Főmenü megnyitása

A Vilmos király-sziget (angolul King William Island, inuktitutul Qikiqtaq, a. m. „sziget”)[2][3] Kanada Nunavut területének Kitikmeot régiójában található sziget, a Kanadai-szigetvilág tagja. 13 111 km2-es területével[4] a Föld 61. legnagyobb és Kanada 15. legnagyobb szigete. Egyetlen állandóan lakott települése Gjoa Haven, amelynek népessége 2006-ban 1064 fő volt.[5]

Vilmos király-sziget (Qikiqtaq)
NASA Landsat műholdkép
NASA Landsat műholdkép
Közigazgatás
Ország  Kanada
Territórium Nunavut
Legnagyobb településGjoa Haven
Népesség
Teljes népesség1064 fő +/-
Népsűrűség0,08 fő/km²
Gjoa Haven népessége1064 fő (2006)[1] +/-
Népcsoportok eszkimók
Földrajzi adatok
Fekvése Jeges-tenger
Szigetcsoport Kanadai sarki-szigetek
Terület13 111 km²
Legmagasabb pont 137 m
Időzóna UTC–7
Elhelyezkedése
King William Island.png
Vilmos király-sziget (Kanada)
Vilmos király-sziget
Vilmos király-sziget
Pozíció Kanada térképén
é. sz. 69° 00′, ny. h. 97° 30′Koordináták: é. sz. 69° 00′, ny. h. 97° 30′
A Wikimédia Commons tartalmaz Vilmos király-sziget témájú médiaállományokat.

Keleten a James Ross-szoros és a Rae-szoros választja el a Boothia-félszigettől. Nyugaton a Viktória-szoros határolja, melynek másik oldalán a Viktória-sziget fekszik. Tőle délre a Simpson-szoros található, benne a Todd-szigettel, azon túl pedig a Adelaide-félsziget és délnyugatra a Maud királyné-öböl.

Partvonalának fontosabb helyei: Victory-fok (észak), Gore-fok, Le Vesconte-fok, Erebus-öböl és Terror-öböl (nyugat), Douglas-öböl, Booth-fok, Gjoa-öböl - Gjoa Haven (dél).

A sziget sík, tavakkal foltozott felszínén az egyetlen jelentősebb magaslat egy 137 méteres domb.[6]

Tundranövényzetét nyaranta rénszarvascsordák legelik.[6]

TörténeteSzerkesztés

Az eszkimók által már régóta lakott szigetet 1830-ban IV. Vilmos tiszteletére eredetileg Vilmos király-földnek nevezte el John Ross, mivel félszigetnek vélte. Számos, az északnyugati átjárót kereső felfedező vészelte át a telet a szigeten.

John Franklin expedíciójának hajói, az Erebus és a Terror 1846 szeptemberében a szigettől északnyugatra a jég fogságába estek. Franklin 1847. június 11-én meghalt, és a betegségek miatt egyre rosszabb állapotban lévő legénység 1848 áprilisában elhagyta a még mindig mozdíthatatlan hajókat, hogy a sziget nyugati partja mentén délre induljon. Többségük még a szigeten meghalt; csak 30-40 fő jutott el a kontinens északi partjáig, de ott ők is feladták.

1903-ban Roald Amundsen Gjøa nevű hajójával a James Ross-szorosban kerülte meg a szigetet, és a déli part egy természetes kikötőjében várta ki, amíg szabaddá válik az út. Összesen 22 hónapot töltött a szigeten, ahol a helyi netsilik inuitoktól sokat megtudott a sarki körülmények közötti túlélésről. 1904 nyarán a Boothia-félszigeten felkereste az északi mágneses sarkot, ami (annak akkor még ismeretlen vándorlása miatt) máshol helyezkedett el, mint ahol James Clark Ross 1831-ben találta.

JegyzetekSzerkesztés

  1. 2006 Community Profiles - Gjoa Haven (angol nyelven). statcan.ca. Statistics Canada. (Hozzáférés: 2011. december 1.)
  2. Keith & Arqviq 2006
  3. tusaalanga.ca
  4. NRC Atlas
  5. StatCan 2006
  6. a b The Canadian Encyclopedia

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

  • Fraser, J. Keith. Notes on the Glaciation of King William Island and Adelaide Peninsula, N.W.T. (angol nyelven). Ottawa: Department of Mines and Technical Surveys (1959) 
  • Taylor, J. Garth. Netsilik Eskimo Material Culture. The Roald Amundsen Collection from King William Island (angol nyelven). Oslo: Universitetsforlaget (1974). ISBN 8200089452 
  • Woodworth-Lynas, C. M. T.. Surveying and Trenching an Iceberg Scour, King William Island, Arctic Canada (angol nyelven). St. John's: Memorial University of Newfoundland, Centre for Cold Ocean Resources Engineering (1985) 

Kapcsolódó cikkekSzerkesztés