Vajda György (történész)

(1908–1981) magyar-francia történész, iszlámkutató

Vajda György, külföldön Georges Vajda (Budapest, 1908. november 18.[5]Párizs, 1981. október 7.) arabista, hebraista történész, eszmetörténész, egyetemi tanár. Felvett neve Georges Arié Yehouda Vajda.

Vajda György
(Georges Vajda)
Született 1908. november 18.[1][2]
Budapest[3]
Elhunyt 1981. október 7. (72 évesen)[1][4][2]
Párizs
Állampolgársága
Gyermekei Sarah Vajda
Foglalkozása
  • iszlámkutató
  • történész
  • hebraista
  • judaista
  • arabista
Iskolái École pratique des hautes études (–1931)
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Vajda (Weisz) Henrik (1880–1933) magánhivatalnok, kereskedő és Weisz Amália (1887–?) gyermekeként született zsidó családban.[6] Közép- és felsőfokú tanulmányait az Országos Rabbiképző Intézet növendékeként kezdte, ahol Blau Lajos és Heller Bernát előadásait hallgatta, míg a Budapesti Tudományegyetemen a keleti tanulmányokba való bevezetést Németh Gyulától kapta.

1928-ban Párizsba utazott, ahol a Séminaire Israélite hallgatója lett, s végleg letelepedett az országban. 1931-ben lépett tanári pályára korábbi iskolájában, s ugyanebben az évben megkapta a francia állampolgárságot. 1933-ban csatlakozott a Revue des Études Juives folyóirat szerkesztőbizottságához. 1937-től az École pratique des hautes études előadójaként dolgozott. Megszakítással tanított az intézményben, miután a második világháború alatt Le Chambon-sur-Lignon-ba menekült. 1940 és 1944 között latint és görögöt tanított a településen található École Nouvelle Cévenole-ben. 1940-ben fölvették az Institut de Recherche et ďHistoire des Textes intézményébe, miközben a Bibliotheque Nationale kézirattárában dolgozott.

1954 és 1979 között az École Pratique des Hautes Etude tanulmányi igazgatója lett. 1970-ben kinevezték az Université de la Sorbonne Nouvelle professzorává.

Kutatásai révén a zsidó-arab kapcsolatok legrangosabb tudósává vált. Szövegkiadásaival, fordításaival, monográfiáival nagymértékben vitte előre a karaizmus, a középkori zsidó és arab filozófia, valamint a kabbala kutatását. Művei nagyrészt máig kiadatlanok, csak kéziratos formában hozzáférhetők.[7]

Főbb művei szerkesztés

  • Introduction à la pensée juive du Moyen Âge (Paris, 1947)
  • La théologie ascétique de Bahya ibn Paqüda (Paris, 1947)
  • Index general des manuscrits arabes musulmans de la Bibliothèque Nationale (Paris, 1953)
  • Juda ben Nissim ibn Malka, philosophe juif marocain (Paris, 1954)
  • L'amour de Dieu dans la théologie juive du Moyen Age (Paris, 1957)
  • Isaac Albalag, averroiste juif, traducteur et annotateur ďal- Ghazali (Paris, 1960)
  • Recherches sur al philosophie et le kabbale dans la pensée ju ive du Moyen Âge (Paris-La Haye, 1962)
  • Le Commentaire ďEzra de Gerone sur le Cantique. des Cantiques (1970)

Magyarul szerkesztés

  • Kutatások a filozófiáról és a kabbaláról a középkori zsidó gondolkodásban; ford. Saly Noémi; Logos, Bp., 2000 (Historia diaspora)
  • Bevezetés a középkori zsidó gondolkodásba; ford. Saly Noémi; Logos, Bp., 2002 (Historia diaspora)

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés