Veres Zoltán

(1962) magyar műrepülő Európa-bajnok

Veres Zoltán (Tiszafüred, 1962. október 11.[2]) magyar műrepülő Európa-bajnok, többszörös Guinness-rekorder. 1982-ben kezdte repülő pályafutását, 1986-ban szerzett diplomát repülőmérnökként a Nyíregyházi Főiskolán és itt is tanított 5 évig, pilótaoktatóként. A repülésben szerzett tapasztalata igen sokrétű. Eddig több mint 120 féle repülőgép-típust repült, a vitorlázó repülőgépektől a Boeing utasszállítóig. Oktató- és berepülőpilóta. Dolgozott pilóta-oktatóként, mezőgazdasági pilótaként, légitaxizott Észak-Amerikában, ahol megszerezte a hidroplánra szóló jogosítványt, valamint az amerikai FAA szerinti legmagasabb szintű utasszállító-repülőgép vezetői jogosítványt. A repülés területén igazságügyi szakértő. Főállásban a Malév pilótája 1996-tól a vállalat 2012-es csődjéig, majd a Wizz Air pilótája volt 2020-ig. Jelenleg business jeten repül. Boeing 737-es és Airbus A320 kapitány. A légügyi hatóság vezető vizsgáztatója.[3] Eddigi összes repült ideje 19 000 óra.

Veres Zoltán
Született1962. október 11. (61 éves)[1]
Tiszafüred[1]
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar magyar
Foglalkozásaműrepülő pilóta

SablonWikidataSegítség

Pályafutása szerkesztés

 
Veres Zoltán műrepülése

1986 óta végez műrepülést, 1988-tól a Motoros Műrepülő Válogatott Keret tagja. A Nemzetközi Műrepülő Szövetségnél (Commission Internationale de Voltige Aerienne, CIVA) Magyarország diplomáciai képviselője 1995-től 2001-ig, valamint 1995 és 1998 között a műrepülő válogatott csapatkapitánya.

1995-ben pedig a Breitling Világkupa meghívottja a világ 12 legjobb műrepülője között. Ennek kapcsán légibalett-bemutatóit olykor több mint 300 000 néző csodálhatta meg naponta Európában, az USA-ban, Kanadában és Japánban.

1999 óta pedig világszerte neves repülőnapokra kap meghívást. 2001-ben kötött géposztályban 100%-os teljesítménnyel összetett műrepülő Európa-bajnok. 2005-ben aranyérmes az Aero Grand Prix elnevezésű meghívásos világkupán, melyet Mariborban, Szlovéniában rendeztek, elnyerve ezzel a „Repülő ászok világbajnoka” (World Champion Flying Ace) címet elsőként a világon.

2006-ban más megtiszteltetésben is részesült: a Magyar Turisztikai Rt. országunk azon 11 jeles fő közé választotta, akik a „Magyarország a tehetségek hazája, ahová érdemes ellátogatni” című kampányban népszerűsíthették hazánkat itthon és külföldön.

2007-ben ismét „Repülő ászok világbajnoka” címet nyert a konstancai Aero GP-n. A magyar és az amerikai légügyi hivataltól olyan különleges műrepülő jogosítást kapott, aminek nincs alsó magassági korlátja. Repülőnapokon, egyéb technikai sporteseményeken gyakran láthatjuk „hagyományos” hajmeresztő légi bemutatóján kívül, más extrém helyzetekben: kötelékezett már Boeing illetve Airbus utasszállítógéppel, MiG–29-es vadászgépekkel. A motoros és autós gyorsulási versenyek kedvelt vendége.

Kétszeres Guinness-rekorder, 2007-ben Al Ainban, az Egyesült Arab Emírségekben felállította az orsózás világrekordját 408 darab egymást követő orsóval, valamint a kötelékrepülés Guinness-rekordját a legnagyobb súlykülönbségű repülőgépek között.

Egyik kedvenc show-eleme, amikor egy 3 méter magasan kifeszített szalagot háton repülve vág el a légcsavarral mintegy 400 km/órás sebességnél. Jelenlegi repülőgépe egy Extra 300-as, mely füst, fény és hang effektekre is alkalmas. Veres Zoltán évente 50-55 repülőnapon vesz részt. Műrepülő bemutatóit több mint 2,5 millió néző kísérheti figyelemmel Magyarországon és világszerte egyaránt.

Eredményei szerkesztés

  • 1988-ban az amerikai nyíltbajnokság „egyik” versenyén ezüstérmet szerzett.
  • 1992-ben a Csehszlovákiában megrendezett „Mesterek tornájának” bajnoka lett.
  • 2004. május 28-án Eger felett 70 orsót vezetett folyamatosan egymás után, ami nem hivatalosan ugyan, de egyéni és világrekord lett. Szeptember 10-én ezt a rekordot döntötte meg a jakabszállási sportrepülőtéren.[4] Kilencedikén csütörtökön Bochkor Gábor is elkísérte a felkészülésre,[5] majd a pénteki napon 306 orsót teljesített. Ezt az eredményt később a Guinness-rekordkönyvbe is felvezették.
  • 2005. május 22-én megnyerte az Aero Grand Prix Budapesten megrendezett első fordulóját.[6]
  • 2006. január 1116. között az arab emírségekbeli Al Ain-ben zajlott le az Al Alain Aerobatic Show, ahol egy magyar sárkányrepülős ultralight-repülőcsapaton kívül ő képviselte Magyarországot. Az FAI World Grand Prix of Aerobatics futamán (Freestyle bajnokság) a péntek 13-ai kvalifikációban a 3. helyezést érte el. A szombati versenynapot végül homokvihar miatt törölték, majd a vasárnapi zárónapon a kvalifikációs eredmény szerinti lett a végeredmény: 1. Jurgis Kairys (Litvánia, Szu–31), 2. Klaus Shrodt (Németország, Extra 300), 3. Veres Zoltán (Extra 300).[7]
  • 2006 tavaszán hátrepülésben repült át a szolnoki Tiszahíd alatt. A mutatványt a Tisza magas vízállása nehezítette, a szabad nyílása kevesebb volt mint 7 méter.
  • 2006 nyár végén közreműködött Gulyás Kiss Zoltán kaszkadőr Guinness-rekordkísérletében, ahol egy kétfedelű repülőgépet vezetett, a kaszkadőr 170–180 km/h-s sebesség mellett a felső szárnyon felállva egy helikopter csúszó talpába kapaszkodott át. A mutatványt három évig készítették elő.[8]
  • 2007. január 29-én, helyi idő szerint 14:00 körül Al Ain-ben ismét felállította az orsózás világrekordját 408 egymást követő orsóval (másodjára is meghívták az ötnapos rendezvényre, ami igen ritka). Ez a második Guinness-rekordja. Az ellenőrző bizottság tagja volt Juszif Al Hamadi, az Egyesült Arab Emírségek Repülőszövetségének elnöke, Mohammed bin Barak ezredes, mint a rendezvény főkoordinátora és Abdullah bin Hazer a szervezőbizottság elnöke is. A manőversorozat 28 percig tartott, egy 1000 méter oldalhosszú négyzetpályán, „félbehagyására” technikai okok miatt került sor (a kiírt 10 perces időkeret jelentős túllépése). Bejelentett bemutatójára (50 orsó) Fahd bin Abdul sejk, a dubaji emírség koronahercege is kíváncsi volt. A várakozásokat azonban jelentősen felülmúlta. A Guinness World Record képviselője helyben adta át az oklevelket, amelyből a rendezők öt másolatot is kértek, hogy az Abu-Dzabi-i Turisztikai Minisztérium (főtámogató) öt különböző helyiségében is kiállíthassák. A Guinness-nek új kategóriát és kódexet kellett felállítania az eseményhez.
  • Ismét meghívást kapott Al Ain-be, a 2008. október 31. és november 7. között megrendezett ázsiai ejtőernyős kontinens és világbajnokság nyitó- és záró ceremóniájára, ahol egyedül ő vett részt repülőgéppel. Gépet az East Wing An–12-ese szállította el Tökölről, amit az Abu Dzabi-i szervezők fizettek.
  • A 2009-es Aero GP Freestyle szezon január 28január 31. között megrendezett Al Ain-i futamán már új MXS gépével indult, amit végül meg is nyert: 1. Veres Zoltán (MXS), 2. Gerald Cooper (Nagy-Britannia), 3. Mark Jefferies (Nagy-Britannia).
  • A 2009. július 12. között Balatonfüreden megrendezett Grand Aero Challenge légitriatlon versenyen a Szinkron műrepülés és a Freestyle versenyszám mellett az összetett versenyt is megnyerte. Az összesített eredmény: 1. Veres Zoltán MXS (HUN), 2.Nigel Hopkins Extra-300 (RSA), 3. Fransesco Fornabaio Extra-300 (ITA), 4. Peter Steiman CAP 231 (GER)
  • 2021. december 4-én eddig tisztázatlan körülmények között egy Tecnam P2006 típusú kétmotoros repülőgéppel "hason csúszva" (behúzott futóművekkel) szállt le Győri Gyula társaságában a Debreceni Repülőtér kifutópályájára.[9][10][11]
  • 2022. július 16-án, Hajdúszoboszló repülőterén megrendezett AeroFest 2022 rendezvényen a N540XX lajstromjelű MXS repülőgépével[12] alacsonyra került, így a repülőgép szárnyvége a talajnak ütközött. A hajdúszoboszlói rendőrkapitányság közlekedésrendészeti alosztálya büntetőeljárást indított.[13]

Repülőgépei szerkesztés

Extra 300S szerkesztés

Az Extra 300 típust az Extra Flugzeugbau GmbH. tervezte és folyamatosn fejleszti. A gép együléses, üvegszál erősítéses technológiával épül, szerkezeti tömege 680 kg. Motorja egy 300 LE-s, 6 hengeres, Lycoming boxermotor, amely egy háromágú német MT-légcsavart forgat. A gép végsebessége földközelben 420 km/óra, orsózó szögsebessége 400°/másodperc, megengedett túlterhelési többese ±10 g. Lajstromjele HA–NEM. A sorozat 29-es sorozatszámú gépét repülte a 2008-as év végéig.

Méretek:

  • Hosszúság: 7,12 m
  • Magasság: 2,62 m
  • Fesztávolság: 8 m
  • Szárny felület: 10,7 m2
  • FAA által elismert terhelési mutató: ±10 g

MXS szerkesztés

A típust az MX Aircraft gyár fejleszti, 100 kg-mal könnyebb az Extra 300S-nél (580 kg) és 50 LE-vel erősebb motor hajtja (350 LE). A 2009-es versenyszezont már ezzel a géppel repüli. Technikai adatok:

  • Maximális sebesség: 426 km/h
  • Leszálló sebesség : 107,4 km/h
  • Utazási sebesség: 352 km/h
  • Orsózó sebesség: 420 fok/sec
  • Hatósugár: 1390 km
  • Függőleges emelkedés: 1066 m
  • Max üzemanyag: 220 liter
  • Hajtómű teljesítmény: 380 LE
  • Hossz.: 6,4 m
  • Fesztávolság: 7,31 m
  • Szárny felület: 9,47 nm
  • Magasság: 6,0 ft, 1,82 m
  • Üres tömeg: 572 kg
  • Maximális tömeg: 836 kg
  • Maximális terhelhetőség: +14/-14G

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b Petőfi Irodalmi Múzeum névtér. (Hozzáférés: 2020. szeptember 5.)
  2. Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
  3. Dokumentumtár (hu-HU nyelven). Közlekedési Hatóság. (Hozzáférés: 2021. december 18.)
  4. Meglestük az orsóbajnokot. JETfly Internetes Magazin. (Hozzáférés: 2004. augusztus 30.)
  5. Bochkorral tréningezett az orsóbajnok. JETfly Internetes Magazin. (Hozzáférés: 2004. szeptember 9.)
  6. Bővebben Aeromagazin 2005/7.
  7. Lásd Vincze Mária: Magyar sikerek Al Ainban. Aeromagazin, 2006. május, 36–37. o.
  8. Lásd a Stílus&lendület 2006. szeptemberi számát.
  9. Szabina, Molnár: Hason csúszva landolt egy gép a debreceni repülőtéren (magyar nyelven). index.hu, 2021. december 16. (Hozzáférés: 2021. december 18.)
  10. Futómű nélkül szállt le egy kisrepülő a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren - Blikk (magyar nyelven). www.blikk.hu. (Hozzáférés: 2021. december 18.)
  11. Hason landoltak egy repülővel Debrecenben az ITM légügyi prominensei (magyar nyelven). 24.hu, 2021. december 16. (Hozzáférés: 2021. december 18.)
  12. A repülőgép szárnyával szántotta a földet az ismert magyar pilóta (magyar nyelven). 24.hu, 2022. július 22. (Hozzáférés: 2022. augusztus 6.)
  13. Szárnyával szántotta a földet a műrepülő, büntetőeljárásban vizsgálják az esetet (magyar nyelven). 24.hu, 2022. július 27. (Hozzáférés: 2022. augusztus 6.)

Források szerkesztés