Varga Edit (műsorvezető)

magyar televíziós szerkesztő, műsorvezető

Varga Edit (Salgótarján, 1975. december 11. –) magyar televíziós szerkesztő, műsorvezető, korábban rádiós szerkesztő-műsorvezető. Több MTVA-s műsor, többek között a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató háziasszonya.

Varga Edit
Született 1975. december 11. (44 éves)
Salgótarján
Állampolgársága magyar
Élettárs Kóka János
Foglalkozása műsorvezető

ÉleteSzerkesztés

Két lánytestvére van, egy nővére és egy húga.[1] Gyermekkorát szülővárosában töltötte. Hat évig zongorázott édesanyja hatására, aki szerint a zenei tudás az alapműveltség része. Néptáncegyüttesben is fellépett.

Gimnáziumi tanulmányait a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban és a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumban végezte, mindkét iskolában irodalom-dráma tagozaton. 1995-től a székesfehérvári Kodolányi János Egyetem kommunikáció szakára járt, majd 1999 és 2001 között a JATE BTK kommunikáció szakát is elvégezte.

Rövid ideig a Naplónál volt gyakornok, 2000–2001-ben a Budapest Radiónál, majd 2001–2002-ben a Radio Deejay-nél hírszerkesztő, 2001-től 2004-ig pedig a GTS Datanet Kft. pr-menedzsere, sajtóreferense volt.

2002-ben jelentkezett és több száz jelölt közül harmadmagával felvették bemondónak, így televíziós pályafutása 2003 januárjában indult a Magyar Televízióban. Volt a Jelentés című magazinműsorban, majd egy európai uniós, játékos műsorban is. 2004 júniusától pedig, amikor D. Tóth Kriszta brüsszeli tudósító lett, az ő helyére került az esti Híradóba, ahol kiválasztották Pálffy István mellé műsorvezetőnek. Később a Mindentudás Egyeteme és az A Nagy Könyv háziasszonya is volt. 2006-ban átigazolt a Duna Televízióhoz, ahol a Híradó mellett több műsorban dolgozott. Belénessy Csaba hívására 2011 tavasza óta ismét az m1 képernyőjén látható, a Híradó, majd 2014-től a Virtuózok és a Játék határok nélkül műsorvezetőjeként.

2015-ben írója és szerkesztője volt a Virtuózok című interjúkötetnek, ami CD-melléklettel a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg.[2][3][4]

Első férjétől ikrei születtek, Levente és Gellért (2009).[5] Második férje Kóka János, volt gazdasági és közlekedési miniszter. Közös gyermekük: Dániel (2016).

Általa vezetett műsorokSzerkesztés

  • Esti Híradó
  • Mindentudás Egyeteme
  • A Nagy Könyv
  • Híradó (Duna Televízió)
  • Balatoni nyár (Kautzky Armand műsorvezetőtársaként)
  • Virtuózok
  • Játék határok nélkül

JegyzetekSzerkesztés

  1. Kire ütött ez a gyerek?, Ridikül magazin, - 2015. március 18.
  2. LA: Ösztöndíj a kis virtuózoknak. fidelio.hu, 2015. február 4. (Hozzáférés: 2016. április 15.)
  3. Virtuózok. holnapkiado.hu. (Hozzáférés: 2016. április 15.)
  4. Virtuózok - CD melléklettel (Lugosi Dániel Ali) Holnap Kiadó, 2015, bookline.hu (hozzáférés: 2016. április 15.)
  5. Nemcsak Hollywoodban érkeznek kettesével a babák, január végén megszülettek Varga Edit ikrei is! Archiválva 2016. április 24-i dátummal a Wayback Machine-ben, kiskegyed.blikk.hu - 2009. február 9.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés