Főmenü megnyitása

A varjúhájfélék (Crassulaceae) a kétszikűek (Magnoliopsida) közé tartozó kőtörőfű-virágúak (Saxifragales) rendjének egyik családja több mint 1300 fajjal.

Infobox info icon.svg
Varjúhájfélék
Borsos varjúháj (Izland, sziklagyep)
Borsos varjúháj (Izland, sziklagyep)
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots)
Csoport: Core eudicots
Rend: Kőtörőfű-virágúak (Saxifragales)
Család: Varjúhájfélék (Crassulaceae)
J. St.-Hil.
alcsaládok
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Varjúhájfélék témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Varjúhájfélék témájú kategóriát.

Elterjedésük, élőhelyükSzerkesztés

Az ausztrál és az antarktikus flórabirodalom kivételével az egész Földön elterjedtek – több fajukat már Ausztráliába is betelepítették. A család legtöbb faja pozsgás – ezeket többnyire arid éghajlaton találhatjuk; a legtöbbet Dél-Afrikában, Mexikóban és a Földközi-tenger térségében.

Megjelenésük, felépítésükSzerkesztés

Lágyszárúak vagy félcserjék. A fajok elsöprő többsége levélszukkulens pozsgás; a Cotyledon nemzetségben a szár is húsos. Változatos alakú leveleik gyakran átellenesek, vagy levélrózsában állnak a száron, netán tőrózsában nőnek. Virágukban a csészelevelek, szirmok, a két körben lévő porzók és a termőlevelek száma megegyezik. Kétivarú, aktinomorf, rendszerint apró, bogvirágzatokban nyíló virágaik tengelye gyakran tányérszerűen kiszélesedik. A termőlevelek alapja összenő. Néhány faj virágának a szirmai összenőttek – ilyenek a korallvirágformák és egyes köldökfűformák. A termés makkocska, tüsző, tüszőcsokor, ritkábban tok.

Életmódjuk, termőhelyükSzerkesztés

Nagy elterjedési területük környezeti igénytelenségüknek és alkalmazkodó képességüknek köszönhető. Nemcsak a pozsgás növények hagyományos élőhelyein (a száraz szubtrópusokon és trópusokon) fordulnak elő, de a mérsékelt égöv nagy részén, még az időlegesen fagyos területeken is. Meglepően vizes élőhelyeken is megélnek, de a sós talajt nem viselik el.[1]

Különlegességük, hogy a család számos faja elevenszülő (vivipar) növény: ezek a levél szélén, illetve a hengeres levél csúcsán járulékos (adventív) rügyekből gyökeres hajtásokat növesztenek, és azokból, ha kedvező talajra hullanak, új növények fejlődnek.

A nehéz életkörülményekhez a róluk elnevezett CAM-anyagcserével („crassulacean acid metabolism”) alkalmazkodnak: a szén-dioxidot éjszaka, almasav formájában kötik meg, és ebből napközben, zárt gázcserenyílásokkal (sztómákkal) építik fel a szénhidrátokat.

FelhasználásukSzerkesztés

A család számos pozsgás nemzetségét dísznövényként termesztik. Néhány faj gyógyhatású (Sempervivum tectorumfülfű).

Rendszertani felosztásukSzerkesztés

A család több ezer faját rendkívül különféleképpen tagolják kisebb egységekre. Egyes rendszerezők hat alcsaládra bontják 38 nemzetséggel:

Az USA mezőgazdasági minisztériuma által pártolt GRIN növényrendszertanban mindössze két alcsaládot:

különböztetnek meg, utóbbit azonban tovább egységekre tagolják. Ebben a felosztásban az alcsalád két nemzetségcsoportja:

Az egyes nemzetségek besorolása ebben a rendszerben:

1. majomfaformák:

2. korallvirágformák :

3. varjúhájak:

4. Telephiinae:

JegyzetekSzerkesztés

  1. Zdeněk Ježek, Libor Kunte: Pozsgás növények enciklopédiája. Ventus Libro Kiadó, Budapest, 2007. ISBN 978-963-9701-30-4, p. 89.

ForrásokSzerkesztés