Vajna Ádám

(1994–) magyar költő

Vajna Ádám (Budapest, 1994. július 20. –) magyar költő.

Vajna Ádám
Született1994július 20. (29 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaköltő, szerkesztő, műfordító
IskoláiEötvös Loránd Tudományegyetem (2013–)
Kitüntetései

SablonWikidataSegítség

Élete és munkássága szerkesztés

Középiskolai tanulmányait a Hévízi Bibó István Gimnáziumban végezte. 2013-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának skandinavisztika szakos hallgatója, 2019-től ugyanitt doktorandusz.

2014 óta publikál, első verseskötetét 2018-ban Oda címmel a Scolar Kiadó adta ki a Scolar L!ve című sorozatában.[1] A könyv 2018-ban bekerült a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj hármas shortlistjére,[2] 2019-ben pedig elnyerte a legjobb magyar nyelvű első verseskötetnek járó Makói Medáliák-díjat,[3] illetve megkapta az Írók Boltja Könyvösztöndíját líra kategóriában.[4] 2020-ban Babits Mihály műfordítói ösztöndíjat kapott a norvég költő, Tor Ulven Det tålmodige (Türelem) című kötetének lefordítására.[5] 2021-ben elnyerte a Salvatore Quasimodo Költőverseny különdíját. [6]

2018-tól a Hévíz folyóirat munkatársa,[7] az Észak skandinavisztikai folyóirat és a Versum szerkesztője.[8]

Művei szerkesztés

Fordításai szerkesztés

Díjai szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Ezeket a könyveket várjuk ősszel - 4. - Litera | Az irodalmi portál. www.litera.hu. (Hozzáférés: 2018. október 4.)
  2. Megvan a Horváth Péter-ösztöndíj 2018-as három jelöltje - Litera | Az irodalmi portál. www.litera.hu. (Hozzáférés: 2018. november 24.)
  3. Jeneit és Vajnát díjazzák a költészet napján (magyar nyelven). KULTer.hu. (Hozzáférés: 2019. április 17.)
  4. Népszava: Átadták az Írók Boltja Könyvösztöndíját (magyar nyelven). nepszava.hu. (Hozzáférés: 2019. szeptember 21.)
  5. Babits Mihály műfordítói ösztöndíj (2020) nyertes pályázatai (angol nyelven). PLF. (Hozzáférés: 2020. augusztus 6.)
  6. Megrendezik a Quasimodo költőverseny díjkiosztó gáláját / PRAE.HU - a művészeti portál (magyar nyelven). PRAE.HU - a művészeti portál. (Hozzáférés: 2021. szeptember 19.)
  7. A Hévíz folyóirat vezetőváltás után is a bevált úton jár | ZAOL”, ZAOL. [2018. október 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. október 4.) (hu-HU nyelvű) 
  8. Megújul a Versum! - Litera | Az irodalmi portál. www.litera.hu. (Hozzáférés: 2018. október 4.)
  9. Tamás Gáspár Miklós és Markó Béla is az idei Baumgarten-emlékdíjasok között (magyar nyelven). 24.hu, 2022. január 16. (Hozzáférés: 2022. június 30.)
  10. Vonnák Diána és Vajna Ádám a Mastercard® – Alkotótárs ösztöndíj győztesei (magyar nyelven). Könyves magazin. (Hozzáférés: 2022. június 30.)