Villányi borvidék
A Villányi borvidék[1] (korábban Villány–Siklósi borvidék) úttörő szerepet játszott a magyar borászat újjászületésében. Magyarország egyik legfejlettebb bortermő vidéke. Sikerét egyesek a nagyüzemi termelés alatt összeszokott kiváló szakembereknek, mások az idetelepült svábok kitartásának tulajdonítják. A Villányi borvidék esetében két nagy településhez kötődő, eltérő arculatú termesztésről beszélünk: Villány tüzes vörösborairól és modern technológiájáról híres, míg Siklós kissé háttérbe szorult fehérboraival. Legdélibb fekvésű borvidékünkön 2100 hektáron termesztik a szőlőt. Szubmediterrán éghajlata kiváló körülményeket teremt a szőlő érleléséhez: ez hazánk legmelegebb, legnaposabb borvidéke, hosszú száraz nyarakkal és tenyészidővel. Talaja a Villányi-hegység mészkövére rakódott vörös agyaggal és barna erdőtalajjal keveredő lösz.
| Villányi borvidék | |
 | |
| A régió elhelyezkedése | |
| Adatok | |
| Minőségbesorolási kategória | I. II. osztályú szőlőkataszter, nemzetközi besorolása nincs |
| Ország | Magyarország |
| Régió | Dél-Dunántúl |
| Vármegye | Baranya vármegye |
| Borrégió | Dél-Dunántúli borrégió |
| Éghajlat | mediterrán |
| Talajösszetevők | löszös barna erdőtalaj, mészkő és agyag |
| Régió területe | 2100 hektár |
| Szőlőfajták | Kadarka, Portugieser, Kékfrankos, Cabernet sauvignon, Cabernet franc, Merlot, Zweigelt, Pinot noir, Olaszrizling, Tramini és Ottonel muskotály |
| Érési időszak | szeptember |
| Bortermelés | Villányi Cabernet Franc, Villányi Cabernet Sauvignon |
| Megjegyzések | A vidék nemzetközi borversenyeken is elismert legjobb borai: Vylyan Duennium 2003 és Gere Attila Pincészete Kopár Cuvée 2003; |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Villányi témájú médiaállományokat. | |
Szőlőfajták és borok
szerkesztésA villányi vörösborok sötétrubin színűek, testesek, illat- és zamatgazdagok, magas alkohol- és tannintartalmúak. Mintegy 70-80%-ban találhatók a termőterületen. Ezek a kevés hagyományos kadarka, több oportó (portugieser), valamint a kékfrankos, cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot, Zweigelt, pinot noir. Belőlük készülnek a legkeresettebb magyar borok és a népszerű kékfrankos cuvée-k. Siklós tüzes fehérborai az olaszrizling, a tramini, és az ottonel muskotály.
Települések
szerkesztés- Villányi körzet: Kisharsány, Nagyharsány, Palkonya, Villány, Villánykövesd, Vokány
- Siklósi körzet: Bisse, Csarnóta, Diósviszló, Harkány, Hegyszentmárton, Kistótfalu, Márfa, Nagytótfalu, Siklós, Szava, Túrony
Történelem
szerkesztésHonfoglaló őseink, a rómaiak meghonosította művelési módszereket átvéve folytatták itt a szőlészet, borászat mesterségét. A vörösborfajták uralmát a rácoknak köszönhetjük, akik a törökök elől menekülve hozták magukkal a kadarkát, valamint a vörösborkészítés fogásait. A 18. században idetelepült svábok meghonosították a portugiesert (korábban kékoportót), mely máig egyik fő fajtája e vidéknek. Ők alakították ki a pincéket, pinceutakat is. Ezt követően érkezett meg a kékfrankos, később pedig a filoxérajárvány után a francia fajták: a cabernet franc és cabernet sauvignon, a merlot és a pinot noir.
Az egyik legkorábbi és egyben legsikeresebb szőlőbirtokos a pécsi eredetű, polgári származású Teleki Zsigmond (1854–1910) borász, aki 1882-ben alapította meg a Teleki pincészetet.[2] Halála után fiai, Teleki Sándor (1890–1942) és Teleki Andor (1883–1953) kormányfőtanácsos átvették apjuk üzemét és továbbfejlesztették. A nagyüzemi termelés nyűgjeitől szabadulva az 1980-as évek végén kezdték el a kistermelők a saját bortermelést. Piacorientált hozzáállásuk, a világfajták bevezetése alapozta meg Villány hírnevét. 1987-ben a Szőlő és Bor városa megtisztelő címet érdemelte ki Villány a nemzetközi zsűritől. Egy évvel később megalakult a Villányi Borőrök rendje is.
Fontosabb pincészetek
szerkesztés
A borvidék meghatározó termelői:
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ 127/2009. (IX. 29.) FVM rendelet a szőlészeti és a borászati adatszolgáltatás, valamint a származási bizonyítványok kiadásának rendjéről, továbbá a borászati termékek előállításáról, forgalomba hozataláról és jelöléséről (magyar nyelven). Nemzeti Jogszabálytár, 2012. december 16. (Hozzáférés: 2012. december 16.)
- ↑ Központi Értesítő, 1882 (7. évfolyam) 1882-02-26 / 16. szám
