Varga Gábor (színművész)

(1981–) magyar színész
(Varga Gábor (színész) szócikkből átirányítva)

Varga Gábor (Budapest, 1981. március 7. –) magyar színész, szinkronszínész.

Varga Gábor
Életrajzi adatok
Született1981március 7. (43 éves)
Budapest
Származásmagyar
IskoláiPesti Magyar Színiakadémia

Varga Gábor IMDb-adatlapja
PORT.hu-adatlap
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

A Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakközépiskola dráma tagozatán 1998-ban végzett. Már középiskola évei alatt, 1995 - 1999 között a Pinceszínház előadásaiban játszott. Színi tanulmányait 1999-től a Nemzeti Színiakadémián folytatta, ahol 2001-ben végzett Huszár László - Sipos Imre osztályában. 2001 - 2007 között, hat éven át a Soproni Petőfi Színház társulatának tagja volt. 2007 őszétől pedig szabadfoglalkozású színművész.

Fellépett a Gózon Gyula Kamaraszínház, az Egervári Várszínház, a Karinthy Színház és a Pesti Magyar Színház előadásaiban. Színházi pályafutása során, többek közt olyan rendezők produkcióiban játszott, mint Iglódi István, Tordy Géza, Szilágyi Tibor, Csiszár Imre, Ács János, Forgách András, Korcsmáros György, Almási-Tóth András, Meczner János, Málnay Levente, Molnár György, Merő Béla, Karinthy Márton és Guelmino Sándor.

A színházi feladatai mellett, az egyik legtöbbet foglalkoztatott fiatal szinkronszínész egyike. Több kiváló művész az ő hangján szólal meg, többek közt a Szívek szállodája, a Parti nyomozók, a McLeod lányai, a Bostoni halottkémek, A hatodik kapocs, a Kutyaszorítóban, A szerelem rabjai, az Édes, drága titkaink, a Célkeresztben című filmekben, sorozatokban, de számos animációs rajzfilmben is szinkronizál. A Sport TV csatornáinak, valamint a Best FM csatornahangja. A BroadTest YouTube csatorna egyik volt tagja.

Színházi és filmszerepek szerkesztés

Színház szerkesztés

Filmek szerkesztés

Sorozatbeli szinkronszerepek szerkesztés

Cím Szerep Színész
Címlapsztori (Ugly Betty) Daniel Meade Eric Mabius
Doktor House Dr. James Wilson Robert Sean Leonard (3. hang)
Gyilkos számok Colby Granger Dylan Bruno
A korona hercege Csongdzso koreai király Lee Seo Jin
"L" Tim Haspel Eric Mabius
Banshee Lucas Hood Antony Starr
Parti nyomozók Mick Barrett Rick Springfield
Szívek szállodája Zack Van Gerbig Todd Lowe
Vámpírnaplók Stefan Salvatore Paul Wesley
Firefly Capt. Malcolm 'Mal' Reynolds Nathan Fillion (2. hang)
24 Adam Kaufman Zachary Quinto
Fekete tükör Liam Toby Kebbell
McLeod lányai Marcus Turner Matt Passmore
Bostoni halottkémek Dr. Peter Winslow Ivan Sergei (TV2)
Smallville Jonathan Kent John Schneider (3. hang)
Száguldó vipera Sherman Catlet J. Downing
A hatodik kapocs Carlos Jay Hernandez
Ed Dr. Michael "Mike" Burton Josh Randall (2. hang)
Vámpír akták Henry Fitzroy Kyle Schmid
Kutyaszorítóban Leroy Ryan Sands
Kötelező ítélet Jim Steele Anson Mount
A szerelem rabjai Ernesto 'Tango' Salinas Pepe Monje
Édes, drága titkaink Freddy Mason Daniel Cosgrove
Sentinel – Az őrszem James Ellison, nyomozó Richard Burgi (2. hang)
Célkeresztben Raphael Ramirez Cristián de la Fuente
Az áruló Daniel Von Sirak Ismael La Rosa
90210 Ryan Matthews Ryan Eggold
Hazudj, ha tudsz! Eli Loker Brendan Hines
Minden lében négy kanál Michael Westen Jeffrey Donovan
Chuck Devon 'Captain Awesome' Woodcomb Ryan McPartli
Alice új élete Mathieu Lerois Alexandre Thibault
A hős alakulat PFC Lew 'Chuckler' Juergens Josh Helman
Értelem és érzelem Willoughby Dominic Cooper
Benne vagyok a bandában Derek Jupiter John Steve Valantine
A hátrahagyottak  Kevin Garvey Justin Theroux
Quantum Leap – Az időutazó Al Calavicci Dean Stockwell (3. hang)
Lazy Town Sportacus Magnus Scheving
Az élet csajos oldala Oleg Johnathan Kite
Ki vagy, doki? (A szökevény menyasszony) Lance Bennett (Don Gilet)
Ki vagy, doki? (A varázslóinas/A boszorkány segédje) Sarff kolónia Jami Reid-Quarrell
The Walking Dead Shane Walsh Jon Bernthal
Revolution Miles Matheson Billy Burke
Soy Luna Miguel Valente David Murí
Poldark Ross Poldark Aidan Turner
Magnum Thomas Magnum Jay Hernandez
Szulejmán Nico Okan Yalabık
Rex felügyelő Lorenzo Fabbri Kaspar Capparoni
Halálos fegyver Martin Riggs Clayne Crawford
NCIS: New Orleans Christopher Lasalle Lucas Black
Koronás sas III. Kázmér lengyel király Mateusz Król
A Térség (The Expanse) James Holden Steven Strait
A Mandalóri Din Djarin / A Mandalóri Pedro Pascal
Boba Fett könyve Din Djarin / A Mandalóri Pedro Pascal
A kígyók úrnője Maran Burak Deniz

Anime/Rajzfilmszinkronok szerkesztés

Cím Karakterszerep
Asterix és a vikingek (mozifilm) Bögyörix
Black Jack (mozifilm) Black Jack (Kuro Hazama)
Bleach Grimmjow Jaegerjaquez
Blood+ Haji
Chrno Crusade Duke Duffau
A Cleveland-show Cleveland Brown Junior
Digimonszelídítők Renamon (1.hang)
Én kicsi pónim – Varázslatos barátság Prince Blueblood
Firka Villa Kandisznó
Full Metal Panic! Kurz Weber
Full Metal Panic? Fumoffu Kurz Weber
InuYasha 4. - A vörösen lángoló Haurai sziget (mozifilm) Sesshoumaru
Lego Nexo Knights Lance Richmond
Méz és lóhere Yamazaki Kazushi
Monsuno Johnny Ace
Ninja Scroll (mozifilm) Hanza
Penge Stan (8. epizód)
Slayers: Try Sirius
Star Wars: Lázadók Bail Prestor Organa Szenátor
Totál Dráma Sziget
Totál Dráma Akció
Totál Dráma Világturné
Totál Dráma – A sziget fellázad
Totál Dráma: All-Stars
Duncan
Transformers: Prime Rachet
Vadmacska kommandó Sardon
Medvetesók Grizz
Csoda Kitty Frown Mester
Chima Legendái Cragger
The Batman Batman (2.szinkron)
Batman és Harley Quinn
Batman: A gyilkos tréfa
Batman: Az elfajzott
Batman Kétarc ellen
Batman

Filmszinkron szerepek szerkesztés

Cím Szerep Színész
A beavatott Négyes (Tobias Eaton) Theo James
A lázadó Négyes (Tobias Eaton) Theo James
Machete gyilkol El Camaleón Antonio Banderas
Justin, a lovag hőse Sir Clorex Antonio Banderas
Tini titánok Blood Testvér John DiMaggio
A bőr amelyben élek Robert Ledgard Antonio Banderas
A másik férfi Ralph Antonio Banderas
Férfit látok álmaiban Greg Antonio Banderas
Igaz történet Christian Longo James Franco
Agydopping naplók Stephen Elliot James Franco
A majom Harry Walker James Franco
Annapolis - Ahol a hősök születnek Jake Huard James Franco
Camille - Egy halhatatlan szerelem története Silas Parker James Franco
Ali G - Indahouse Ali G Sasha Baron Cohen
Hoki - koki Doug Glatt Seann William Scott
Ütős csapat Gary Houseman Seann William Scott
Becstelen brigantyk Aldo Raine hadnagy Brad Pitt
12 év rabszolgaság Samuel Bass Brad Pitt
Cannibal Inferno Kevin Hall Michael Sopkiw
Dolan és a Cadillac Jimmy Dolan Christian Slater
Dr Parnassus és a képzelet birodalma Tony Heath Ledger
Az elsüllyedt város kincse (film) Jack Kubiak Ian Somerhalder
Árnyékból a fényre Rick Vin Diesel
Harag Pete Binkowski Jim Parrack
Csúcsformában 3. Kenji Hiroyuki Sanada
A folyó Tom Garvey Mel Gibson
Jó tanácsok bankrablóknak Degepse Terry Crews
Bedrótozva Luke Gibson Cuba Gooding Jr.
Pokoli édenkert Nick Timothy Olyphant
A dögös és a dög Johann Wulrich Johann Urb
Non - Stop Jack Hammond Anson Mount
Transzcendens Anderson Cillian Murphy
Veszélyzóna Berringer Andreas Apergi
Jane Austen magánélete Tom Lefroy James McAvoy
Érzelmek tengerében Clayton Boone Bredan Fraser
Mozdulatlan túsz Joe Wesley Snipes
A kiütés B.J. Jon Bernthal

Jegyzetek szerkesztés

  1. Archivált másolat. [2022. augusztus 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. augusztus 23.)

Források szerkesztés