Valerij Nyikolajevics Csernyecov

Valerij Nyikolajevics Csernyecov (oroszul: Валерий Николаевич Чернецов; Moszkva, 1905. március 17. – Moszkva, 1970. március 29.) orosz tudós, a finnugor régészet és néprajz kiemelkedő alakja. Az Ob-vidék északi népeinek, főként az obi-ugorok történetének, valamint az uráli sziklarajzok kutatója.

Valerij Nyikolajevics Csernyecov
Született 1905. március 17.
Moszkva
Elhunyt 1970. március 29. (65 évesen)
Moszkva
Állampolgársága
Foglalkozása
  • régész
  • etnológus
Iskolái The Faculty of Geography and Geoecology
Kitüntetései Munka Vörös Zászló érdemrendje

ÉleteSzerkesztés

Moszkvában, építész családjában született. A moszkvai elektrotechnikai főiskolán rádiótechnikus szakképesítést szerzett. 1923–1925 között rádiótechnikusként részt vett az Északi-Urálban felméréseket végző geodéziai expedíció munkájában. Ez alapvetően maghatározta további életútját. Ekkor került kapcsolatba az obi-ugorokkal: a hantikkal (osztjákok) és a manysikkal (vogulok), megismerte életmódjukat. Foglalkozni kezdett az Északi- és a Középső-Urál népeinek történetével, hagyományos kultúrájával. 1925-ben négy hónapot töltött a Lozva folyó menti manysik között, megtanulta nyelvüket.

1925-ben a Leningrádi Állami Egyetem néprajz szakos hallgatója lett, ott szerzett diplomát 1930-ban. 1930–1935 között a leningrádi Északi Népek Intézete munkatársa volt, ezt követően az Antropológiai és Néprajzi Múzeum Szibéria-osztályának tudományos munkatársa, majd vezetője. „Az Ob-vidék történetének főbb korszakai az őskortól az i. sz. 10. századig” címmel készített disszeretációját 1942-ben védte meg. 1940-ben Moszkvába költözött és élete végéig tudományos munkatársa maradt a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Néprajzi Intézetének. Felesége, Vanda Joszifovna Mosinszkaja régész volt, több közösen készített munkájuk jelent meg.

MunkásságaSzerkesztés

Pedagógiai munkássága az 1930-as évek elején kezdődött, a Leningrádi Herzen Tanárképző Főiskola asszisztenseként, majd docensként néprajzot és manysi nyelvet adott elő, aspiránsok vezető tanára volt. A világháborút követően a szibériai népek történetéről, néprajzáról és folklórjáról tartott előadásokat a Moszkvai Állami Egyetemen.

Az Északi Népek Intézetében a manysi írásbeliség megteremtésén dolgozott. Részt vett a manysi abécé, az első manysi ábécéskönyv elkészítésében (1932), társszerzőként manysi nyelvtant írt (1933), közreműködött egy orosz-manysi szótár szerkesztésében, meséket, folklórszövegeket jelentetett meg (Vogul mesék 1935).

A terepen folytatott munkálatok során felkereste a Lozva, az Északi-Szoszva, a Konda folyók mentén élő manysik és az alsó-Ob vidéki hantik csoportjait, nagy mennyiségű néprajzi anyagot gyűjtött, tanulmányozta nyelvüket, hiedelemvilágukat. Az 1930-as évek közepén személyesen figyelhette meg és részletesen leírta a manysik medveünnepét.[1]

Feleségével együtt régészeti kutatásokat végzett különböző nyugat-szibériai helyszíneken. Egyebek mellett 1946-ban megvizsgálták az Uszty-Polujban (ma Szalehard város része) már korábban feltárt régészeti lelőhelyet,[2] 1949-ben az Om folyó partján felfedezett egykori település maradványait, munkájuk eredményeit számos tanulmányban publikálták. Az 1950-es évektől az Urálban található sziklarajzok tudományos vizsgálata állt tevékenysége középpontjában. Elemezte és összegezte a témában addig ismertté vált összes leírást, adatot is, és kutatási eredményeit két kötetben adta közre (1964, 1971).

Régészeti vizsgálódásai alapján megkísérelte rekonstruálni a finnugor (uráli) népek őstörténetét. Valószínűsítette, hogy az ugorok elődeinek ősi szálláshelyei az Urál szibériai oldalán lehettek. Ez a megállapítása ellentétben állt a korábbi felfogással, mely szerint a finnugor őshaza az Uráltól nyugatra helyezkedett el.[3] Megállapításait többen kételkedve fogadták, a magyar kutatók közül pl. László Gyula, mások viszont lényegében elfogadták.

Halála után teljes kézirati hagyatéka a Tomszki Állami Egyetemhez került; felesége halála (1980) után a tudós házaspár könyvtárát szintén az egyetem könyvtára kapta meg. Csernyecov néprajzi megfigyeléseit tartalmazó naplóiból, jegyzeteiből N. V. Lukina állított össze kötetet „Nyugat-Szibéria néprajzának forrásai” címmel (Tomszk, 1987).

MunkáibólSzerkesztés

  • Древняя история Нижнего Приобья. (Az alsó Ob-vidék őstörténete; társszerző V. I. Mosinszkaja, 1953)
  • В поисках древней родины угорских народов (Az ugor népek őshazájának nyomában; társszerző V. I. Mosinszkaja, 1954)
  • Нижнее Приобье в I тыс. нашей эры (Az alsó Ob-vidék az i. sz. első évezredben; 1957)
  • Наскальные изображения Урала (Az uráli sziklarajzok; 1964, 1971)
  • Представление о душе у обских угров (Az obi-ugorok hiedelmei a lélekről; 1959)
  • Этнокультурные ареалы в лесной и субарктической зонах Евразии в эпоху неолита (Etnokulturális területek Eurázsia erdős és szubarktikus öveiben az újkőkor idején; 1973)
  • К вопросу о месте и времени формирования Уральской (финно-угоро-самодийской) общности (Az uráli (finnugor és szamojéd) közösség kialakulása helyének és idejének kérdéséről (Nemzetközi Finnugor Kongresszus, Budapest, 1960).

MagyarulSzerkesztés

  • Asszony-unokája. Vogul népmesék. Artturi Kannisto, Munkácsi Bernát, V. N. Csernyecov gyűjtése alapján; vál., ford., utószó, jegyz. Gulya János; Európa, Bp., 1959 (Népek meséi)

JegyzetekSzerkesztés

  1. Tömöry Márta: A bábos fenomén – a drámatörténetben és napjaink gyakorlatában (pdf), 2005. (Hozzáférés: 2010. május 6.)[halott link]
  2. Uszty-Poluj (orosz nyelven). Az Orosz Tudományos Akadémia Antropológiai és Néprajzi Múzeuma, 2004. [2010. december 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. május 6.)
  3. Hoppál Mihály. A szibériai sziklarajzok és az uráli népek mitológiája, in. A. P. Okladnyikov/A. I. Martinov Szibériai sziklarajzok, Corvina Kiadó, 7-9 oldal. o. (1983). ISBN 963-13-1535-5 

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés