Főmenü megnyitása

Veress István (író)

magyar író, újságíró, szerkesztő

Veress István (Budapest, 1932. június 1. –) író, újságíró, szerkesztő.

Veress István
Született 1932. június 1. (87 éves)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása író,
újságíró,
szerkesztő

ÉletpályájaSzerkesztés

Régi nemesi családból származik. A családalapító testvérek, Miklós és Pál végvári hadnagyok 1659-ben kaptak címeres nemesi oklevelet farádi előnévvel, I. Lipót magyar királytól.

A Lónyay Utcai Református Gimnáziumba járt, a Fáy András gimnáziumban érettségizett. A Számviteli Főiskolán, majd az ELTE újságírói szakán szerzett diplomát. 1956-1958 között a MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) munkatársa, majd 1958-tól 1966-ig az MTI újságírója, szerkesztője volt. Onnan a Lapkiadó Vállalathoz került. Az 1960-1970-es években állandó társszerzőjével, Ágoston Györggyel politikai szatírákat írt napi és hetilapokba; sorozatuk jelent meg a Népszavában és a Hétfői Hírekben; házi szerzői voltak a Vidám Színpadnak, a Kis Színpadnak, a Kamara Varietének, valamint a rádió és televízió kabaré műsorainak. Ágoston György halála után, mint humorista nem publikál többet. Népszerű természettudományos és hobbi lapok (Állatvilág, kutyaújságok) alapítója, főszerkesztője; s főként ilyen témájú könyvei jelennek meg (eddig ötven kötet, összesen több mint 1,300.000 példányban.) 2002. óta az ARIÓN Könyvkiadó ügyvezető igazgatója.

Egy fia van: Veress István Gábor.

Főbb műveiSzerkesztés

KönyvekSzerkesztés

  • Amerikából jöttem (Ágoston Györggyel), Kozmosz Könyvek, 1963
  • A kutya ezer arca (Szinák Jánossal), Gondolat, 1977
  • Sztárok, anekdota nélkül Móra, 1986
  • Kutyaetológia Kertek 2000 Kiadó, 1999
  • Kutyapiac Saxum, 1999
  • A kutyatartás ábécéje Sensus, 2000
  • Száz jó kérdés az állatvilágról Sensus, 2000
  • Macskalexikon Sensus, 2000
  • Ember az állatban Sensus, 2001
  • Állatkölykök iskolája Sensus, 2001
  • Idegen szavak zsebszótára Editit, 2001
  • Kutyalexikon Arión, 2004
  • Száz jó kérdés az állatvilágról Novum, 2007
  • Állatsztárok Barrrus, 2008

Válogatások, szerkesztésekSzerkesztés

  • Guinness Enciklopédia: Élővilág ( a magyar kiadás szerkesztője) Pannon Kiadó, 1993
  • PANNON enciklopédia: Magyarország állatvilága (főszerkesztő) Dunakanyar 2000 Kiadó, 1996
  • Pogányok (Herczeg Ferenc válogatott művei), Arión, 2004
  • A vörös postakocsi (Krúdy Gyula regényei), Arión, 2004
  • Gyönyörök könyve (A világirodalom legszebb erotikus versei) Arión, 2004
  • Bölcs mondások könyve, Arión, 2004
  • Az utolsó boszorkány (Gárdonyi Géza válogatott elbeszélései, Arión, 2007
  • Farkasok a küszöbön (Sánta Ferenc válogatott novellái), Arión, 2008
  • Volt egyszer egy lap: NYUGAT (folyóirat) /34 évfolyam válogatott írásai/, Arión, 2008
  • A halál és a favágó (Karinthy Frigyes novellái), Arión, 2009)
  • Szomorú vasárnap (Karinthy Frigyes humoreszkjei), Arión, 2010)
  • PANNON enciklopédia: Magyarország sportja (főszerkesztő), Urbis Kiadó, 2010

Színdarabok, jelenetekSzerkesztés

  • Amerikából jöttem (Ágoston Györggyel) kétrészes szatirikus színmű, Csiky Gergely Színház
  • Mars a Marsra! (Ágoston Györggyel és Fejér Istvánnal) kétrészes revü-varieté, Kamara Varieté
  • Munkás-művész találkozó
  • A káder nem vész el (Kazal László)
  • Közvélemény kutatás (Kabos László)
  • Névadó ünnepség
  • Dr. Kildare
  • Ne hagyd magad, Kata!
  • Gazdag legények
  • Hangjáték
  • Egyedem-begyedem
  • Jelmezbolt
  • Ellen IKKA
  • Rendkívüli adás (Alfonzó)
  • Sajtófogadás

Önálló rádiókabaré műsorokSzerkesztés

  • Tanuljunk könnyen, gyorsan mechanizmusul! („Tanfolyamvezetők”: Bárdy György, Kálmán György, Psota Irén)
  • Vezessük egymást, gyerekek!
  • Ujjé, a reformban nagyszerű!!
  • Kozmetika nélkül
  • Engem nem lehet fejre ejteni
  • A Szpivák család

Források, külső hivatkozásokSzerkesztés