Wikipédia

Verebélyi és szentgyörgyi érseki szék

Verebélyi és szentgyörgyi érseki szék (szlovákul Stolica Arcibiskupských Predialistov vo Vrábľoch a v Jure nad Hronom, latinul Sedes de Verebel et Sancti Georgii) az Esztergomi érsekség egyik katonai rendeltetésű széke, mely egészen 1855-ig nem tagozódott be a vármegyei rendszerbe.[1] Ezen székekben egyházi nemesek laktak, birtokaik (falvaik) Nyitra és Bars vármegye határán terültek el. Az élen álló nádor,[2] aki általában országos főnemes is volt, az érseknek felelt.

TörténeteSzerkesztés

 
Falvak kuriális predialista birtokokkal a verebélyi és a szentgyörgyi székben 1493-ban, a mai Nyitrai kerület vaktérképére vetítve. Verebélyi: 1. Néver (Neverice), 2. Kiscétény (Malý Cetín), 3. Nemespann (Paňa), 4. Dicske (Dyčka), 5. Zsitvagyarmat (Žitavce), 6. Kiskér (Veľký Kýr); Szentgyörgyi: 7. Nemesoroszi (Kukučínov), 8. Bernecebaráti[3]

A prediális nemes fogalma onnan ered, hogy királyaink (talán már Szent István idejétől) a főpapokat is felruházták a katonatartás kiváltságával, amely katonák aztán egyházi nemesekké váltak. Ezen réteg kialakulásával a 13. századtól lehet számolni, amikor is a tatárjárás után újjászervezik az ország hadrendszerét. A katonatartásra eredetileg azért volt szüksége az egyháznak, hogy a pogányokat ne csak Isten szavával lehessen vissza- és kordában tartani, hanem ha a szükség úgy kívánta, a fegyver erejével is. A fegyvereseknek a főpapok is birtokokat osztottak,[4] ha azonban újabb földeket kívántak prediális szolgálatba állítani, akkor a király jóváhagyását is kérniük kellett. Az érseki predialisták legkorábbi említése 1255-ből, IV. Béla okleveléből származik.[5]

Az egyházi nemesek katonai ereje az ország védelmében is tényezővé vált. Ezek közül elsősorban az Esztergomi érsek fegyveresei játszottak nagyobb szerepet, akik magukat Szent Adalbert jobbágyainak is nevezték. Leszámítva egy 12. századi feltehetőleg hamisítványt, a 13. század második feléből származó forrásokban mint nobiles iobagiones ecclesie Strigoniensis exercituantes, nobiles iobagiones ecclesie, nobiles iobagiones és nobiles archiepiscopales gyűjtőnéven szerepelnek, amely elnevezések később még tovább cifrázódtak.[6] Megnevezéseikből a iobagio kifejezés a 14. századtól vész el,[7] amikor is ezen megjelölés a jobbágyok rétegére állandósult. Soraikban valószínűleg csak azon személyek maradhattak, akik az egyház (érsek) „szolgálatában” álltak. A 14. század elején Csák Máté az esztergomi érsekség birtokait sem kímélte. A század második felétől, főként Nagy Lajos 1351-ben kiadott törvényének hatására, a predialista birtokok száma növekedett, majd állandósult.

Az egyházi nemesek közösségekbe tömörültek, amelyeknek az önkormányzataik is kialakultak. Ezen folyamat valószínűleg a 15. századra vagy korábbra tehető. Egymás közti ügyeiket saját széki bíróság intézte. Prediális telkeikre nézve adómentesek voltak, így a vármegyei portaösszeírásokba sem kerültek bele.[8] Mentesek voltak továbbá a vámoktól és a katonai beszállásolástól is, vérdíjuk azonban egyenlő volt az országos nemesekével.[9]

Az Esztergomi érsekség birtokain több szék alakult ki, ezek: érsekléli (Komárom vármegye – dél), (garam)szentgyörgyi (Hont és Nógrád vármegye – kelet), vajkai (Pozsony vármegye – nyugat) és verebélyi (Bars és Nyitra vármegye – észak).[10] A 16. század végére a pusztítások miatt elindult a két-két szék egyesülése.[11] A 18. század második felétől a négy széket csak két nádor igazgatta.[12]

1550-54 körül a verebélyi székben, Néveren 6, Kiskéren 2, Nemescétényben 3, Pannon 1, Gyarmaton 2, Kiscétényben 5, Pogrányban 10, Gúgon 2, Tardoskedden 10 predialista kúria volt. Barslédecen nem volt prediális telek.[13] A török korban ezen székeknek is nagy pusztításokban volt részük (például Verebély várának 1663-as felégetése, amelyben elpusztult a szék levéltára is,[14] több más egyházi szék pedig örökre el is tűnt,[15]) emiatt az intézményrendszernek szüksége volt Kollonich Lipót, Esterházy Imre és Batthyány József érsekek megújító tevékenységére. A Habsburg abszolutista törekvések azonban újból megtépázták kiváltságaikat, a jozefinizmus időszakában teljesen háttérbe szorultak. Utána újból megélénkült a tevékenységük, de működésükben fokozatos fellazulás figyelhető meg, mely a birtok elaprózódásával és az elszegényedéssel is kapcsolatban állt. Egyes székek már az 1853-as a prediális intézményt felszámoló úrbéri pátens előtt felfüggesztették gyakorlati tevékenységüket. 1855-ben pedig az esztergomi érsek visszaháramlási jogának megszüntetését kimondó törvény végleg eltörölte az esztergomi érsek egyházi székeit is. Ekkor 29 667 hold érseki birtok jutott kárpótlás nélkül magánkézbe, pontosabban 1034 volt predialista személyhez.[16]

Katonai részvételük az ország védelmébenSzerkesztés

Az esztergomi érsek bandériumai ott lehettek az érsekkel a muhi (tatárjárás), mint ahogy a mohácsi csata helyszínén is. 1452-ben miután az osztrák, cseh és magyar rendek katonai erejük folytán kiszabadították V. Lászlót német fogságából, példátlan módon Bécsbe hívtak össze országgyűlést. Szécsi Dénes érsek októberben Bécsben 250 lovas kiséretében jelent meg. Ebben csak Újlaki Miklós múlta felül.[17] Feltételezhetően az érsek bandériumaiba egyházi nemeseit hívta össze.

Forgách Zsigmond 1611 júliusától szeptemberéig sikertelen hadjáratot vezetett Erdélybe Báthory Gábor erdélyi fejedelem ellen, amelynek során sok barsi katona veszett oda,[18] valószínűsíthető, hogy a verebélyi szék katonái is részt vehettek ebben a hadjáratban.

A székek történetében fényes emléke maradt az 1683-as párkányi csatának, melyben a harcok sűrűjében hősiesen véreztek.[19] A csatában kevés szó esik a magyar részvételről, ám az érsek ekkor a király pártján állt, így az ő hadai is harcoltak Esztergom felszabadításánál.

Az inszurrekciók alkalmával, egyes esetekben a vármegyei hadhoz csatlakoztak.[20]

Részt vettek a győri csatában is. Az 1848–49-es szabadságharcban már nem szerepeltek katonai egységként.

Leírása monográfiai összefoglalásokbanSzerkesztés

Dillesz Sándor: „…A verebélyi és szent-györgyi egyesült érseki nemesi székeknek, melyek a vármegyéktől függetlenül önálló törvényhatóságot képeztek, melyek fölött egy nádor állott, saját alispánjaik, főbíráik és választott tisztviselőik voltak, ép oly önkormányzattal, mint a vármegyéknek és hatóságuk hat vármegyére terjedt; volt házi és hadi adójuk és a saját kapitányaik és zászlóik alatt inszurgáltak. Ezen egyesült nemesi székek története, e mű általános történelmi részében külön van méltatva. De itt kell megemlékeznünk a székek vagyonáról, levéltáráról, történelmi emlékeiről s önkormányzatáról, saját végrendeletével megszüntető határozatáról.

 
A székház a 19. században
 
A székház Verebélyen, ma

Rudnay primás idején, a székek megadóztatásával a kor igényeinek megfelelő emeletes székházat építettek a főutczán. Verebélyt 1849-ben a Grabbe orosz hadtestének egyik hadosztálya szállotta meg és a székek házát kórházi czélokra foglalta le. Volt is reá szüksége, mert a legénység „dinnye” helyett jóízűen falatozta a nyers tököt. Ennek és a félig nyersen fogyasztott kukoriczának következménye volt a fellépett vérhas, mely sűrűn szedte áldozatait. Veszélyben forogtak a levéltár, a hadi zászlók, valamint a teremben őrzött képek. A humánus parancsnok, Reeberg nevű finnlandi német, megértvén a ház rendeltetését, Gaál Alajos és Dillesz István közbenjöttével mindent a levéltárba hordatott, azt lezáratta s védelmére őrséget rendelt. E derék parancsnoknak a testvére, az orosz czár egyik szárnysegéde, Simonyi Ernőnek akkor a környéken portyázó guerilla csapatai elől menekülvén, saját pisztolya által súlyosan megsebesült s e sebében meg is halt s Verebélyen temették el. Komárom kapitulácziója után a székek juriszdikcziója megszűnt. Nagysokára, az 50-es években, kegyelemből engedelmet kaptak a székek, hogy vagyonuk felett való intézkedés czéljából egy császári biztos jelenlétében közgyűlést tarthassanak. Ez a közgyűlés, melyet a nemesség saját tisztikarának közbenjöttével tartott, valószínűleg az utolsó ily gyűlés az országban. Határozatai a következők:

1. A közgyűlések jegyzőkönyveit áttette Bars vármegyéhez. A folyó peres és árvaügyeket pedig azon megyékhez, melyek községeire vonatkoznak.

2. Régi levéltárát a szent-benedeki conventhez tette örök letét gyanánt.[21]

3. Pecsétjeit s hadi fölszereléshez tartozó tárgyait átadja az esztergomi primásnak.

4. Régi gazdag aranyhimzésű kamukából készült lovassági hadi zászlóját, továbbá egy Barkóczy- s egy Eszterházy-féle bandériális lobogóját letéteményezte a verebélyi templomban[22] s az összes gazdag keretekbe foglalt eredeti ókori képeit a verebélyi plébániába, azzal a kikötéssel, hogy ha Bars vármegye területén valamikor múzeum alakul, ezen tárgyak annak adassanak. E történelmileg is igen becses tárgyakat azonban Simor primás az általa alapított esztergomi primacziális múzeum részére utóbb lefoglaltatta.

5. A házra nézve pedig akkép intézkedtek, hogy az édes magyar nemzeti nyelv terjesztése és gyarapításának czéljaira fordíttassék.

Ezen rendelkezésének foganatosítására a közgyűlés egy végrehajtóbizottságot küldött ki tisztikarának még élő tagjaiból, mely Gyulai Gaál Alajos alispánból, Máriássy József főjegyzőből (48-as huszár-alezredes), Dillesz István főperceptorból, Cserebó Lajos főszolgabíróból és Bajchy István esküdtből állott. E bizottság a határozatot foganatosítván, a házat az akkor még igen fiatal intézetnek, a „Magyar Nemzeti Szinház nyugdíjintézetének” adta s azt akkori ügyésze, Rudnyánszky Béla törvényszerűen át is vette. Ettől nyilvános árverésen Bittó Ernő, majd 1882-ben Nécsey József vette meg, ki itt a házhoz tartozó kertben a Münchenben oly korán elhunyt fia, Nécsey István festőművész számára, a jól berendezett emeleten, műtermet építtetett, melyben most a művész után maradt érdekes néprajzi gyűjtemény van elhelyezve...”.[23]

Reiszig Ede: „A verebélyi szék.

A XVI. században egy másik közigazgatási szervezet alakult a vármegyében, mely hova-tovább, külön vármegyei szervet alkotott. Ez a verebélyi szék. Verebélyt a legrégibb időktől kezdve az esztergomi érseki egyház nemesei (praedialistái) lakták. A mohácsi vész utáni időben, az esztergomi érsek közbenjárására, az országgyűlés biztosította a verebélyi egyháznemesek kiváltságait. Az 1567: XIV. t.-cz. felmenti őket az adóztatás alól s az eskü letételére, valamint a törvényben megállapított díjak fizetésére nézve egyenlővé teszi őket a többi nemesekkel. Az 1599: VIII. t.-cz. pedig kimondja, hogy az esztergomi érsek egyháznemeseit a nádor és az egyháznemesek alispánjai fogják taksa fizetés alá venni. Csupán a portával nem bíró praedialisták díjainak a megállapítását bízta 378az 1647: XXVI. t.-cz. a vármegyei alispánra és a szolgabirákra. Az 1662: V. és az 1681: XLVI. t.-czikkek a hadi felkelés tekintetében is kiváltságokkal ruházzák fel őket. Ennyi szabadalom következtében nem csoda, ha a verebélyi szék gyakran összeütközésbe jött a vármegyével. Midőn Lipthay Imre alispán, a verebélyi szék kiváltságos községeit megbirságolta, Forgách Ferencz érsek 1613 október 20-án erős hangú levelet írt neki, sőt november 7-én a vármegye közönségéhez is tiltakozó iratot küldött. (Botka, i. m.) Sajnos, hogy a verebélyi szék iratai csak 1688-tól vannak meg és így teljes képet csak a XVIII. században alkothatunk felőle. 1688-ban Dicskei Kovács István volt a verebélyi szék alispánja és egyúttal a lévai őrség hadbirája.”[24]

Közigazgatás és társadalomSzerkesztés

JelvényeiSzerkesztés

PecsétSzerkesztés

A szék legkorábbi dokumentált pecsétlenyomatán Szent Adalbert alakja[25] és S ADALBERTVS felirat látható. Egy 1612-es dokumentumon volt található, azonban a megformázása alapján az eredeti pecsét a 14. és 15. század fordulóján készülhetett.[26] 1614-ben Forgách Ferenc érsek a széknek új pecsétet adományozott, amelyen Szent Adalbert jobb kezében püspökbotot, rajta kígyót, bal kezében a Forgách címert tartja. Körirata SIGIL. NOB. PRAED. SEDIS. VEREBEL. Ezt a pecsétet használták egészen 1751-ig. 1751-ben a Verebélyi és Szentgyörgyi székeket jogilag is egyesíthették,[27] és Csáky Miklós érsek új pecsétet adományozott a széknek. A barokk kivitelezésű pajzsban Szent Adalbert alakja, N. C. (Nicolaus Csáky) monogrammal. Körirata: SIGIL: NOB. PRAED. DE VEREBELL: ET S GEORGIO: ANO 1751. Ezen pecsétet használták az 1848-as megszűnésig.[28]

Kuriális falvak a Verebélyi és szentgyörgyi székbenSzerkesztés

  • Verebély mezőváros, itt épült fel 1822–1832 között a székház,[29] amelyet 1862-ben elárvereztek.[30] Berendezéséhez a helyi nemesség külön is hozzájárult.[31] Az épületet 1882-ben Nécsey József vásárolta meg, s fiának műtermet épített az udvarán.[32]
  • Garamszentgyörgy mezőváros

járásonként (19. század):

  • Kéri: Érsekújvár, Hetény, Kiscétény (Nemesség), Martos, Nagy-, Kis- és Apátikér, Naszvad, Szunyoghatár (Felső és Alsószőllős között), Tardoskedd, Zsitvatő
  • Néveri: Berzence, Garamszőllős, Németi, Néver, Pográny, Szentkereszt, Üzbég, Vágszerdahely
  • Verebélyi: Baráti, Bernece, Dicske, Füzesgyarmat, Iklad, Kéty, Nagyölved, Nagysalló, Nemesoroszi, Nemespann, Németszőgyén, Tild, Vadkert, Verebély, Veszele, Zsitvagyarmat

IgazságszolgáltatásSzerkesztés

 Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Az egyházi nemesi székek bíráskodása független volt a vármegyék szervezetétől, hiszen az érsek joghatóságából adódóan, az érseki szék hatóságainak el nem ismerése árulással ért fel, s a birtokadomány visszavonásával járhatott. Ennek belső zavaraira csak hosszas széküresedés (sede vacante) és az ebből adódó hivatalnokréteg elsorvadása (hiszen az új nádort az érsek nevezi ki, a hivatalnoki tisztújítást pedig a nádor rendeli el) következtében kerülhetett sor. Elviekben a király még ekkor is orvosolhatta volna a bajt, ilyen megoldásokra azonban nincs adat.

A verebélyi szék alispánja hivatalból azonban bizonyos időszakokban részt vett a széken kívüli bírói eljárásokban is. Ilyenre volt példa 1642-ben a végvidéki főkapitány hadiszékén (Pálffy István),[35] illetve 1669-ben a lévai vár vitézlő törvényszékén.[36]

A szék ismert nádoraiSzerkesztés

Tamás (1337),[37] Ghyczy József, Verebélyi Mihály (1566 körül), Zeleméry István (1587),[38] Névery Tamás (1604-es haláláig),[39] Bakith Gál (1604-től),[40] Hölgy Gáspár (1651), Dekan Márton (1676),[41] Palugyay Gábor (1698–1699), aranyosmaróti Paluska Antal (1731, 1745), köpösdi br. Tolvay János (1751–1752), köpösdi gr. Tolvay Ferenc (1777–1810), Boronkay István (1810–1831), Boronkay János (1837, 1840),[42] Ocskay Ignác[43]

A szék hivatalnokai és táblabíráiSzerkesztés

Predialista családok a székbőlSzerkesztés

Akács, Alföldy, Ambrus, Apponyi, Babos, Bacskády, Bajcsy, Balogh, Bartha, Bába, Bánszky, Beliczay, Benke, Bíró, Blaskovics, Bogyó, Boronkay, Botlik, Czékus, Czibula, Cziglényi, Cserebo, Csiffáry, Csonka, nemespanni Csuthy, Dillesz, Egyed, Eölvedy (Gachal), Erdődy, Eskütt, Evetke, Fazekas, Fába, Fábry, Ferenczy, Fitos, Franyó, Füstös, Gaál, Gáspár, Hajnal, Hamar, Harangozó, Hárossy, Héder, Horhy, cabaji Horváth, dicskei Huszár, Pap aliter Iffjú, Izsold, Jancsovics, Jankovics, Juhász, Kaszás, Kazy, Kernyi, Komáromy, Kovács, Kövér, Kristóff, Leckés, Lendvay, Lestyánszky, Lipcsey, Lippay, Liszkay, Márkus, Mego, Mészáros, Mitosinka, Molnár, Nagy alias Mészáros, Nehéz, Névery, Ocskay, Ordódy, Paczolay, Pallya, Pereszlényi, Pikó, Polyák, Raffay, Rácz, Setéth, Simon, Sipeky, Soós, Sütteő, Szabó,[46] Szakállas, nemespanni Szánthó, Szokoly, Szunyogh, Tajnai, Tolvay, Tóth, néveri és nemespanni Török, Tyukoss, Vass, Vály, Vámosy, Varsányi, Várady, Verebélyi, Vincze, Vöröss, Zsoldos.

Híres személyek a székbőlSzerkesztés

MűvelődéstörténetSzerkesztés

A széknek volt levéltárosa és orvos tisztje[forrás?] is, illetve 1832-től új székháza, külön könyvtáráról azonban nincs információnk. Ennek ellenére 1840-ben Stáhly Ignác királyi tanácsos megajándékozta a széket is az Orvosi Tár kiadványával.[47]

A verebélyi széket Gyöngyösi István is említi a Török had leírása című költeményében.[48]

IrodalomSzerkesztés

SzépirodalomSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

Az esztergomi érsekség egyházi nemesi székeinek kutatottsága esetleges, de nem teljesen feltáratlan. Főként a középkori történetükről hiányoznak átfogó és részletes munkák, a források hiánya és feltáratlansága miatt, míg az újkori történetük forrásfeldolgozása is várat magára. A témában kiemelendő kutatók előbb Ozorai József, majd Ethey Gyula voltak, igaz Hamar Pál ezirányú kutatásai és kéziratai nem lelhetőek fel és ezáltal teljesen ismeretlenek maradtak. Az újabb kutatók közül elsősorban František Oslanský munkái említendőek, illetve Kocsis Aranka műve a vajkai székről (a fennmaradt hagyatéki leltárak közlésével). Fontosak természetesen a résztémák (településtörténet, nemesi családok) feldolgozásai is, ezek azonban nem adnak teljeskörű képet a székek működéséről egy-egy időszakban. Bizonyos esetekben kedvezőtlenek a forrásadottságok is, mint például a vajkai és verebélyi szék kimaradt az első népességösszeírásokból (1780-ig),[49] illetve egyes községeik pedig az első népszámlálásból (bár ez valószínűleg a plébánia eltérő joghatósága miatt következhetett be) is.[50] A verebélyi szék újkori működésére vonatkozóan fontosak a Nyitrai Állami Levéltárban található források, míg az összesre vonatkozóan az Esztergomi Prímási Levéltár anyagai.

További információkSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. ↑ Ethey XIII, 116.
  2. ↑ Ozorai 1887, 140–142.
  3. ↑ Ethey I, 100; Vö. Kuffart 2018, 1312. jegyzet
  4. ↑ Az adományozást elméletileg nem terhelte illeték, kivétel volt ez alól a füssi szék (Székely 1935, 35 44. jegyz.)
  5. ↑ Knauz, N. (ed.) 1874: Monumenta ecclesiae Strigoniensis I. Strigonii, 422-424 No 553
  6. ↑ További neveiket és azok fejlődéséről lásd Oslanský 1986, 489
  7. ↑ Oslanský 1986, 489 a végétől.
  8. ↑ Lásd például az 1712-es királyi parancsot: Komárom-Esztergom Megyei Levéltár, Esztergom szabad királyi városi közgyűlési jegyzőkönyvei, IV.1.a.III.47. (1712.06.15.), illetve az 1715-ös összeírást, amikor külön számoltatta őket a szék (Borosy András–Kiss Anita–Szabó Attila 2003: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Közigazgatási és politikai iratok III. 1717–1730. Budapest, 85, 91),
  9. ↑ Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája – A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu – Sziklay János. Budapest: Országos Monográfia Társaság. 1896–1914.   → elektronikus elérhetőség Nyitra vármegye, 599-600.
  10. ↑ Egyházasgelle nem minősült érseki széknek (Ethey, Gy. 1941-1942, I/ 101-103).
  11. ↑ Ethey I, 104.
  12. ↑ Ozorai 1887, 115.
  13. ↑ Ethey 1936, 51.
  14. ↑ Ethey gyűjtemény, 10. doboz, No. 85.
  15. ↑ Miklósy Zoltán 1923: A Pálffy-család oklevelei. Levéltári Közlemények 1, 350.
  16. ↑ Ozorai József 1887: Az egyházi vagy praediális nemesek és birtokuk. Esztergom, 66, 118 kicsit magasabb szám; Kocsis Aranka 1997: A vajkai szék nemesei. Pozsony.
  17. ↑ DLDF 44644; Áldásy Antal 1910: A magyar országgyűlés követsége V. Lászlóhoz 1452 október havában. Századok 44, 559-562; Daniela Dvořáková 2020: Ostrihomský arcibiskup Dionýz zo Seče, významný prelát, politik a diplomat 15. storočia. Studia Historica Nitriensia 24/2, 304.
  18. ↑ Szerémi 1891: Emlékek Barsvármegye hajdanából. Budapest, 31.
  19. ↑ ŠA Ivanka pri Nitre, fond SAP jelöletlen doboz, Residua Fragmenta; 2009 Családban marad I/1, 13.
  20. ↑ Kocsis i.m.
  21. ↑ A levéltár nagy része valószínűleg Aranyosmarótra, Bars vármegye levéltárába került be (Föglein Antal 1938: A vármegyei jegyzőkönyv. Levéltári Közlemények 16, 148; Föglein Antal 1945: A vármegyei levéltárak első állandó őrzőhelye. Levéltári Közlemények 20–23, 204; Tóth Róbert 1982: Komáromy András feljegyzései a vármegyei levéltárak helyzetéről - 1914–1916: Föglein Antal kései másolataiban és kiegészítéseivel. Levéltári Szemle 32/2–3, 397).
  22. ↑ Ozorai 1887, 133 végül Esztergomba kerültek (Simor János), ma a Keresztény Múzeumban őriztetnek, de a második világháború alatt megsérültek (Keresztény Múzeum, Történeti Főcsoport, 2002, 2339, 2387 sz. (Ip 58471-58472); Gerevich Tibor 1928: Esztergomi műkincsek. In: Prímás-album. Budapest, 258; Ethey 1941, 160; Genthon István 1948: Esztergom műemlékei. Budapest, 204; Presinszky 2002, 41). Kutathatóságuk iránt Vörösmarty Géza is érdeklődött 1985-ben, de rövidesen (1986) elhunyt.
  23. ↑ Dillesz, S. 1903: Verebély, in: Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai, Bars vármegye, 80-81
  24. ↑ Reiszig, E. 1903, 377-378.
  25. ↑ Miroslav Glejtek 2011: Sv. Vojtech v ikonografickej skladbe cirkevnej pečate v Ostrihomskej arcidiecéze. In: Jaroslav Nemeš–Rastislav Kožiak et al.: Svätý Vojtech – svätec, doba a kult. Pozsony, 154.
  26. ↑ Ethey i. m.
  27. ↑ Ethey VIII, 272; Megjegyzendő hogy a dokumentumok alapján, a verebélyi és szentgyörgyi szék együtt való említésére már 1724-től biztosan van adat, miközben a verebélyi szék még pár évvel később külön is előfordul a hivatalnokok megjelölésében.
  28. ↑ Vráble symboly mesta
  29. ↑ SAP 2b, fasc. 2, No. 32; Borovszky Samu: Bars, 80; Ethey VIII, 275; Lopatková 2010, 364.
  30. ↑ Tekovská župa - župné písomnosti 1860-1919 I-II, 512; 1862 Politikai Ujdonságok 8/44 (1862. október 29.).
  31. ↑ Például Bujna Mihály 1830-ban bőrszékeket ajándékozott (Ethey gyűjtemény, 10. doboz, No. 85).
  32. ↑ Fehér Sándor 2014: Ibolyáját a kelő tavasznak tegyük a honvéd sírjára, Nyitra fiai! Nyitra, 23.
  33. ↑ Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája – A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu – Sziklay János. Budapest: Országos Monográfia Társaság. 1896–1914.   → elektronikus elérhetőség Nyitra vármegye, 593
  34. ↑ A birtokot a 18. század második felében báró kisszörényi Szörényi József ezredparancsnok birtokolta.
  35. ↑ MOL, P 287, Series II., Fasc. HH. fol. 197; Pálffy 1995, 120.
  36. ↑ MOL, P 125, No. 11368; Pálffy Géza 1995: Katonai igazságszolgáltatás a királyi Magyarországon a XVI-XVII. században. Győr, 137.
  37. ↑ Peter Keresteš 2015: K problematike vývoja Vrábeľ v stredoveku. In: Vráble - príspevky k histórii mesta. Vráble, 46.
  38. ↑ UC 45:29, 96.. [2011. január 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 23.)
  39. ↑ ÖStA HKA Hoffinanz – Ungarn RN. 85. Konv. 1604. augusztus fol. 119-142; Vö. ÖStA HKA Hoffinanz -Ungarn RN. 73. Konv. 1602. május fol. 352-364.
  40. ↑ Lásd Névery Tamás
  41. ↑ Ľuboš Trubíni - Tibor Lieskovský 2019: História cisárskej pevnosti Vráble. Vráble, 306.
  42. ↑ zitava.sk
  43. ↑ Ozorai 1887, 142
  44. ↑ Simon Katalin 2013: A budapesti Királyi Orvosegyesület a kezdetektől a forradalomig. Tanulmányok Budapest Múltjából 38, 131-174. (160)
  45. ↑ Tudományos Gyűjtemény 20. évfolyam, 1836/ 12. szám, 154.
  46. ↑ Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1900. április 3.; Kempelen Béla 1910 (szerk.): Magyar Nemesi Almanach. Budapest, 126.
  47. ↑ Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, Új folyamat 4. félév/ 25, 408.
  48. ↑ Lonkay Antal 1855 (szerk.): Olvasókönyv felsőbb tanodák használatára 1. kötet. A magyar irodalom ismertetése. Budapest, 212 (Kemény XXIII. Ének).
  49. ↑ Fügedi Erik 1966: A 18. századi lélekösszeírások története. Demográfia 9/3, 376.
  50. ↑ Lásd Nemespann esetét (Danyi Dezső - Dávid Zoltán 1960 (szerk.): Az első magyarországi népszámlálás. Budapest, 20.).
  51. ↑ Ethey (II, 129-130) alapján a jegyzőkönyvek a 18. század elejétől fennmaradtak.

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Verebélyi_és_szentgyörgyi_érseki_szék&oldid=24945455”