások, Budapest, 1960)
  • A majomkirály (mesék, Budapest, 1963)
  • Pacsaji csalafinta kalandjai (mese, Budapest, 1964)
  • Futyuri mint detektív (meseregény, Budapest, 1968)
  • 1 kutya, 2 cica (meseregények, Budapest, 1973)
  • Két őszi csillag (versek, Budapest, 1973)
  • A Nyugalmazott Elefánt Úr Birodalma (meseregény, Budapest, 1975)
  • Don Makarémó, egy kulcslyukon keresztül (meseregény, Budapest, 1978)
  • Puliszka és Juliska Plömplöm királynál (mesék, Budapest, 1979)
  • Mostoha éveim – A garabonciás diák – Eszter (önéletrajzi regény-trilógia, Budapest, 1981)
  • Összegyűjtött versei (Budapest, 1984)
  • Muzsika Zsuzsika meséi (gyermekregény, Budapest, 1986)
  • A gonosz angyal (memoár, Budapest, 1986)
  • Kleofás, a didergő kis tojás; Móra, Bp., 1992
  • Őszi akvarell. Összegyűjtött versek; Argumentum, Bp., 1994
  • Három csöndes őzikéről; Tóth-M., Bp., 1996
  • Képtelen képes ABC; Ulpius-ház, Bp., 2010
  • A kéményseprő hóember; Pagony, Bp., 2011
  • Képtelen képes ABC; Móra Kiadó, Bp, 2016
  • Don Makarémó, egy kulcslyukon keresztül; meseregény, Móra Kiadó, Bp, 2018
  • A Nyugalmazott Elefánt Úr Birodalma; meseregény, Móra Kiadó, Bp, 2019

Összegyüjtött verseiSzerkesztés

Összegyüjtött versei

SzakirodalomSzerkesztés

Tűz Tamás: Pillangós őszök. Végh György versei. Sorsunk 1943. szeptember

ForrásokSzerkesztés

A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Végh György témában.


További információkSzerkesztés