Vendel Miklós
Vendel Miklós (1943-ig Vendl Miklós) (Sopron, 1896. október 8. – Sopron, 1977. február 7.) Kossuth-díjas magyar geológus, petrográfus, geokémikus, hidrológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Legjelentősebb tudományos eredményeit a kőzetalkotó ásványok és ércek geokémiai, genetikai és teleptani kutatásai során érte el. Közel négy évtizeden keresztül (1923–1959) volt a soproni bányamérnökképzés meghatározó alakja, az ásványföldtani és teleptani tanszékek vezetője.
Vendel Miklós (1943-ig Vendl Miklós) | |
Életrajzi adatok | |
Született | 1896. október 8. Sopron |
Elhunyt | 1977. február 7. (80 évesen) Sopron |
Születési neve | Vendl Miklós |
Ismeretes mint |
|
Iskolái | |
Felsőoktatási intézmény | Budapesti Tudományegyetem (1919) |
Pályafutása | |
Szakterület | geológia |
Kutatási terület | teleptan, kőzettan, geokémia, hidrológia |
Tudományos fokozat | bölcsészdoktor (1920) |
Munkahelyek | |
Pázmány Péter Tudományegyetem, Budapest | gyakornok (1919–20), tanársegéd (1920–23) |
Magyar Királyi Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola és utódintézményei, Sopron | ny. rk. főiskolai tanár (1923–26), ny. r. főiskolai tanár (1926–34), ny. r. egyetemi tanár (1934–59) |
Bányászati Kutatóintézet, Sopron | tudományos főmunkatárs (1961–65), osztályvezető (1965–72), tudományos tanácsadó (1972–77) |
Más munkahelyek | Központi Bányászati Múzeum, Sopron (igazgató, 1967–70) |
Szakmai kitüntetések | |
Kossuth-díj (1951) | |
Akadémiai tagság | levelező tag (1933), rendes tag (1943) |
Vendl Aladár (1886–1971) geológus, petrográfus, akadémikus és Vendl Mária (1890–1945) mineralógus, krisztallográfus öccse. Mária nővére révén Dudich Endre (1895–1971) zoológus, entomológus, akadémikus sógora, Dudich Endre (1934) geológus nagybátyja. 1943-ban vitézi címet kapott, ekkor magyarosította a családnevét.
Életútja szerkesztés
Eötvös-kollégistaként 1914-től végezte felsőfokú tanulmányait a Budapesti Tudományegyetemen. Időközben az első világháború olasz frontján teljesített katonai szolgálatot, melynek során az egyik isonzói csatában megsebesült, s végül leszereléséig nyolc hadi kitüntetésben részesült. 1919-ben fejezte be az egyetemet természetrajz–vegytan szakos tanári képesítéssel, majd 1919–1920-ban az egyetem ásvány- és kőzettani tanszékének gyakornoka volt. 1920-ban kőzettani tárgyú értekezésével bölcsészdoktori oklevelét is megszerezte, ekkor Mauritz Béla tanársegédjévé léptették elő, s 1923-ig oktatott a fővárosi egyetemen.
1923-ban lehetősége nyílt visszatérni szülővárosába, amikor a Sopronra költöztetett Magyar Királyi Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola ásványföldtani tanszékének nyilvános rendkívüli tanárává nevezték ki. A fővárostól sem szakadt el egészen: 1925-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem kőzettani magántanára lett. 1926-tól már nyilvános rendes tanári címmel vezette a soproni tanszéken folyó oktatómunkát egészen 1959-ig. Katedráját akkor is megtarthatta, amikor a soproni főiskola 1934-ben a budapesti Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem bánya-, kohó- és erdőmérnöki kara, majd 1949-ben a miskolci Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem bánya- és földmérnöki kara lett. Időközben 1941-ben átvette a Vitális István távozásával megüresedő földtani és telepismeret-tani tanszék vezetését. Egyidejűleg 1937–1938-ban a kar dékáni tisztét is betöltötte.
1959-ben a bányamérnökképzés megszűnt Sopronban, s a teleptani tanszéket is áthelyezték Miskolcra. Vendel ekkor lemondott egyetemi tanári állásáról, és rövid ideig a Nehézipari Minisztérium csoportvezető főmérnöke volt, majd 1961-ben kinevezték a soproni Bányászati Kutatóintézet petrográfiai osztályának tudományos főmunkatársává. 1965-ben az osztály vezetőjévé lépett elő, mely tisztséget 1972-es nyugdíjazásáig betöltötte, azt követően pedig az intézet tudományos tanácsadója volt. Ezzel párhuzamosan 1967-től 1970-ig látta el az igazgatói feladatokat a soproni Központi Bányászati Múzeum élén.
Munkássága szerkesztés
Munkássága a földtan számos területére kiterjedt, de a legjelentősebb eredményeket teleptani és kőzettani kutatásaival érte el. Behatóan foglalkozott a kőzetalkotó ásványok, az agyagásványok, a bauxit- és bentonittelepek, a neogén kárpáti érctartomány szerkezeti felépítésével, genezisével és geokémiájával, az ércképződés és a magmás kristályosodás folyamataival. Tanulmányozta és tökéletesítette a kőzetmeghatározás módszertanát. Számos terepmunkát végzett Magyarország területén, és részletesen feltárta Sopron környékének földtani viszonyait.
Hidrológiai kutatásai elsősorban Sopron környékének hidrogeológiájára irányultak, de foglalkozott a karszt- és ásványvizek kémiai vizsgálatával és a karsztvízbetörések elleni bányaművelési védekezés módszereivel is. Kisházi Péterrel közösen az 1960-as években felismerték a termálkarsztvíz alááramlásának jelenségét, amivel hozzájárultak a hévizes források pontosabb lokalizálásához.
Előszeretettel foglalkozott analitikai eszközök és módszerek tökéletesítésével, így például nevéhez fűződik a Vendel-féle szedimentációs mérleg, az iszapolókészülékek egyfajta változatának megépítése, valamint a szemcseméret-eloszlás vizsgálatára alkalmas, általa léckettős-vetítésnek elnevezett eljárás kidolgozása. Könyvei és egyetemi jegyzetei, módszertani áttekintései mellett közel kétszáz szakcikke, tanulmánya jelent meg. Tervbe vette Magyarország ásvány- és ércteleptani monográfiájának megírását is, ez a munkája azonban nem készült el. Közreműködött a Soproni Szemle 1936-os alapításánál.
Társasági tagságai és elismerései szerkesztés
1933-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1943-ban rendes tagjává választották. 1934 után rendes tagja volt a Szent István Akadémiának is. 1923–1924-ben a Magyarhoni Földtani Társulat első titkári teendőit látta el, 1966-tól a földtani társulat, 1971-től a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteleti tagja volt. 1951-től vezetőségi tagja, majd díszelnöke volt a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége soproni szervezetének. Tiszteleti tagjául választotta a Saint Louis-i székhelyű Geokémiai Társaság, a Földtudományok Nemzetközi Szövetsége (IUGS), valamint az Osztrák Geológiai Társaság (ÖGG, 1958).
Tudományos munkássága elismeréseként 1950-ben Szabó József-emlékérmet kapott, 1951-ben pedig a földtudományok terén elért eredményeiért a Kossuth-díj ezüst fokozatát vehette át. 1966-ban az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Mikoviny Sámuel- és Zorkóczy Samu-emlékérmét ítélték neki oda, 1971-ben Zsigmondy Vilmos-emlékéremmel és a Pro Urbe Sopron díjjal honorálták tudományos életművét. 1976-ban a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem díszdoktorává avatták. Mindezek mellett kitüntetettje volt a Szocialista Munkáért Érdeméremnek (1953), a Munka Érdemrend arany fokozatának (1966) és a Felszabadulási Jubileumi Emlékéremnek (1970).
Főbb művei szerkesztés
- Kőzet-, szén- és ércmeghatározó módszerek. Sopron: Röttig. 1935.
- Die technisch wichtigen Mineralschätze Ungarns mit Ausnahme der Kohlen und Erdöle vor und nach dem Zussmmenbruch. Sopron: Palatin-Joseph-Universität. 1939.
- Studien aus der jungen karpatischen Metallprovinz I: Zusammenhänge zwischen den Magmen und den jungen Gold-Silber- und verwandten Vererzungen. Sopron: Röttig; Romwalter. 1947.
- Zusammenhänge zwischen Gesteinsprovinzen und Metallprovinzen. Sopron: Magyar Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. 1950.
- Teleptan I–II. V. M. előadásai alapján kiadja Frauenhoffer Kristóf. Sopron: Nehézipari Műszaki Egyetem. 1950–1951.
- Ásvány- és kőzettan. Budapest: Tankönyvkiadó. 1951.
- Néhány újabb ércképződési elmélet. Budapest: Mérnöki Továbbképző Intézet. 1952.
- Sopron környéke: Útikalauz. Sopron: Közdok. 1957. A kiadás éve valójában 1958.[1] (Csatkai Endrével és Varga Lajossal)
- A kőzetmeghatározás módszertana. Budapest: Akadémiai. 1959.
- Teleptan I: Az ércek teleptana. Miskolc: Nehézipari Műszaki Egyetem. 1960. (Frauenhoffer Kristóffal)
- Magyarország földtana. Miskolc: Nehézipari Műszaki Egyetem. 1961.
- Történeti földtan. Miskolc: Nehézipari Műszaki Egyetem. 1962.
- Teleptan II: A nemércek teleptana. Miskolc: Nehézipari Műszaki Egyetem. 1962.
Emlékezete szerkesztés
Halála után szülővárosa, Sopron posztumusz díszpolgárává választotta Vendel Miklóst. Születésének centenáriumán, 1996-ban avatták fel domborműves bronz emléktábláját, Kutas László alkotását Sopronban, a Béke utca 14. számú ház falán.
Jegyzetek szerkesztés
Források szerkesztés
- Ki kicsoda?: Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. Szerk. Fonó Györgyné, Kis Tamás. Budapest: Kossuth. 1969. 583. o.
- Vogl Mária: Vendel Miklós (1896–1977). Magyar Tudomány, LXXXIV. évf. 8. sz. (1977) 627–629. o.
- Magyar életrajzi lexikon III: Kiegészítő kötet (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1981. 832. o. ISBN 963-05-2500-3
- Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk. Darvas Pálné, Klement Tamás, Terjék József. Budapest: Akadémiai. 1988. 137. o. ISBN 963-05-4420-2
- Magyar tudóslexikon A-tól Zs-ig. Főszerk. Nagy Ferenc. Budapest: Better; MTESZ; OMIKK. 1997. 845–846. o. ISBN 963-85433-5-3
- Magyarország a XX. században IV.: Tudomány – Műszaki és természettudományok. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 1999. 409., 461. o.
- Magyar múzeumi arcképcsarnok. Főszerk. Bodó Sándor, Viga Gyula. Budapest: Pulszky Társaság; Tarsoly. 2002. 935. o. ISBN 963-86222-4-5
- Magyar nagylexikon XVIII. (Unh–Z). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. 333. o. ISBN 963-9257-19-2
- A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 III. (R–ZS). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 1374–1375. o.
- Új magyar életrajzi lexikon VI. (Sz–Zs). Főszerk. Markó László. Budapest: Helikon. 2007. 1174–1175. o. ISBN 963-547-414-8
További információ szerkesztés
- Bogsch László: Vendel Miklós. Geonómia és Bányászat, (1977)
- Szádeczky-Kardoss Elemér: Vendel Miklós emlékezete. Földtani Közlöny, (1977)
- Vitális György: Dr. Vendel Miklós. Hidrológiai Közlöny, (1977)
- Bidló Gábor: A három Vendl-testvér: A XX. századi magyar földtani tudományok kiemelkedő képviselői. Földtani Közlöny, (1999)
- Dudich Endre: Száz éve született Vendel Miklós professzor. Soproni Szemle, LI. évf. 1. sz. (1997) 47–52. o.