Verebélÿ László (villamosmérnök)

(1883–1959) magyar villamosmérnök, gépészmérnök, egyetemi tanár, az MTA tagja
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. július 26.

Verebélyi Verebélÿ László[3] (Budapest, 1883. augusztus 27. – Budapest, 1959. november 22.)[4] az első európai okleveles villamosmérnök[5][6] egyetemi tanár, az MTA tagja, Kossuth-díjas.

Verebélÿ László
Született1883. augusztus 27.[1]
Budapest
Elhunyt1959. november 22. (76 évesen)[2]
Budapest
Állampolgárságamagyar
HázastársaBókay Judit
(h. 1912–1959)
SzüleiVerebélÿ László
Foglalkozása
Tisztségeegyetemi tanár
IskoláiMagyar Királyi József Műegyetem (–1906)
KitüntetéseiKossuth-díj (1953)
SírhelyeFarkasréti temető (40-1-1/2)
A Wikimédia Commons tartalmaz Verebélÿ László témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
Verebélÿ László villamosmérnöki oklevele

Verebélÿ László (1841–1922) és Pscherer Ida (1854–1930) fiaként született. Iskolai évei egybeesnek a magyar elektrotechnika nagy korszakával, így nem véletlen, hogy a pesti kegyesrendi gimnázium után a mérnöki pályát választotta, és a királyi József Műegyetemen 1906-ban kitüntetéses gépészmérnöki oklevelet szerzett. Egyetemi évei után rövid nyelvgyakorlási időt töltött Németországban és Angliában, majd pályázat útján sikerült felvételt nyernie Pittsburghben a Westinghouse Electric and Manufacturing Co. gyárába. Itt két évig műhelygyakornokként, további két évig csoportvezetőként dolgozott. Részt vett a gyár által szervezett továbbképzésben. Ennek befejezése után 1909-ben vizsgát tett és villamosmérnöki oklevelet szerzett. Rövid ideig a gyár tervező osztályán dolgozott, majd visszatért Európába, és 1910/1911. tanévben a Karlsruhei Műszaki Egyetemen, Arnold professzor mellett volt tanársegéd. A tanítás mellett részt vett az akkor Európában első egyetemi szintű elektrotechnikai képzésben is. 1911-ben sokoldalú villamosmérnökként hazatért Magyarországra, és a Ganz Villamossági Rt. szolgálatába lépett próbatermi mérnökként. Rövidesen a próbaterem vezető helyettese lett, és a Ganz-gyárban hasznos ismeretet-, és gyakorlati tapasztalatot szerzett. Közben 1912. június 22-én Budapesten, a Józsefvárosban megnősült, feleségül vette Bókay Juditot (1893–1980), Bókay Árpád lányát. Kandó Kálmánnal is kapcsolatba került, aki akkor már Olaszországban, a Societa Italiana Westinghouse villamosmozdony-gyárat vezette. Kandó meghívta Olaszországba, és a gyár számítási és tervezési irodájának vezetésével bízta meg. Verebélÿ 1913-ban családjával Vado Liguerba költözött, és részt vett a két legsikeresebb Kandó mozdony a Giovi, vagy „cinquanta", illetve a gyorsvonati „trenta” tervezésében és gyártásának szervezésében.

Az olaszországi munkának az első világháború vetett véget. A Monarchia hadseregében két évi frontszolgálat után a hadvezetőség utasítására az AEG Union vasúti osztályán a hadsereg számára készülő mozdonyok tervezését és gyártását irányította. megtervezte az eisenerzi vasút fogaskerekű mozdonyait és megkezdte az Erzbergre vezető villamos üzemű drótkötélpálya tervezését.

A háború után

szerkesztés

A központi hatalmak világháborús veresége után a MÁV elnökének hívására hazatért és a MÁV Vonatvillamosítási Osztály vezetőjeként megkezdte a hazai vasútvillamosítás szervezését. Már 1919-ben felvázolta első tanulmányát, amelyben a vasútvillamosítás kérdését az országos energiagazdálkodás szempontjából vizsgálta. Az elképzelést végül 1923. évi tanulmányában öntötte végleges formába. Ebben Magyarország szénvagyonát alapul véve – döntően a Dunántúlra telepített – nyolc országos erőmű létesítésével számolt. A nyugati országrészt azért részesítette előnyben, mert Trianon ezt a területet kevésbé csonkította, a vasúthálózat egysége megmaradt, és az ipar nagyobb része is ide települt, valamint itt voltak a legkedvezőbb feltételek. A Dunától keletre építendő erőművek célja a Miskolc környéki iparvidék ellátása, és az Alföld villamos bázisának megteremtése volt. A tanulmány a borsodvidéki szénmedence kihasználására a miskolci, míg a gyöngyös-hatvani lignitmező felhasználására a Szolnok tájékán építendő két erőművel számolt. A két szénvagyont (évtizedek múlva) a Berentei, a régi és az új Mátrai Erőművek vették igénybe. Az esztergomi szénmedence a budapesti erőműveket, a tatabányai és dorogi bányák pedig a már működő helyi áramtermelőket látták el fűtőanyaggal. A mecseki szénmezőkre a Pécsújhegyi Erőmű épült. Verebélÿ a hat dunántúli erőmű közül a Várpalota környékére építendőt tartotta elsődlegesnek Ez is csak a második világháború után épült fel Inotán. A tervnek a hazai körökben nem akadtak támogatói.

 
Kandó Kálmán, Vilczek Ernő, Verebélÿ László az Első Energia Világkonferencián

Az Első Energia Világkonferencián, 1924-ben Kandó és Verebélÿ ismertette a dunántúli villamosítási tervet. Első lépésként egy kb. 75 MW teljesítményű országos erőmű és a csatlakozó 150–200 km nyomvonalú, 100 kV feszültségű távvezeték építését, és a Budapest-Hegyeshalom vasútvonal villamosítását tartalmazta. Ez felkeltette az angol pénzügyi körök érdeklődését, és hosszú tárgyalások után 1926-ban megszületett az ajánlatuk, melynek egy részéért a brit államkincstár szavatolt. Az ajánlatot 1927-ben elfogadta Magyarország. A bonyolítására alakult a Magyar Dunántúli Villamossági Rt. Időközben kiderült, hogy Tatabánya körzetében egy eddig titkolt, jobb minőségű szénlelőhely található, ezért nem Inotán, hanem Bánhidán jelölték ki az erőmű helyét, amely rekord idő alatt – alig több, mint 900 nap – felépült és működésbe lépett. A siker jelentős része Verebélÿ érdeme.

Közben folytak a vasútvillamosítást előkészítő kísérletek is. Verebélÿ és Kandó nagyszerűen kiegészítették egymást. Kandó zseniális géptervező, ízig-vérig műszaki ember volt. Kerülte a konfliktusokat, nem volt harcos egyéniség, és nem foglalkozott hálózati létesítményekkel sem. Verebélÿ koncepcionális elme volt, az egészben gondolkozott és szívósan dolgozott a megvalósítás érdekében. Így Kandó azon elképzelése, hogy a vasutat az ipari frekvenciás villamosenergia-rendszerből kell táplálni, találkozott Verebélÿ villamos energiagazdálkodási terveivel. Kandó megtervezte, majd fejlesztési tapasztalatok alapján módosította a villamos mozdonyt, Verebélÿ megépítette a villamos vonalat, így a magyarországi vasútvillamosítás során egyenrangú társak voltak.

Tudományos, oktatói tevékenysége

szerkesztés

Verebélÿ sikerei csúcsán inkább az egyetemi katedrát választotta Zipernowsky Károly 1924. évi visszavonulása és évekig tartó huzavona után 1929. augusztus 21-én kinevezték nyilvános rendes egyetemi tanárnak és az Elektrotechnikai Tanszék (később Villamosművek Tanszék) vezetőjének. Itt teljesen új tantervet dolgozott ki. Zipernowsky gépgyártási tapasztalataira támaszkodva elsősorban villamos gépeket oktatott. Verebélÿ bevezette a vezetékek villamos és mechanikai számítását, szabadvezetékek és kábelek szerkezetével, kapcsoló-berendezésekkel, készülékekkel foglalkozott.

Az 1936/1937. tanévben a Gépész és Vegyészmérnöki kar dékánja, a következő évben pedig a Karon belül a Gépészmérnöki Osztály elnöke.

A háború után azonnal nekilát az oktatás újrakezdésének megszervezéséhez. 1945. április elején elkezdődnek az előadások, és nem volt kieső félév. Rövid ideig a Műegyetem rektora,[7] ekkor sok politikai támadás éri. 1949-ben létrejött Villamosmérnöki Kar egyik első tanszékvezetője. Közben elkészítette „Villamos erőátvitel” című négykötetes munkáját.

Ápolta az elektrotechnika múltját, kutatta történelmét. 1930-ban felhívta a hazai, és nemzetközi közvélemény figyelmét Jedlik Ányos munkásságára. A nagy elődökről – Kandó, Bláthy, Zipernowsky – írt megemlékezései ma is példaértékűek.

A Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek 1935–1938 között alelnöke, 1941-ig elnöke, majd társelnöke. Az MTA 1937-ben levelező tagjává választotta. 1949-ben tanácskozó taggá minősítették, majd ismét levelező tag lett.

1957-ben megalázó módon nyugdíjazták. Ezután már csak munkában lévő könyveinek kiadásán dolgozott 1959-ben bekövetkezett haláláig, melyet szívkoszorúér-rögösödés okozott. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra 1959. november 26-án.

Díjai, elismerései

szerkesztés

Emlékezete

szerkesztés
  1. FamilySearch Historical Records. (Hozzáférés: 2023. május 13.)
  2. Magyar életrajzi lexikon (magyar nyelven). Akadémiai Kiadó, 1967. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. Nevének kiejtése: Verebéli. Lásd: ÿ betű.
  4. Halálesete bejegyezve a Bp. V. ker. állami halotti akv. 459/1959. folyószáma alatt.
  5. Magyar életrajzi lexikon 1000-1990
  6. Sitkei Gyula: A magyar elektrotechnika nagy alakjai. (Energetikai Kiadó Kht. 2005)
  7. Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6422-X  
A Wikimédia Commons tartalmaz Verebélÿ László (villamosmérnök) témájú médiaállományokat.