Valódi levéltetűfélék

rovarcsalád

A valódi levéltetűfélék (valódi levéltetvek, Aphididea) a rovarok (Insecta) osztályában és a félfedelesszárnyúak (Hemiptera) rendjébe sorolt levéltetvek (Aphidoidea) öregcsaládjának névadó családja.

Valódi levéltetűfélék
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Altörzs: Hatlábúak (Hexapoda)
Osztály: Rovarok (Insecta)
Csoport: Dicondylia
Alosztály: Szárnyas rovarok (Pterygota)
Csoport: Metapterygota
Alosztályág: Újszárnyúak (Neoptera)
Csoport: Eumetabola
Csoport: Egyszerűsödött szárnyas rovarok (Paraneoptera)
Öregrend: Condylognatha
Rend: Félfedelesszárnyúak (Hemiptera)
Alrend: Növénytetvek (Sternorrhyncha)
Öregcsalád: Levéltetvek (Aphidoidea)
Család: Aphididea
Latreille, 1802
Típusnem
Aphis
L., 1758
Alcsaládok, nemek

szövegben

Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Valódi levéltetűfélék témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Valódi levéltetűfélék témájú kategóriát.

Származásuk, elterjedésük

szerkesztés

Kozmopolita taxon; fajai megtalálhatók mindenütt, ahol edényes növények élnek. Magyarországon több mint hetven fajuk károsítja a lombos-, illetve tűleveleket.[1]

A 2020-as évek elejéig több mint 4000 fajukat írták le; közülük mintegy 1350-et Észak-Amerikából (Greelace).

Magyarországon honos fajaik

szerkesztés

Magyarországon több száz fajukat ismerjük: pusztán a különböző juhar fajokon (Acer spp.) 34 fajuk szívogat. [2]

A legismertebb hazai fajok:[3]

1. Aphidinae alcsalád:


2. Calaphidinae alcsalád

3. Eriosomatinae alcsalád

4. Lachninae alcsalád

További fajok:

Megjelenésük, felépítésük

szerkesztés

Hosszuk általában 2–3 milliméter, de néhány fajuk nagyobb ennél. Minden fajnak van szárnyas (két pár szárnnyal) és szárnyatlan alakja is — ennek szaporodásuk ciklusában van jelentősége.

Testük puha, körte alakú. Többnyire zöldek vagy sárgák, de vannak sötétebb fajok is, a vöröstől a feketéig. Apróságuk és rejtőszínük miatt a magányos tetveket nehéz lenne észrevenni, de többnyire csoportosan táplálkoznak, ami megkönnyíti észlelésüket.

Szalmaszerű szájszervük szúró-szívó. Az antennájuk (csápjuk) öt vagy hat szakaszból áll; az utolsó szegmens vékony zászlóval végződik (Greelace)-

Potrohukból egy pár, kipufogócsőhöz hasonló nyúlvány áll ki.

Életmódjuk, élőhelyük

szerkesztés

Növényi floémszövetekkel táplálkoznak — a cukros folyadékokat szívják ki a gazdanövény szállítószöveteiből. Hogy tűszerű szájszervüket megvédjék a sérülésektől, olyan folyadékot választanak ki, amely védőhüvellyé keményedik; csak ezután kezdenek szívogatni. A floémnedv sok cukrot tartalmaz, de kevés benne a nitrogén. Ezért sokkal több nedvet szívnak ki, mint amennyit ténylegesen hasznosítanak. A fölösleget édes (sok cukrot tartalmazó) váladék formájában választják ki — ez a mézharmat, aminek csöppjei növény felületén vagy lecseppenve száradnak be. A mézharmatot számos rovar gyűjtögeti — ilyenek például a hangyák és a darazsak. Egyes hangyák nemcsak gyűjtik a mézharmatot, de csiklandozva „fejik” is a tetveket. Sok hangyafaj szimbiózisra lép velük: őrzik tetveket, gondoskodnak fiasításukról stb (Greelace).

A legfiatalabb leveleket, a legpuhább hajtásvégeket kedvelik. Szívásuk nyomán a levél bepödrődik, a hajtás elsatnyul, a termés deformálódik, a levél megsárgul, elhal, lehullik (Agrofórum).

Többnyire különösebb rendszer nélküli csoportokban élnek; a legtöbb faj egy-két tápnövényre specializálódik. Vannak azonban szélsőségesen polifág fajok is, mint például a hazánkban is sokat károsító zöld őszibarack-levéltetű (Myzus persicae), amelynek több mint 400 gazdanövénye van.[4] A többgazdás fajok fő gazdanövényükön (jellemzően gyümölcstermő növényeken) telelnek. Tavasszal néhány nemzedékük is ezeken károsít, majd átvonulnak nyári tápnövényeikre (főleg lágyszárú növényekre). A gyümölcsfélékre ősszel, peterakás céljából települnek vissza.[5]

A puha és lassú rovarok lévén sok ragadozó faj vadászik rájuk. Ezek ellen részben passzívan (a növényről lepottyanva), részben aktívan védekeznek: egyrészt rúgva, másrészt a potrohcsöveikből kinyomott viaszos lipidekkel vagy feromonokkal — előbbiek a támadó szájszervének eltömésére szolgálnak, utóbbiak elriasztásukra (Greelace).

Sok növénybetegséget terjesztenek, így például vírusokat (vírusvektorok). Levéltetvek terjesztik a csonthéjasok legelterjedtebb betegségét okozó szilva-himlővírust (PPV) vagy a lágyszárú zöldség- és dísznövények legismertebb vírusát, az uborka-mozaikvírust (CMV)[6]

Szaporodásuk

szerkesztés

Petéik telelnek át. A tavasszal kikelő első nemzedék szárnyas; ezek a környék tápnövényeit megszállva és azokon ivarosan szaporodva gondoskodnak a faj terjesztéséről. Az utánuk következő, szűznemzéssel létrehozott nemzedékek szárnyatlanok. Némelyik fajnak nyár végén egy második szárnyas nemzedéke is kifejlődik; ezek másik tápnövényre települnek át (Agrofórum).

Rendszertani felosztásuk

szerkesztés

A családot mintegy két tucatnyi recens alcsaládra és alcsaládba sorolatlan, kihalt nemre bontják.

Alcsaládok:

Kihalt nemek: