Vértes Imre (gyógyszerész)

(1905–1985) magyar gyógyszerész

Vértes Imre, Widder (Debrecen, 1905. április 12.[2]Budapest, 1986. július 16.) gyógyszerész.

Vértes Imre
SzületettWidder Imre
1905. április 12.[1]
Debrecen
Elhunyt1986. július 16. (81 évesen)[1]
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
SzüleiWidder Sámuel
Frisch Róza
Foglalkozásagyógyszerész
SírhelyeFarkasréti temető
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Widder Sámuel (1876–1913)[3] pénzintézeti pénztáros, bankigazgató és Frisch Róza harmadik gyermekeként született zsidó családban. A nagykárolyi Kegyes-Tanítórendek Vezetése Alatt Álló Római Katolikus Főgimnáziumban érettségizett. Tanulmányait Strasbourgban folytatta, ahol 1927-ben gyógyszerészi, 1928-ban gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett, majd visszatért Nagykárolyba, ahol 1942-ig gyakorolta hivatását. 1942-ben a frontra került, s a következő évben átszökött a szovjet csapatokhoz és a magyar partizánszázad parancsnoka lett. 1945. április 1-től kinevezték tartalékos gyógyszerészügyi századossá.[4] Ugyanebben az évben felvették a magyar hadsereg hivatásos állományába. 1946. március 1-jén őrnagyi rangjából alezredessé léptették elő.[5] A következő év júliusában ezredes lett. 1951–1953-ban a Hadtörténeti Levéltár parancsnoka volt, azonban a szovjet mintára előkészített cionista per kiszemelt katonai fővádlottjaként letartóztatták, majd koholt vádak miatt két évet börtönben töltött.[6] 1956-ban rehabilitálták és átmenetileg egy gyógyszertárban helyezkedett el. 1956 és 1967 júniusa között a Fővárosi Tanács Gyógyszertári Központjában előbb szakelőadóként, majd főgyógyszerészként és a központ igazgatójaként dolgozott. 1960-tól 1968-ig betöltötte a Magyar Gyógyszerészeti Társaság alelnöki tisztségét. 1958-tól Genfben az ENSZ Kábítószer Bizottságának a Magyar Népköztársaság képviselője volt, illetve a Nemzetközi Kábítószer Ellenőrző Testület tagja.

A Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra.

Díjai, elismerései szerkesztés

  • Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozata (1948)
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1948)
  • Az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban Németország Fölött Aratott Győzelemért érdemérem (1948)
  • Szocialista Hazáért Érdemrend
  • Kiváló gyógyszerész (1960)

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b Vértes Imre, http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC16241/16709.htm
  2. Születési bejegyzése a debreceni polgári születési akv. 822/1905. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. április 29.)
  3. Widder Sámuel halotti bejegyzése a debreceni polgári halotti akv. 474/1913. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. április 29.)
  4. Gyógyszerészügyi százados”, Honvédségi Közlöny, 1945. május 15., 55. oldal (Hozzáférés: 2021. május 1.) 
  5. Alezredes”, Honvédségi Közlöny, 1946. április 1., 84. oldal (Hozzáférés: 2021. május 1.) 
  6. Schubert Katalin. „Katonasorsok - Párhuzamos életrajzok”, Honvédségi Szemle, 1996. április 20., 88. oldal (Hozzáférés: 2021. május 1.) 

Források szerkesztés